aeon flux

ready for the action now, danger boy?

2013 feketelistásai Németh Barna
2013. december 18. 18:30:00

Kategória: film 6 komment

Mindenki tudja, hogy működik Hollywood. Fiókokban hevernek a jobbnál jobb forgatókönyvek, de ilyen-olyan okból senki nem mer zöld utat adni nekik, pedig könnyen lehet, hogy egy aranytojást tojó tyúk porosodik a raktárban. Ez volt az egyik ok, ami 2005-ben életre hívta a Black List-nek keresztelt forgatókönyvmustrát, ahol több mint 600 stúdió és filmfinanszírozó vállalat emberi teszik le voksukat egy-egy olyan forgatókönyv mellett, ami ugyan tetszik nekik, de még senki nem merészkedett el addig, hogy filmet csináljon belőle. Azt nem mondom, hogy világmegváltás történt, de az tény, hogy a mindössze nyolc éve futó program éves listáiról indult alkotások 16 milliárd dollárt jövedelmeztek, túl vannak 150 Oscar-jelölésen, és most jön a csattanó: ezen árvák közül került ki három legjobb film (Gettó milliomos, Az Argo-akció, A király beszéde), valamint az utóbbi 12 forgatókönyvírói Oscar-nyertesből 7.

Persze utólag könnyű dumálni: előre én sem tudtam volna, hogy a terhes tinilány évődése a lúzer pasijával (Juno) majd díjak tucatjaival és közel 250 millió dollár bevétellel végzi, mint ahogy azt sem, hogy néhány szerencsétlen elcseszett legénybúcsújából (Másnaposok) több százmilliós franchise válik majd, de ez csak a jéghegy csúcsa, a teljesség igénye nélkül néhány cím: (500) nap nyár, Erőszakik, Frost/Nixon, A harcos, Vérző olaj, Tolvajok városa, Zombieland, A pankrátor, Utódok, Egek ura, 2 kaliber, Az Éhezők Viadala - igen, ezeknek nehezen nyílott meg az út.

A lista idén is elkészült, kattintás után szemezgethettek a 20 legjobb szinopszis között; és ha a tendencia marad, két-három éven belül találkozunk velük a box office jelentésekben vagy a díjszezonban.

black-list-2013.jpg

19. Queen of Hearts
írta: Stephanie Shannon

Egy oxfordi tanár történetek mesél a dékán lányának, Alice-nek, miközben beleszeret a dékán feleségé Ja, és Charles Dodgsonnak hívják, vagy ismertebb nevén Lewis Carrollnak.

Megjegyzés: Ez pont úgy hangzik, mint amiből majd egy brit rendező forgat nagyon brit Oscar-mozit.

19. Burn Site
írta: Doug Simon

Miután megölték tinédzser lányát, az apa visszatér régi, finoman szólva is erőszakos életéhez, hogy megtalálja lánya gyilkosát.

Megjegyzés: A forgatókönyv valószínűleg túlmutat ezen a szinten. Remélem...

17. The Civilian
írta: Rachel Long és Brian Pittman

Miután egy ügynök ellopta személyazonosságát, egy amerikai doktornak vállalnia kell a tolvajra kirótt küldetést, hogy tisztázza nevét.

Megjegyzés: Liam Neeson amerikai kihívóra lel?

17. Dogfight
írta: Nicole Rieger

Egy tizenéves fiú rájön, hogy elrabolt testvérét egy kábítószerüzemben dolgoztatják, így beszivárog a létesítménybe, hogy kiszabadítsa őt.

Megjegyzés: A rövidke leírások alapján ez az egyik kedvencem, remélem kemény lesz.

16. Superbrat
írta: Eric Slovin és Leo Allen

A temperamentumos teniszbajno, John McEnroe egy veszélyes, ugyanakkor nevetséges jogi hercehurcába keveredik az 1980-as Wimbledoni torna idején.

Megjegyzés: Az ilyesmiből csinál Weinstein Oscar-mozit.

15. Sweetheart
írta: Jack Stanley

Egy fiatal bérgyilkosnő szabadulni próbál nem éppen makulátlan munkájától, de egy osztálytalálkozó és egy egy éjszakás kaland meghiusítja a tervet, és a nő még a munkájánál is nagyobb életveszélybe kerül.

Megjegyzés: Csak ne akciófilmet csináljanak belőle...

12. Faults
írta: Riley Stearns

Egy szektaszakértőt azért fogad fel egy házaspár, hogy visszarabolja és jó útra térírtse agymosott lányukat, csakhogy a szakértő hamarosan rájön, a szülők kezei között még nagyobb veszélyben van a lány jóléte...

Megjegyzés: Ha veszélyes szülők, akkor Glenn Close és John Malkovich.

12. The Golden Record
írta: Aaron Kandell és Jordan Kandell

Igaz történet arról, amikor Carl Sagan szerelmes lett, miközben a NASA történetének legvadabb küldetését vezette.

Megjegyzés: Vajon ki játszhatná Carl Sagant? Tippek? De jó lenne, ha Fincher rendezné.

12. Beast
írta: Zach Dean

A kőkemény múltjával leszámolt, jó útra tért bűnöző hazamegy, hogy új életet kezdjen. Otthon azonban azzal szembesül, hogy a családja pont abba az irányba terelgeti tizenéves fiát, amit maga mögött kíván hagyni.

Megjegyzés: Ben Affleck úgyis szeret a Black Listről válogatni, itt egy neki való sztori.

9. The Independent
írta: Evan Parter

A történelem során először adódik alkalom, hogy egy független jelölt legyen az Egyesült Államok elnöke, mikor is egy fiatal újságíró felfedez valamit, ami nem csak a választásra, de az egész ország sorsára hatással lehet.

Megjegyzés: Rian Johnson, egyértelműen Rian Johnson.

9. Reminiscence
írta: Lisa Joy Nolan

Egy "archeológus" olyan technológiát fejleszt ki, mellyel feltárulhat egy adott személy múltja. Amikor azonban eltűnik élete szerelme, a férfi visszaél saját találmányával.

Megjegyzés: Ez elég fura ahhoz, hogy Charlie Kaufman vagy Spike Jonze rendezze.

9. Pox Americana
írta: Frank John Hughes

A vadnyugaton egy csapat katona indul útnak, hogy lemészároljanak egy békés törzset, csak hogy elégtételt vegyenek egy másik törzs támadása miatt, mikor felüti fejét egy rejtélyes kór...

Megjegyzés: Talán most az indiánok is megkapják a saját leigázásuk és kiirtásuk történetét, méghozzá rózsaszín felhők nélkül?

8. Shovel Buddies
írta: Jason Mark Hellerman

Négy tizenéves jóbarátnak 24 óra alatt kell teljesítenie azt a listát, amit elhunyt barátjuk hagyott rájuk.

Megjegyzés: Ha Marc Webb megunná Pókembert és visszatérne a gyökereihez...

6. Sovereign
írta: Geoff Tock és Greg Weidman

Egy férfi az űrbe utazik, hogy megsemmisítse azt a hajót, ami megölte a feleségét.

Megjegyzés: Hm, klauszrofób bosszú sci-fi, csak IMAX legyen.

6. Hot Summer Nights
írta: Elijah Bynum

Egy tinédzser összebarátkozik a város örök lázadójával, majd szerelmes lesz, a végén pedig drogot árul egy üdülőhelyen...

Megjegyzés: Ez Apatow után kiált...

5. The Special Program
írta: Debora Cahn

Jack Goldsmith igaz története. Ő volt az, aki vádalt emelt Cheney alelnök és belső köre ellen amikor rájött, hogy a "speciális programnak" nevezett csomag kereteit kihasználva illegális tevékenységet folytatnak.

Megjegyzés: Jól jön ez még Oliver Stone-nak, ha újra a republikánusok szerzik meg az elnökséget.

4. A Monster Calls
írta: Patrick Ness

Még csak kisfiú, de az élete máris romokban hever mikor megtudja, édesanyja halálos beteg. Ekkor lép be az életébe egy titokzatos faszörny, aki három történeten keresztül fedi fel neki az élet igazságait, lecsillapítva ezzel a kisfiú zaklatott érzelmeit.

Megjegyzés: Nem tudom ki rendezhetné, de Vin Diesel legyen a szörny hangja.

3. Frisco
írta: Simon Stephenson

Egy negyvenes éveiben járó, éppen válófélben lévő gyerekallergológus életre szóló leckét kap egy halálos beteg páciensétől, aki kéretlenül ugyan, de elkíséri a professzort egy San Francisco-i konferenciára.

Megjegyzés: Alexander Payne???

2. Section 6
írta: Aaron Berg

Tényfeltáró film Nagy-Britannia titkosügynökségéről, közismert nevén az MI6-ről.

Megjegyzés: Ha kipihente a Phillips kapitány fáradalmait, Paul Greengrass nekieshetne, neki való anyag.

1. Holland, Michigan
írta: Andrew Sodroski

Mikor egy teljes hétköznapi, középnyugati nőben feltámad a gyanú, hogy a férje megcsalja, megkezdi saját kis nyomozását, miközben rájön, hogy a férjének ennél nagyobb titka is akad...

Megjegyzés: Úgy tűnik, ez elkelt, bár a jövője bizonytalan. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Naomi Watts főszereplésével Errol Morris forgat belőle filmet.

Címkék

hollywood black list 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr775697289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.18. 18:47:46

legalább 2-3at megnéznék simán.

kaamir 2013.12.18. 19:07:40

Carl Sagan film? Már holnap jöhet :)
Steve Buscemi megformálásában, amiért végre megkapja jól megérdemelt Oscarját!

mildi 2013.12.18. 19:14:11

@kaamir: +1 én is rá gondoltam, de ha nem ér rá felőlem Robert Carlyle is lehet :)

Kovács Erzsébet 2013.12.18. 20:36:56

Pox Americana... Hehe. (Az A Monster Calls idáig egészen olyan, mintha egy friss Moffat-féle Doctor Who-rész lenne.)

Kösz a halakat! 2013.12.19. 22:45:00

19. Queen of Hearts: Colin Firth
19. Burn Site: Gerard Butler
17. The Civilian: Michael Nyquist
17. Dogfight: Josh Hutcherson
16. Superbrat: Matthew Mcconaghuey
15. Sweetheart: Scarlett Johansson
12. Faults: Nicolas Cage, házaspár: Téa Leoni, Stanley Tucci
12. The Golden Record: Tom Hanks
12. Beast: Sean Penn
9. The Independent: Leonardo di Caprio, elnök: Russel Crowe
9. Reminiscence: Christian Bale
9. Pox Americana: Gary Oldman legyen benne
8. Shovel Buddies: ???
6. Sovereign: Ryan Gosling
6. Hot Summer Nights: ???
5. The Special Program: Ben Affleck
4. A Monster Calls: Benicio Del Toro rendezze
3. Frisco: Bradley Cooper
2. Section 6: Liam Neeson legyen benne
1. Holland, Michigan: Jessica Chastain

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása