A csúcson
Jim Carrey végre megint néhány szóban körülírható sztorijú vígjátékban bohóckodik, ami nagyon kifizetődő számára. Így elsőre persze AZ IGENEMBER (Yes Man) 18 milliója elég semmitmondó, de emlékezzünk vissza: 2005-ben a DICK ÉS JANE TRÜKKJEI még ennél is kisebb számokkal vágott neki a karácsonynak, s végül 110 millióig vitte. Jelen esetben már az alaptörténet is több viccet ígér, így bizton állítható, sokáig lesz még célpontja az amerikai közönségnek a Warner filmje. A kritikusok persze nem meglepő módon elégedetlenek a látottakkal, s a pozitív és negatív visszajelzések aránya nagyjából azonos szinten mozog a 2003-as A MINDEN6Ó ítéletével. Úgyhogy akinek az tetszett, valószínűleg azt Peyton Reed filmje is meggyőzi. AZ IGENEMBER mindenképpen százmillió dollár felett állapodik majd meg.

További új bemutatók
Will Smith sikerszériája megtört. A HÉT ÉLET (Seven Pounds) a 2001-es ALI óta a színész leggyengébb nyitányát produkálta. Még így a bemutató után sem világos teljesen, hogy mi is ez a film (a kritikusok szerint egy nagy katyvasz: a Rotten Tomatoes-on a hét legrosszabbul fogadott premierje), lévén az előzetes sem kívánt túl sok mindent tisztává tenni, így gyorsan le kell szögezni: Smith nélkül ez a 15 millió dollár bizony jó, ha fele ennyi lenne. A Sony tehát elégedett lehet egyelőre a második hellyel és a három országos premier legjobb átlagával, s bízhat a jövőben. Az 55 millióból forgatott drámának, amit a nézők viszont nagyon is szeretnek, megvan az esélye, hogy A BOLDOGSÁG NYOMÁBAN szorzóit megismételje, vagyis végül éppen átslisszanjon a százmilliós határon. Ha nem így lesz, akkor tehát a Muhammad Ali-biopic óta az első nyolcszámjegyű bevételtű filmként fog szerepelni a sztárszínész filmográfiájában, de két olyan effekt-monstrum után, mint a LEGENDA VAGYOK (256M) és a HANCOCK (227M) - amelyek egyébként jobban állnak az RT-n - ez megbocsátható.

Harmadik helyen landolt, azonban szintén jelentősen a várakozások alatt a Universal animációs filmje, a CINCIN LOVAG (The Tale of Despereaux). A vészharangot ezúttal viszont már lehet kongatni, hiszen a vélhetően nem aprópénzbe került családi mozi mindössze 10 millió dollárt keresett a hétvégén. A sikertelenség egyrészt keresendő a korábbi, jól teljesítő CGI-filmekben, amelyek még most is többezer mozi műsorán szerepelnek (MADAGASZKÁR 2, VOLT), másrészt pedig ugyanaz mondható el kétségbeesett érvként (ignorálva az érdektelenséget mint olyant), hogy a karácsony előtti hétvégén jobb dolguk is van az amerikaiaknak, mint a multiplexek megrohanása (pl. a Wal-Martok megrohanása). A bátor kisegér történetére így hasonló sort vár, mint két évvel ezelőtti MALAC A PÁCBANra (83M).

Mozikba került Észak-Amerikában Darren Aronofsky filmje, A PANKRÁTOR (The Wrestler) a Fox Searchlight forgalmazásában. A három Golden Globe-ra jelölt produkció az év második legjobb átlagát villantotta 4 moziból, s remélhetőleg ezen arányok a továbbiakban csak mérsékelten változnak, miközben gyarapodik a mostani 288 ezer dollár.

Korábbi filmek
Az AMIKOR MEGÁLLT A FÖLD rémségesen emlékeztet a Fox egy korábbi idei versenyzőjére, méghozzá AZ ESEMÉNYre. Mindkét, a kritika - és a nézők - által a végletekig szapult sci-fi katasztrófafilm-dráma, amelyben az emberiség kipusztulásra ítéltetik, de aztán inkább mégse, 30,5 millióval vágott neki a mezőnynek, aztán kétharmadolással hálálta meg az alkotóknak a törődést. Keanu Reeves tehát az emberiségnek ad még egy esélyt, ők azonban neki nem, úgyhogy 67%-kal kevesebb jegy kelt el most a remake-re, mint egy hete. A százmilliónak, de valószínűleg még a 80 milliós költségvetésnek is búcsút mondhat a stúdió. S ez az, vagyis a költségvetés teljesítése, amiben AZ ESEMÉNY javára dől a mérleg.

A NÉGY KARÁCSONY vetítése negyedik hétvégéjén átbillent a százmilló dolláros vonalon. Na, azért nem kell persze mindent ebben mérni, de kétség kívül ez a legbiztosabb pont stúdióknak, forgalmazóknak, elemzőknek és az iparnak is. A New Line vígjátéka még minden bizonnyal bőven növeli ezt az összeget az év hátralévő napjaiban. Hatodik helyen áll most a még mindig elképesztő ALKONYAT (158M), ezt követi a VOLT, már csak egy karnyújtásnyira az ominózus határtól, és nyolcadik a héten a SLUMDOG MILLIONAIRE. A Fox Searchlight óvatos duhajként jár el Danny Boyle sikert sikerre halmozó filmjével, s most már közel országos szinten, egészen pontosan 589 filmszínházban látható. Ennek rendje és módja szerint a mozinkénti átlaga határozottan lecsökkent, de még 5000 dollár felett sikerült tartani. A 12 millióból lesz még legalább kétszer ennyi is, sőt, a forgalmazó korábbi díjnyertes és -esélyes bemutatóinak ismeretében (KERÜLŐUTAK, A CSALÁD KICSI KINCSE, JUNO) még bőven jobb is. Kilencedik az AUSZTRÁLIA, már ezer dollár alatti átlaggal. A vége 45 millió tájékán lesz, úgyhogy sok múlik majd a többi országon. A héten meg is mérettetik a legtöbb helyen Baz Luhrmann költséges műve. A top 10-et James Bond zárja; A QUANTUM CSENDJE nagyon arra törekszik, hogy éppen beérje a CASINO ROYALE számait, de még ez is izzadságos menet lesz. A 165 millió biztosabb.

Ami jön
Karácsony napján, vagyis csütörtökön lesz a mozimikulás zsákjában minden jó: különös életek, politikai összeesküvések, álarcos igazságosztók, rosszcsont kiskutyák és megelevenedő esti mesék közül kell majd valakinek elvéreznie. De ki lesz az?

A Top 10
1. Yes Man ($18.3M/$18.3M)
2. Seven Pounds ($14.9M/$14.9M)
3. The Tale of Despereaux ($10.1M/$10.1M)
4. The Day the Earth Stood Still ($9.9M/$48.4M)
5. Four Christmases ($7.7M/$100.1M)
6. Twilight ($5.2M/$158.4M)
7. Bolt ($4.1M/$94.9M)
8. Slumdog Millionaire ($3.1M/$12.0M)
9. Australia ($2.2M/$41.8M)
10. Quantum of Solace ($2.1M/$161.2M)

updated: 2008. december 22. 22:53

Woody Allen filmjeivel nemrégiben kezdtem az ismerkedést, ebben nagyrészt közrejátszott az is, hogy már nem szerepel saját alkotásaiban, csak a rendezői és a forgatókönyvírói feladatokat látja el. Nincsen semmiféle előítéletem vele kapcsolatban, egész egyszerűen nem bírom tolerálni színészként, így kerülöm is azokat a darabokat, amikben a kamera mindkét oldalán tevékenykedik. A nagyszerű Match Point és a szintén remek Cassandra's Dream után a "gyökerekhez való visszatérés" ötlete némi aggodalomra adott okot, ugyanis Allen ezen arca eddig számomra kevés jóval kecsegtetett.

Legújabb alkotásának címe tökéletesen összefoglalja a cselekményt, Vicky (Rebeca Hall) és Cristina (Scarlett Johansson) a nyár kellős közepén Barcelonába látogatnak. A két eltérő gondolkodásmódú leányzó megérkezésük napján megismerkedik egy helyi festővel, Juan Antonio-val (Javier Bardem), aki alaposan megbolondítja mindkettejüket. Az egyre bonyolódó helyzetet pedig csak tetézi Juan Antonio ex-felesége, Maria Elena, aki a legváratlanabb pillanatban bukkan fel.

A Vicky Cristina Barcelona színész-film. Javier Bardem remekül hozza az érzékeny szívtiprót, Rebeca Hall egyaránt hiteles friss házasként és őrlődő szerelmesként, Penélope Cruz pedig valósággal lubickol a temperamentumos és érzelmileg labilis Maria Elena szerepében. Scarlett Johansson ismételten nem győzött meg színészi kvalitásairól, játéka sótlan és mindössze fizikai adottságainak "kidomborításából" áll.

A könnyed hangulat fenntartásában nagy szerepet játszik a gondosan összeválogatott soundtrack, ami talán még a filmet is felülmúlja. Ugyanez viszont nem mondható el a forgatókönyvről, ami sajnos több sebből vérzik. Allen nagyon mellétrafált a narrációval, a történet szempontjából semmilyen jelentősége sincs, de legalább az első pillanattól fogva hülyének nézi az embert a vásznon történtek túlmagyarázásával. Ismét csak az írói hanyagságra vezethető vissza a karakterekkel való azonosulás teljes hiánya, a barcelonai út befejeztével nem kerülünk közelebb egyikőjükhöz sem, pár órával később pedig a jól eltalált hangulaton és a kellemes dallamokon kívül semmi sem marad.  Ilyen egy tökéletesen súlytalan film.

gondoltam, túrom egy kicsit a netet, mire kell áldoznunk a jövő évben:

samael / solar soul tour 2009 @ diesel, jan 26. 09.
children of bodom / cannibal corpse @ syma, feb 07. 09.
kreator / chaos over europe tour @ lovarda, debrecen, feb 13. 09.
iced earth / saxon @ pecsa, feb 19. 09.
eagles of death metal @ dürer-kert, mar 16. 09.
nightwish @ phoenix hall, debrecen, apr 04. 09.
hammerfall @ pecsa, apr 12. 09.

és a nagyok:

ac/dc @ arena, mar 23. 09. *

rage against the machine @ pecsa, apr 04. 09.

metallica @ ?, may 25. 09.

depeche mode @ puskas ferenc stadion, jun 23. 09.

*az ac/dc-re az megy, akinek volt fölös 17.000 egysége, és üres 2 órája a jegyárusítás után.

a két nagyágyú (ratm, metallica) természetesen kérdéses, de már az is valami, hogy egyáltalán felvetődik a koncert lehetősége. kacsa, nem kacsa, férfiasan bevallom, hogy pár ütemet kihagyott a szívem, amikor a ratm-gigről olvastam. dm-re meg már rég bezsákoltunk. ugye, ti is?

forrás: last.fm

bár debütáló rendezésről van szó, alan ball nevének 10 éve komoly súlya van a szakmában: neki köszönhetjük az utóbbi évek egyik legerősebb forgatókönyvét (american beauty), és minden idők egyik legjobb sorozatát (six feet under).
első pillantásra talán meglepőnek tűnhet, hogy a remek írói vénával rendelkező ball szerzői film helyett adaptált, ám alicia erian önéletrajzi ihletésű regénye tökéletesen belesimul mindabba a miliőbe, amit az említett alkotások vászonra, képernyőre festenek. a keretet az amerikai álom keserű árnyoldala jelenti, melyet ugyan már david lynch is boncolgatott a zseniális blue velvetben, de az első komoly társadalomkritikára az ezredfordulóig várnunk kellett.
az american beauty lerántja a leplet a tökéletesség zálogát jelentő amerikai kertvárosról, melynek lakói valójában egytől-egyig sérült lelkek. a felgyorsult, sikerorientált világ a rutinnal karöltve kíméletlenül kiforgatja a kapcsolatokat, eltörli a toleranciát, és az embereket a normák által kijelölt skatulyákba löki. a problematika annyira komplex és aktuális, hogy számos mű készült és készül a mai napig, hogy az egyes aspektusokra reflektálva elemezzék a miérteket.

az erős konnektivitás ellenére a towelhead szerencsére nem válik az ab parafrázisává, mert a felvonultatott kelléktárat másra használja, mint elődje. a szexualitás itt nem a megváltás funkcióját tölti be, hanem a puszta jelenléte generálja a konfliktusok halmazát. nyoma sincs a halálnak, az elmúlás rezignáltságának, a nemi érés mellett a nemzeti identitászavar, és a rasszizmus kérdései kerülnek terítékre. a bonyodalom összetettsége tehát adott, az arányok jelenetről jelenetre változnak, sok esetben pedig elkülöníthetetlenül összefonódnak.
alan ball remek érzékkel, és megfelelő érzékenységgel nyúlt az alapanyaghoz. forgatókönyve kellően átgondolt, kerüli a hatásvadászatot, a szituációk hangsúlyosak és életszerűek. az írói védjeggyé vált groteszk humor sikeresen oldja a feszültséget, így a néző a komoly témák ellenére is meglepően könnyednek érezheti az alkotást.

főszereplőnk egy libanoni-amerikai vegyes házasságban született 13 éves lány (summer bishil), akiben a kamaszkor kapujában éledeznek a hormonok. a film in medias res konfliktushelyzettel indít: az anyjával élő jasirát intim szőrzete miatt kicsúfolják az uszodában, ezért a nő aktuális barátja segít a lánynak megszabadulni tőle. a dolog kiderül, de az anya (a remek maria bello) a szeretője pártjára áll, és a kislányt a texasban élő apjához száműzi.
jasira betoppanása áramütésként éri a libanoni férfit, akinek sem elképzelése, sem gyakorlata nincs a gyereknevelésről. helyzete kilátástalanságát hatványozza, hogy gyermeke abban a korban van, amikor a legnagyobb szüksége lenne az anyjára.

az apa karaktere a film legfontosabb eleme, hiszen benne összpontosul a problematika oroszlánrésze. a férfi kétségbeesett vergődik a két kultúrkör között, melynek alapelemei szükségszerűen felülírják egymást. gyökereibe kapaszkodva a tradicionális értékrend szerint "neveli" a lányt: jóformán mindent megtilt, ami a nyugati civilizáció számára már természetes. ezzel szemben az integráció érdekében bármire hajlandó, legyen az a keresztény vallás felvétele, a képmutató és egyúttal hamis amerikai öntudat hangoztatása, vagy éppen a rasszista nézetek elsajátítása. az identitászavar, a megfelelési vágy miatt tettei disszonánsak, döntéseivel teljesen ellehetetleníti gyermekével való kapcsolatát. peter macdissi érzékeny játékának köszönhetően mégsem tudunk igazán haragudni rá, mert esendősége jobbára rajta kívülálló okokból ered.

a kislány értelemszerűen képtelen egyedül feldolgozni ébredező nemiségét, kérdései azonban otthon falakba, tiltások garmadájába ütköznek. megfelelő törődés és információk hiányában kénytelen a saját bőrén megtapasztalni a szexualitás kialakulásának folyamatát, és a látottak alapján önálló képet alkotni a működési mechanizmusokról. útmutatás híján egyáltalán nem meglepő, hogy puszta kíváncsiságból elfogadja a szomszéd férfi közeledését.
az ellenpólust jelentő fekete osztálytárs beleszeret a lányba, de ő képtelen kitörni a testiség bűvköréből, így észre sem veszi a srác tettei mögött rejlő érzelmi vonulatot. az egyre bonyolódó összképet a rasszizmus megjelenése színezi tovább.
a mű végigjárja a nővé válás lépcsőit a menstruációtól egészen az együttlétig, de a rendezés végig visszafogott és elegáns marad. elsősorban a néző empátiájára és szimpátiájára épít, és nem szolgáltatja ki a lány érzéseit, nem űz belőle gúnyt. newton thomas sigel kamerája csak a kulcsfontosságú pontokat ábrázolja, majd háttérbe húzódik. az aktusok ezen stilizálással nem válnak öncélúvá, tolakodóvá, hanem sikeresen betöltik funkciójukat.

a pedofília árnyaltan, egy folyamat végső lépéseként, kellően ábrázolt dramaturgiai háttér segítségével bomlik ki. az újfent brillírozó aaron eckhart karakterét sem lehet élből elítélni, bár nyilvánvalóan szörnyű dolgot művel. tipikus kapuzárási pánik az övé, amit csak tetéz a kényszerű házasság sok éve hordozott keresztje. bár eckharté felelősség, a szituáció kialakulásában legalább olyan hibás maga jasira édesapja is, akinek zord és agresszív nevelési módszerei fokozatosan elüldözik gyermekét otthonról. a lány döntései ezek után egyaránt felfoghatók lázadásnak, illetve menekülési kísérletnek. frusztráltságát, szeretethiányát éli ki az újonnan felfedezett, misztikus erővel bíró szexualitásban.

a férfiak között vergődő jasirának a játékidő felénél nem várt segítsége érkezik. a toni collette/matt letscher házaspár szülői ösztönei rángatják vissza a filmet a hétköznapi normalitás talajára. hála nekik, a kislány végre megtalálja a biztonságot, közbenjárásuknak köszönhetően pedig az egyre szélsőségesebb és kilátástalanabb helyzetek végül megfelelő értékítéletet kapnak.
a tetőpont egy abszolút zseniális, sok szereplőt felvonultató konfrontáció, ahol minden addigi probléma előkerül, és egymásnak feszül. az elhangzó mondatok élesek, és szorosabbá fűzik a konfliktusok közötti kohéziót, a végeredmény ezek után pedig egyszerre szükségszerű és megnyugtató.
a néző már az itt lezajlott események által is elégtételt kapna, de ball továbbmegy: a filmet kiemelve a kertvárosi miliőből egyetemes konklúziót fogalmaz meg.

a zárójelenetet áthatja az életigenlés, ami az eddigiek ismeretében valamelyest meglepő, de abszolút működőképes. jasira végső mosolyából mindannyiunk rácsodálkozása árad, mert a millió kérdést generáló szexualitás valójában funkcióval rendelkezik. ez pedig nem más, mint életünk egyetlen örök érvényű csodája.

Tudom, megpróbáltatok lebeszélni róla, de ha nem a magam feje után mennék, akkor most nem lenne saját blogom sem, ugyebár. Meg aztán a Terminátorok mindig is Terminátorok maradnak. Szóval bevállaltam láttatlanban, s nem meglepő módon vegyes érzésekkel álltam fel előle.

Papíron minden bizonnyal jónak tűnt egy olyan széria ötlete, amely a jelen és jövő közötti ködös éveket köti össze és valószínűleg csúcspontként választ ad arra a kérdésre, hogy mi lett Sarah Connor végzete. Az első évad epizódjait elnézve van egy olyan sejtésem, hogy az érdektelenség fog végezni vele.

Ha egy minden tekintetben nagyformátumú akciófilmet tévésorozattá alakítasz (a trenddel ellentétben, amely fordítva működik), s nem rendelkezel olyan anyagi háttérrel, amely továbbvihetné az alapfilmek jelemzőit, akkor vagy szerződtesd a 24 íróit vagy találj ki egy olyan történetet, amely tényleg képes hozzátenni az univerzumhoz, méghozzá anélkül, hogy annak szabályait, logikáját megszegné.

A The Sarah Connor Chronicles-ben van egy Terminátor, amely fej nélkül szaladgál.

És a rajongók akár már menekülhetnek is - nomen est omen - fejvesztve. Az én szervezetem ezt talán még elbírná, ám egy kizárólag annak érdekében végrehajtott időutazás, hogy 2007-ben forgassunk, mert a jelenben olcsóbb, már erősen rezegteti a lécet. Sarah Connor hajlandó belemenni abba, hogy 8 évvel közelebb kerüljön a Judgment Day-hez, mikor napjai mással sem telnek, mint azzal, hogy megakadályozza azt?

Vajh egy Terminátor képes azt elhitetni bárkivel, hogy egy iskolás diáklány, aki kicsit "fura", de a mai emós világban annyira már nem lóg ki? Vajh egy Terminátor képes hosszútávon azt megetetni egy nővel, hogy a férje és kreativitásra sarkalni? Robotok vagyunk mi is, ugye? Ha eme felfedezés magadtól nem menne, Sarah Connor minden epizódot beszövő belső monológjai segítenek rádöbbenni a szomorú tényre.

Végsősoron minden a költségvetésre vezethető vissza: a Terminátorok, melyek több epizódra is eltűnnek a színről (pedig állítólag ezek a gépek addig nem állnak meg, amíg nem teljesítik küldetésüket), a rövidke, megmosolyogtatóan amatőr akciójelenetek vagy az azokat helyettesítő művészi(eskedő) montázsok és a "kicsi a világ" hatványozott érvényesülése is, hisz ebben a szériában csak nagyon kevés embert foglalkoztat a világ vége és egyebek, s ők hajlamosak gyorsan megtalálni egymást, hogy kb. három helyszín között ingázva elmélkedjenek arról, hogy most mi lesz.

A második szezon már a levegőben, szóval kíváncsi leszek, hogy a fenti kérdést vajon még egy harmadik évadban is fejtegethetik majd.

Egy kis chill out gyönyör reggelire. (Nem a legjobb minőség, de a beatportról beszerezhető 320kbps minőségben, s ha már ott vagyok, rá is vethetitek magatokat minden olyan Spooky nótára, melynek verziójában ott van a "dub" szó.)

Szó se róla, rendesen megfáradt már ez a recept, mióta Guy Ritchie először felküldte a vászonra nagydumás, elvhű és pitiáner gaztevőit, de hálát adok az égnek, hogy celebrity-toldalékból és émelyítő szőrös-büdös köldöknézegetésből (ez volna a Revolver) visszatért oda, ahol a legjobban érzi magát - a nézőivel egyetemben.

Erősen kétlem, hogy a RocknRolla is olyan gyakori vendége lesz a kocsmai dumapartiknak, mint a Lock, Stock... vagy a Snatch., kohéziós téren is betegeskedik (a befejezés olyan, mitnha kihagytak volna egy tekercset...), s maradandó karakterekből is hiányt szenved, de ha él, akkor nagyon él. A Lethal Weapon 3 sebmutogatós jelenetének sajátos értelmezése világbajnok. Gerald Butler bármelyik táncjelenete úgy szintén. Mark Stong és Toby Kebbell büntet. S jó, milyen jó azt látni, hogy Ritchie ugyan decens audiovizuális maltert kevert a sztorinak, de nem hagyta, hogy az a film fejére nőjön.

Londoni gengszterkarikaturákon pedig nem lehet eleget röhögni.

Kíváncsi lennék, hogy van-e olyan ország a Földön, ahol ha hozzávágod a cipődet valakihez, azzal tisztelegni kívánsz előtte.

Ajaj, kezeimet tördelve várom eme nagyszerű film folytatását. Jobban belegondolva inkább tördelném Zombie úr kezeit.

A válaszhoz jelöld ki a következő sorokat!

Ez itt Mickey Rourke a 13 című fekete-fehér francia thriller/dráma remake-jében. Az orosz rulettről szóló filmben olyan nehézfiúk lesznek partnerei, mint Jason Statham, Ray Winstone és Ray Liotta. Továbbá ott lesz 50 Cent is.

Mindezidáig távol tartottam magam a New Line-t kvázi romba döntő pénztemetőtől, de a kívánatos Blu-raynek nem tudtam ellenállni és beújítottam a filmet. Hiába minden, rajta még a tökélyre élezett HD-varázs sem segít: nincs szíve, sőt még feje sem, csak egy robusztus és ügyetlen teste, amely látványosan botladozik egyik helyszíntől a másikig. Méregdrága táncát odavetett karakterek figyelik, akiknek szinte semmilyen jelenlétük nincs a filmben, csak ott vannak... illetve néhol még ott sincsenek, hisz a legtöbb szereplő bámulatosan űzi az eltűnés mesterségét, hogy aztán valami lapos bonyodalom-szerűség kiváltójaként vagy megoldójaként tűnjön fel újra.

A gigantikus látványvilágból egy pillanat alatt szorítja ki a szuszt az arctalan rendezés, a tulajdonnevekkel bőségesen megszórt, ám lehangolóan együgyü és csúnyán elsietett cselekmény (pedig én a bővített változatot láttam, az iskoláját!) és a tehetetlen színész-sereglet. Ráadásul be sem fejeződik, hisz még két regény vár feldolgozásra - és feltételezhetően várhat még egy jó darabig.

Seregnyi új CORALINE ÉS A TITKOS AJTÓ poszter került fel az impawards.com-ra. Nem elég, hogy az ábécé minden betűjére kapunk valami kulcsszót, de még rímes-míves szövegecskét is mellékeltek a 26 különböző dizájnhoz a kreatív marketingesek. A film február 6-án kerül az amerikai mozikba, hozzánk pedig március 12-én érkezik a jelenlegi tervek szerint. Alant ízelítő a C betűvel, itt pedig a többi is megtekinthető.

Befutott négy karakterposzter Stephen Sommers nagy nyári piff-puff mozijából. Karácsonyra Sienna Millert szeretnék.

Jó kis dolgos hétfő esténk van... Az UNCHARTED minden idők egyik legjobb játéka - hangulat, játékmenet, látvány (főleg nagyképernyőn :), mind verhetetlen. Egy interaktív Indiana Jones mozi, amilyennek az idén nyáron bemutatott filmnek lennie kellett volna. Szóval.. na de elég a hozsonnából, itt a folytatás előzetese (itt pedig olvashattok egy-két izgalmas infót a készülő játékról):

Ha az amerikai polgárháború és a két világégés csupán háttérként szolgál egy történethez, az komoly megalomániára utal. Gavin Hood (Tsotsi) szuperhős-köntösbe öltözteti minden idők legnagyobb történelmi filmjét (vagy fordítva?) és megadja azt, amire már az első X-Men mozi után vágytál: az idegesítő diák-mutánsok eltűntek, Hugh "akkorák az ereim mint a nyakam" Jackman egyedül* szedi darabokra az egész világot, az új trailer (itt HD-ben) szerint baromi látványosan. A sztori-akció arány egyelőre kérdésesnek tűnik, de Taylor Kitscht jó az FNL után filmvásznon látni.

*besegít többek közt a szintén regenerálódó Deadpool (Ryan Reynolds), a Wolverine testvéreként színre lépő Sabretooth (Liev Schreiber), a kártyákkal dobálózó Gambit (Kitsch) nomeg hat adamantiumkarom.