aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon 2014: pillantás a következő oscarra Németh Barna
2014. október 05. 12:18:00

Kategória: film 64 komment

Most már csak tényleg hetek kérdése, és elkezdődik a díjszezon. Még sok a kérdés, de az erőviszonyokat és a stúdiók taktikáit már nagyjából ki lehet számítani. Kattintás után mindent megtudhattok a résztvevőkről, a legnagyobb riválisokról, a biztos befutókról és a feláldozhatókról. Stúdiónkénti bontásban találjátok az egyes forgalmazók csatasorban álló filmjeit, a cikk végén pedig a szokásos összesítő táblázatunk mutatja a verseny jelenlegi állását a főbb kategóriákban, kiegészülve egy kis útmutatóval az idegen nyelvű filmek versenyéhez.

oscar-lead.jpg

A MÁR BIZONYÍTOTT FILMEK

SONY CLASSICS

Whiplash
r.: Damien Chazelle
sz.: Miles Teller, J.K. Simmons

Sundance fesztivál fődíjasa elég nagy visszhangot keltett ahhoz, hogy az kitartson év végéig, ráadásul Hollywoodnak is érdeke lenne Miles Teller futtatása, ha már sztárt akarnak belőle faragni. Jelen pillanatban viszont úgy néz ki, hogy J.K. Simmons járhat legjobban a férfi mellékszereplők kategóriában, ahol a friss prognózisok szerint ő az egyik éllovas, legnagyobb ellenfele pedig a házon belülről érkező Mark Ruffalo (Foxcatcher), de a Fox színeiben induló Edward Norton (Birdman) is ott van legnagyobb esélyesek között.  (trailer) (kritika)
UPDATE: A New York-i Filmfesztivál újabb löketet adott a filmnek, úgyhogy most már tessék vele számolni a főbb kategóriákban is, amikor eljön a jelölések ideje.

Whiplash.jpg

Foxcatcher
r.: Bennett Miller
sz.: Channing Tatum, Steve Carell, Mark Ruffalo, Sienna Miller, Vanessa Redgrave

Cannes-i rendezői díj nagyban hozzájárul, hogy az év végi díjszezonban komoly versenyzőként tartsuk számon Bennett Miller filmjét (trailer és poszter), ehhez pedig még hozzájön a lelkes kritikai fogadtatás is, ami a két fő- és mellészereplőt (Carell és Ruffalo) is nyerő helyzetbe hozhatja.

Mr. Turner
r.: Mike Leigh
sz.: Timothy Spall, Lesley Manville

A Sony már most kezdi túlvállalni magát, és ennek tavaly a Foxcatcher látta kárát. Idén nem így lesz, ha hullani fog valami, akkor az a Mr. Turner lesz, bár a férfi főszereplők közé talán megpróbálják majd benyomni a Cannes-i díjas Timothy Spallt. Házon belül neki Steve Carrell lesz az ellenfele, szóval ha egy sokmilliós Oscar-kampányt nem is kap, a BAFTA környékén biztos megtolják majd a szekerét.

Still Alice
r.: Richard Glatzer és Wash Westmoreland
sz.: Julianne Moore, Kristen Stewart, Alec Baldwin

Miután az eOne bejelentette, hogy a Térkép a csillagokhoz nem kap Oscar-kampányt (lásd alább), Julianne Moore kiesni látszott a versenyből, de aztán jött Toronto és a színésznő mindenkit elbűvölt ezzel a filmmel, amelyben egy Alzheimer-kóros irodalomprofesszort alakít. Maga a film nincs jó helyzetben, de a szakértő konszenzus azt mondja, Moore nem csak az Oscart, de az egész díjszezont uralhatja majd a női főszereplők között. (filmklip)

IFC FILMS

Boyhood (Sráckor)
r.: Richard Linklater
sz.: Ellar Coltrane, Ethan Hawke, Patricia Arquette

Linklater Oscar-statisztikája nem valami fényes, és talán a kis forgalmazó sem segít, de ha valamit, akkor a Boyhood mögött álló évtizedes munkát értékelni fogják. Az előző mondatot még hónapokkal ezelőtt írtam, a helyzet azóta annyiban változott, hogy a film időközben a kritikusok abszolút kedvencévé vált, szóval a díjszezon első felében könnyen elboldogul majd a Sráckor, az Oscart pedig majd meglátjuk. Egyelőre annyit, hogy Patricia Arquette jó úton van, hogy feltakarítsa a női mellékszereplő kategóriát. (kritika)

boyhood620_2.jpg
THE WEINSTEIN COMPANY

The Imitation Game
r.: Morten Tyldum
sz.: Benedict Cumberbatch, Keira Knightley, Matthew Goode, Mark Strong

A Telluride-i népünnep után a film bezsákolta a Torontói Filmfesztivál közönségdíját is, ami szinte egyértelmű Oscar-jelöltséget jelent annak ellenére is, hogy a hivatalos kritikák egyáltalán nem olyan lelkesek (persze jók, de nem annyira jók). Ez viszont bőven elég ahhoz, hogy Harvey Weinstein újabb aranytojást tojó tyúkot tudjon a szárnyai alatt, szóval ha nem bukkan fel egy jobb kritikai átlaggal felvértezett Oscar-mozi (mondjuk Angelina Jolie Unbrokenje - lásd alul), akkor a Weinstein Company-nek idén sem lesz nehéz dolga. (trailer)

The Disappearance of Eleanor Rigby
r.: Ned Benson
sz.: Jessica Chastain, James McAvoy, Viola Davis

Bár a Big Eyes még nem mutatta meg magát, Harvey-nak oda kell figyelnie, hogy ne okozzon érdekellentétet két színésznője között. Nem lesz könnyű döntés, hiszen Amy Adams és Chastain is vérbeli Oscar-játékos, de majd többet tudunk, ha Tim Burton filmjét is levetítik a kritikusoknak.

WARNER

Inherent Vice (Beépített hiba)
r.: Paul Thomas Anderson
sz.: Joaquin Phoenix, Benicio Del Toro, Josh Brolin, Reesee Witherspoon, Owen Wilson

Egy percig nem volt kétséges, hogy a kortár amerikai irodalom egyik legnagyobbikának regényéből készült film (itt írtunk róla bővebben), amely igencsak impozáns gárdával bír kamerán innen és túl, majd a decemberi forgatagban debütálhat. És az sem kétséges, hogy a Warner mindent elkövet majd, hogy a szavazók tudtára adja, közülük sokaknak járna már egy Oscar. Persze az ebben az esetben sem segít, hogy a film esetleg túl fura lehet a szavazóknak, mindenesetre a fesztiválközönség és a kritikusok abszolút a film mellé álltak, így a díjszezon első felében mindenképpen erősebb jelenlét várható a filmtől.

inherent_vice.jpg

American Sniper
r.: Clint Eastwood
sz.: Bradley Cooper, Sienna Miller

Ha tényleg bekövetkezne az, hogy a Beépített hiba elakad, a Warnernek még mindig ott van a patriotizmus, mint ütőképes téma, és bár Eastwood világképe mostanában nem igazán passzolt az Akadémia ízléséhez, egy jól tálalt kampány segíthet a filmnek, különösen hogy mára Cooper is szalonképes résztvevője lett a díjátadóknak - ezzel viszont még zsúfoltabbá vált az egyébként is darálónak beillő férfi főszereplő kategória.

FOX

Gone Girl (Holtodiglan)
r.: David Fincher
sz.: Ben Affleck, Rosamund Pike, Neil Patrick Harris, Missi Pyle, Tyler Perry

Ahogy a Warner, úgy a Fox is hangsúlyozni fogja, milyen randán elbántak már párszor szegény Fincherrel, és persze Ben Affleck rendezői Oscar-fiaskóját is orvosolni lehet egy szép kövér színészi jelöléssel. A filmről korábban itt írtunk már (ittitt és itt). trailer - Ezt írtam korábban, de közben bemutatták a filmet, és hát nem igazán sikerült az elvárt kritikai magasságokba törnie. A remény persze él, de szerintem a Fox most el fog gondolkodni, hogy a forrásait inkább a Searchlight portékáiba fektesse-e. Akárhogy is döntenek, Rosamund Pike kampányát botorság lenne mellőzni, egy viszonylag csendesebb kategóriában simán beférhet az öt közé.

The Fault in Our Stars (Csillagainkban a hiba)
r.: Josh Boone
sz.: Shailene Woodley, Ansel Elgort, Laura Dern, Willem Dafoe

Mivel egyre erősebb a buzz Woodley körül (sőt, a rajongók is elkezdtek kampányolni), muszáj pár szót említeni a filmről, ami nyilvánvalóan a női főszereplő kategóriában kívánna érvényesülni. Nos, ez a kategória idén tényleg nem túl erős, viszont a kevés jelentkezőből három is a Fox fennhatósága alá tartozik (Woodley mellett ott van Rosamund Pike és Reese Witherspoon is), és nyilvánvaló, hogy nem fognak mindhárom színésznőre milliókat költeni, így a nagy kérdés az, hogy kiállnak-e Woodley mellé egy olyan filmért, amelyik nem igazán kamatoztatható más kategóriákban. (kritika)

FOX SEARCHLIGHT

Wild
r.: Jean-Marc Vallée
sz.: Reese Witherspoon, Laura Dern, Gaby Hoffmann

Mielőtt meghaltam sikere után mindenki felfokozott érdeklődéssel várja a kanadai rendező új filmjét, amely Cheryl Strayed önéletírása alapján készült, aki egy katasztrófa után úgy rehabilitálta önmagát, hogy egy 1700 kilométeres túrára indult. A forgatókönyvet Nick Hornby jegyzi, a főszerepben Reese Witherspoon kerülhet újra Oscar-közelbe, de oda kell figyelni a mellékszereplők között induló Laura Dernre is.

Birdman
r.: Alejandro González Inarritu
sz.: Michael Ketaon, Edward Norton, Emma Stone, Naomi Watts, Amy Ryan

Már az első előzetes után Oscart kiáltott a sajtó, és mind az európai (Velence), mind az amerikai (Telluride) ősbemutató igazolta az elvárásokat. A kritikusok szeretik, a fesztiválközönség állva tapsolja, ennek ellenére nem tipikus Oscar-filmként nehezebb dolga lesz a díjszezon második szakaszában. Viszont a színészek kicsit nyugodtabbak lehetnek, hiszen Keaton és Norton köré szép hype épült, ráadásul a rendező filmjei mindig kapnak színészi Oscar-jelölést.

birdman.jpg

Grand Budapest Hotel
r.: Wes Anderson
sz.: Ralph Fiennes, Mathieu Amalric, Adrien Brody, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Tilda Swinton, Bill Murray, Harvey Keitel, Jude Law, Edward Norton

Idén kiderült, hogy nem jó az év első felében debütálni, de azért egy Berlinben kitüntetett alkotást nem lenne illő leírni, főleg egy ilyen gárdával. Meg egyébként is, Andersont előbb vagy utóbb, de el fogják ismerni, de ez most egyelőre "sötét ló". (A filmről írott kritikánk itt olvasható)

FOCUS FEATURES

Theory of Everything (A mindenség elmélete)
r.: James Marsh
sz: Eddie Redmayne, Felicity Jones, Emily Watson, David Thewlis

A dokumentumfilmjeivel hatalmas rajongótábort, és egy sor díjat begyűjtő Marsh most játékfilmet forgatott a neves tudós, Stephen Hawking családi életéről. Felicity Jones nagy kiugrására már évek óta várunk, talán most jött el az ő ideje, de Redmayne kezében is ott van egy igazi aduász szerep. A kritikák megfelelőek, és a torontói közönség reakciója is több mint kielégítő volt. (magyar trailer)

PARAMOUNT

Interstellar (Csillagok között)
r.: Christopher Nolan
sz.: Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Michael Caine, Casey Affleck, Ellen Bustyn, John Lithgow

Bár a Paramount híresen rossz Oscar-stratéga és a sci-fi sem egy hálás műfaj, ezzel a stábbal már csak tudnak kezdeni valamit - még ha most nem is érződik az a hype, ami egy Nolan-filmet kísérni szokott. (Korábbi cikkeink: ittittitt és itt) - magyar trailer UPDATE: Nos, a kritikák bár nem rosszak, pont annyira elégtelenek, hogy azzal egy sci-fi lába alól kihúzzák a talajt. Vagy nem, de inkább igen.

Selma
r.: Ava DuVernay
sz.: David Oyelowo, Tim Roth, Giovanni Ribisi, Tom Wilkinson, Alessandro Nivola, Oprah Winfrey

Az 1960-as évek egyik legjelentősebb emberi jogi megmozdulását, a "Véres Vasárnapként" elhíresült nagy, Selmából indult menetelések történetét feldolgozó filmalkotás témáját tekintve hatalmas Oscar-csemege lehet, amellyel újabb történelem írható: az egyre magasabbra szárnyaló Ava DuVarey lehet az első afro-amerikai rendezőnő, aki Oscar-jelölést kap. UPDATE: A kritikák nem elég meggyőzőek, de itt még mindig ki lehet játszani egy csomó kártyát. UPDATE2: Az AFI-fesztiválon viszont elsöprő volt a siker, és ez bizony nagy fegyvertény.

ROADSIDE

The Homesman
r.: Tommy Lee Jones
sz.: Tommy Lee Jones, Hilary Swank, Miranda Otto

A Cannes-i kritikák után veszni látszott a fejsze nyele, de úgy tűnik, az amerikai kritikusok azért egy fokkal jobban szerették a filmet, úgyhogy az újra nadrágot viselő (és ezt tudjuk, mit jelent!) Hilary Swank még mindig versenyben van, még ha nem is az élmezőnyben. 

eOne ENTERTAINMENT

Maps to the Stars (Térkép a csillagokhoz)
r.: David Cronenberg
sz.: Mia Wasikowska, Robert Pattinson, Julianne Moore, John Cusack, Olivia Williams

Az csak egy dolog, hogy a filmet egy kis forgalmazó vette meg, akiknek nem lesz elég keretük a manapság több tízmilliós Oscar-kampányra, de a hírek szerint Cronenberg filmje nem is az a típusú alkotás, amelyet az Akadémia szívesen karolna fel. Viszont Julianne Moore már annyiszor maradt hoppon, hogy a filmért begyűjtött Cannes-i díj után pusztán a tekintélye miatt is talpon tud majd maradni. (trailer) UPDATE: A kritikusoknak és a Golden Globe zsűrijének ugyan levetítik a filmet, de Oscar-kampányt nem kap majd.

BEMUTATÓ ELŐTT ÁLL

WEINSTEIN COMPANY

Big Eyes
r.: Tim Burton
sz.: Amy Adams, Christoph Waltz, Jason Schwartzman, Terence Stamp

Arra mindenki mérget vehet, hogy Harvey Weinstein jövőre nem hagyja, hogy mégegyszer ilyen skandallum forduljon elő, mint most. Mivel egy híres festőnő életrajzáról van szó, amit Tim Burton a tőle megszokott vizuális gazdagsággal visz filmre, ráadásul két lábbal a földön állva, még akár nyert ügye is lehet. De ami még ennél is fontosabb, főszereplőként a most már ötszörös vesztes Amy Adams ragad ecsetet. (A filmről korábban itt írtunk, ez pedig a trailer)

UNIVERSAL

Unbroken (A rendíthetetlen)
r.: Angelina Jolie
sz.: Garrett Hedlund, Jack O'Connell, Jai Courtney

Még ha a színészgárda nem is túl erős, Angelina Jolie akkor is nagy fegyvertény, főleg hogy most ő is a második világháborúba megy, méghozzá a Coen-testvérek forgatókönyve alapján, hogy bemutassa Louis Zamperini olimpikon történetét, akit a háború alatt foglyul ejtettek a japánok. (trailer)

unbroken.jpg

Trash
r.: Stephen Daldry
sz.: Martin Sheen, Rooney Mara

Daldry eddig négy filmet rendezett pályája során, ebből mind a négy Oscar-jelölést kapott. Nem csoda, hogy az új filmje körül is nagy a buzz, bár a Universal kezei között nehéz dolga lesz. Még úgy is, hogy Richard Curtis jegyzi a forgatókönyvet, főszerepben pedig két, Oscar nélküli színész látható. A történet egyébként a harmadik világban játszódik, ahol három gyerek bukkan rá egy táskára egy szeméttelepen, amely aztán életük kalandjába rántja be őket. (trailer)

DISNEY

Into the Woods
r.: Rob Marshall
sz.: Meryl Streep, Johnny Depp, Emily Blunt, Anna Kendrick, Chris Pine

A kosárnyi Oscarral kitüntetett Chicago rendezője ezúttal a meseirodalom legnagyobb alakjait ereszti egymásnak egy olyan színészgárda segítségével, akiknek nem lehet nemet mondani. Most pedig, hogy megvan a saját logo alatt megszerzett első animációs Oscar is, a Disney biztos nagyobb kampányt indít majd a filmhez. (A filmről korábban itt írtunk, trailer pedig itt nézhető)

into the woods.jpg

PARAMOUNT

The Gambler
r.: Rupert Wyatt
sz.: Mark Wahlberg, John Goodman, Jessica Lange, Brie Larson, George Kennedy

A majmok bolygó: Lázadás rendezőjének és a Tégla írójának új filmjét 2015-ben mutatta volna be a Paramount, de pár napja bejelentették, hogy a megrögzött szerencsejátékosként rossz társaságba kerülő irodalomprofesszor története Oscar-kampányt kap. Ez a hirtelen ötlet két dolgot jelenthet: 1, a stúdió, szokásához híven azt sem tudja hogy mit csinál vagy 2, nincsenek megelégedve a másik két filmjük közül valamelyikkel. Hamarosan kiderül. UPDATE: Kiderült.

A24

A Most Violent Year
r.: J.C. Chandor
sz: Jessica Chastain, Oscar Isaac, Albert Brooks, Allessandro Nivola, David Oyelowo

A Roadside tavaly jól elbánt Chandor mozijával (All is Lost), talán majd a szintén nem túl nagy A24 jobban pozicionálja a filmet, amely a bűnügyi statisztikák szerint a modern New York történetének legerőszakosabb évét, 1981-et mutatja be egy bevándorló család kálváriáján keresztül. Egy kicsit könnyebb helyzetben vannak, hiszen ez a film nyilván mozgalmasabb lesz, ráadásul egy Oscar-kompatibilis színész helyett kínál vagy hármat. (trailer és poszter)

OSCAR TOPLISTÁK

Legjobb film

1. Boyhood (+1)
2. Imitation Game (-1)
3. Birdman (+3)
4. The Theory of Everything (-1)
5. Whiplash (+4)
6. Gone Girl (+2)
7. American Sniper (+2)
8. Selma (ÚJ)
9. Foxcatcher (-3) (-2)
10. Unbroken - Bemutató előtt

Azért ne felejtsük el: Interstellar, Into the Woods, The Gambler

Legjobb rendező

1. Richard Linklater (Boyhood)
2. Alejandro González Inárritu (Birdman)
3. Angelina Jolie (Unbroken)
4. David Fincher (Gone Girl)
5. Clint Eastwood (American Sniper)
6. Morten Tyldum (Imitation Game)
7. Ava DuVernay (Selma)
8. Damien Chazelle (Whiplash)
9. Bennett Miller (Foxcatcher)
10. Christopher Nolan (Interstellar)

 

Legjobb férfi főszereplő Legjobb női főszereplő
1. Michael Keaton (Birdman) 1. Julianne Moore (Still Alice)
2. Steve Carrell (Foxcatcher) 2. Reese Witherspoon (Wild)
3. Benedict Cumberbatch (Imitation Game) 3. Amy Adams (Big Eyes)
4. Eddie Redmayne (Theory of Everything) 4. Rosamund Pike (Gone Girl) +2
5. Bradley Cooper (American Sniper) +3 5. Felicity Jones (Theory of Everything)
6. David Oyelowo (Selma) -1 6. Jessica Chastain (The Disappearance of Eleanor Rigby) -2
7. Timothy Spall (Mr. Turner) -1 7. Shailene Woodley (The Fault in Our Stars)
8. Joaquin Phoenix (Inherent Vice) +1 -1 8. Hilary Swank (The Homesman)
9. Mark Wahlberg (The Gambler) ÚJ 9. Anne Hathaway (Interstellar)


Megjegyzés: A férfiak versenyében az első 4 helyezett rangsora lényegében bárhogy lehetne, ez majd a későbbiekben kristályosodik ki igazán.

Legjobb férfi mellékszereplő                       Legjobb női mellékszereplő                                           
1. J.K. Simmons (Whipash) 1. Patricia Arquette (Boyhood)
2. Mark Ruffalo (Foxcatcher) 2. Laura Dern (Wild)
3. Edward Norton (Birdman) 3. Keira Knightley (Imitation Game)
4. Ethan Hawke (Boyhood) 4. Emma Stone (Birdman)
5. Tom Wilkinson (Selma) 5. Meryl Streep (Into the Wild) +1
6. Albert Brooks (A Most Violent Year) 6. Jessica Chastain (A Most Violent Year) +2
7. Josh Brolin (Inherent Vice) 7. Jessica Chastain (Interstellar)
8. Robert Duvall (The Judge) 8. Vanessa Redgrave (Foxcatcher) -3
9. Miyavi (Unbroken) 9. Naomi Watts (Birdman)


Megjegyzés: Jelen pillanatban nehéz megítélni, hogy a férfi mellékszereplő kategória első 3 helyezettje közül ki a tényleg legerősebb, de a női mellékszereplők között sincs olyan egyértelmű (vélt) fölénye Arquette-nek, mint a főszereplőknél Moore-nak.

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM - TOP 10

Argentína - Wild Tales (Relatos salvajes, r.: Damián Szifrón)

Hat önálló történetből összeálló szkeccsfilm, amelyeket az erőszak és a bosszú témaköre kapcsol össze. A film Cannes-ban debütált, majd versenyben volt Torontóban, San Sebastian-ból pedig a közönségdíjjal távozott, miközben hazájában blockbuster lett, a nemzetközi kritikák pedig a legfelsőbb ligában tartják számon.

Belgium - Két nap, egy éjszaka (Deux jours, une nuit, r.: Jean-Pierre és Luc Dardenne)

A Dardenne-fivérekkel és Marion Cotillarddal mindig számolni kell, ráadásul a film végigjárta az összes, az amerikai díjszezon szempontjából jelentős filmfesztivált, úgyhogy a szavazók egy része már látta is az alkotást, amelyben egy nő könyörgi végig a címben megjelölt időszakot, hogy munkatársai mondjanak le jutalékukról, hogy ő megtarthassa az állását.

Észtország - Tangerines (Mandariinid, r.: Zaza Urushadze)

Az 1992/93-ban lezajlott abháziai háborúnak manapság van aktualitása (khm, oroszok), no meg egy háború-ellenes, emberséges film mindig jól indul Oscarért.

Kanada - Mommy (r.: Xavier Dolan)

Dolan filmje akármerre járt a világban, mindenhol hatalmas üdvrivalgás fogadta, ráadásul Cannes-ból még A zsűri díját is elhozta ez az 1:1 képaránnyal készült családi dráma, amelyben egy nehéz természetű, néha erőszakos fiú, és édesanyja kapcsolata bontakozik ki.

Lengyelország - Ida (r.: Pawel Pawlikowski)

A zsidó származásáról tudomást szerző apáca története több mint meggyőző nemzetközi karriert épített magának az elmúlt év során, ezzel pedig gond nélkül került be a legtöbbet emlegetett - és ami még fontosabb, méltatott - európai filmek közé.

Magyarország - Fehér isten (r.: Mundruczó Kornél)

Egyáltalán nem udvariasságból tettem ide hazánk fiát, hiszen a Cannes-ban elnyert díja már önmagában is óriási fegyvertény, hogy felhívja magára a figyelmet, ráadásul a nemzetközi sajtó is elismerően nyilatkozott róla. (kritikánk)

Olaszország - Human Capital (Il capitale umano, r.: Paolo Virzi)

A franciákkal karöltve az olaszok a legnagyobb Oscar-bajnokok, idei nevezésük pedig már megmutatta oroszlánkörmeit a TriBeCa fesztiválon (színészi díj), ráadásul egy amerikai regény feldolgozásáról van szó, ráadásul az amerikai közízlésnek megfelelő kivitelben, neo-noir stílusban.

Oroszország - Leviatán (Leviathan, r.: Andrej Zvjagincev)

Habár Amerika most finoman szólva sincs jóban az oroszokkal, talán nem hagyják figyelmen kívül az év egyik legtöbbet méltatott filmjét, főleg, hogy egy nagyon is rendszerkritikus alkotásról van szó.

Svédország - Lavina (Force majeure, r.: Ruben Östlund)

Akárcsak a Mommy, a svédek reménysége is részt vett a legjelentősebb fesztiválokon, és akárcsak a Fehér isten, Cannes-ban ez a film is nyert egy szépet. (kritikánk)

Törökország - Winter Sleep (Kis uykusu, r.: Nuri Bilge Ceylan)

Embert próbálóan hosszú dráma, és nem is feltétlenül Oscar-kompatibilis a téma, de az Arany Pálma, és Nuri Bilge Ceylan ázsiója bőven elég lehet egy jelöléshez.

További filmek, amelyekre oda kell figyelni: Cantinflas (Mexikó), Beloved Sisters (Németország), Saint Laurent (Franciaország), The Way He Looks (Brazília), The Golden Era (Hong Kong)

Címkék

dijszezon filmkep dijszezon 2014

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr125841533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.03.04. 19:35:56

"most nem is érződik az a hype, ami egy Nolan-filmet kísérni szokott"
majd ha kap egy értékelhető trailert, na majd akkor :-))

Németh Barna 2014.03.04. 22:29:00

@kukac7: Az nincs a novemberi/decemberi időszara időzítve, itt pedig csak azok szerepelnek. Vagy pedig azok, amelyeket már láttak a kritikusok/emberek.

vargatom 2014.03.04. 23:01:31

még ha most nem is érződik az a hype, ami egy Nolan-filmet kísérni szokott

Hehe, ez ugye vicc volt? :)

Most komolyan, a Gravity szinte semmi előkészítéssel (csak a VFX szakma suttogta régóta, hogy ez valami nagy dobás lesz) csinált 700 milliós bevételt meg hét Oscart. Erre jön egy "valamivel" mainstreamebb rendező, friss Oscar-díjas színésszel ÉS mellé egy eszement szereplőgárdával, hát nehezemre esik elképzelni hogy ez egy ilyen kis csendes dolog lesz.

Egyszerűen csak most még korai a hype, egyre rövidebb a mozilátogatók emlékezete és ma már minden kiadott dollár megtérülését patikamérlegen nézik. Ami azt illeti a Comic-con előtt nem is nagyon számítok egy szimpla teasernél többre.

Németh Barna 2014.03.04. 23:31:23

@vargatom: Nem erről van szó. Elég sok a szkeptikus hozzászólás. Nyilvánvaló, hogy nem a szent tehénként kezelt Nolan filmje kapcsán várnék ilyen megjegyzéseket. A Gone Girlből sem láttunk még többet (sőt!), mégis sokkal pozitívabb és intenzívebb a visszhangja.

Egyébként pedig tök mindegy, ennyi történelem között esélye sincs, ebbe már most törődjön bele mindenki. Ahhoz mindet el kéne szúrni.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.03.04. 23:34:23

Jah, az idei évvégéről elhalasztott filmek sztem még labdába rúghatnak. Foxcatcher, Grace of Monaco és a Műkinc... csak vicceltem :D

vargatom 2014.03.04. 23:40:54

@Németh Barna: Bocsánat de én nem az Oscar-esélyeiről beszéltem, hanem csak arról hogy ne tévesszen meg a hype hiánya. Erről a filmről tényleg mindenki tudni fog novemberre.

Németh Barna 2014.03.04. 23:43:41

@vargatom: Oké, de ez a bejegyzés arról szól :)

dexter7 2014.03.05. 08:02:46

Phoenixnek Oscart! Most! :D
Amúgy a The Immigrant is ígéretesnek tűnik.

jet set 2014.03.05. 11:46:29

Az Exodus tipikusan Oscarra hajtó film, mint legutóbb a 12 év rabszolgaság.

Atkakukac1989 2014.06.08. 11:52:42

Egy ideális Oscar versenyben a Boyhood mögött álló évtizedes munkát értékelnék, de mivel itt élünk, szerintem pont nem érdekli őket. Max. a büfében megmarad egy érdekes beszélgetésnek a színész között.

Amúgy ez a gond (és ez már a tök jó cikknek is szól) meg a kiszámítható versenynek, hogy már a sztorik alapján látni, mi lehet befutó és mi az ami kimarad majd jövő márciusban. :(

_Ágoston_ 2014.06.08. 11:53:31

Hmm... Olyan cikket nem akartok írni, amelyben összehasonlítjátok a nyár eleji tippeket a következő év díjazottjaival? Vagy készült már ilyen? :)

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.08. 12:12:51

@Atkakukac1989:

részben az aktuális filmet, részben az illető korábbi, nem díjazott munkásságát kell értékelni, persze annak fényében, hogy egy valaha korábban már díjazott embertől többet kell elvárni, mint egy díjszűztől.

a boyhoodot nem láttam, de linklater korábbi munkái alapján az amerikai független film legrosszabb hagyományait képviseli, íróként jelölték oscarra kétszer, az is bőven elég. sokkal különbek kimaradtak nem csak a díjból, a jelölésekből is.
önmagában a sok munkát meg nem lehet díjazni, csak a végeredményt. az meg vagy érdemes díjra, vagy nem, linklater esetében nem kizárt, de nagyon nehezen elképzelhető számomra az előbbi...

Németh Barna 2014.06.08. 13:25:53

@_Ágoston_: Külön cikk nem volt, de soha nem törlünk semmit, szóval össze lehet hasonlítani a korai cikkeket a későbbiekkel :)

@Atkakukac1989: Jórészt igen, mert hát mindenki előtt ismertek azok a nevek, akiket a szakma és a kritikusok is elismertek. Ez persze semmire nem garancia, ha az aktuális film nem lesz nekik tetsző, úgyis kihagyják. És az sem ritka, hogy felbukkan majd valami új, amire senki nem gondolt előtte.

@Deepblue Noir: Nagyon egyszerű a megoldás: alapíts egy díjat, és soha ne jelöld Linklatert.

Atkakukac1989 2014.06.08. 13:30:06

@Deepblue Noir: érdekes okfejtés, viszont tényleg nehéz megítélni, hogy egy-egy esetben még a korábbi munkákat és a korábbi eredményeket figyelembe veszik, másnál csak az aktuális eredményt szemlézik

kíváncsi vagyok például a sony mit kezd azzal ténnyel, hogy a foxcatcherben carell egy merőben eltérő figurát játszik, mint amit eddig megszokhattunk, mert tény, hogy az előzetes infók alapkán sikerült a bravúr (tehát barmi jót alakít egy drámai szerepben), de ez a visszájára is elsülhet, hiszen alapvetően mindenki úgy gondol rá, mint a vicces/fura fazonra; kérdés, elég ez a kirándulás/kitérő ahhoz, hogy fontos díjakat zsebeljen be egy ilyen kevésbé fajsúlyos életművel a háta mögött

Deepblue Noir (törölt) 2014.06.08. 13:41:54

@Atkakukac1989:

szerintem az rendben van, hogy a korábbi teljesítményt is figyelembe veszik, annak viszont hogy valaki eltérő figurát játszik, vagy egyáltalán nem, vagy esetleg pozitív irányba kellene hogy befolyásolja a szavazókat. de hát ők szavaznak, nem én:)

Vektor- 2014.07.21. 10:24:37

@Németh Barna: Mit gondolsz most a Boyhood esélyeiről? Ilyen szintű hype-ot júliusban, ráadásul egy ilyen kis filmtől még nem láttam. Ha nagyobb forgalmazónál lenne, most a többiek helyében elkezdenék félni.

Most minden a box office-on múlik. Eddig 33 mozival elért 1,8 milliót, ami félelmetesen jó kezdés.

Németh Barna 2014.07.21. 12:02:13

@Vektor-: Velence/Telluride/Toronto/New York Fest előtt nem mennék bele találgatásokba. Most azt gondolom, hogy túl korán jött a hype, és a film még mindig búra alatt van. Az várható volt, hogy kritikusok fellelkesülnek érte, pláne egy olyan évben, amelyik az ugarnál is ugarabb első hét hónapot villantott. A közönségre ugyanez áll, most még csak a nagyvárosi értelmiség látja. Ha kiszakad innen, elkezdődik a sározás is.

Vektor- 2014.07.21. 14:13:36

@Németh Barna: Nem hiszem, hogy lesz bármilyen sározás, max. páran azt mondják, hogy kicsit túl van értékelve a film, ami mindig elő szokott fordulni ilyen magas pontszámnál. A kritikák alapján könnyen befogadhatónak tűnik a Boyhood, egyedül a hosszával lehetnek gondok. A Gravity-re emlékeztet abból a szempontból, hogy az egyedi, eddig soha nem látott megvalósítás egyszerre lenyűgözi a nézőket és a kritikusokat is, amivel az egyszerű, de emiatt átlagemberek számára emészthető forgatókönyv nem számít akkora negatívumnak. Linklater most a kritikusoknál olyan pozícióba került, mint egy éve Cuarón, a kérdés már az, hogy az átlagnézőkhöz és az Akadémiához is eljut-e a film. A Boyhood mögött nincs egy nagy forgalmazó, se egy Sandra Bullock, úgyhogy itt tényleg minden a kritikusokon fog múlni.

Németh Barna 2014.07.21. 14:42:18

@Vektor-: A Gravitáció látványos és izgalmas volt, egy zsánerfilm. Ebben pedig három órán át nő fel egy gyerek. Inkább az Adéle-hoz hasonlítanám, majd jön az átlagnéző gyomorpanasza, hogy ebben nem történik semmi, csak beszélgetnek.

Németh Barna 2014.07.21. 15:46:09

@Németh Barna: Bővebben, pár idézet az origós kritikából. Pontosan ezek azok a dolgok, amelyeket utálnak az emberek: ha valami nem kerek egész, amikor lezáratlan, amikor tele van félbehagyott cselekménnyel, amikor nincs dramatizálva. Szóval, amikor valami "csak" életszerű.

"Alapvetően egy nagyon hétköznapi, a történetekre általában oly jellemző drámai fordulatokat szinte teljesen nélkülöző felnövéstörténetet látunk. Illetve még ez sem igaz, mert éppen a máshol túldramatizált momentumok híján alig nevezhetjük ezt történetnek: igazából csak azt látjuk, ahogy egy fiú felnő, valahol Amerikában."

"A film semmilyen módon nem jelzi az időbeli ugrásokat. Egy vágás után lehetünk a következő percben, két órával vagy két nappal is odébb, de gyakran egy egész év telt el közben. Azért érdekes nézni ezt a filmet, mert soha nem lehetünk biztosak, hol járunk a történetben, állandóan figyelnünk kell, mennyit változtak a szereplők, a lakás, a ruhák. Az évről-évre történő váratlan ugrások struktúrája teszi lehetővé a rendező számára, hogy teljesen önkényesen válogasson a kifejtett és a csak úgy elengedett történetszálak között. Van olyan ügy, amit több epizódon keresztül követünk, mást pedig egyszerűen elhagyunk, mint ami az eltelt idő alatt elvesztette fontosságát a szereplők számára."

"Ha valamire ráébredhetünk Linklater legújabb munkáját nézve, akkor az az élet szerkesztetlenségének tragikuma. Nincsenek csomópontok, megfelelő időpontban bekövetkező fordulatok, drámai csattanók, mindent más irányba terelő csodák, váratlan megoldások - de legfőképpen, az élet soha nem ér véget, csak úgy abbamarad. Egyszer. Mint Linklater forgatása és a Boyhood vetítése."

Vektor- 2014.07.21. 17:26:44

@Németh Barna: Az Adéle sem rossz példa, csak az a különbség, hogy nem idegen nyelvű és nincsenek benne szexjelenetek, ami a két legfontosabb tényező volt abban, hogy nem kapott Oscar-jelöléseket. Vagy például ott az A Separation, ami szintén sokkal tovább jutott volna, ha nem irániakról szól, és ne feledkezzünk meg az Amourról, aminek sikerült. Ezek mind realisztikus, életről szóló filmek, csak nem angol nyelvűek. A Boyhood egyrészt úttörő a 12 éves készítés miatt, másrészt angol nyelvű, és egy elfogadott, nagy amerikai független filmestől jön. Ha nem jön egy nagyobb kritikus-kedvenc, és az Amourhoz hasonlóan elhoz két nagyobb legjobb film-díjat, akkor szerintem a főkategóriás jelölés garantált lesz, és Linklater is beférhet, mint Haneke vagy Zeithlin két éve. Kevés nagy rendezőnek van filmje idén, Linklater jelölése sokkal valószínűbb, minthogy legyen egy kategóriánk Jolie-val, Nolannel, PTA-val, Burtonnel, és ide sorolhatnám a többi esélyes Oscar-film rendezőit is.

Vektor- 2014.07.21. 17:27:49

@Vektor-: Mármint az Adéle idegen nyelvű és vannak benne szexjelenetek, míg a Boyhood-ban nincsenek, ezt egy kicsit megkavartam. :D

Vektor- 2014.07.21. 17:37:51

Közben megjött a fesztivál szezon előtti (egyik) legnagyobb favorit előzetese: www.youtube.com/watch?v=i_ww-bkIqSQ

Nagyon jókat hallani róla a tesztvetítésekről, Harvey már készül a díjszezonra, ez lesz a legerősebb filmje.

Németh Barna 2014.07.21. 18:46:30

@Vektor-: De azok is dramatizált filmek, vannak bennük kézzelfogható események. A Boyhoodban nincsenek, egyszerűen csak felnő a gyerek anélkül, hogy bármi világmegváltó történne vele, sőt, hogy még egyszer idézzem ugyanazt, "alig nevezhetjük ezt történetnek".

Ettől függetlenül nem kétlem, hogy a kritikusok halomra díjazzák majd, mint ahogy azt sem, hogy a közönség egy bizonyos része odáig lesz/van érte, de az is biztos, hogy amint a nagyközönség elé kerül (akik többségének a film még mindig egyenlő egy sztorival), meg fognak szaporodni a negatív vélemények. Az Oscar-jelölésnél talán nem lesz gond, a színészek, a rendezők és az írók szeretik az ilyesmit, de a díjazásnál már esélytelennek tartom.

Vektor- 2014.07.21. 19:44:55

@Németh Barna: Persze, díjazás terén max. a forgatókönyvért fognak kapni Oscart, bár elvileg nem az a film erőssége. A nagyobb sikerhez minimum egy Fox Searchlight vagy egy SPC kellene, az IFC túl kicsi hozzá (hacsak nem történik egy nagyobb csoda a kasszáknál).

Azért azzal várjunk, hogy a nézők szélesebb körben hogyan fognak reagálni rá. A Boyhood olyat mutat be realisztikusan, egyedi filmélményként, amit mindenki átél valamilyen módon, és hála az egyszerű történetnek, amiben nincs semmi világmegváltó, sokan magukra ismerhetnek a film egy-két pontján. Nem azt mondom, hogy biztos sikere lesz az átlagnézőknél, de az eddigi elképesztően erős pozitív reakciók után én azért megvárnám, mi történik a következő hetekben.

Deepblue Noir (törölt) 2014.07.21. 23:05:07

@Vektor-:

A Boyhood olyat mutat be realisztikusan, egyedi filmélményként, amit mindenki átél valamilyen módon, "

ez egyszerűen nem igaz. egy bizonyos helyen, egy adott típusú fehér fiú életét mutatja be. az emberek többsége vagy más nemű vagy más rétegbeli vagy más típusú no meg más helyen él.
ahogy linklatert is csak egy réteg ajnározza, mások hangja meg értelemszerűen nem hallik oda, ahová.
Before-sorozat: 100-98-95 a rottenen.
martha's vineyard-i nénikéjük, az.

Németh Barna 2014.07.22. 10:21:33

@Deepblue Noir: Mindenkit csak egy réteg néz. Kit kisebb, kit nagyobb. Ez semmi esetre sem minőségi kérdés, pusztán annyi, hogy az a réteg nézi-e (és szereti), amelyik díjakat ad.

Azt pedig mindenki maga dönti el, hogy kinek a hangját akarja meghallani. Erről szól a sokszínű média, kiválaszthatod belőle a neked megfelelő "hangokat". És ez megint csak nem minőségi kérdés, pusztán ízlés dolga.

Vektor- 2014.07.26. 19:19:04

Végül ez is megtörtént, 100-as pontszám a Metacriticen: www.metacritic.com/movie/boyhood

Tavaly meglepő volt, amikor a 12YAS nem nyert egy nagy kritikus csoportnál a 97 pontszám ellenére, de szerintem a Boyhood csinálhat egy Social Network-ös tarolást. A 12YAS akkora favorit volt a díjszezon elején, hogy a kritikusok inkább más filmeknek segítettek, a Boyhood viszont biztos nem lesz első számú favorit decemberben.

Vektor- 2014.07.26. 19:34:59

Ja, és elsőre nem vettem komolyan, de most már oda kell figyelni Patricia Arquette-re, mert az női mellékszereplő kategória erősségétől függően simán jelölést szerezhet.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.21. 13:39:52

usa bemutatót alapul véve az eddigi két legszimpatikusabb film idén az under the skin és a the immigrant.
nem kell attól tartani, hogy ezek oscart nyernek:)

a be nem mutatottak közül egy részét nem fogom látni, amit látok majd (remélhetőleg) azok meg úgysem nyernek.
oscar meg én...érdekes szerelmi történet.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.21. 15:43:35

Teller egyáltalán nem játszik? Állítólag a Foxcatcher egyáltalán nem Oscar-barát film, szóval remélem, a Sony nem fogja mostohán kezelni a Whiplasht vele szemben.

Németh Barna 2014.09.21. 15:57:11

@Zalaba_Ferenc: A szövegben írtam, hogy Tellerrel szemlátomást kezdeni akar valamit Hollywood, de erős a gyanúm, hogy Carrell ellen most nem állítják oda. Lehet, hogy nem Oscar-barát a film, de az úgyis csak a végső szavazásnál számít. A jelölésnél van egy olyan része az Akadémiának, akiket ez nem érdekel, különösen a színészek és a rendezők között.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.09.21. 17:59:12

@Zalaba_Ferenc: "Állítólag a Foxcatcher egyáltalán nem Oscar-barát film"

Helyes, nagyon helyes.

Németh Barna 2014.09.22. 10:59:12

Kijöttek az első Gone Girl kritikák, és hát nagyon úgy néz ki, hogy nagyon jó a cucc, de nem igazán Oscar-matéria. Vajon mit csinál most a Fox? Tovább kampányol vagy átcsoportosítja a forrásokat a Fox Searchlighthoz mint tavaly?

soadroli 2014.10.05. 12:27:09

Remélem az Inherent Vice tarolni fog, de egy Phoenix Oscarral is megelégednék :D

butch2038 2014.10.05. 12:45:22

@dexter7: csak a németek idén mást neveztek, úgyhogy talán jövőre.

butch2038 2014.10.05. 12:49:04

@dexter7: hacsak nem Joaquin-ra gondoltál? :)

Atkakukac1989 2014.10.05. 13:31:09

@soadroli: Én szerintem semmi esélye egy Inherent tarolásnak. De Phoenix megszolgálta amit meg kell. Persze nem láttuk még a filmet, de ha a The Masterért nem kapott, akkor szerintem ezért sem fog. :(

Vektor- 2014.10.05. 14:15:12

Az Inherent Vice max. egy forgatókönyv-jelölésre számíthat, túlságosan fura az Oscarnak, a Warnernek meg ott lesz az American Sniper. Jelenleg így áll szerintem a főkategória:

Garantált jelölés:
1. The Imitation Game: Harvey...
2. Boyhood: lásd Amour, Tree of Life, és még sorolhatnám
3. Birdman: Black Swan 2.0

95%-ig biztos jelölés:
4. Interstellar: az év látványfilmje
5. Gone Girl: az év thrillere
6. Unbroken: akkor is jelölik, ha közepes lesz, lásd War Horse, Les Misérables, Extremely Loud...

Küzdenek a jelölésért:
7. Selma: a téma ígéretes, de még előzetest se láttunk
8. Foxcatcher: színészek szeretni fogják, de ez kevés lehet, lásd The Master
9. The Theory of Everything: túl kicsinek tűnik, de a britek bejuttathatják

10. Whiplash: Beasts of the Southern Wild vagy Fruitvale Station?
11. American Sniper: Eastwood visszatér?
12. Into the Woods: nem szabad leírni, nagy közönségsiker lehet
13. Inherent Vice: PTA (még) nem egy Scorsese (Wolf) az AMPAS szemében, így nehéz lesz jelölést szerezni egy ilyen filmmel
14. Wild: eléggé eltűnt, miután Witherspoon háttérbe került Moore és Pike miatt

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.05. 14:30:24

akkor is jelölik, ha közepes lesz"

most írtad le miért nem komolyan vehető ez az egész és max. játéknak jó csak

Vektor- 2014.10.05. 14:48:57

A cikk ranglistájához még annyit, hogy Laura Dern közel sincs olyan jó pozícióban, és Redgrave szerepe tudtommal túl kicsi egy Oscar-jelöléshez. Ja, és Meryl Streep jelölést fog kapni. A főszereplőknél még talán kérdéses lett volna, de a mellékszereplőknél garantált. Streep szerepe a film lelke, emlékezetes betétdalokkal, meg mindennel, ami az elmúlt évek musicales női mellékszereplő-jelöléseit jellemezni szokta. Még Penélope Cruznak is sikerült jelölés szereznie egy sokkal sikertelenebb Rob Marshall-musicalért.

Vektor- 2014.10.05. 14:53:54

Ja, és nem értem, miért számít csalódásnak a Gone Girl 79-es pontszáma. Ebben a műfajban nem lehet többet szerezni, pláne nem egy ilyen alapanyaggal. Akik ennél többet vártak, nem tudták, milyen könyvet adaptál Fincher. Még a rendező egyik legjobb filmjének tartott Zodiac is csak 78-al áll a Metacriticen. A különbség a Zodiac és a Gone Girl között annyi lesz, hogy az utóbbi nem fog elhasalni a kasszáknál, ami elég is lesz a legjobb film-jelöléshez.

Németh Barna 2014.10.05. 15:03:42

Szerintem meg olyan jó pozícióban van Dern, ennyi :) És miért ne lehetne krimi/thriller műfajban jobb átlagot szerezni? Ezt te sem gondolod komolyan. Egyébként már bőven elég, hogy megosztó a film, és az sem segít prűdéknél, hogy Ben Affleck IMAX-méretű farkáról szólnak a szalagcímek. Szerintem. Egyébként pedig olvasd el a táblázatok alá írottakat.

Vektor- 2014.10.05. 15:34:35

@Németh Barna: A Gone Girl szerintem legalább olyan jól fog szerepelni, mint tavaly a Captain Phillips. 125+ milliós bevételű thriller, erős színészgárdával, egy kiemelkedő alakítással, és ne felejtsük el, hogy szórakoztató, ami mostanában nem elhanyagolható faktor. Előbb fogja megszerezni a főkategóriában a jelöléshez szükséges szavazatszámot, mint például a Foxcatcher, mert ridegsége ellenére szórakoztató, beszédtémát nyújt, míg Bennett Miller filmje az eddigi reakciók alapján hidegen hagyja az átlagnézőket, a kritikusok meg nem tudnak mindenkit legjobb film-jelöléshez juttatni.

Ha meg nem tartod a Captain Phillips-et jó példának, ott van a Wolf of the Wall Street és a Django Unchained. Nem oscaros filmek, de "cool" rendezőktől jöttek, szórakoztatóak, és jól szerepeltek a kasszaknál.

Vektor- 2014.10.05. 15:35:34

@Vektor-: *The Wolf of Wall Street :)

Németh Barna 2014.10.05. 15:42:55

@Vektor-: Nem egyelőre akkor is inkább Tetovált lány. És nem csak nekem lesz az.

Vektor- 2014.10.05. 15:52:39

@Németh Barna: A tetovált lány gyengébb kritikákat kapott (71 a Metacriticen), későn érkezett, és nehezebben fogyasztató volt, mint a Gone Girl. És még így is jól szerepelt a szakszervezeteknél, ami jelzi, hogy a szakma szereti Fichert.

Németh Barna 2014.10.05. 16:06:35

@Vektor-: Jó, legyen. De ha megengeded, az első ötbe akkor sem raknám. Ott a listámon, jeleztem, hogy kaphatja a token jelölést négy másikkal együtt, de a helyzeten ez nem változtat: a Gone Girl nem igazi Oscar-játékos ebben az évben. Ezen csak és kizárólag egy dolog változtathat, ha ezt az évet szúrják ki maguknak, hogy kárpótolják Finchert. De ha nem, akkor oly mindegy, hogy a hatodik vagy a tizenhatodik helyre rakom.

Vektor- 2014.10.05. 16:52:08

@Németh Barna: Arról szó sincs, hogy díjaznák, de a jelölést meg fogja kapni. A főkategóriában a legtöbb filmet ki lehet zárni, ha díj megszerzését akarjuk megtippelni, szerintem az eddig bemutatott filmek közül csak az Imitation Game van versenyben. A következő hónapokban az Interstellar, az Unbroken, vagy a Selma átveheti (valószínűleg végleg) az első helyet, de a bemutatókig nem kerülhetnek magasabb pozícióba, mert nehéz betippelni, hogy mit fognak kapni a kritikusoktól.

Fura évünk van, mert hosszú idő után először a fesztiválok nem adtak nekünk egy főesélyest, se egy párharcot, csak stabil jelölteket, akik nem fogják megszerezni a díjat. Az Imitation Game csak Harvey miatt kivétel.

isvaen 2014.10.06. 08:21:35

érdekes latolgatások, bár ahogy nézem az elmúlt évek előrejelzéseit, beépített hibáit, ezek fel sem lesz benne az a la grande top 5-ben.
(az unbrokent-t pedig továbbra sem a coenék írták)

Németh Barna 2014.10.06. 10:24:15

@isvaen: Mármint, hogy a felsorolt 26 filmből nem fog mind beférni a maximum tízbe? Valóban. Nézd a táblázatot, az jobb fogódzó (Tavaly OKTÓBERben a végső kilencből már ott volt nyolc a listámon*, a végső nyertessel az első helyen. Tavalyelőtt csak kilencből hét**, a végső nyertessel az ötödik helyen. A színészeknél (szintén októberben) tavalyelőtt már húszból tizenkilenc***, köztük két nyertessel az első, egy pedig a második helyen. Tavaly húszból tizennyolc****, egy nyertessel az első helyen, további kettő pedig a másodikon.)

* a Her még csak spoilerben volt
** a Django még spoilerben volt, az Amour pedig a legvadabb álmaimban :)
*** egyedül Jackie Weaver nem szerepelt a listán
**** Bale csak spoiler volt, Jonah Hill pedig az sem.

isvaen 2014.10.06. 11:01:37

@Németh Barna: komolyan gondolod, hogy a stellarnak vagy a holtodiglannak, a sráckornak hovatovább a whiplashnek komoly esélye van komoly fesztivál komoly kategóriájában?

Németh Barna 2014.10.06. 11:28:02

@isvaen: Először is, itt nem fesztiválról van szó, hanem az amerikai díjszezonról. De ha fesztivál - bár nem tudom, nálad hol húzódik a határ komoly és komolytalan között -, a Boyhood rendezői díjat kapott Berlinben, majd a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) az év filmjévé választotta, miközben a Whiplash megnyerte a Sundance mindkét fődíját, a Gone Girl pedig a New York-i Filmfesztivál nyitófilmje volt. Az Interstellar pedig nyilvánvalóan nem fesztiválfilm, de ha jól fogadják, akkor kapni fog minimum féltucat Oscar-jelölést.

isvaen 2014.10.06. 12:02:57

@Németh Barna: fesztivál kötetlen kritikusok által teletűzött bohóckodás. a boyhoodot nem láttam, de az ÉN mai megítélésem (látatlanban) itt kis is merült. berlin elég liberális fesztivál. tarr, fliegeuf, wes anderson...

fincher alapos, profi rendező, de már említettem, hogy a filmjeit a kritikusok állítják folyton túl magas szintre.

a sundance-díj meg: minden független álma, de ahol tőke, lobbi és erő van, ott ezek... hm-hm... szóval már liga. szerintem.

ha linklater behúzna egy oscart ezért a filmért, az valamit jelentene egy bigott filmiparban, de nem látok sok esélyt rá.

a stellar meg... hiszem, ha látom...

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.06. 12:29:24

@isvaen:

nem értem pontosan mit akarsz mondani:)

isvaen 2014.10.06. 13:57:08

@Deepblue Noir: pedig nem rejtettem el a szövegben sem egy aforizmát, sem egy rőzsehordó öregasszonyt.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.10.06. 15:49:40

MIvel sok filmet nem láttam (nem láthattam) még, ezért egyelőre csak személyes ízlésre alapuló preferencialistám van:

Carrell-Simmons-Moore-Arquette négyesnek nagyon örülnék. Legjobb film Imitation Game, Rendező: Birdman, Adaptált forgatókönyv: Unbroken Eredeti forgatókönyv: Interstellar, Operatőr: Interstellar (bár a Homesman is gyönyörű), Idegen nyelvű film: Mandarinok.

Tudom, sansztalan, hogy ennyire szétosszák a díjakat, de egyszer meglephetnének minket egy ehhez hasonlóan szétszórt évvel.

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.06. 16:02:08

@isvaen:

romlik a szövegértésem

@lisztes:

tényleg nem akarok belerondítani, de ebből hányat láttál, hogy már díjat osztasz nekik? én egyiket sem.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.10.06. 16:08:20

@Deepblue Noir: Azzal kezdtem, hogy mivel még nem láthattam mindet, egy ilyen kombónak örülnék látatlanban.

Boyhood, Homesman és a Mandarinok volt meg. De amint lehetőségem lesz, mindenképpen pótlom a többit is :)

Vektor- 2014.10.09. 14:07:39

Nagyon remélem, hogy ezt nem kiabálom el, de úgy érzem, hogy az egyik színész kategória kezd eldőlni. Ha nem történik valami nagy fordulat, és nem lesz valami óriási alakítás a későn érkező filmekben a férfi mellékszereplők között, akkor J.K. Simmons Oscar-díjas lesz. Még az sem számít, hogy nem fog kampányolni. Az alakítása önmagában elég erős lehet ahhoz, hogy a Whiplash legjobb film-jelölést kapjon, ugyanis miatta biztos meg fogják nézni a filmet az AMPAS szavazói, és amilyen reakciókat kap, simán el tudom képzelni, hogy meg fogja kapni a szükséges szavazatszámot. Nagy bajban lehet a Foxcatcher.

Vektor- 2014.10.24. 11:31:36

A Selma első reakció csalódást keltőek, The Butler 2.0.

Így maradt három esélyes, az Imitation Game, az Interstellar, és az Unbroken. Hétfőn kapunk rendes kritikákat az Interstellárról, eddig csak pozitív dolgokat hallani a sci-firől.

Németh Barna 2014.11.12. 11:28:47

@Vektor-: Nem úgy az AFI-fesztes visszajelzések. Szerintem a Selma nagyon is versenyben van, sőt, mostantól Eastwood és Cooper kettősével is számolni kell.

Az Interstellar kapcsán: én, szerintem a többséggel egyetemben, azért tartottam életben, mert kell egy közönségfilm, ami majd hozza a nézőket. Nos, most már nem kell, a Gone Girl végérvényesen bebizonyította, hogy rendkívül jó viszonyban van a közönséggel, nagyon szépen menetel.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.12. 11:48:58

@Vektor-: @Németh Barna: A Variety igen szép kritikát írt az American Sniperről. Jó lenne, ha a filmet a közönség is értékelné - Eastwoodra ráférne már egy kis ragyogás, hisz már csak 20-30 évig lehet aktív a pályán. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása