Brad Pitt 50 éves. Ő Hollywood örök szépfiúja, aki fél karrierjét annak szentelte, hogy eme nimbuszától megszabaduljon. Azon kevesek egyike, aki sikerrel tette ezt, és a férfiak és nők szívében egyaránt kiemelt helyet foglal el. Sztárcsináló szerepében, az 1991-es Thelma és Louise-ban ugyan lenyúlta a két címszereplő pénzét, egyiküknek viszont nagyobb örömöt szerzett, mint valaha is bárki, és talán nem meglepő, hogy ez a film két dolog miatt igazán emlékezetes: az egyik egy repülő autó, a másik pedig egy félmeztelen suhanc kidolgozott felsőtesttel, hajszárítóval a kezében, fehér cowboykalappal a fejében. Azonnal ráaggatták az "új James Dean" becenevet, amire aztán két év múlva jól rá is licitált a Kalifornia című pzichothrillerrel, melyben löncsös hajú, letört fogú, koszos-büdös sorozatgyilkost alakított. Tökéletes hitelességgel. Én azóta bírom, csodálom, istenítem, így eme jeles nap alkalmából összetrombitáltam a szerkesztőtársakat, hogy állítsuk sorba Pitt karrierjének 10 legjobb alakítását.
toplista: brad pitt 10 legjobb alakítása
2013. december 19. 08:35:00
Kategória: film 53 komment
2013 feketelistásai
2013. december 18. 18:30:00
Kategória: film 6 komment
Mindenki tudja, hogy működik Hollywood. Fiókokban hevernek a jobbnál jobb forgatókönyvek, de ilyen-olyan okból senki nem mer zöld utat adni nekik, pedig könnyen lehet, hogy egy aranytojást tojó tyúk porosodik a raktárban. Ez volt az egyik ok, ami 2005-ben életre hívta a Black List-nek keresztelt forgatókönyvmustrát, ahol több mint 600 stúdió és filmfinanszírozó vállalat emberi teszik le voksukat egy-egy olyan forgatókönyv mellett, ami ugyan tetszik nekik, de még senki nem merészkedett el addig, hogy filmet csináljon belőle. Azt nem mondom, hogy világmegváltás történt, de az tény, hogy a mindössze nyolc éve futó program éves listáiról indult alkotások 16 milliárd dollárt jövedelmeztek, túl vannak 150 Oscar-jelölésen, és most jön a csattanó: ezen árvák közül került ki három legjobb film (Gettó milliomos, Az Argo-akció, A király beszéde), valamint az utóbbi 12 forgatókönyvírói Oscar-nyertesből 7.
Persze utólag könnyű dumálni: előre én sem tudtam volna, hogy a terhes tinilány évődése a lúzer pasijával (Juno) majd díjak tucatjaival és közel 250 millió dollár bevétellel végzi, mint ahogy azt sem, hogy néhány szerencsétlen elcseszett legénybúcsújából (Másnaposok) több százmilliós franchise válik majd, de ez csak a jéghegy csúcsa, a teljesség igénye nélkül néhány cím: (500) nap nyár, Erőszakik, Frost/Nixon, A harcos, Vérző olaj, Tolvajok városa, Zombieland, A pankrátor, Utódok, Egek ura, 2 kaliber, Az Éhezők Viadala - igen, ezeknek nehezen nyílott meg az út.
A lista idén is elkészült, kattintás után szemezgethettek a 20 legjobb szinopszis között; és ha a tendencia marad, két-három éven belül találkozunk velük a box office jelentésekben vagy a díjszezonban.
trailer: megdönteni hajnal tímeát (2014)
2013. december 18. 16:35:00
Kategória: film 35 komment
A Filmalap támogatásában és az InterCom forgalmazásában érkezik az eddig reklámfilmekben utazó Herczeg Attila rendezői bemutatkozása, melyben Osvárt Andrea (Utórengés) játssza a címszereplő csajt, akit a 15 éves érettségi találkozón húz meg egyik volt osztálytársa (Simon Kornél), csakhogy erről felvételt készít egy szintén volt osztálytárs (Szabó Simon), és zsarolni kezdi a párost, akik amúgy épp házasodni készülnek - csak nem egymással. Mindez a lenti előzetesből nem igazán derül ki, valamint poénokból sem akad túl sok - biztosan azért, mert a javát a filmre tartogatják.
trailer: a majmok bolygója - forradalom [dawn of the planet of the apes] (2014)
2013. december 18. 16:20:00
Kategória: film 5 komment
A Forradalmat maximum a címében lesz nehéz megkülönböztetni a Lázadástól, a váratlan sikert aratott első rész folytatása ugyanis már 3D-ben érkezik a mozikba, és míg az elsőben James Franco majomkodott San Franciscóban maréknyi címszereplő társaságában, addig ebben a fejezetben már be is következett az apokalipszis, és sejtésünk szerint a majmok állnak nyerésre.
Íme a második rész első előzetese - mindjárt angolul is meg magyarul is.
poszter: a csodálatos pókember 2. [the amazing spider-man 2] (2014)
2013. december 17. 23:15:00
Kategória: film 6 komment
A Sony marketingesei rájöttek, hogy három ellenfél talán túl sok lesz rögtön a második részben, úgyhogy Pókembert egyelőre csak egy közepes viharral eresztik össze. (Ha engem kérdeztek, kicsit túlreagálja...)
trailer: 22 jump street (2014)
2013. december 17. 20:15:00
Kategória: film 4 komment
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam a 21 Jump Street a tavalyi év egyik kellemes meglepetése volt. Jó hír, hogy a jelek szerint a folytatás sem fog sokat engedni a színvonalból, rossz hír, hogy a kötekedők még a címbe sem nagyon fognak tudni belekötni, mert az bizony alaposan le van vezetve.
díjszezon 2013 #2
2013. december 17. 14:48:00
Kategória: film 93 komment
A blog.hu terjedelmi korlátai miatt egy új bejegyzésben folytatódik a díjszezont boncolgató gyűjtőcikkünk, amihez tökéletes apropót szolgáltat, hogy a jövő héten teljes üzemmódba kapcsolunk. A szezon eddigi eseményeit, elemzéseket és esélylatolgatásokat összefoglaló első részt ITT, ezt a bejegyzést pedig a szokásos helyéről, a jobb oldali menüből érhetitek el; a frissítésekről pedig Facebook oldalunkon tájékozódhattok.
Újdonságként, a könnyebb átláthatóság kedvéért készítettünk egy táblázatot is, ahol egybegyűjtve lehet követni a következő hetekben/hónapokban egyre gyarapodó díjazottak névsorát: A NYERTESEK TÁBLÁZATA
új nagyágyú a magyar tévépiacon
2013. december 17. 14:35:00
Kategória: tv 12 komment
2014. február 1-jén Magyarországra érkezik a FOX International Channels (FIC) általános szórakoztató csatornája. A csatorna műsora a hét minden napján, reggel 6-tól éjjel 2-ig lesz látható, elsőként kizárólag azon nézők számára, akik a Telekom digitális televíziós szolgáltatás családi csomagjára előfizetnek. És hogy milyen tartalom várható az igencsak árulkodó kép mellett? Katt a részletekért...
magyar box office: smaug pusztítása
2013. december 16. 20:10:00
Kategória: film 9 komment
A hobbit: Smaug pusztasága az év legjobb nyitányát produkálta.
white lies @ roundhouse (london) 13-12-10
2013. december 15. 22:30:00
Kategória: zene 1 komment
Megkockáztatom, soha nem készült még cikk a White Lies zenekarról anélkül, hogy említésre került volna a Joy Division vagy a The Smiths, pedig a 2007-ben alakult csapat, bár valóban melankolikus, hamisítatlan brit rockzenét játszik, egészen más dimenziókban mozog. A kezdetben még Fear of Flying névre keresztelt zenekar első lemeze, a 2009-es To Lose My Life még a kevésbé elfogult, szakmai berkekben is felfért az éves toplistákra, az azt követő, kísérletező Ritual és az idén megjelent, kevésbé depresszív Big TV albumok csak gyűjtötték a rajongókat, míg az aktuális anyaggal turnézó fiatalok visszatértek oda, ahol minden elkezdődött.
Peter O'Toole (1932-2013)
2013. december 15. 20:23:00
Kategória: film 7 komment
Azt mondták, ha kékebb lett volna a szeme, a filmet át kellett volna keresztelni Florence of Arabiára. Igen, annak ellenére, hogy a legnevesebb angol színiiskolában végzett olyan osztálytársak között mint Albert Finney vagy Richard Harris, Peter O'Toole fiatalkorát nagyban meghatározta szépfiú mivolta. Meghatározta, de nem gátolta meg abban, hogy kemény munkával az egyik legtöbbet méltatott színpadi, majd filmszínésszé váljon egy olyan életművet hátrahagyva, amit sokan megirigyelhetnek: Arábiai Lawrence, Az oroszlán télen, A kaszkadőr, Az utolsó császár, Hogyan kell egymilliót lopni, La Mancha lovagja, Caligula - nem is beszélve a színpadi szerepekről, ahol a legnagyobbakkal együtt játszhatta végig a drámairodalom legnagyobb klasszikusait. Pályája során több tucat díjat és kitüntetést szerzett, viszont az Oscar - ahogy a szőke, kék szeműeket gyakran - elkerülte. Egy legenda távozott ma, nyugodjék békében!
usa box office: törpülés
2013. december 15. 17:48:00
Kategória: film 13 komment
A hobbit: Smaug pusztasága visszavett az előző rész decemberi nyitányrekordot beállító tempójából – ez nem váratlan, de ettől függetlenül kedvezőtlen fejlemény a monstre produkciónak. Ennél nagyobb ütést szenvedett Tyler Perry, lévén az A Madea Christmas lényegesen a korábbi Madea-filmek szintje alatt rajtolt el. Dupla negatív előjellel kezdődik tehát meg az év végi hajrá...
van képünk hozzá: fury (2014)
2013. december 15. 13:35:00
Kategória: film 2 komment
David Ayer kifejezetten ígéretes új filmjének premierjére sajnos még közel egy évet kell várnunk, de addig is a rendező a twitteren adagolja a tesztoszteront.
trailer: interstellar (2014)
2013. december 14. 17:15:00
Kategória: film 29 komment
És akkor hölgyeim és uraim, az Interstellar első előzetese!
Beszélt