aeon flux

ready for the action now, danger boy?

a 20 legjobb 20 éves film Takács Máté
2015. október 25. 11:21:00

Kategória: film 46 komment

Idén 10 éves a blog, ezt tudjátok, és mi most azon merengtünk el, hogy amik akkor voltak 10 évesek, azok ma már 20 évesek. Bizony. A merengést követően nyomban meg is szavaztuk a 20 legjobbat 1995-ből, minekutána arra kellett rájönnünk, hogy ez az egyik legszínesebb esztendő volt, amit fel tudunk idézni. A végeredményt vitassátok, ha meritek.

1995_filmek.jpg

#20 Bukott angyalkák (Duo luo tian shi)
A Csungking expressz tematikai folytatásában Wong Kar-Wai a szokásos dilemma elé állítja bérgyilkosunkat, miközben szövi a szálakat egymás mellé. Roger Ebert pedig azt mondta: ez a film a téka japán animációs részlegén sertepertélőknek, háromnál több filmmagazinra előfizetőknek, garázsbanda-tagoknak és művészetet tanulóknak fog tetszeni. Vajon minket hová helyezett volna az öreg?

#19 Apollo 13
Miközben Jim Lovell és társai elvesztették a Holdat, mi nyertünk egy igazán színvonalas nyári blockbustert, sőt Ron Howard filmje az év egyik legméltatottabbja volt. Józan mértékű izgalom, elsőrangú szereplőgárda, kedves korrajz, átható tisztelet jellemzi az Apollo 13-at, abszolút megérdemli hát, hogy egy intenzív Gravitáció- és egy jó kedélyű Mentőexpedíció-nézés között felelevenítsük.

top1995_10.jpg
#18 Kölykök (Kids)
Larry Clark 50 éves is elmúlt már, mikor a köztudatba robbant a Kölykökkel, amit lehet megvetni és elismeri is, az viszont kétségtelen, hogy úgy bejött a fickónak, hogy azóta is csak ezt másolja; elvégre, az amerikai fiatalságról bármely korban lehet lesújtó képet festeni. Az idei Szégyentelenekre már talán vállat se rendítettünk, de a Kölykök ott van azon filmek között, amiket minden tinédzser srác megtalál magának, amikor valami "kemény" után kutat az IMDb bugyraiban.

#17 Elveszett gyermekek városa (La cité des enfants perdus)
Szürreális, bizarr, groteszk – dobálózhatunk bármivel, ha Jean-Pierre Jeunet és Marc Caro filmjét igyekszünk körülírni. Az öregedését elrabolt gyermekek álmaival fékezni próbáló tudós köré font történetet el is homályosítja a mély nyomot hagyó látványvilág, ami Hollywoodban olyannyira lenyűgözött egyeseket, hogy nyomban ilyennek képzelték el az Alien 4.-et is.

top1995_09.jpg
#16 A szív hídjai (The Bridges of Madison County)
Clint Eastwood az elmúlt két évtizedben csak szélesítette és szélesítette direktori portfólióját, életrajzi filmekkel (háborússal, zenéssel, politikaival), krimikkel, lazább fantasyvel, ám a zsánertársakat oly mértékben tán sehol sem utasította maga mögé, mint A szív hídjaival, ezzel a páratlanul szép és érzelmes történettel, amelyért Meryl Streep 463. Oscar-jelölését kapta (amúgy éppen a tizediket az eddigi húszból).

#15 Füst (Smoke)
A hidak fotózására Harvey Keitel a nemzeti dohányboltjának bejáratából nyíló látkép fotózásával kontráz rá Paul Auster és Wayne Wang sokszereplős-dumálósában, amiben a lazaság némi mélységgel is társul, midőn minden erőlködés nélkül váltják egymást nem egetrengető, mégis megszívlelendő élethelyzetek. William Hurt, Forest Whitaker, Stockhard Channing, Harold Perrineau és három perc erejéig a totál lepukkant Ashley Judd tesz az ügy érdekében (neki így is sikerült a plakátra felkúsznia).

top1995_11.jpg

#14 Ments meg, Uram! (Dead Man Walking)
Sean Penn mindent eljátszik, még egy öregecskedő gunmant is, ezt tudjuk, de a legjobb mindig az olyan figurák bőrébe bújva volt, mint a Titokzatos folyó vagy a Ments meg, Uram! főantihősei. A halálsoron tengődő gyilkost Susan Sarandon apácája látogatja egyre kavargóbb érzelmi állapotokban, mi meg a filmet nézve egyre inkább zavarba jövünk attól, hogy ez a Tim Robbins milyen precíz rendező, pláne, ha asszonyát kell dirigálnia.

#13 Desperado
Az élet egy dallam, a bosszú a kotta, a hangszer a fegyver – szól a Desperado magyar jelmondata, Banderas pedig rendesen megpengeti azt a hangszert. Pergő akciófilm és stílusbravúr, némi líraisággal; Robert Rodriguez tán azóta sem alkotott ilyen dallamos mozit, inkább csak kottából olvas. Ez viszont örök nóta marad, Antonio és Salma párosánál forróbb pedig nem perzselte a vásznat abban az évben.

top1995_07.jpg
#12 Értelem és érzelem (Sense and Sensibility)
Ha engem kérdeztek, Ang Lee a Pi életéért nyert Oscar-szobrocskáját átkonvertálnám az Értelem és érzelmért járó elismerésre. Eleven adaptáció, ami máig kimagaslik, mit kimagaslik: vezeti a Jane Austen-feldolgozások sorát, s ez Emma Thompson kellőképpen honorált forgatókönyvének, no meg persze alakításának legalább annyira köszönhető, mint a direktor úr sokrétűségének. Ja, és ne feledkezzünk meg az akkor húszéves Kate Winsletről sem, aki e filmben nyújtott alakításáért kapta első jelölését az Akadémiától.

#11 Mielőtt felkel a nap (Before Sunrise)
Richard Linklater még ma is meg tudja lepni a filmvilágot azzal, mennyire jó megfigyelője az embereknek és valóságuknak, ám olyan hangulatba még egyszer biztosan nem fog hozni, mint a Mielőtt felkel a nappal. Ha láttad, tudod, miről beszélek, ha nem, akkor úgyis csak a megnézése segít.

top1995_06.jpg
#10 Páncélba zárt szellem (Kokaku kidotai)
Én speciel máig nem vagyok biztos benne, mit is láttam, amikor a Páncélba zárt szellemet láttam. Az világos, hogy valami utánozhatatlant, noha olyannyira jól sikerült ez a mangamegfilmesítés, hogy később gombamód szaporodtak az egyéb Ghost in the Shell-művek. Az eredeti nélkül a Mátrix se lenne az, ami, és már ez is bőven elég lenne dicsőítésére, ha nem lenne önmagában is az anime egyik sarokpontja.

#9 Casino
Martin Scorsese öt évvel a Nagymenők után egy nem különben remek tablót tett le az asztalra, amit aztán még látványosabban söpört le onnét az Akadémia: egy szál jelölés Sharon Stone combjainak, és kalap-kabát. A Casinóban Robert De Niro hűvösen elegáns, Joe Pesci izgágább, mint addig bármikor; és ezért szeretjük nézni őket, három órán keresztül. Ehhez a filmhez írta amúgy első magyar szövegét a UIP számára Speier Dávid.

top1995_05.jpg
#8 Toy Story - Játékháború (Toy Story)
Úttörés a köbön, amiről ez látott napvilágot öt éve a blog hasábjain: Szellemes, sziporkázó, szarkasztikus, történetében is innovatív és eredeti, és nem félt néhány, egy gyerekfilm-főhőstől meglepően szokatlan jellemvonás megnyilvánítására Woodyban, a cowboybabában. Persze jó okkal, hogy az általa bejárt út tapasztalataiban (miszerint jó, ha vár egy jó barát) a néző is osztozhasson. Nos, két év múlva már negyedjére osztozhatunk a sorsában...

#7 Las Vegas, végállomás (Leaving Las Vegas)
Amikor Nicolas Cage még felfelé tört: a Las Vegas, végállomás egy meglepő helyről (a Higgy neki, hisz zsaru! és a Mr. Jones című Richard Gere-opusok rendezőjétől) jött, kompromisszummentes leépülés-történet, kiváló főszereplőkkel. Elborzadva és élvezettel nézzük, midőn Cage rendesen elveri a port a viszkisüvegeken, hiszen ahogy az MPAA is figyelmeztet korhatárbesorolás-indoklásában: pervasive alcohol abuse-t tartalmaz.

top1995_04.jpg
#6 A gyűlölet (La haine)
Az az ország, amelynek nemzeti fociválogatottjának csak igen csekély számú tagját ne tudná bárki ránézésre más kontinenshez kötni, tud mit mondani a gyűlöletről. Mathieu Kassovitz 30 éves sem volt, mikor papírra vetette majd leforgatta A gyűlöletet, ami nem fukarkodik az erőteljes pillanatokban; a végét kiváltképp nehéz feledni, de miért is kéne?

#5 12 majom (Twelve Monkeys)
Ahogy írva vagyon a legjobb sci-fiket számba vevő cikkünkben: A csillagok sajátos állásának hála a 12 majom valamennyi különcségével, esetenként visszataszító esztétikájával (ó, a paradoxon), ideges rendezésével, szerepükből kilépő színészeivel együtt is egy kegyetlenül szerethető és megélhető film.

top1995_03.jpg
#4 Halott ember (Dead Man)
Halott ember társaságában lehetőség szerint ne utazzunk – az intelmet megfogadva nem lehetnénk tanúi annak, miként válik egy clevelandi könyvelőből hullagyáros fegyverforgató, oldalán egy Kyle Gassre hajazó indiánfélével. Mit is mondanak Jarmusch filmjére? Pszichedelikus western. Úgyhogy szívjatok előtte, hogy aztán a negyedik helyre tegyétek, mint mi.

#3 Szemtől szemben (Heat)
2008-ig világraszóló dolog volt a nagy Pacinót és a nagy De Nirót egy filmben látni, mert hát ezek tényleg felgyújtották így ketten a vásznat. Ehhez persze egy Michael Mann se ártott; a Szemtől szembenben a legjobbak Al magánszámai és a közös ücsörgős-társalgós jelenet, ám ha akcióra kapcsol, akkor abban sem könyörül. Ashley Juddnak ebben is volt egy kis szerepe, Val Kilmernek meg nagy, Isten nyugosztalja karrierjét.

top1995_02.jpg
#2 Közönséges bűnözők (The Usual Suspects)
Az ördögös mondattól most eltekintek, és ez a legnagyobb trükk, amit meg lehet tenni ezzel a filmmel kapcsolatban. Christopher McQuarrie forgatókönyve jobb helyeken már egyetemi tananyagnak számít, hiszen utánozhatatlanul csűri-csavarja a szokványos gyanúsítottak körül a dolgokat. Utánozhatatlanul, ahogy az a Hullahegyek, fenegyerekkel be is bizonyosodott, ám Tom Cruise-filmek istápolásában abszolút jeleskedik a fickó. A Közönséges bűnözők pedig mindenkinek a legjobb ajánlólevél, aki rész vett benne. Még Kevin Spaceynek is.

#1 Hetedik (Seven)
Halálos bűnt követtünk volna el, ha nem David Fincher legjobbját hozzuk ki győztesen. Mert micsoda erő az, hogy egy filmet roppant kényelmetlen-kellemetlen nézni, mégis, ahányszor elcsípi az ember a tévében, odaszögezi a képernyő elé. Talán még Kevin Spaceyt is.

top1995_01.jpg

Címkék

toplista anime anniversary nicolas cage antonio banderas kevin spacey sharon stone joe pesci clint eastwood robert rodriguez al pacino robert de niro ang lee harvey keitel larry clark susan sarandon meryl streep sean penn kate winslet emma thompson val kilmer richard linklater ashley judd michael mann jim jarmusch david fincher ghost in the shell mathieu kassovitz scorsese toy story ron howard tim robbins jean pierre jeunet eurocinema asian cinema top film christopher mcquarrie french cinema wong kar-wai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr708019693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skaven 2015.10.25. 11:37:53

asszem nyugodtan kijelenthetjuk hogy ez egy jo ev volt :)

McCl@ne 2015.10.25. 11:43:06

Jó lista! :) Egy Die Hard with a Vengeance azért felférhetett volna.

Zolika1212 2015.10.25. 11:48:47

Rettenthetetlen meg 22. ?

f.fredericks 2015.10.25. 11:48:50

Hát nálam szerepelne a listán a Die Hard 3 (mint a széria legjobbja). A Vírus, aminél szerintem műfajában nem csináltak azóta jobbat. A Gyorsabb a halálnál (bár ez szubjektív, annyira nem jött be a népeknek, de nekem tetszik). A Szóljatok a köpcösnek, illetve a Veszélyes kölykök.

A 20 évvel ezelőtti énem feltenné a listára a Mortal Kombatot is, de ht azért mert azon nőttünk fel, és akkor az nagyon menő volt, illetve az Ace Venturát.

Viszont kivenném a 12 Majmot és a Toy Storyt, mert nekem azok nem jöttek be. De hát ízlések és pofonok.

kaamir 2015.10.25. 11:50:52

Remek év volt, rengetek klasszikusal. Nekem egy kicsit a III. Richard hiányzik, meg persze a Die Hard 3.

David Sumner 2015.10.25. 11:58:58

1996-ban a Pusher lesz az első. Hm-hm-hm... Korunk legfaszább rendezője ugyanis azóta nem tud hibázni.

szkristof92 2015.10.25. 12:17:22

Remek lista, de ahogy már felettem jelezték vannak még mozik, amik bőven beleférhettek volna. :)

misafeco 2015.10.25. 12:43:24

Rettenthetetlen lemaradt, ez nagy hiba.

Marci9595 2015.10.25. 12:44:14

@Zolika1212: Szerintem inkább a 122, kivéve a nacionalista amcsiknak.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.10.25. 12:59:01

Ebből a 20-ból 8 az all time listámon is szerepel. Amúgy van itt valahol egy egész jó 12 majom-kritika: nem akarjátok belinkelni a cikkhez? ;)

Wolfeone · http://mozgokepdetektivek.blog.hu 2015.10.25. 13:09:25

+1 Die Hard 3 - Amúgy nagyon jó kis lista. :)
Hiányoznak a '90-es évek. Nah meg a Die HArd 3 féle akciófilmek, hol készülnek már olyanok manapság....

HavasiG 2015.10.25. 13:26:58

Ja, a Mortál Szombat a világ egyetlen jól sikerült számítógépesjáték-adaptációja. :)

(Nekem mondjuk bejött a Price of Persia is, az utolsó 15 percét leszámítva...)

Jester. 2015.10.25. 13:29:32

Az Apollo 13 nem nyári blockbuster volt, legalábbis Magyarországon biztosan nem. A Rettenthetetlen tényleg nagyon hiányzik a listáról.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.10.25. 15:36:25

@Jester.: Sőt, Magyarországon a fentiek közül csak 3 volt 1995-ös film.

K. Kálmán 2015.10.25. 17:49:46

Én is A rettenthetetlent hiányolom. Nálam 1995 abszolút legjobbja, mind a mai napig.

Levente B. · combatant.blog.hu 2015.10.26. 14:07:23

Amint elolvastam a Ghost in the Shell címét, mondtam magamnak innentől fogva nem érdekel mi a többi cím a listán :) Megy a piros pont ezért a filmért.

laci_52 2015.10.26. 14:08:39

Nálam a Casino toronymagasan első.

A Forrest Gump nem '95-ben készült?

Palkovics Ede 2015.10.26. 14:12:48

Szubjektív: háromszor futottam neki a "Hetedik"-nek. Mindháromszor 30-45perc után elaludtam.

Scagnetti 2015.10.26. 14:16:54

Már ezen a listán is sok jó film van, és a kommentekben ott vannak azok is, amelyek hiányoznak. Jó év volt.

Kivlov 2015.10.26. 14:20:28

Szemtől szemben, Hetedik...huh...nem semmik!

taffer 2015.10.26. 14:28:05

@K. Kálmán: Félve nyitottam meg a listát, de megnyugodva láttam, hogy a szerző - kiváló ízlésről tanúskodva - lehagyta a Rettenthetetlent a listáról. Annál bicskanyitogatóbban populista, hazug, giccses, történelminek álcázott propagandafilm nem nagyon készült.

A Desperadót mai fejemmel már lehagynám, a Ments meg, Uram!-ért jár a pirospont. Nehéz lenne elsőt választani, de nem vitatkozom a végeredménnyel.

@laci_52: Nem, '94-ben.

Advanced Flight 2015.10.26. 14:41:04

@laci_52: 94, ahogy a Remény rabjai is.

rio.pete 2015.10.26. 14:45:53

"Hullahegyek, fenegyerek" - ettől a címtől a mai napig kiráz a hideg. The Way of the Gun. Szólítsuk így pls :)

Grega 2015.10.26. 14:57:01

Desperado és Kids szerintem nem való a listára, akármekkora port is vertek fel anno.

Casino és Leaving Vegas jó ízlésről árulkodik, de a Sevent hátrébb tenném, mint 1. helyezés...

spinat 2015.10.26. 15:11:12

@f.fredericks: a Vírus szerintem hihetetlenül gyenge film. A Mortal Vombat meg ugye ízlés kérdése.

odamondó 2015.10.26. 15:53:30

Ezek lennének a legjobb filmek 20 évvel ezelőttről? Nagyon nagy bajban van 1995,mert ez így elég gyenge...

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 15:56:14

Latom a blogger rakattintott az imdb.com evszam listajara es onnan mazsolazott! Talan fejbol mennyi menne, apropo mennyi filmet lattal ezek kozul moziban a premiere idejen?

En mindegyik emlitett alkotast, megfejelve par olyan klassz filmmel amirol itt nem is tettek emlitest mint pl. a Dolores Claiborne amit szinten moziban neztem meg ahogy illik. A Heat evekig az alvo mozim volt, kifizettem egy damage-t VHS kazettat 500Ft-ert, a videotekaban azt mondtam elnyelte a magno...hogy meglegyen otthon. Egy evvel az Internet elott amikor a Discovery-n meg Jamie Oliver kolyok volt es a sajat otthonuk konyhajaban fozott a Discovery adasai meg feliratozva voltak..a Duna TV-n pedig aqvarium ment egesz ejjel...

Reszelő Aladár 2015.10.26. 15:58:03

Mondjuk a Bad Boys is felfér még a listára. Sokadszor is nézhető pop-corn movie.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 15:58:09

Kihagytad a Cobb-ot is ami 1995-ben jelent meg a videotekakban, sosem ment moziban pedig kurva jo film. Persze mit tudjatok ti :)) Kisgyerekek voltatok.

2015.10.26. 16:20:43

Kisebb aranykor volt '95.

Nálam is top 1 a Casino.

sage5 2015.10.26. 16:36:03

Nagyon durva milyen jo filmeket csinaltak akkoriban. Nemcsak a lista, hanem amiket meg itt a hozzaszolasokban olvasok. Es ez csak 1 ev.
Hiaba, tuti hogy a 90 es evek volt az aranykora a filmgyartasnak. Manapsag evi 1-2 film van ami erdekel es amire aztmondom h oke, ez emlekezetes volt. a sorozatok jobban lekotnek.

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2015.10.26. 16:40:09

mikor a kis képet megláttam igencsak beparáztam, de a konkrét lista nagyon klassz

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 16:53:18

Akkoriban valoban tobb jo film volt. Ez nem egy elcsepelt klise, hanem statisztikak is alatamsztjak. Hollywood a reszvenyesek iranyitasa alatt csak egy atkozott penzgyar, muveszet es kockazat kizarva.

Statisztikak:

geektyrant.com/s/the-decline-of-original-movies-infographic-geektyrant.png

www.firstshowing.net/2012/simple-infographic-shows-hollywood-is-giving-up-on-original-ideas/

misafeco 2015.10.26. 17:39:37

@taffer: Imdb-n 8,4-es a pontszáma, egyedül a Hetedik előzi meg abból az évből, szóval a blog szerkesztőségének véleménye és a tied kisebbségben van.

Celtic 2015.10.26. 17:48:38

Hu, mennyi jo film, legalabb a felet ismerem a listanak (es amit ismerek rola, azt egyben szeretem is, kiveve a Ghost in shellt, azt egyszeruen nem tudtam megnezni, pontosabban egy sorozatnak van letoltve ugy husz resze, de inkabb idegesitett, mint szorakoztatott)

tenyleg jo ev volt, igy utolag.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2015.10.26. 18:37:32

Nalam a Casino es a Heat holtversenyben elsok. Azontul a Las Vegas vegallomas, The Usual Suspects es a The Bridges of Madison County kovetkezik a mar emliotett Cobb-al amit szinten 95-ben kolcsonoztem ki a Hegyalja uti tekabol.. Vicces, hogy Sportfilmnek volt kategorizalva a forgalmazotol...

Egyebkent a Heat, gyengebbek kedveert a Szemtol szembe Kulka Janos hangjaval ment a video verzioban, halal idegesito volt Kulka DeNironak, mikozben Vegvari Al Pacinonak egyszeruen zsenialis volt!!

lizardking 2015.10.26. 21:41:37

Casino, Las Vegas végállomás és Hetedik - zseniálisak. A gyűlölet, 12 majom és Közönséges bűnözők - kiemelkedőek. Az elveszett gyerekek városa pedig utánozhatatlan látvánnyal és hangulattal bír.
Az Apollo 13-mat még mindig nem láttam, a Páncélba zárt szellemet pedig újra kell néznem, mert nekem valamiért nem jött be és az az érzésem, hogy ha nem hullafáradtan néztem volna, küzdve az elalvással, akkor lehet, hogy meglátnám az értékeit. A Szemtől szemben tetszett, de azt is újra kell néznem, mert szerintem abban is több rejlik, mint amennyit akkoriban felfogtam belőle.

Richter Géza 2015.10.27. 03:54:11

@Chaoyang: A lista közös szavazás alapján készült, nemcsak a poszt szerzőjének véleményét tükrözi, aki a filmek leírását jegyzi. Bár a végeredmény értelemszerűen nem egyezik a személyes rangsorommal, én pl. mind a fenti 20 filmet moziban láttam, a zömét többször is. Mivel a szerkesztőség életkorának átlaga 35 és 40 év között található, gyanítom, ezt szinte mindannyian elmondhatjuk magunkról.

zsoci 2015.10.27. 07:02:13

A Las Vegas Végállomás minden idők legjobb filmje.

videki gyerek 2015.10.27. 16:14:24

Magamtol ezekbol egyedul a 12 majom, ami azonnal beugrik. Zsenialis a mai napig is. A valaha latott legjobb 10 filmben biztos benne lenne.
Na jo a apollora meg a hetedikre azert emlekszem, de tobbirol most hallok eloszor.

iopi 2015.11.02. 11:30:54

A Rettenthetetlen hiánya tényleg érthetetlen.

==T== 2017.12.15. 08:21:52

Jó kis lista. Persze nyilvánvalóan szubjektív.

Én a 12 majmot feljebb tenném, ahogy a Toy Storyt, a Casino-t és a Desperado-t is.

A szóljatok a köpcösnek az én listámon is rajta lenne, simán Top10-ben, és az Ace Ventura ésa Die Hard 3.

A Szemtől szembennek viszont nálam csak a lista közepe táján lenne a helye.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása