Az Alien-franchise visszatért a gyökereihez, és az amerikai közönség ezt a várható módon fogadta. Az Alien: Covenant önmagában stabil, ám egy még jövő előtt álló filmfolyam pilléreként nem elég jó startot jegyez, talán nem is az első helyen. Eközben a Minden, minden című tinédzser-románc jó szelet fogott ki, a legkisebbeknek szóló Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás viszont nem tudta ismét életre hívni a franchise-t. Franchise, franchise mindenütt.

1989 előtt horrorfilmet nagyítóval se találtunk volna a magyar mozik kínálatában, és a sci-fi is csak a '80-as években vált kedvelt és elérhető műfajjá. Sci-fi horror, mint olyan, egészen váratlanul érhette a hazai közönséget A nyolcadik utas: a halál képében, mikor 1981. január 15-én begyűrűzött a vásznakra - meg is nézte mindenki, aki élt és mozgott, mondhatni. Az Alien-franchise azóta is a magyarok egyik nagy kedvence, a Covenant tehát igen hálás környezetbe érkezik, ahogy azt a sorozat epizódjainak számait végigkövetve érzékelhetjük.

Belülről bomlasztó idegenek, zavart keltő látogatók, madárlátta tájak. Heti bemutatók.

Két hónapja játsszák a mozik, de még mindig a top 5-ben leledzik az emberemlékezet (éppenséggel Herendi Gábor legutóbbija, a Valami Amerika 2.) óta a legsikeresebb magyar film, a Kincsem. Az elmúlt hétvégével 365 ezren látták már, már ez is olyan szint, amire kevés film pályázik még 2017-ben, és a magyar filmek jellemzően hosszúra nyúló gyűjtögetése eme delikvenst is megsegítheti a 400 ezer néző felé vezető úton. Lesz még más ebben a ligában? Íme az a néhány cím, ami eséllyel indul a ló ellen.

Az Arthur király: A kard legendája ugyan nem feneklett úgy meg mifelénk, mint a tengerentúlon, de épp csak annyival nyitott, hogy ne deklarálhassuk egyértelmű bukásnak mi is. Az Ó, anyám! ugyancsak az alsóbb véget célozta be a vígjátékok mezőnyében, miközben a gazdaságos rajzfilmek dömpingje balul végződött: a Csápi, az óceán hősére és a Ricsi, a gólyára együttesen is kevesebb jegy kelt el a hétvégén, mint az egy hónapja futó Bébi úrra.

Sokat nem kellett várni, hogy a nyári szezon első bukása feltűnjön: az Arthur király: A kard legendája nem csak borsos ára függvényében, hanem alapvetően is nagyon alacsonyan nyitott. A tengerentúlon most ünnepelt anyák napján nyerészkedő Ó, anyám! képes volt megelőzni Guy Ritchie filmjét, ám e hétvége is A galaxis őrzői vol. 2. sikerétől volt hangos.

A spanyolviaszt éppenséggel nem találta fel, mert hát igazán pofonegyszerű volt ez az alapsztori, mégis valami olyasmi született meg A nyolcadik utas: a halálban, ami úgy képes fennmaradni és sokasodni szerteágazóan, ahogy a legszívósabb túlélők az evolúció során. Kreatív emberek állták körül ezt az "űrhajósok esete az űrlénnyel"-sztorit, hogy aztán a kevésbé ötletesek csak a nyilvánvaló dolgokat hasznosítsák belőle a későbbiek során - például a magyar címeket, hogy egészen közelre tekintsünk.

Mitikus szúrófegyverek, tettre kész fejlábúaprólékok, elrabolt nőcik, kilógó szárnyasaprólékok, finalizált famíliák, békétlen természetűek a túlfélen, békétlen természet odafent. Heti bemutatók.

Anyák napjáról nálunk már lecsúszott az Ó, anyám!, odaát még teremhet babér ezen a hétvégén. Amy Schumer legutóbb befürdött mifelénk a Kész katasztrófával, de ez most nyilvánvalóbb és vetélytársmentesebb szórakozás lesz, felettébb szokványtörő magyar hangokkal imitt-amott. Szinkronkedvelő anyád is elmenne rá.

Arthur király legutóbbi címszerepében, 2004-ben komoly történelmi kalandfilmet vezényelt, méghozzá feliratosan. A nem annyira komoly Guy Ritchie meg már rég nem csak kultiválóinak rendez, így a nagy költségvetés mellé magyar szövegelés is jár filmjeinek. Kard ki kard, hang ki hang.

A galaxis őrzői vol. 2. Magyarországon is többeket érdekelt a premier hétvégéjén, mint az első rész, noha a százezres nézőhatárt csak a premier előtti vetítésekkel teljesítette. Dobogós lett a Hogyan legyél latin szerető, ellenben Almodóvar legújabbja, a Julieta szerény eredményeket ért el egy súlyos esésekkel teli mezőnyben.

A Marvel gépezete továbbra is olajozottan működik: A galaxis őrzői vol. 2. az első részre nagy mértékben rálicitálva nyitotta meg a nyári csúcsszezont.

Az 1990-es évek javában ritka dolog volt a korhatáros filmek között a szinkronizált, de A végső megoldás: halál és az Alien 4: Feltámad a halál ezek közé tartozott, hiszen nagy érdeklődésre számot tartó franchise-darabok voltak. Nagy érdeklődés is mutatkozott irántuk, bár ennek aligha volt feltétele a szinkronizáltság. No igen.

Tekintve ennek a filmsorozatnak a szívósságát a magyar piacon, talán nem tenné tönkre az üzelmeket, ha felirattal peregne az Alien: Covenant, sőt jelzés értékű, hogy lesz feliratos verzió is belőle. Mindazonáltal a Prometheus sikere után kár volna eltérni bármitől. Érezhető az új filmben közreműködő hazai színészek listáját olvasva, hogy nem csak úgy találomra hívták be őket a stúdióba - annak ellenére, hogy az eredeti szereplőgárda gyakorlatilag ismeretlenekből tevődik össze. A korábbiaknál nem ígérkezik hát méltatlanabbnak a magyar változat... na és maga a film?

A most mozikba került A galaxis őrzői vol. 2. a tizenötödik a 2008-ban megkezdett filmfolyamban. Az amerikai közönség egyből rákattant a gondosan építkező franchise-ra, ellenben minket jóval nehezebben fogott be ez szuperhősös felvonulás. Hogy jutott el végül mégis odáig az egész, hogy immáron nálunk is az év legnagyobb sikerei közé várjuk ezeket a produkciókat? A Marvel és a magyar box office, filmről filmre.

1998 áprilisában esett, egy mezőkövesdi hírlapárusnál, hogy már eleven filmkedvelő tizenegykét éves énemnek az apai gondviselés a kezébe nyomott egy magazint. Ez a magazin egy német tévécsatorna nevét viselte, és az a titanicos nyálgép Leonardo DiCaprio virított rajta, nevetségesen rá nem illő jelmezben. Ja, igen, ez A vasálarcos, ugrott is be, de innentől kezdve nem kellett megerőltetnem magam, ha a mozikba érkező filmekre voltam kíváncsi.

Az 1997 májusában indult Vox magazin eddigre, csaknem egy évvel első lapszáma után már meghatározó jelenség volt, s ha szerényebb keretek között is, de tartja harci állását a mai napig, két teljes évtized elteltével is.

Ami engem illet, még szorosabbra az 1999 decemberi szám fűzte a viszonyomat vele, melynek rettenetesen lila címlapján Ullmann Mónika mutatkozott a Hippolyt kapcsán. Ekkor indították ugyanis a box office-rovatot, melyben két hónapos késéssel ugyan, de beszámoltak a magyar olvasóközönségnek arról, mi, mennyiért, mennyivel pergett-pereg odaát.

Az volt számomra az ide vezető kezdet, és több mint tizenhét évvel később a kör bezárul: a májusi, jubileumi számban, ami a '90-es évek egészét ünnepli, visszaadom a Voxnak a kölcsönt egy több oldalas cikk formájában, amely az évtized magyar mozis színterét veszi górcső alá.

Sztárfilmek, sztárműfajok, sztárok, számok. Olvassátok!

(És amúgy elég jó A galaxis őrzői vol. 2.- és A Karib-tenger kalózai-összeállítás is van benne.)