aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: slumdog millionaire (2008) Angyalosi Ádám
2008. december 29. 00:46:56

Kategória: 5 komment

India az ellentétek földje. Fényűző paloták állnak a nyomornegyedek mellett, a közel két évszázados brit uralom felforgatta és megváltoztatta a semmihez sem fogható kultúrát és bár gazdasága az egyik leggyorsabban fejlődő a világon, egymilliárd fős népességének jelentős része még ma is alig tudja megkeresni a mindennapi betevőt. Ezek fényében az már nem is igazán meglepő, hogy egy zombikon, drogosokon és pszichopatákon nevelkedett angol, Danny Boyle rendezte minden idők legmeghatóbb indiai meséjét.

Előre leszögezem: nem tudok objektívan írni a filmről. Nem szeretném leírni, milyen jó volt az utóbbi évek legjobb sorozata, a Skins után a filmvásznon is találkozni Dev Patellel. Azt a legnagyobb mestereket idéző magabiztosságot sem akarom említeni, mellyel Boyle az életműve csúcspontjának (egyfajta személyi katarzisnak) is tekinthető filmet dirigálja. Nem fog szó esni az év legjobb soundtrackjéről, az ihletet szolgáltató mondák és bollywoodi filmek előtti tisztelgésekről (a végefőcím alatti őrült kikacsintás nem is önthető szavakba) és az ebből fakadó, hibaként semmiképp sem felróható esetleges kiszámíthatóságról vagy közhelyességről sem. Ilyen terminológiák nem érvéneyesek rá, mint ahogy a tudósok is hiába próbálnának megmagyarázni egy csodát.

Nem filmes szinten, hanem az érzelmekén játszódik, érvényesül és kommunikál. Egyetemes nyelvét mindenki beszéli: nem indiai, nem angol, egyszerűen a szív nyelve ez. Története állítólag Jamalról, a fiatal srácról szól, aki a Legyen Ön is Milliomos legendásan nehéz indiai kiadásában versenyzik, mindössze egy kérdésre a fődíjtól. Az országban ez nem csupán egy játék: lehetőség a megváltásra, az élet és halál közti különbséget jelenti. Jamal természetesen nem létezik – nem csak azért, mert kitalált karakter, hanem mert modern társadalmunk szabályai tiltják az ilyen lény létrejöttét. Egymagában testesíti meg az alapvető emberi értékek mindegyikét, romlatlan erkölcseivel kiemelkedik a körülötte lévők világából és épp ezért diadalmaskodik felettük. Földöntúli tisztasága átjár és megérint mindenkit: reményt ad, arra, hogy manapság még létezik szeretet. Mindez lehetne szörnyen giccses, idegesítően mesterkélt és fájdalmasan hiteltelen, de nem az: talán a bolygók sikeres együttállásának, talán a stáb fantasztikus munkájának köszönhető, nem tudom, mindenesetre ebben a filmben az egyik legritkább dolgot lelhetjük meg: a mozi varázslatát.

A Vikas Swarup regénye alapján készült tökéletes forgatókönyv, miközben végigvezet Jamal hányattatott életén, végigzongoráztatja veled az érzelmek teljes skáláját: együtt fogsz nevetni, sírni, gyűlölni és szeretni a fiúval, kinek nem volt más bűne, csak hogy ártatlan maradt – a befejező képsorok alatt pedig a legszélsőségesebb végletek közt ugrál a pattanásig feszített húrokon. A színészek hol nagyszerűek, hol kedves naivsággal botladoznak, a fényképezés és a zene húsbamarkolóan szép, a rendezés – nem túlzok – hibátlan, de a film érdeme mégsem ezekkel mérhető, hanem a könnycseppekkel, melyeket a végén hullattam: rég volt belőlük ennyi és rég estek ennyire jól. Az igaz szerelem pedig még sosem volt ennyire gyönyörű.

Mestermű.

első képek a transformers 2-ből Zalaba_Ferenc
2008. december 29. 00:31:38

Kategória: Szólj hozzá!

Üvölt, törik, sokba kerül. Csak egy átlagos Michael Bay-pillanat. Pontosabban három.

box office: karácsonyi csodák Takács Máté
2008. december 28. 21:35:12

Kategória: 1 komment

Az amerikai mozik bevételei, 2008. december 26 - 28.


A csúcson
Legutóbb úgy fejeztem be, a karácsony napján debütáló filmek közül egynek el kell véreznie. Nos, éppen így is alakult, az öt új országos bemutatóból egyetlen olyan van, amelyben a tülekedő nézők nem láttak fantáziát. De hogy a többiben meg ennyire?! Négy, azaz négy film nyitott 20 millió felett az év utolsó víkendjén, amivel több égető kérdésre is választ kaptunk. De csak szép sorjában. Felrúgva a várakozásokat, az abszolút győztes a MARLEY MEG ÉN (Marley & Me) című komédia lett 36 millió dollárral, mi több, négy nap alatt az Owen Wilson és Jennifer Aniston - no meg egy rosszcsont kutyus - főszereplésével forgatott produkció máris félszáz milliót bankolt. Őrületes összeg ez, s így a végén nagy megnyugvás az AMIKOR MEGÁLLT A FÖLDdel befürdő 20th Century Foxnak. Ahogy rávilágítottak a szakértő netes sajtóorgánumok, a MARLEY sikere javarészt a megszólított közönség szélességében rejlik: családilag és felnőttek körében is népszerű választás volt és még lesz nyilván jó darabig. Most még a 200 millió sem elképzelhetetlen, noha efelől bármi biztosat elhamarkodott lenne kijelenteni. S az már végképp senkit sem érdekel, hogy a kritikusoknak csupán fele találta kedvére valónak 2008 decemberének győztesét.

További új bemutatók
A második helyért meglehetősen éles küzdelem folyt, ám senki nem gondolta volna, hogy egy Adam Sandler-fantasyt meg tud szorongatni egy komoly hangvételű, közel három órás filmdráma. Így lett pedig, az ESTI MESÉK (Bedtime Stories) a péntek-vasárnap időszakban mindössze alig több mint félmillióval teljesített jobban a BENJAMIN BUTTON KÜLÖNÖS ÉLETÉnél, noha utóbbi négy napos eredménye egy hajszállal jobb képet fest. A Disney decemberi ütőkártyája tehát nem tudta maga mögé utasítani a mezőnyt, ahogy azt a prognózisok vélték, s távol a MARLEY-tól, 27 millióval foglalja el csupán a 2. helyet. Összehasonlításképp, az ÉJSZAKA A MÚZEUMBAN két éve 30 milliót keresett azonos idő alatt. Adam Shankman (HAJLAKK) filmje ugyanakkor már 38 milliónál tart, így a százmilliós határ most is vitán felüli elvárás. Az a kis elvárás viszont, hogy az ESTI MESÉK legalább nézhető legyen, nem tűnik teljesítettnek, legalább is, ha a Rotten Tomatoes 14%-os értékelésére tekintünk. Ezzel Sandler a hét leggyengébb kritikai megítélésű bemutatójának tulajdonosa. Ez nem idegen szerep tőle.

Bronzérmes lett tehát David Fincher filmje, a BENJAMIN BUTTON KÜLÖNÖS ÉLETE (The Curious Case of Benjamin Button). Az 5 Golden Globe-díjra jelölt alkotás közel 3000 mozis premierje láttán leszűrhető, hogy a Paramount nagyra törő reményeket fűzött terjesztéséhez. Nem kis meglepetésre, ebben nem is kellett csalatkoznia: a film 26 millió dollárt szállított péntek óta, csütörtökkel együtt pedig már a negyvenmillió kapujában áll. Bár hátast nem dobtak tőle, a művet a kritikusok nagy része is elismerte, amiből szinte következik, hogy a nézők odáig vannak érte: mi sem egyértelműbb, hogy az IMDB 129. legjobb filmjéről van szó, jelenleg 8.7 csillagos értékeléssel. A jó szájhagyomány tehát garantált, s az erős kezdés ezzel párosítva reménysugarat biztosít a gigászi, 150 milliós költségvetés teljesítésére. Ehhez persze nem árt, ha az Oscar-gálán is gyakran emlegetett név lesz Benjamin Buttoné. Ez még odébb van, most annyi mondható el, hogy a százmillió dollár ez esetben is abszolút a pakliban.

Ám mégis, a legmeglepőbb és legörvendetesebb a VALKŰR (Valkyrie) iránt mutatkozó érdeklődés. A tetszhalott United Artists számára oázis a sivatagban a 21 millió dolláros, három napos nyitány. Tom Cruise dédelgetett gyermeke négy nap alatt 29,5 millió dollárt keresett, vagyis már most kétszer annyit, mint a tavalyi GYÁVÁK ÉS HŐSÖK összesen. Ritka jelenség, hogy egy ilyen megszenvedett produkciót végül keblükre öleljenek a nézők, de ez most vigaszdíjként szolgál a forgalmazónak arra, hogy a díjodaítélők nem találtak semmi kiemelkedőt Bryan Singer munkájában. A Rotten Tomatoes-on listázott kritikák egyelőre még friss paradicsomot eredményeznek, de még jó pár kritika várható az elkövetkezendő napokban. Ahogy a dollármilliók áramlása is. Könnyen lehet, hogy a VALKŰR is behozza 75 milliós pordukciós költségét.

Visszakanyarodva az elejére, a film, amelyik holtvágányra került végül, a SPIRIT - A SIKÍTÓ VÁROS (The Spirit). A Lionsgate Films forgalmazta képregény-adaptáció csak a kilencedik lett, egészen gyenge, 6,5 milliós bevétellel. Ez esetben a kritikai visszhang egy hullámhosszon van a számadatokkal, hiszen Frank Miller filmje 16%-ban nyerte meg csupán az újságírókat, s még az IMDb-n is 6 csillag alatt áll momentán. Lebőgés tehát ez minden fronton, a négy nap alatt összekuporgatott, igen sivár 10 millió dollár megduplázásánál sokkal nagyobb tetteket ne várjunk ettől a szuperhőstől.

Korábbi filmek
Országosan is látható már a KÉTELY. A színészi alakítások révén a Golden Globe-szavazóknál kiemelt figyelmet kapott filmdráma a 10. helyre bírt előretörni 5,3 millió dollárjával a hétvégén, amit több mint 1200 moziból gyűjtött. A most 8,5 millión álló filmnek további sorsa nagyban függ a díjazásaitól. Most a 20-25 millió látszik optimálisnak. Szintén 600 filmszínháznál is többen látható már a SLUMDOG MILLIONAIRE. A 4,3 millió dollár emelkedés az előző héthez képest, noha a zsúfolt mezőnyben most mégis hátralépés a jussa a toplistán a Fox Searchlight filmjének. A valószínűleg az év legtöbb 'legjobb film'-elismerését begyűjtő produkció kevés híján már 20 millió dollárra tett szert.

A limitált kópiaszámon futó címek közül kiemelkedik az újként belépő A SZABADSÁG ÚTJAI (Revolutionary Road) és a második hete vetített GRAN TORINO. A Paramount Vantage égisze alatt forgalmazott dráma, melynek főszereplői a Golden Globe-ra jelölt Leonardo DiCaprio és Kate Winslet, az év legjobb átlagát prezentálta 3 moziból, míg Clint Eastwood filmje 84 teátrumból is képes volt 2 millió fölé jutni. Megemlítendő még két premier, a LAST CHANCE HARVEY és a LIBANONI KERINGŐ (Waltz with Bashir). Mindkét film 10 ezer dollár feletti átlaggal szerepel, noha jelen esetben egyik sem egetrengető.

A múlt héten első ill. második helyen kezdő AZ IGENEMBER és HÉT ÉLET közel ugyanolyan arányban (9-11%) veszített közönségéből, de persze ez minimális negatív változás csupán. Jim Carrey vígjátéka ötödik az új bemutatókat követve, már csak egy karnyújtásnyira a félszáz milliótól. Ezalatt Will Smith filmjének 39 milliós eredményét beárnyékolja, hogy a BEJAMIN BUTTON négy nap alatt hozta ugyanezen összeget. Hetedik most a CINCIN LOVAG, amit nyugodt szívvel nyilváníthatunk most már vesztesnek az év végi felhozatalból. 27 millió dollárja azért még megduplázható. Nyolcadik az AMIKOR MEGÁLLT A FÖLD, ami jó, ha a 75 milliót eléri, míg a VOLT huszonnegyedikként lépte át idén a 100 millió dolláros határt.

Ami jön
Január első pénteke nem tartogat új filmet, így a mostani négy versenyző újból összemérheti erejét. Addig is még van hátra pár bőséggel kecsegtető hétköznap.

A Top 10
1. Marley & Me ($36.4M/$50.7M)
2. Bedtime Stories ($27.5M/$38.0M)
3. The Curious Case of Benjamin Button ($26.9M/$38.7M)
4. Valkyrie ($21.0M/$29.5M)
5. Yes Man ($16.7M/$49.8M)
6. Seven Pounds ($13.2M/$38.8M)
7. The Tale of Despereaux ($8.9M/$27.4M)
8. The Day the Earth Stood Still ($7.7M/$63.5M)
9. The Spirit ($6.5M/$10.3M)
10. Doubt ($5.3M/$8.5M)

updated: 2008. december 30. 11:28

eladó blu-ray lemezek Zalaba_Ferenc
2008. december 27. 10:01:06

Kategória: 10 komment

Nicole Kidmannek és daesunak köszönhetően újabb példányokkal bővüét az eadni kívánt BD-lemezek listája:

avaitor, the - 3.000 ft
hostel pt. 2 (magyar szinkron és felirat) - 4.000 ft
master and commander (dts hd ma 5.1) - 4.000 ft
pirates of the caribbean 2 (2 bd, papírtok) - 3.500 ft
pirates of the caribbean 3 (2 bd) - 3.500 ft

(mind B-régiós, ill. régiókód-független. magyar csak a hostel 2-n van. személyes átvétel bp-n, ill. utánvételes feladás vidékre.)

box office magazin: blockbusterek magyarországon IX. Takács Máté
2008. december 26. 19:20:39

Kategória: 15 komment

2001 jó év volt. Messze több sikerfilm született, mint a korábbi esztendőkben - a tárgyalt évek közül csak 1997 termett többet -, s azóta sem sikerült még csak megközelíteni sem a 26 címet, s minden bizonnyal erre már nem is kerül sor. Hogy is kerülne. Az egész év az InterCom és a UIP versenyéről szólt, a 26 filmből mindössze kettő nem tőlük került ki (ezek történetesen magyar produkciók); a No. 1 az InterComé lett, azonban az első tízben a UIP 6:4 arányra verte a piacvezető forgalmazót, begyűjtve az ezüstöt, a bronzot és a negyedik helyet is. A mozik összetétele innen már egyre kevesebbet változik, a multiplex alapú berendezkedés lassan eléri mai, végleges formáját. 2001 elején még látogatható volt a fővárosi Átrium, amit a szomszédságába pakolt Mammut Budai Moziközpont - később Mammut mozi, ma Palace Mammut - a szakadék szélére lökött. Épülete a bezárás óta nem változott, a felirata még mindig olvasható. A Rózsadomb mozi is hiába kezdte el működését az előző évben, 2002-t már nem érte meg. A Cineplex Odeon név is megszűnt létezni, a Pólus Center mozija Pólus Mozivá lett, s majd 2002 közepén evolválódik tovább. Következzen tehát 2001 igen változatos első hat havának 13 blockbustere.

2001/1
A január a megszokottnál is több izgalmat tartogatott: minden hétre jutott film, ami több mint 200 ezer főt érdekelt. Akárcsak 2000-et, ezt a szezont is Bruce Willis és M. Night Shyamalan kettőse nyitotta meg. Az InterCom a HATODIK ÉRZÉK hétvégéjére időzítette A SEBEZHETETLENt is, itthon még inkább belesulykolva a közönségbe, hogy a mondvacsinált szuperhős története kvázi-folytatása a fergeteges sikerű kísértethistóriának. Az első hétvége tanúbizonysága szerint a nézők nagyon is így tekintettek a Samuel L. Jackson legkevésbé cool szerepét jegyző thrillerre: hét nap alatt a fővárosban 67 ezer jegy fogyott, ami vetekszik a HATODIK ÉRZÉK ilyetén eredményével. Az érezhető csalódottság, hogy Bruce ezúttal nem halott a végén, hanem csak a szokásos megmentő, gyors elpártolást indukált, így a félreértett filmkiválóság nagyon is sebezhető módon bukdácsolt lefelé a listán, míg végül 242 ezer nézőnél, vagyis éppen a rendező-színész páros előző munkájának felénél állapodott meg. S bizony az élről is hamar távoznia kellett: erre az InterCom egy másik bemutatója, a BLÖFF késztette. Guy Ritchie munkásságát a magyar moziba járó 1999-ben, A RAVASZ, AZ AGY ÉS KÉT FÜSTÖLGŐ PUSKACSŐvel ismerhette meg, s azon film a vártnál jobb eredménye (100 ezer feletti eladott jegy), no és a brit fenegyerekek sorát hollywoodi oldalról erősítő Brad Pitt emlékezetes jelenléte arra sarkallta a forgalmazót, hogy magasabb kópiaszámot biztosítson az újabb menetnek. Számításai újfent bejöttek: már az első héten közel 40 ezren jöttek és látták Budapesten, hogyan fogadnak a cigók a Csalagúton túl. A filmnek a jó szájhagyomány is kivételes segítséget nyújtott, hiszen heti változása éppen ellentettje volt A SEBEZHETETLENének: még egy hónap elteltével is közel 10 ezer hely volt foglalt a nézőtereken - csak a fővárosban. Röviden, aki arra tett, hogy Ritchie megduplázza előző rendezését, az nyert: a BLÖFFre országszerte 215 ezren ültek be, így a SPÍLER újévi premierjét minden bizonnyal nagy várakozások előzik meg a forgalmazó részéről. Azonban Bruce Willisre nem csak egy rakás faragatlan angol, hanem Nicolas Cage is rátelepedett: második helyen indított ugyanis a SEGÍTSÉG, APA LETTEM! A Kinowelt forgalmazta két órás szentimentális attak bőven százezer néző fölött végzett. Január 18-án az InterCom megháromszorozta az élvezeteket: ezúttal a korábbiaknál jóval piacképesebb műfajt hozott el a hazai vásznakra. A JÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT izgalmas előzetese hatására 34 ezer kalandvágyó vette fel a kesztyűt első körben a fővárosban, hogy nekivágjon Robinnal és a Sátán kiszemelt arájával a K2-nek, s végül konstatálja: a világ 2. legmagasabb csúcsa tényleg szelesebb a Kékesnél. Mire e következtetés megszületett, az utolsó hógolyó is elplaccsant a hegylábnál, s mindenki jól meghalt Robin Tunney szép arcáért, a forgalmazó negyedik (az ŐSZ NEW YORKBAN csak a legérzelgősebb Gere-buddhistákat mozgatta meg) januári bemutatója is átkúszott a 200 ezres országos nézettségen, 75%-osra teljesítve az első hónapot. A nagy durranás azonban mégis csak ezután következett. A megrögzött, mindenre elszánt képregényfanatikusok, a Vinnie Jonesszal súlyosbított londoni alvilág és a Himalája embertelen hidege együtt sem érnek fel ahhoz, ha Robert De Niro az apósod. Greg Beckúrnak kijutott a jóból, a nézőknek pedig a nevetésből az APÁDRA ÜTÖK 100 perce alatt. A UIP első 2001-es premierje közel annyi embert érdekelt az első héten, mint A SEBEZHETETLEN, ám jóval tartósabb volt maradása. A második héten is messze vezette a budapesti listát, immáron százezer látogató felett, s még március közepén is öt számjegyet tett ki az érdeklődők száma. Végül 399 ezer fő fordult meg a nézőtereken, s csupán remélni tudjuk, hogy csak kevés hányaduk próbált meg macskát fejni a film megtekintése után, de az biztos, hogy De Nirot ennyien az 1983-ban vetített A KERESZTAPA II (634 ezer) óta nem látták a vásznon. A négy évvel később esedékes folytatás is az adott év egyik nagy sikere lesz, azonban az előzményhez nem tud felérni.

Február elsején megkezdődött a német szexvígjátékok rohama az ilyesfajta szórakozásra nagyon is vevő magyar agyak felé. A HANGYÁK A GATYÁBAN, Mikó István szerszám-szinkronjával mérsékelten kezdett, de hosszas erőfeszítések árán végül 173 ezren ülték be rá. A folytatás már kevesebb izgalmat fog okozni, de a női verzió első része még erre is rátesz majd egy lapáttal. Egy héttel később Tom Hanks vetődött partra egy távoli szigeten minden idők legzseniálisabb product placementjével megtámogatva, hogy azért mégse legyen olyan magányos. A kiváló színész kiváló alakítása a SZÁMKIVETETTben Észak-Amerikában a 2000-es év második legnézettebbje lett, nálunk viszont még arányosítva is kevesebben tudták csak meg, hogy a jégkorcsolyás fogászati beavatkozás és a kreált kötődés életet menthet. A 265 ezer fő, akik vállalkoztak Magyarországon a robinsoni megpróbáltatásokra, azért korántsem lebecsülendő szám, hiszen az éves 16. helyhez segítették a UIP bemutatóját. Egy hét múlva mindent elárasztott a Disney gyárának füstje, úgyhogy végre a kisebbek is elmehettek a mozikba, 2001-ben először. A 102 KISKUTYA szolgáltatott erre alkalmat, amiben Glenn Close mellett most Gérard Depardieu is bohócot csinált magából; ezt a családilag szórakozni vágyók már kevésbé tolerálták, úgyhogy az első részhez képest 46%-os elmaradással büntették a kutyaharapást szőrmével szerető Szörnyella újabb gonoszkodását. A 317 ezer eladott jegy azért egyáltalán nem rossz, ám most a harmadik helyett csak a 13. helyhez volt elég éves szinten.

A kutyakomédiát követően francia komédia vette át a mozik feletti (sebesség)kontrollt. Már az első epizód is felettébb sikeres volt házunk táján, ám a TAXI 2 még meg is megfejelte annak népszerűségét. A március elsején startolt, a különböző tévécsatornákon azóta is majd minden héten (akár többször is) látható roncsderbi valószínűtlenül sokakat, pár száz híján 75 ezer érdeklődőt vonzott a fővárosi mozikba az első héten, vagyis éppen annyit, mint mondjuk a MÁTRIX néhány évvel korábban. A TAXI 2 több mint 60%-kal teljesítette túl 1999-es kiadását, vagyis meg sem állt az országos 438 ezer nézőig, s bizony még kétszer lesz majd szó a szériáról, hiszen a közönség jelentős hányada még ugyanennyiszer megnézte ugyanazt. Március közepén Russell Crowe sietett Meg Ryan segítségére, aminek Dennis Quaid itta meg a levét. A TÚSZHARCot érintő, de kevésbé a filmmel, mint inkább a színészpáros válásával foglalkozó sztorik elárasztották a bulvárlapokat, ám az amerikai közönség nem érzett késztetést a dolog végére járni, így a Warner rendesen bebukta a projektet. Nem így a hazai forgalmazó, hiszen nálunk már akkor is megvolt a szennylapolvasók és a mozinézők igen méretes közös halmaza (látjuk még: MR. ÉS MRS. SMITH). A TÚSZHARC erős kezdés után intenzíven vesztette nézőit, de a 105 ezer néző nyilván kényelmesen érintette az InterComot két gigasiker között. Szintén a hónap közepén jutott el hozzánk az édes-keserű CSOKOLÁDÉ a UIP forgalmazásában. Juliette Binoche édességei még Séf bácsi sós csokigolyóinál is jobban megkísértik az embert, nem csoda hát, hogy a TÚSZHARCénál gyengébb, önmagában amúgy jó kezdést folyamatos érdeklődés követte, ami 160 ezer nézőt jelentett az év végére. Két hét múlva az InterCom két filmmel jelentkezett ismét, s ennek eredményeképp a budapesti lista első három helye is az övé lett. Az örök kérdésre, hogy MI KELL A NŐNEK?, elképesztően sokan akarták megtudni a választ, így az év eddigi harmadik legjobb fővárosi startját villantotta a TAXI 2 és A SEBEZHETETLEN mögött, noha utóbbitól pusztán 61 fő választotta el. Romantikus komédiától ez frenetikus eredmény, amit tetéz a 26%-os, majd 31%-os csökkenés. El is várta Mel Gibson a tömeges megmozdulásokat, tekintve, micsoda férfiatlan dolgokra vállalkozott szerepében. A rettenthetetlen harisnyás Mad Maxre a dolgok végeztével 421 ezer érdeklődő vetett pillantást országszerte, amivel Gibson nemes egyszerűséggel legnépszerűbb filmjét tudhatta le Pannon földön. A címben intézett kérdésre ugyan választ nem kapott senki emberfia, de azt megtudtuk, hogy a Nike nem játék, hanem sport - az év product placementje-díj ezüstérmesét avattuk. A forgalmazó másik március végi nevezése a Disney egyik legmulatságosabb és ennek egészségtelen rendje-módja szerint partvonalra szorult rajzfilmje, az ESZEVESZETT BIRODALOM volt. A notórius háttértörténettel rendelkező, nagyívű drámának indult animációs vígjáték, akárcsak hazájában, közepesen kezdett, majd jó hosszúra nyúlt műsoron tartásának végéhez érve már 157 ezren ültek be rá.

Az április Sandra Bullockról szólt, viszont a magyar királyok a végelszámolásnál azért rendesen megszorongatták a színésznőt; szerencsére felnégyelésre nem került sor és az áhított világbéke is megmaradt. A BEÉPÍTETT SZÉPSÉG két hetet engedett az élen a MI KELL A NŐNEK?-nek, s 50 ezer pártfogójával nyerte a hónap filmszépségversenyét, már ami az első heti budapesti számadatokat illeti. Három hétig volt beépülve az élre az InterCom bemutatója, s végül az országosan elért 265 ezer néző Bullock kisasszony házi bajnokságában a harmadik helyre volt elég A PUSZTÍTÓ és a FÉKTELENÜL mögött. Ugyancsak április 12-én indult hódító útjára a „magyar millennium filmje”, a SACRA CORONA. Koltay Gábor négy és fél évet hagyott a HONFOGLALÁS feldolgozására a közönségnek, amit a legtöbben arra használtak fel, hogy kitöröljék emlékezetükből a látottakat, az élen azzal, hogy a magyarokat egy olasz fickó telepítette le. Így tehát mit sem sejtve, bátran sorakoztak fel hétről-hétre a jegypénztáraknál a középkori történelemórára vágyó honfitársak, hogy újabb leckét kapjanak abból, mit is jelent hazánkban a nagyszabású film. Végül több mint negyedmillióan szembesültek vele, hogy Gellért püspök is egy olasz fickó volt, nagy királyaink pedig többnyire szenvedtek életük és uralkodásuk során. A Budapest Film legalább a legjobb 2001-es eredményének örülhetett.

Május elején megint a franciákra vetült a reflektorfény, ami először Jean Reno orrát világította meg. A karakteres színész a BÍBOR FOLYÓKban majdnem olyan profi, mint Leon, ám most a nagy kékség helyett a nagy bíborsággal, vagyis a patakvérrel gyűlt meg a baja. 109 ezren jártak a rejtélyek végére, míg egy héttel később közel százezren igyekeztek rájönni arra is, hogy kikből áll a FARKASOK SZÖVETSÉGE. Újabb egy hét elteltével aztán Hollywood megelégelte, hogy itt, Közép-kelet Európa egyik szegletében deviancia folyik már két hete, ezért betámadtak A MÚMIA VISSZATÉRrel. Imhotep hullájának holtából felélesztése az első budapesti műsorhéten a top 10 filmjeire elkelt jegyek számának kétharmadát birtokolta, egyúttal a 84 ezer kalandorlélek az év eddigi legjobb indításához segítette a UIP-Duna Filmet. Ez szinte ugyanannyi főt jelent, mint ahányan szűk két évvel korábban az első részre is kíváncsiak voltak (egészen pontosan 701 nézőt a folytatás javára). A továbbiakban a nagy nyári blockbusterek viszonylatában egészen jól tartotta magát ez a két órás effekt, noha az 1999-es változat ebben jóval erősebb volt, így végül az egyenlő start százezer nézős hézagra változott. 582 ezren néztek farkasszemet a Skorpiókirállyal, aki papírból kivágott bábu hatását keltő megjelenése ellenére megnyerte a magyar amatőr egyiptológusokat későbbi feltűnéséhez is, de erről majd annak idején. A hónap legvégén maga a UIP vetett véget az egyiptomi uralmának A MEXIKÓIval. Brad Pitt a déli határ alá való kiruccanására 40 ezer útitársat kapott az első héten Budapesten, azonban a 200 ezres országos nézőhatárról már lecsúszott. 182 ezren figyelhették meg, hogy ebben a filmben néha Julia Roberts is feltűnik.

Egy héttel később, június beköszöntével Steven Seagal került elő, hogy megmutassa az ilyen brendanfrasereknek meg bradpitteknek, mi fán terem az akcióhős. A SEBHELYEK valószínűleg véletlenül vált sikerfilmmé szerte a világon, hiszen ekkorra az arcember már rendesen beégette magát a TISZTÍTÓTŰZzel és A TŰZ A MÉLYBENnel, igaz, nem nálunk. A PATRIÓTÁval ellenben úgy tűnt, errefelé is sírba száll a harcművész természetvédő karrierje, ám lőn: néhány divatos rapperrel az oldalán 122 ezer elveszettnek hitt hívét hívta harcba, és még némi öniróniára is futotta neki (Látja ezt az arcot? Ilyen egy boldog arc.) Kevesebb mint egy év múlva azonban a FÉLHOLT teljesen holttá teszi a mester mozis pályafutását. Június 14-én még a múmiánál is veszedelmesebb gonosztevő lépett a magyar mozivásznakra, hiszen vérszomjához páratlan intelligencia is párosult. HANNIBAL doktorra ráadásul, Imhoteppel ellentétben, nem az a jellemző, hogy kívül hordja a beleit, hanem ontja - a másokét. A BÁRÁNYOK HALLGATNAK folytatása a top 10 47%-os jegyarányára tett szert az első héten a fővárosban, ám eltérően az észak-amerikai piactól, itt nem tudta felülmúlni elődjét. 289 ezer nézőt láttak vendégül a hazai mozik egy gyilkos vacsorára, ami százezres elmaradást jelent a nálunk 1992-ben játszott első részhez képest, míg A VÖRÖS SÁRKÁNY még egyszer ennyivel csökkenti a tétet a következő évben. 21-én első ízben rendeződött át minden multiplex mocsárrá, hogy SHREK hajlandó legyen beköszönni a magyar nézőknek. Szerelem volt ez első látásra, hiszen míg a (jelenleg még) trilógia első epizódjára 43 ezren váltottak jegyet egy hét alatt Budapesten, addig a középső fejezetre három évvel később már százezerrel többen (!!), és még a harmadik eresztés is triplázott az elsőhöz képest. A popkulturális kikacsintásokkal teli film a hazai popkultúrának is részévé vált, amiben a gyakori tévés sugárzásnak is komoly része van (e sorok születésekor is épp a második rész megy a tévében). A 43 ezres budapesti kezdőhét és a 436 ezres végső országos nézőszám közötti tízszeres szorzó jól szemlélteti, milyen kitartóan áramlottak a népek a film vetítéseire. A SHREK egészen az éves lista 6. helyéig kúszott fel, amin az adott éveiket nyerő folytatások viszont már csak röhögnek. Az első félév két súlytalan komédiával zárult. A VAD KANOK minden bizonnyal az év legízléstelenebb celluloidpazarlása volt, de az AMERIKAI PITE 2 novemberi érkezéséig jó szolgálatot tett 104 ezres kiéhezett közönségének. A RESZKESS, AMERIKA! valószínűleg az egyetlen olyan amerikai remake, amelynek rendezője és szereplői is megegyeznek az eredetiével. Utólag azonban rossz döntésnek bizonyult ez a ragaszkodás, hiszen az Egyesült Államokban a film jött, látott és bukott. Nálunk ellenben 101 ezren gondolták úgy, hogy halál reájuk, ha ezt hagynák itt is, s ennyi érdeklődőt a francia eredeti és folytatása együtt sem vonzott annak idején.

2001 első félévének tíz leglátogatottabb filmje a végső országos nézőszám alapján így fest:
helyezés, film (végső országos nézőszám) forgalmazó

1. A múmia visszatér (582 560) UIP
2. Taxi 2 (438 793) InterCom
3. Shrek (436 677) UIP
4. Mi kell a nőnek? (421 838) InterCom
5. Apádra ütök (399 275) UIP
6. 102 kiskutya (317 741) InterCom
7. Hannibal (289 780) InterCom
8. Beépített szépség (265 699) InterCom
9. Számkivetett (263 428) UIP
10. Sacra Corona (256 341) Budapest Film

folytatása következik

a cikksorozat első része (1997/1)
a cikksorozat második része (1997/2)
a cikksorozat harmadik része (1998/1)
a cikksorozat negyedik része (1998/2)
a cikksorozat ötödik része (1999/1)
a cikksorozat hatodik része (1999/2)
a cikksorozat hetedik része (2000/1)
a cikksorozat nyolcadik része (2000/2)

jcvd is back...yeah! Zalaba_Ferenc
2008. december 26. 16:52:44

Kategória: 4 komment

Ha azt hiszed Jean-Claude Van Damme már lejárt lemez, s csak röhögni tudsz rajta akkor lesd meg EZT a trailert, aztán pedig a filmet is, és garantáltan homlokegyenest megváltozik a véleményed az öregről. Az év egyik legkellemesebb meglepetése februárban jelenik meg bd-n a szigetországban (UK), ne tessék kihagyni:) A borító pedig tényleg kick-ass:

wear this! Zalaba_Ferenc
2008. december 25. 21:09:53

Kategória: 4 komment

Zseniális pólótervek a glennztől. Katt ide! (vigyázzá', nagy kép).

breaking news: a foxnál a watchmen! Zalaba_Ferenc
2008. december 25. 08:42:23

Kategória: 9 komment

A Warner Bros. szörnyű karácsonyi ajándékban részesült: bírói döntés alapján a WATCHMEN forgalmazási joga ma hajnalban átkerült a 20th Century Foxhoz. A Fox még februárban nyújtotta be a keresetet, mi szerint igazából nekik lett volna joguk megfilmesíteni Alan Moore zseniális képregényét, melynek jogait már a 80-as évek végén megszerezték. Kellemes lépés megvárni, hogy egy rivális stúdió 100+ millió dollárt beleöljön egy projectbe, mi több partnert hívjon a nemzetközi forgalmazáshoz (a Paramount személyében), ami leginkább annak jele, hogy nem bírják anyagilag, s aztán bekopogni, hogy "tök rendes tőletek, hogy megcsináltátok, de ez a stuff a miénk". Az üggyel megbízott bíró a januárra hírdetett tárgyalást beelőzve ma hajnalban kijelentette, hogy a Foxnak igaza van, övék a film, mostantól tehát az a kérdés, hogy a két stúdió meg tud-e állapodni a márciusig, vagy bukjuk a bemutatót. Kétesélyes.

review 2008: az év koncertjei #1 Zalaba_Ferenc
2008. december 24. 08:33:20

Kategória: 9 komment

Idén kevesebb koncerten voltam, mint tavaly - és ez a tendencia jövőre valószínűleg folytatódik. Persze én is öregszem, viszont amíg az érdekesebb előadók - teljesen érthető okokból - elkerülik hazánkat, addig ne is várja tőlem a jónép, hogy optimistán módon szemléljem a jelent s jövőt. Szóval tizes lista nem lesz, csak egy ötös. Íme:

5. Plaid @ A38, Budapest, 08-04-05

A beígért szerzői album idén már nem fog megjelenni (ellenben a napokban kijött egy újabb filmzene Michael Arias új mozijához), pedig a fellépésen túlnyomórészt arról pörgettek a srácok. Az összeállításnak nem nagyon volt íve, a vizuál soványka volt, de a zenék önmagukban olyan szigeteket alkottak, melyekre simán elvonulnék pár napra. Beszámoló.

4. Extrawelt @ Merlin, Budapest, 08-11-22

Ugyan az új LP bennem nem hagyott mély nyomot, nagy marhaság lett volna kihagyni a germán duó harmadik magyarországi fellépését. Későn kezdtek (éljen a szintén aznapra szervezett Squarepusher, melyről kb. 20 ember jött át), a Merlin dugig volt kontár vagy éppenséggel aggresszív arcokkal és mégis, amint rákezdtek, minden nyűgömet feledtem, szóval ha valamiért a pokolra jutnék, azt szeretném, ha az EW játszana, s akkor féllábon kibírnám az öökkévalóságot.

3. dEUS @ Arena, Bécs, 08-10-07

Az Arena nevével ellentétben egy leharcolt kis barlang, hangulatában a szegény, megboldogult Kultiplexe emlékeztet. A dEUS-ban viszont nincs semmi lezüllött: zenéjük frisebb és egészségesebb, mint valaha, s lehet, hogy egy-két riff a hangosítás miatt nem volt olyan átütő, mégis újabb és újabb érzelmekkel ajándékoztak meg. Beszámoló.

2. Massive Attack @ Balaton Sound, Zamárdi, 08-07-10

A felemás idei Balaton Sound talán egyetlen fénypontja, ami viszont erőteljesen ragyog emlékezetemben, pedig némileg illuminált állapotban veselkedtem neki a brit banda sokadik magyar fellépésének. A zenék egyszerre voltak kijózanítók és részegítők, andalítók és energikusak A Massive Attack hihetetlenül profi banda, s hiába vannak ott a köztudatban, ha belebotlasz egy-egy számukba az mindig valami felfedezéssel jár. Most gondolj bele, milyen mindez 110 percen át. Beszámoló.

1. Modeselektor @ Sziget, Budapest, 08-08-14

Nem csupán az év, de életem egyik legjobbját köszönhetem a Modeselektor szigetes bulijának. Szerintem ezzel az a kb. ezer ember is így van, aki ideiglenesen összenőtt masszaként ugrálta végig a bő egy órás örömkoncertet. Modeselektort ide, minden évben, minden hónapban, minden nap. Beszámoló (valahol középtájon).

Futottak még:

És az év csalódása: Cypress Hill @ Volt, Sopron, 08-07-03

trailer: 9 (2009) Zalaba_Ferenc
2008. december 24. 06:55:33

Kategória: 7 komment

Tízből tizenegy ember azt mondaná, hogy a következő nagy animációs film, melyet Tim Burton neve fémjelez, a Coraline lesz, pedig az öreg kócosnak papíron semmi köze nincs Henry Selick új stopmotion bulijához. A 9-hoz viszont annál inkább: a hiperaktív Timur Bekmambetovval közösen (Tim & Timur Kft!) istápolja a WETA egyik oszlopos tagja, Shane Acker egész estés bemutatkozását. A rendező saját 2005-ös Oscar-jelölt rövidfilmjét forgatja újra nagy költségvetésből, nagy látvánnyal. A figurák meglehetősen egyformák - még jó, hogy mindegyiknek van egy szám a határa vésve :), a sztori és a világalkotás viszont ígéretes. Aki felismeri az előzetes elején hallható dallamot, az kap egy késkészletet. (Az Apple oldalán HD-ben is.)

trailer: state of play (2009) Zalaba_Ferenc
2008. december 24. 06:54:10

Kategória: Szólj hozzá!

Kevin Macdonald, a kitűnő Touching the Void és a nem annyira kitűnő The Last King of Scotland rendezője Tony "Bourne" Gilroy forgatókönyvéből (amely az azonos című brit minisorozatot dolgozza egészestés mozivá) készít akció- és konspirációdús politikai thrillert. Megnézed?

poster: land of the lost (2009) Zalaba_Ferenc
2008. december 23. 07:35:53

Kategória: Szólj hozzá!

Kíváncsi vagyok, hogy jönnek majd össze a dinoszauruszok Will Ferrell imbecilis ökörködéseivel. Trükökkel nem könnyű imprózni, de biztos vagyok benne, hogy Ferrell, Danny McBride (Tropic Thunder, Pineapple Express) és Anna Friel (Pushing Daisies) azért megpróbálja.

márai sándor: a teljes napló 1943 - 1944 Zalaba_Ferenc
2008. december 23. 00:18:30

Kategória: 9 komment

Nem is volt olyan rég, hogy a Helikon kiadó úgy döntött: az eddig csak hiányosan hozzáférhető Márai naplókat teljes terjedelmükben jelentetik meg. Az elmúlt két év alatt hat vaskos kötettel el is jutottunk az 1943-as írásaitól a '49-esekig. Reméljük lesz erejük folytatni, mert bár ez sem kevés, de Márai szorgalmas naplóíró volt, aki egészen '89-ben bekövetkezett haláláig irt. Most csak az elsö kötet kerül olvasószemüvegünk alá.

Szerb Antallal ellentétben Márai mindig is tudatosan az utókornak írt, nem ritkán saját maga gondoskodva naplórészletei megjelenéséről. Intim részletekre vagy más hasonló 'szenzációra' épp ezért nem érdemes számítani. Az elsö kötet két jól elválasztható részre különül, s nem csak azért mert két évet ölel fel. Az eleje olyan, mintha egy bővített 'Füves könyvet' lapozgatnánk. Szellemes anekdoták és megjegyzések, kiegészítve olvasmányélményeinek vagy épp készülő írásainak taglalásával. Néha a politika is megjelenik, de még csak nagyon szőrmentén. Aztán váratlanul felborul körülötte a világ. A világháború már nem csak az újságok címlapjain, hanem bombák képében is ráköszön Budapestre. Hamarosan felhúzzák a gettó falait, kiássák az árkokat, készülve a közelgő ostromra, s lassan minden apróság; a viz, az áram és az étel is felbecsülhetetlen értékké magasztosulnak. Márai naplója váratlanul roppant izgalmas (már ha szabad ezt a szót használnom) kordokumentummá válik. Ugyan néhol próbálja kivonni magát mindebből, s még a légi riadók során is nem egyszer távol marad az óvóhelyektől és inkább Shakespeare-t olvas az üres városban, elcsípett történetei és meglátásai már mintha nem ebben a világban írodnának. Szinte csak mellékesen jegyzi meg, hogy nemrég látott egy SS-tisztet, aki mintegy pórázon vezet egy lengyel nőt, aki méregért könyörög a körülötte lévőknek.

S egy idő után akarva, akaratlanul mégis csak nagyon személyessé válik ez a Napló. Márai kénytelen számot vetni mindennel, az őt körbevevő világgal épp úgy, mint magával. A kötet pontozásától most tartozkodnék. Inkább egyszerüen csak ajánlanám mindenkinek, aki kiváncsi egy nagy emberre és arra milyen volt a történelem az ő szemén át.

kritika: australia (2008) Zalaba_Ferenc
2008. december 22. 21:07:37

Kategória: 16 komment

Szóval Baz Luhrmann ilyennek képzeli el hazájának definitív eposzát: Benetton színekben ragyogó lírikus hőstörténet képeskönyvbe illő képekkel, csodás monológokkal, nagyformátumú sztárokkal, nagy történésekkel és sok-sok érzelemmel. A képzelet határtalan, főleg ha nem nézel oda, mert a vásznon csoda helyett Frankenstein szörnyetegének béta változatának tusáját láthatod (gyorsan megjegyzem: képeskönyvbe illő képekkel illusztrálva) szűk három órán át.

Azért úgy egy órán át mintha életképesnek bizonyult volna a monstrum: nem éppen kezdetektől fogva, hisz a nyitányban mind Nicole Kidman, mind pedig Hugh Jackman túlpörgette azt a típusfigurát, amit megtestesített, mintha rendezőjük elfelejtette volna, hogy jó 80 évvel meghaladtuk már a némafilmek korát, s a színészeknek nem kell minden egyes kifejezéssel széltől szélig beteríteniük a vásznat. A kétségkívül acidba mártott intrót követően bekattantak a fogaskerekek, beindult a sztori, illetve a marhák terelgetése, működött a dráma, megragadott a misztikum, aztán a nagy küldetés (=marhák eljuttatása A-ból B-be) egy olyan csúcspontban végződött, aminél blődebbet már rég látott a filmvilág.

És ekkor még másfél óra volt hátra a filmből. Eme 90 perc élményét úgy tudnám leírni, mintha egy olyan bokszmeccsen vennék részt, ahol hátrakötik a kezemet, s az ellenfelem egy pehelysúlyú nő, aki gyenge, de módszeres ütéseivel egyre inkább elzsibbaszt, míg végül úgy eltompulok, hogy még a nyálam is kicsordul. Íme a tanulság: mostantól nem a THE RETURN OF THE KING lesz "a film, amit az istennek se tudtak befejezni" cím bírtokosa.

Sőt! Ausztrália ide vagy oda, a filmben mindössze két darab légy szerepelt. Skandallum!

hozzánk is eljut a the visitor! Zalaba_Ferenc
2008. december 22. 19:09:40

Kategória: 14 komment

Friss bejelentés! 2009. február 12-étől végre a magyar mozik is műsorra tűzik Thomas McCarthy elbűvölően szép filmjét, a THE VISITOR-t. Rendszeres AE-falók előtt bizonyára nem titok, mennyire szívemen viselem eme filmremek sorsát, így most talán nem meglepő, hogy cigánykereket hányok örömömben. A filmet az Odeon és a CORNERfilm forgalmazza, a tervek szerint egyszerre több kópián, hogy ne csak művészmozik, hanem multiplexek és vidéki filmszínházak is műsorra tűzhessék. A film magyar címe: A látogató.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása
Mobil