300 (2007). az előzetesek földhöz vágták a világot. a mézesmadzagon a sin city-vel zajos sikert elért frank miller és a remekül sikerült dawn of the dead remake-kel büszkélkedő zack snyder neve díszelgett. a festményszerű látvány és a beígért ultraerőszak kitágította az érzékszerveket. a történet senkit se érdekelt.

maximum csak ilyen alapműveleti szinten: 300 spártai 1.000.000 perzsa ellen. valójában "csak" 700.000-en voltak a perzsák, de a közel 2500 évvel ezelőtt megesett thermopülai ütközetről hosszú századokon át ódákat zengtek az ősök, s néhány ezer év múlva a tökös kockásairól híres frank millert is megihlették, aki sárgás-barnás-és-természetesen-vöröses képregénnyel áldozott a legenda oltárán (a mozibemutatóval egyidőben magyarul is megjelenik).

ebből a rajzhalomból készített zack snyder hajszálpontos adaptációt, amelyre a bemutatás hétvégéjén 70 millió dollárnyi értékben váltottak jegyet a tengerentúlon, s már nálunk is kígyóznak a képzeletbeli sorok a pénztárak előtt. aztán 2-3 éven belül teljesen elfelejtjük, hogy valaha is létezett ez a film.

az évek, mit évek: eonok során annyira letisztultak a fenti legendás ütközetről szóló mesék, hogy pont nem a szélsőséges egyszerűségre törekvő, nem csak színeiben fekete-fehér világgal dolgozó frank millernek kellett volna hozzányúlnia. nem, nem kívánom degradálni a képregényt: észbontó stílusgyakorlat, az ember szívesen lapozgatja jobbra-balra elmerülve szemet gyönyörködtető képeiben, de kb. ennyi.

ugyanez igaz a filmre is: agyzsibasztó látványosság, az első képkockától az utolsóig bekeretezhető, falra kiaksztható vizuális fieszta, de a háttérben nincs semmi; csak az egyre távolodó halálhörgés.

a 300 eszméletlen nagy vérontást rendez, hús és fém feszül egymásnak kb. a 25. perctől kezdve az utolsóig, s csak 1-2 perce szakítja meg egy-egy tudosítás otthonról: ezzel némi lecsupaszított történelmi alapot kívánnak teremteni az überbunyónak, de talán pont ezek a legszerencsétlenebb jelenetek: egy királyné, aki testét adja a támogatásért, egy áruló, aki marékszám hordozza magával az ellenség fejével díszített pénzérméket, s egy tanács, amely úgy hajlik el pillanatok alatt, mintha csak egy teniszmeccset nézne.

és hogy mi a helyzet a csatatéren? gyönyörű férfitestek vonaglanak, rajzfilmszerűen permeteződik a vér, zengenek a tyler bates által komponált indusztriális dallamok, s mindehhez olyan arctalan katonák asszisztálnak, akik önként rohannak bele a spártaiak dárdáiba. a néző pedig zsibbad és zsibbad a greenscreen-orgia előtt: néha rettenetesne eltátja a száját - felváltva ásítva, vagy éppenséggel egy újabb harci monstrum feltűnését jutalmazva. igen, a képkockák között ott van valahol egy nagyszerű film, amely történetmeséléshez is értő kezekben valódi filmeseménnyé nőhette volna ki magát, de én csak egy kétórás csatát kaptam, amelytől könnybe lábadt a szemem, de egy másodpercig sem izgatott. (trailer)