- SPOILERMENTES -

David Packouz (Miles Teller) és Efraim Diveroli (Jonah Hill), a fegyverpiac láthatatlan ügyeskedői hirtelen az olyan nagykutyák közé pottyannak, mint Henry Girard (Bradley Cooper), a hírhedt nemzetközi csempész. A Bush-kormányzattal kötött szerződések teljesítése érdekében a duó eszement kalandokba keveredik, és ahogy az lenni szokott, az események minden kanyarnál egyre hajmeresztőbb fordulatot vesznek.

Kezdjük máris itt, a látott eseményeknél. Már a film első beharangozói azt nyomatékosították, hogy a forgatókönyv megtörtént esetet dolgoz fel. Az utóbbi időszak trendjei azt igazolják, mintha az álomgyár tényleg kifogyott volna az összes saját, eredeti ötletből. Ha egy bemutató nem folytatás vagy a remake-reboot-spinoff szentháromságában fogant, akkor szinte biztosan vagy más művészeti ág darabjának, vagy valós történéseknek az adaptációja. A Haverok fegyverbenre mindkettő igaz, ám az alkotók azért hozzáadtak némi extrát a sztorihoz – lásd például a Beretták szállításának szekvenciáját –, hiszen a piti szélhámosok lebukása önmagában nem töltené ki a játékidőt, és végül is nem egy száraz dokumentumfilm forgatása volt a cél. A sztorit egyes szám első személyben elregélő Teller mellett egyébként az igazi Packouz is feltűnik az egyik első jelenetben, mint kopasz énekes-gitáros az idősek otthonában.

Ha a tartalomról áttértünk egy formai részletre, az elbeszélés módjára, szintén ejtsünk szót a további, idevágó jellemzőkről. A nepperek, elsősorban Diveroli Sebhelysarcú-fétise, az egyik filmplakát eredője ellenére Todd "Másnaposok" Phillips a rendezői kézikönyv fejezetei közül még véletlenül sem a Brian De Palmáról szólókat tanulmányozta tüzetesen. Helyette az Új-Hollywood másik fenegyereke, véleményem szerint a koronázatlan királya, Martin Scorsese munkásságát elemző passzusokból szemezgetett több-kevesebb sikerrel. A narratíván kívül a markáns és eklektikus zenehasználat, a szöveges inzertekkel való tagolás és ritmizálás (máshonnan nézve folyamatos spoilerezés) egyaránt ezt példázza. Ennél azonban sokkal lényegesebb motívumot idéz Scorsese kézjegyeiből a főszereplők párosának jelleme.

Az alapvetően jó szándékú, a családja érdekeit mindenek elé helyező, a körülmények áldozataként bemocskolódó antihős és az őt korábban lekötelező, emiatt örökké kihasználó, és minden rosszba belerángató, régi barátként tetszelgő, önző gennyzsák kettőse mára a filmművészet állandó ikonjává nemesült. David és Efraim kétségtelenül Charlie és Johnnie Boy (Aljas utcák - Mean Streets, 1973) egyenesági leszármazottja a XXI. századi viszonyok között. Rokonaik megtalálhatók tengeren túl és innen, legyenek szerencsejátékfüggő lúzerek, mint Mike és Féreg (Pókerarcok - Rounders, 1998), vagy lecsúszott heroinisták dupla kiadásban, elnagyolt, karikatúraszerű másolattal, mint Renton és Spud, illetve Sick Boy és Begbie (Trainspotting, 1996). Miles Teller megbízhatóan és minimális eszköztárral hozza a Whiplash-ben megkedvelt, szerény és elismerésre vágyó srácot. A show-t persze Jonah Hill lopja el, aki majdnem dirigálta a produkciót, és pár éve magával a Mesterrel dolgozhatott A Wall Street farkasában. A retardáltságában is kifinomultan rafinált másodhegedűs után ezúttal a Joe Pesci által tökélyre fejlesztett, szimplán szociopata figurát alakítja meggyőzően, amit kihangsúlyoz a kiváló magyar szinkron: kifejezetten jó húzás volt a jófiús Szvetlov Balázst a megfelelő helyeken kellően hisztérikus Elek Ferencre cserélni.

Phillips tehát felmondja a lecke fontosabb pontjait, ám rizikót nem vállal, amikor mondjuk a történetvezetési csavarok elkerülésével a linearitás mellett dönt. A poénok ülnek, néha akár ütnek is, viszont valódi erkölcsi dilemmát vagy súlyt sem a család, sem a biznisz, sem a háború frontján ne várjunk – a dráma elmarad. Sebaj, hátha Teller a következő, önéletrajzi ihletésű mozijában, a Vinnie Paz bokszolóról (bizony, ő is ringbe száll) szóló Bleed for This-ben több esélyt kap a kibontakozásra ilyen téren. Addig is bátran nézzétek meg a Haverok fegyverbent, mert szerfelett szórakoztató kikapcsolódást nyújt.

Kövess minket facebookon és twitteren!