aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: koronázatlanul Takács Máté
2017. május 15. 18:47:00

Kategória: boxoffice 5 komment

Az Arthur király: A kard legendája ugyan nem feneklett úgy meg mifelénk, mint a tengerentúlon, de épp csak annyival nyitott, hogy ne deklarálhassuk egyértelmű bukásnak mi is. Az Ó, anyám! ugyancsak az alsóbb véget célozta be a vígjátékok mezőnyében, miközben a gazdaságos rajzfilmek dömpingje balul végződött: a Csápi, az óceán hősére és a Ricsi, a gólyára együttesen is kevesebb jegy kelt el a hétvégén, mint az egy hónapja futó Bébi úrra.

> új filmek
Guy Ritchie már kultikus munkáival is befogta a magyarokat, a Sherlock Holmes pedig házasította az ő piacképes nevét a még piacképesebb sztárral, sztorival, figurával. Azt a nyomvonalat hivatott követni az Arthur király: A kard legendája, és bár a legendás uralkodó nem ér fel a detektívhez, cserébe látványos fantasy-hátteret kínál térhatásban és minden jóval, ami kell egy blockbusternek. Csak hát, a mondakör nem nyúlik elég messzire szülőhelyétől. A 2004-es Arthur király esetéhez hasonlóan jár most is az InterCom, vagyis az Amerikában perecelő produkció nálunk egy minimálisan elvárható szintet megüt, de éppen lecsúszik majd a 100 ezer nézőről. Na jó, ez utóbbi még távolról sem lejátszott, de A kard legendája csak 28.393 nézőt érdekelt elsőre, ami csaknem minden körülmények között kevés egy ilyen nagyszabású kalandfilmtől. A 44,3 millió forintot összekalapozó, 61 moziban látható film úgy járhat, mint odaát: ki/meg/leszorítják a bejáratott címek ebben a májusban, plusz az időjárás is már csak elvétve kedveskedik záporokkal meg zivatarokkal, így teljesen kéretlen időpontban prezentálta magát Charlie Hunnam, nálunk is.

Szintén gyengélkedőre kellene ítélni az Ó, anyám!-at, elvégre egy teljesen tiszta sor vígjátékról van szó, amire nagyon simán harapnak a népek. Ehhez képest az InterCom másik heti nevezésére csak 16.166 jegy kelt el, vagyis kevesebb, mint két hete A Körre. Amy Schumer számára mondjuk hatalmas előrelépést jelent ez is; 2015 augusztus végén a Kész katasztrófára nem egészen nyolcezren voltak csak kíváncsiak, így az év egyik legnagyobb csalódása kerekedett belőle. Az Ó, anyám! helyzetét ez persze aligha segíti, ahogy az is kellemetlenségként jelentkezik, hogy az anyák napjáról nálunk lecsúszott. Ámde, komédia egy darabig nem jön új, szóval a 23,4 millió forintos nyitány akár 100 millióvá is fejlődhet végül. Ha a vén rókáknak összejött, akkor az anya-lánya páros számára is kivitelezhető.

Némi űr támadt stúdiórajzfilmekből így gyereknap közeledtével (elvégre a Bébi úr már egy hónapja fut), és erre a lehetőségre igen sokan felfigyeltek. A Big Bang és a Freeman egymásnak eresztett két, a világ távoli szegletében gyártott állatos animációt (na jó, igazából mindkettő európai), igen megtépázott állatfélékkel. Óceánmélyi kalandokból akadt már literszámra, most a Csápi, az óceán hőse kérte a maga szeletét, de csak 4.617-en eredtek a belga polipcsemete nyomába. A Freeman számára ez már régóta bukásszámba menő adat, mégha visszafogott, 28 mozis terjesztésről is van szó. Az 5,9 millió forintos bevétel a 8. helyre volt jó, a film maga meg arra, hogy tényleg leszámolhasson a fiatalság a tenger gyümölcseivel.

És a szárnyasok is visszaélnek a vendégszeretettel. Egy éve a Nyakas kakas keltette a zavart, most a Ricsi, a gólya röppent be 41 moziba, még siralmasabb eredménnyel, mint Csápi. A Big Bang Media idei rajzfilm-tárának sereghajtója lett a német családi mozi, hiszen csak 3.034-en ültek be rá, ami a Vigyázz, kész szörf! 2.-t is alulmúlja vastagon, nemhogy a Rock csontot, vagy akár a tavalyi Robinson Crusoe-t. A madaras mesével persze nem is nyomult annyira a forgalmazó, mint általában egy mesével, amitől igazán sok várható, de egy ilyen álmatag alsó mezőnyben csak visítva megcsípni 10. helyet (a 11. helyen álló A Kör csak 4000 forinttal maradt le, szóval gyakorlatilag két nézőn múlott neki a listás helyezés) kellemetlen bizonyítvány. Mozdulni kellett volna Csápi mellől, ez a minimum, ami levonható tanulságként.

A Mozinet új bemutatóját, Az utolsó családot érdekes húzásként a budapesti Sugár mozi is műsorra tűzte, csak hogy bizonyosodjon: a kis filmek nem azért nem tudnak nagyobbak lenni, mert nem kapnak teret. A lengyel drámára 170 jegy fogyott, ami 202 ezer forintos bevétellel járt, bőven a top 20-on kívüli helyezéssel.

> korábbi filmek
A galaxis őrzői vol. 2.
simán őrizte a vezető pozíciót, méghozza 81,7 millió forinttal, s ez csak 44%-os visszaesést jelent (az előd alacsonyabbról zuhant nagyobbat 2014 augusztusában). A Forum Hungary gondozottja 186.822 nézőt érdekelt eddig, ami 15%-os előnyt jelent az első résszel szemben.

> végszó & ami jön
A premierek kollektív alulteljesítését betudhatjuk a nem túl kedvező időjárásnak és a nem elég hívogató mivoltuknak is, de csak egy kisebb pihenőt jelent ez a csökkenő összforgalmat hozó víkend. Jön ugyanis szerda este az Alien: Covenant, hogy a hosszúéltű franchise-t egy újabb 65-75 ezer néző közötti nyitánnyal gazdagítsa.

> a top 10, május 11 - 14. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  A galaxis őrzői vol. 2.
81.7M 54.499 -43.7% 279.0M 186.822
2  Arthur király: A kard legendája
44.3M 28.393 - 44.3M 28.393
3  Ó, anyám!
23.4M 16.166 - 23.4M 16.166
4  Kincsem
11.0M 7.763 -33.0% 489.0M 365.630
5  Bébi úr
10.9M 7.927 -24.9% 224.3M 166.156
6  Hogyan legyél latin szerető
10.6M 7.317 -36.8% 32.7M 22.821
7  Halálos iramban 8.
9.3M 6.423 -47.4% 472.9M 331.253
8  Csápi, az óceán hőse
5.9M 4.617 +551.5% 6.8M 5.248
9  Bye Bye Man - A rettegés neve
4.3M 2.964 -28.2% 32.5M 23.374
10  Ricsi, a gólya
4.1M 3.034 - 4.1M 3.034

 

 

Címkék

fantasy box office comedy animation mozinet guy ritchie drama intercom charlie hunnam eurocinema children movie box office hazai big bang media freeman film amy schumer king arthur legend of the sword snatched richard the stork csapi az ocean höse

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr2512506885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2017.05.15. 20:00:45

Ez jó!A Kincsem még mindig nyeregben van.
Azt lehet tudni,hogy a Brazilok és az 1945 milyen nézőszámok környékén leledznek most?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.05.15. 22:16:22

@dzsoker1976: 70e ill. 22e környékén.

Perpillanat simán elképzelhető, hogy csak Az utolsó Jedik lesz képes megelőzni a Kincsemet az idei felhozatalból...

freddyD 2017.05.15. 22:16:42

Vademberek hajszája elérte legalább az ezret?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása