aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: folytatások között Takács Máté
2016. június 12. 18:03:00

Kategória: film 14 komment

A Démonok között 2. helyreállítani látszik a nyári folytatások becsületét, már ha van ilyen nekik: a horrorfilm 40 millió felett nyitott, nagyjából az első részhez méltóan. Ezalatt a másik második rész, vagyis a Szemfényvesztők 2. már határozottabban kevesebbeket hozott lázba, mint elődje, a két film közé pedig a Warcraft: A kezdetek című, előre borítékolt bukta férkőzött be.

conjuring_2_kiskep.jpg

> új filmek
A folytatásbiznisz gyengélkedése egyértelmű idén nyáron, ez elég nagy pech úgy, hogy talán rekordot is dönt a többedik részek száma - az is lehet viszont, hogy épp e rekordmennyiség idézi elő az érdeklődéscsökkenést a már látott matériákban. Mindig vannak kivételek, s a kivétel most azon zsáner háza tájáról érkezik, amelyikben a folytatás eleve külön ágazat, és amelyikben kiváltképp gyakori a masszív visszaesés. A Démonok között 2013 nyarán meglepetéssiker volt, mind a kritikusoknál, mind a kasszáknál. E fogadtatáshoz képest, meglepő módon, három teljes évet várni kellett az újabb részre - persze közben megejtettek egy bevételileg nem különben pazar módon teljesítő, ám érdemtelen spinoffot -, de a jelek szerint a közönség nem feledte az üdén borzongató élményeket: a Démonok között 2. (The Conjuring 2; hazai bemutató: már a mozikban) képes volt ezúttal is 40 millió felett nyitni, ami eléggé példátlan ebben az ijesztgetős műfajban, mármint hogy két epizód is ilyen szinten kellesse magát egy szérián belül. Világos tehát, hogy tényleg kiemelt kedvenc volt az első rész, nem egynyári siker, s most a rászánt 40 milliót akár újfent 100 millióval, vagy 110 millióval honorálhatja a film - ezzel a Warner Bros. number kettes filmjévé válik idén a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala mögött, aztán majd kiderül, mit lép erre a Központi hírszerzés és a Suicide Squad - Öngyilkos osztag.

A Universal nagy terveket szőtt a Warcraft: A kezdetekhez (Warcraft; hazai bemutató: már a mozikban), ez világos, és e tervekből világosan látszik az is, hogy az észak-amerikai piachoz nem fűztek nagy reményeket. Egyrészt két-három héttel a nemzetközi premier után érkezett meg oda a film, másrészt az ott használt cím nem sugall további epizódokat. A közkedvelt játékfolyam adaptációját sok minden hátráltatta az amerikai érvényesülésben. Egyrészt hát a játékadaptációk közismerten nehezen boldogulnak a kasszáknál, viszont ez legalább egy fantasy, ami önerejéből is mutathatott volna valami átlag felettit. Mutathatott volna, ám előzetesei nem adták el a dolgot úgy, hogy a már hetek, hónapok óta jelzett 20-25 milliós bűvkörnél többre vihesse a nyitóhétvégén. A film 24 millióval a második helyen nyitott, ami 160 milliós árcédula mellett olyan nyári mellétalálatok közé lépteti, mint a Csatahajó, A magányos lovas, a Holnapolisz vagy a Terminator: Genisys, sőt alighanem mindegyiknél kevesebbre számíthat a tengerentúli jegyeladásokból  a film. Az említett Genisyst végül nem segítették meg a magas nemzetközi bevételek, ezúttal talán másképp lesz, hiszen Kínában olyan tarolásba kezdett a héten a film (öt három nap alatt 156 millió dollárnak megfelelő összeg!), hogy a folytatást már csak arra a piacra is elkészítik, ha kell, csak kínai színészekkel. Ami pedig Amerikát illeti: 60 millió dollár lesz a vége, s így talán a legkiegyenlítetlenebb amerikai - nemzetközi bevételi arányok születnek meg hamarosan, amit százmilliós körök felett tapasztalhattunk.

A Szemfényvesztők 2.-től (Now You See Me 2; hazai bemutató: már a mozikban) senki nem várt kasszarobbantást, így 23 millió dolláros rajtja nem fog elmarasztaló sajtót kapni, mindazonáltal ebben az esetben is egy szükségtelenül erőltetett, az első résztől lényegesen lemaradó folytatásról van szó, ami nem fog annyit termelni hazájában, hogy igazolja 90 millió dolláros költségvetését. Az első rész ideális alternatíva volt 2013 nyarán a sok látványorientált produkció között, sok kedvelt színészt vonultatott fel és némileg a nézők fantáziáját is kihívta, így jutott a premierkor csaknem 30 millióig, majd végül közel 120 millióig. Ezek után az, hogy a Lionsgate magasabb költségvetést rendelt ki a közönségkedvenc folytatásának, nyilvánvalóan 100 millió feletti tervekről árulkodik - megvalósulni azonban ezek nem fognak, noha a nézői visszajelzések nem különben erősek, mint legutóbb. 75 millió dollár körül alakulhat a finis, nemzetközileg viszont bizonyára bőven rálicitál az elsőre, pedig az se volt kutya több mint 220 milliójával.

> korábbi filmek
A Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból a kiábrándító debütálás után erősen visszaesett, így a Paramount nem egészen 15 millióval számolhat e hétvégére, tíz nap alatt pedig 61 millióval, ami még mindig odébb van az előd nyitányától. A százmilliós végződésnek alighanem betett ez az 58%-os erózió.

Figyelemreméltóan halad előre a Mielőtt megismertelek, miközben A dzsungel könyve átlépte a 350 milliót - és amúgy egyik sem folytatás.

> végszó & ami jön
Három premier rohant le fejenként több mint 3200 mozit, szóval itt igazán nagy számok alakulhattak volna, ha minden úgy történik, ahogy az a produceri fejekben megfogant. A Warcraft: A kezdetek nagyjából kétszer ennyit, a Szemfényvesztők 2. pedig legalább ötmillióval többet kellett volna, hogy hozzon ehhez, de azért nagyon túlaggódni nem kell a dolgokat annak ellenére sem, hogy látványos az amerikaiak érdektelensége mostanság - az év eleji pörgés azzal a rengeteg 300 milliós kasszasikerrel bebiztosította 2016-ot jó előre, szóval egyelőre a tavasz az új nyár. Ez most fordulhat, hiszen a Szenilla nyomában simán beúszik és evez majd 100 millió fölé, mert nagyon kell már a családoknak egy valamirevaló film, s a Központi hírszerzés is jó lehet 40 millióra.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Démonok között 2.
$40.4m $40.4m $40m
2  Warcraft: A kezdetek
$24.4m $24.4m $160m
3  Szemfényvesztők 2.
$23.0m $23.0m $90m
4  Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból
$14.8m $61.0m $135m
5  X-Men: Apokalipszis
$10.0m $136.4m $178m
6  Mielőtt megismertelek
$9.2m $36.8m $20m
7  Angry Birds - A film
$6.7m $98.2m $73m
8  Alice Tükörországban
$5.5m $62.4m $170m
9  Amerika Kapitány: Polgárháború
$4.3m $396.9m $250m
10  A dzsungel könyve
$2.7m $352.6m $175m

 

 

Címkék

horror fantasy warcraft box office warner universal sequel lionsgate game adaptation

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr398802174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

theus 2016.06.12. 18:10:34

Úgy örülök, hogy bukik a warcraft. Emlékszem kb 10 éve mikor egy munkatársam azzal a hülyeséggel jött, hogy amerikába már a szakmai önéletrajzokba is beírják, ha wowozik az illető, mert akkor lehet tudni, hogy csapat játékost. Na azóta nem röhögtem ilyen jót, mint most a bevételeket látva.

NorthopViggo 2016.06.12. 18:20:20

@theus: ja, mert egy játékból készült film=néhány elvakult rajongója a játéknak...

Logic.

theus 2016.06.12. 18:35:39

NorthopViggo magaddal vitatkozol, mert amit te írsz az semmilyen logikai kapcsolatban nincs azzal amit én írtam.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2016.06.12. 18:39:04

@theus: 300 millió felett jár, az miért lesz bukás?

NorthopViggo 2016.06.12. 18:53:01

@theus: Sztem átkellene gondolnod mit írtál. Azért örülsz egy film bukásának, mert hallottál egy sztorit arról, hogy népszerű a játék? Pontosan ebben mi is a rossz? Itt rengeteg ember munkájáról van szó + a rendező karrierjét simán derékba törheti egy nagy bukás, aminek max. akkor illik örülni, ha a direktor egy paraszt/amatőr/gyenge a szakmájában/megverte az öcséd, haverod, stb. Gondolom érted a lényeget. Duncan Jones ezek közül egyik sem, a filmje nagy lelkesedéssel készült, akkor meg miért is jó, ha bukik? Ha a hozzá hasonló kívülállók projektjei megbuknak, akkor baszhatjuk a következő évek fiilmtermését, és megfogunk fulladni a Marvel/DC/Michael Bay/Ghostbusters/Star Wars/Furious stb filmekben.

Tehát miért is kárörvendesz a film bukása miatt?

NorthopViggo 2016.06.12. 18:56:51

@Androidus: nem vagyok matematikus, de 160 millás büdzsé mellé simán még 100 millió a marketing tippre, vagy több, amerikaban max 60 milliót hoz, és annak kb 50-75%-át kapja meg a stúdió, az 45 millió + kínában kb 400 simán hoz, annak a felét kapja meg a stúdió, mert a gyártó Legendary kínai kezekben van, egyébként negyedét kapnák, az akkor még 200, tehát 245, plusz még a többi international piacról ha hoz 100-at, aminek a fele a stúdióé, akkor már profitban lehet, plusz merchandising és dvdk, bdk. Így számolva kb 560 körül lesz pluszban,

Csaba Turbucz 2016.06.12. 19:01:59

@NorthopViggo: mert ilyen kárövendöek vagyunk! De megnyutatom a srácot félmilliárd fölött lesz a vége!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2016.06.12. 19:43:56

@NorthopViggo: szónoki kérdés volt, de tanultam mégis belőle. Köszi :) Ha ennyi idő alatt meglett neki a 300 millió, akkor szerintem nem fog megállni a top100-ig. Egy top100-as filmről pedig azt mondani, hogy bukás, akármennyibe is került... És vajon a WoW bevételeire mennyire van hatással a keresztreklám? Annak az éves bevétele 10millió x 180$ nagyságrendű, pár százalékos növekedés is durva számokat jelenthet.

theus 2016.06.12. 19:53:36

@NorthopViggo: Hát akkor te tényleg nem érted. A sztori csak egy apró adalék volt, egyébként azért örülök, hogy ez a szar megbukik mert szar. Egyébként is túlságosan sok volt mostanában a fantasy nem árt, ha egy bukás kicsit visszafogja a dömpinget és más stílusnak is jut pénz, hely.
Duncan Jones filmjei szarok. Emlékszem hogy vártam a Holdat, azt mondták egy régi vágású lassú folyású okos sci-fi erre egy vontatott végtelenül ostoba valami volt. Elpazarolt egy kiváló lehetőséget és egy kiváló színészt, Sam Rockwell személyében arra a baromságra. A főhős megálmodja, hogy az előző klón a holdjáróba ragadt, mert... mert nem tudtak jobbat kitalálni. Egyébként a főhős azért van a Holdon, mert... mert nem tudtak jobbat kitalálni, a film történetéből is kiderül, hogy a Kevin Spacey hangú MI is eltudná végezni a rakomány bepakolás bonyolult feladatát a többi pedig ugye automatikusan megy. Ha gond van persze jó ha van egy ember is ott aki meg tudja oldani... ja nem, mert az egyetlen gondot éppen az ember okozza.
A forráskód pedig még ennél is rosszabb. A zagyva történet végén mindenki boldog és megmenekült, leszámítva a fickót akinek a testét mostantól, a főhős bitorolja.

NorthopViggo 2016.06.12. 19:57:50

@theus: Nem jött le az első kommentedből, hogy a film minőségével van bajod. Nem árt egyértelműnek lenni, egyébként csak rosszindulatúnak hat amit írsz.

Duncan Jones munkássága szubjektív, nekem sem jött be a Warcraft, de a faszi egy kívülálló volt eddig, aki érdekes filmeket akart csinálni. Ha az ilyen ember filmjei sikeresek, akkor több egyedi film fog készülni. Ha megbuknak, akkor meg több egyenfilm fog készülni, egyenforgatókönyvekből. Nekem a Revenant sem jött be, mégis fontos volt, hogy sikeres legyen.

NorthopViggo 2016.06.12. 19:58:34

@theus: amúgy olyan sok fantasy azért nincs, ezen kívül a Hobbitok, és kb annyi. Esetleg a Thor 2, ami három éve volt.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2016.06.12. 21:27:16

Most tart 280-290 milliónál és a hónap végéig még 15-20 országban mutatják be.

Ez szerintem már rég nem bukás. És hogy a amerikában ennyi? Amerika nem a világ és én örülök, hogy máshol ilyen jól teljesít.

Sok fantasy film?

Igazi orkos elfes fantasy világban játszódó high-fantasy csak hírmondóban van.

15 éve volt a Gyűrűk ura és most a Hobbit.

A kettő között meg volt pár harmatgyenge próbálkozás pl. Eragon, Király Nevében (te jó ég!)

Az igazi high fantasy film ritkaság.

tjunior 2016.06.12. 22:46:46

@Prof. William: A fontosabb országokban már 1-2 kivétellel bemutatták, olyan sok bevétel Kínát kivéve nem várható, persze Kína megmenti a filmet. A warcraft 2ben meg kicsi sárga orkok lesznek.

misafeco 2016.06.13. 14:08:54

Nem jött be a múlt heti tippem, nem számítottam rá, hogy a Szemfényvesztők "ennyire jól" szerepel. A Warcraft buktára számítottam, de Kína úgyis kihúzza a pácból.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása