the mattress man cometh! minden idők egyik legviccesebb kivágott jelenete a punch-drunk love című filmből.

fesztiválok 2007. sziget 2007. már rendesen terjengenek a pletykák a levegőben, s rendre bukkanak fel a meg nem nevezett forrásból szerzett listák. az egyik például ilyen:

Konfirmált:

Kaisers Orchestra
Gentleman
Arcade Fire
The Chemical Brothers(!)
Sportfreunde Stillers
Faithless
The Smashing Pumpkins(!)
Keane
Nitzer Ebb(!)

Még nem konfirmált:

Sex Pistols
Muse
Nine Inch Nails(!)
Tool(!)
Billy Talent
The Rakes
Queens Of The Stone Ages
Gogol Bordello
Kasabian
Fratellis
The Killers
The Good, The Bad…
Killing Joke
Babylon Circus
Pendulum
Gus Gus(!)
Venetian Snares(!) 

mit ne mondjak, ütős lenne. :) van egy másik, jóval földhöz ragadtabb - és hihetőbb - összeállítás is:

Main Stage

The Killers
Pink
The Hives
The Chemical Brothers
Faithless
The Good, the Bad and the Queen
Gogol Bordello
Gentleman
Sportfreunde Stiller

Party Arena

Timo Maas
Plump Djs
Dave Clark
Satoshi Tomiie
DJ Hell

World Music Stage

Skatalites
Cesária Évora
Salif Keita
Manu Dibango
Leningrad
Mari Boine
Eddie Palmieri
Rachid Taha
Varttina
Sergent Garcia
Tinariwen
Orchestre National de Barbes

Wan2 Stage

GusGus
Hyper
Hooverphonic

a.i. - artificial intelligence (2001). nyomokban SPOILER-t tartalmazhat. ezen a filmen mindig rendesen felbaszom az agyam. talán az egyetlen olyan spielberg-produkció, melynek odagörcsölt befejezése (lásd összeállítást) nem késztet mosolygásra. sőt. a produkció hihetetlenül jól indul: elkerüli a robotos történetek évszázados csapdáját, azaz még véletlenül sem próbálja megkedveltetni metálhősét a nézővel, mivel az egy gép: mechanikus szerkezet, matematika vezérli és elektromosság hajtja, mint pl. azt a számítógépet, amely itt zümmög az asztal mellett. még maga asimov sem tudta leplezni, hogy halálosan szerelmes a robotjaiba, így aztán nem mindig volt képes hideg fejjel, hol ijesztően reálisan, hol gunyorosan szemléleni teremtményeit, mint spielberg tette azt kubrick mester hagyatékával.

mi a robot? hol a helye a társadalomban? képes-e fejlődni? eme kérdések nem véreznek el a látvány oltárán, pedig abból jókora adag van terítéken. spielberg képes túllépni a családi kereteken, és ezúttal makro szinten is helytálló képet fest egy lehetséges társadalomról. ami pedig a legfélelmetesebb: hogy történetét képes egy ismeretlen-ismerős mese cselekményébe ágyazni.

aztán szerelembe esik ő is és laza mozdulattal zsákolja a kukába mindazt, amit felépített. ott kellett volna befejezni a filmet, amikor david (haley joel osment) rádöbben, hogy nem unikum, hanem csak egy portéka egy nem létező álom nyomában, ezért aztán eldobja magától futószalagon gyártott életét. de nem, spielberg inkább ugrik 2000 évet az időben, kinyírja az egész emberiséget, s röhejes szabályok lefektetésével súlyos nonszenszitásba megy át, csak hogy hősét boldoggá tegye. így lesz egy kitűnő sci-fiből szirupos mese, 'ssza meg. (trailer)

f4.2. új plakát, nem annyira új teaser.

trailer. spider-man 3 (2007). nem az új előzetes, melynek mostanság kellene megérkeznie, csupán egy hét perces sneak peek kis dumával, kis romantikával és egy kiadós összecsapással, melynek egyetlen pillanata sem tűnik hihetőnek.

300 (2007). az előzetesek földhöz vágták a világot. a mézesmadzagon a sin city-vel zajos sikert elért frank miller és a remekül sikerült dawn of the dead remake-kel büszkélkedő zack snyder neve díszelgett. a festményszerű látvány és a beígért ultraerőszak kitágította az érzékszerveket. a történet senkit se érdekelt.

maximum csak ilyen alapműveleti szinten: 300 spártai 1.000.000 perzsa ellen. valójában "csak" 700.000-en voltak a perzsák, de a közel 2500 évvel ezelőtt megesett thermopülai ütközetről hosszú századokon át ódákat zengtek az ősök, s néhány ezer év múlva a tökös kockásairól híres frank millert is megihlették, aki sárgás-barnás-és-természetesen-vöröses képregénnyel áldozott a legenda oltárán (a mozibemutatóval egyidőben magyarul is megjelenik).

ebből a rajzhalomból készített zack snyder hajszálpontos adaptációt, amelyre a bemutatás hétvégéjén 70 millió dollárnyi értékben váltottak jegyet a tengerentúlon, s már nálunk is kígyóznak a képzeletbeli sorok a pénztárak előtt. aztán 2-3 éven belül teljesen elfelejtjük, hogy valaha is létezett ez a film.

az évek, mit évek: eonok során annyira letisztultak a fenti legendás ütközetről szóló mesék, hogy pont nem a szélsőséges egyszerűségre törekvő, nem csak színeiben fekete-fehér világgal dolgozó frank millernek kellett volna hozzányúlnia. nem, nem kívánom degradálni a képregényt: észbontó stílusgyakorlat, az ember szívesen lapozgatja jobbra-balra elmerülve szemet gyönyörködtető képeiben, de kb. ennyi.

ugyanez igaz a filmre is: agyzsibasztó látványosság, az első képkockától az utolsóig bekeretezhető, falra kiaksztható vizuális fieszta, de a háttérben nincs semmi; csak az egyre távolodó halálhörgés.

a 300 eszméletlen nagy vérontást rendez, hús és fém feszül egymásnak kb. a 25. perctől kezdve az utolsóig, s csak 1-2 perce szakítja meg egy-egy tudosítás otthonról: ezzel némi lecsupaszított történelmi alapot kívánnak teremteni az überbunyónak, de talán pont ezek a legszerencsétlenebb jelenetek: egy királyné, aki testét adja a támogatásért, egy áruló, aki marékszám hordozza magával az ellenség fejével díszített pénzérméket, s egy tanács, amely úgy hajlik el pillanatok alatt, mintha csak egy teniszmeccset nézne.

és hogy mi a helyzet a csatatéren? gyönyörű férfitestek vonaglanak, rajzfilmszerűen permeteződik a vér, zengenek a tyler bates által komponált indusztriális dallamok, s mindehhez olyan arctalan katonák asszisztálnak, akik önként rohannak bele a spártaiak dárdáiba. a néző pedig zsibbad és zsibbad a greenscreen-orgia előtt: néha rettenetesne eltátja a száját - felváltva ásítva, vagy éppenséggel egy újabb harci monstrum feltűnését jutalmazva. igen, a képkockák között ott van valahol egy nagyszerű film, amely történetmeséléshez is értő kezekben valódi filmeseménnyé nőhette volna ki magát, de én csak egy kétórás csatát kaptam, amelytől könnybe lábadt a szemem, de egy másodpercig sem izgatott. (trailer)

sexydrownwatch.

tune of the week. aquasky - exceeder (aqua ski remix).

mivel ebből még legális klipet nem tudok prezentálni, itt az eredeti mason - exceeder jócsajos/szarsminkes/agyonvágott bootleg változata.

modern festők: a 10 legjobb kép. eegen, kicsit sánta a cím, mert a művészetbe bármilyen irányból bele lehet kötni, főleg az olyan dogma-pusztító ágazatba, mint a festészet. egyesek szerint a realisták és az akadémikusok között szinte nincs is különbség azt leszámítva, hogy az egyik benzinkutat fest, a másik gyümölcsös tálakat... először a 20. századi festőket akartam kiemelni, de van goghot egyszerűen nem tudtam kihagyni am odernek közül, így maradt ez a mankós címváltozat. a lista nem hierarchikus, hanem abc-sorrendben készült, s minden egyes művésztől csak egy-egy képet tartalmaz (különben teleraktam volna picassóval, gigerrel és dalival).

csontváry kosztva tivadar - magányos cédrus (1907)

a gyógyszerészből lett nagy magyar festő libanoni utazása során kapta az ihletet, hogy megfesse ezt a képet. gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki anno hosszasan találgatta, hogy miféle lény kapaszkodik (nőtt ki?) a fa törzsébe. s a gyökerek is felettébb gyanúsak. nézd meg a képet!

salvador dali - galatea de las esferas (1952)

dalitól nem volt könnyű kedvenc képet választani: a legtöbb remekművét szeretik elcsépelni, a momában közel akkora tömeg állta körül a "lágy órákat", mintha mona lisát lesnék. én legjobban azokat a kompozícióit szeretem, melyek kicsit b@szakodnak a térrel is, nem csak az elmével. ilyen mae west portréja (amely szürrealista szobaként is használható - mint ahogy azt figuresben meg is tapasztaltam), továbbá a tökéletes körökkel dolgozó galatea is. nézd meg a képet!

h.r. giger - li II (1974)

az idegenszerű biomechanizmust felfedező gigert sokan beteg elmének tartják, pedig az ürge igazából csak egy szarkasztikus kujon óriási fantáziával. leghíresebb műve a nyolcadik utas a halál péniszfejű kreatúrája, én viszont ezt a képét szeretem nagyon-nagyon. nézd meg a képet!

 

edward hopper - nighthawks (1942)

az amerikai hopper a realizmus egyik legnagyobb képviselője. olajfestményei a mindennapos életből ragadnak ki momentumokat, egyszerű témaválasztásuk ellenére rendkívül sokatmondók, példának okáért te is biztosan eltöprengsz azon, hogy kik lehetnek ezek a virrasztó emberek, akik csendesen kávézgatnak meg-megszakítva az éjszaka csöndjét... pátosz over. nézd meg a képet!

frida kahlo - the broken column (1944)

a mexikói származású fridát talán nem kell bemutatni (gondolom, te is láttad az életéről készült naygszerű filmet): azt is biztosan tudod, hogy 18 éves korában balesetet szenvedett, s ez egész életére rányomta bélyegét. a kép - nem nehéz kitalálni - a művésznő sérült gerincét, s tulajdonképpen életreszóló fájdalmát ábrázolja. nézd meg a képet!

franc marc - in the rain (1912)

a német expresszionista marckal nem bánt kegyesen a sors. az első világháborút nem sikerült túlélnie, s sokáig agitátornak, propagandistának tartották (pár évtizeddel később a nácik is jól meglovagolták műveit), ezért művészetét sokáig nem ismerték el, pedig ő csak a formákban, mozdulatokban és színekben rejlő érzéseket szerette volna kifejezésre juttatni: eme képben különösen. nézd meg a képet!

pablo picasso - guernica (1937)

picasso hatalmas (közel 3.5m x 8m) mesterművéből azonban már nem hiányzik a politikai tartalom: a spanyol polgárháború során lebombázott város ijesztő rémálmokat szült a század újra és újra megújuló festőzsenijében, aki színekben szegény, formákban annnál gazdagabb festményével emlékezett meg a háborús tragédiáról. ezt a képet láthatod a children of men egyik jelenetében is. nézd meg a képet!

yves tanguy - indefinite divisibility (1942)

bár stílusát szitne azonal fel lehet ismerni, de azt senki nem tudja, hogy képei igazából mit ábrázolnak. még maga a művész se, aki véletlenszerű benyomásaira hagyatkozva festi meg a tágas hátterek előtt magányosan tengő-lengő élő/halott szerkezeteit. szürrealizmus a csúcson. nézd meg a képet! 

vincent van gogh - mountains at saint-rémy (1889)

a holland van gogh életéről oldalakat lehetne mesélni: lázas elméje és őrült rohamai által szült képeit csak később ismerte el a világ. művészetét egyfajta kettőség jellemzi: teljesen hétköznapi dolgokat, csendéleteket festett izgága, zaklatott ecsetvonások és vagy képenként hat tonna festék felhasználásával. :) a saint-rémy szanatóriumban festett képét a new yorki guggenheim múzeumban láttam meg, s egyből beleszerettem. nézd meg a képet!

andrew wyeth - christina's world (1948)

hopper vagy o'keefe neve mellett wyethé talán nem olyan hangzatos, képei viszont annál bámulatosabbak. az amerikai vidékről jött festőműsz alkotásai többnyire szülőföldjéhez köthetők, realizmusuk ámulatba ejtő. a momában látott christina's world szinte fotorealisztikus motívumokkal dolgozik, mégis jókora adag impressziót hordoz magában. nézd meg a képet!

5 minutes to midnight. általában ha meglátsz egy maszkos hőst, felvetődik bened az akérdés, hogy "kit rejthet a maszk?", ezúttal viszont úgy helyes a kérdés, hogy "ki ez a maszk?" nem mondhatom meg... de az óra ketyeg.

programajánló. 03.22.bong-ra@merlin. blogom törzsközönségét biztosan mélyen érinti ez a breakcore (drillcore?) buli. egy kis ízelítő:

rocky balboa (2006). emlékszel arra, amikor mike leigh sok oscarra jelölt filmjében a két főhősnő arról beszélget, hogy nem értik stallonét, mert olyan fura a kiejtése? nem értem, mit problémáznak. emberünk ugyan mindig is úgy morzsolta elő magából a szavakat, mitnha szájszorulása lenne, de minden az arcára van írva: csak rá kell nézni. most nagyon szomorú, most nagyon dühös, most nagyon boldog...

...most pedig nagyon öreg. kb. ennyiben ki is merülhetne a balboa újdonság-ereje az előző öt rocky-installációhoz képest, ha nem lenne ott a háttérben maga a főszereplő, sylvester stallone, aki ugyanazon a hányattatott sorson osztozkodik, mint hőse - s rambo ide, cobra oda, kijár neki a megváltás.

ha pedig a megváltás egy idejét múlt szabású, ragacsos kliségyűjtemény formájában jön el, hát legyen. olyan ez a film, mintha egy rég látott ismerősömet köszönthetném újra sok-sok évnyi kihagyás után: lehet, hogy ugyanazokat a poénokat szórja, barackot ad a fejemre és hasonló überciki dolgokat művel, de mégis vigyorgok, mint a vadalma, hisz hiányzott az öreg krapek.

rocky az underdog, akiben senki se bízik. rocky keményen edz. rocky felszalad a lépcsőkön és közben üvölt bill conti klasszikusa. rocky egy rendes fazon, aki föciből ugyan nincs éppen csúcson, de tenyeres-talpas filozófiájával olybá tűnik, mint egy buddha. egy tenyeres-talpas buddha. és az ilyen egyszerű, szomorkás, kissé hajlott hátú, de nem megroppant emebreket nem lehet nem szeretni.

az már más kérdés, hogy bokszfilm létére a rocky balboában többször törik el a mécses, mint valakinek a bordája... (trailer)

johnny cash - hurt
(song written by trent reznor, video directed by mark romanek)

nine inch nails - hurt

fats of fury. nem semmi, ahogy steven seagal a legújabb "filmjei" (azaz a többnyire romániában, 1-2 hónap alatt összetákolt C-kategóriás förmedvényei) dvd-borítóján fest. a legutóbbi eresztéseken még megpróbálták photoshop és más mágikus programok segítségével gatyába rázni, lásd attack force (sima és puha, mint a babapopsi) és shadow man (fejcserés mázolás), a hamarosan megjelenő flight of fury c. új akciócsodának marketingesei viszont már feladták a küzdelmet sirály pista egyre nagyobb arcának csinosításával, így a dvd gerincén teljes pompájában csodálhatod meg a nyaktalan kötözött sonkát. íme:

azt hiszem, meghaltam, s ez a mennyország.

ugye te is hallani akarod?