Idén 10 éves a blog, ezt tudjátok, és mi most azon merengtünk el, hogy amik akkor voltak 10 évesek, azok ma már 20 évesek. Bizony. A merengést követően nyomban meg is szavaztuk a 20 legjobbat 1995-ből, minekutána arra kellett rájönnünk, hogy ez az egyik legszínesebb esztendő volt, amit fel tudunk idézni. A végeredményt vitassátok, ha meritek.
#20 Bukott angyalkák (Duo luo tian shi)
A Csungking expressz tematikai folytatásában Wong Kar-Wai a szokásos dilemma elé állítja bérgyilkosunkat, miközben szövi a szálakat egymás mellé. Roger Ebert pedig azt mondta: ez a film a téka japán animációs részlegén sertepertélőknek, háromnál több filmmagazinra előfizetőknek, garázsbanda-tagoknak és művészetet tanulóknak fog tetszeni. Vajon minket hová helyezett volna az öreg?
#19 Apollo 13
Miközben Jim Lovell és társai elvesztették a Holdat, mi nyertünk egy igazán színvonalas nyári blockbustert, sőt Ron Howard filmje az év egyik legméltatottabbja volt. Józan mértékű izgalom, elsőrangú szereplőgárda, kedves korrajz, átható tisztelet jellemzi az Apollo 13-at, abszolút megérdemli hát, hogy egy intenzív Gravitáció- és egy jó kedélyű Mentőexpedíció-nézés között felelevenítsük.
#18 Kölykök (Kids)
Larry Clark 50 éves is elmúlt már, mikor a köztudatba robbant a Kölykökkel, amit lehet megvetni és elismeri is, az viszont kétségtelen, hogy úgy bejött a fickónak, hogy azóta is csak ezt másolja; elvégre, az amerikai fiatalságról bármely korban lehet lesújtó képet festeni. Az idei Szégyentelenekre már talán vállat se rendítettünk, de a Kölykök ott van azon filmek között, amiket minden tinédzser srác megtalál magának, amikor valami "kemény" után kutat az IMDb bugyraiban.
#17 Elveszett gyermekek városa (La cité des enfants perdus)
Szürreális, bizarr, groteszk – dobálózhatunk bármivel, ha Jean-Pierre Jeunet és Marc Caro filmjét igyekszünk körülírni. Az öregedését elrabolt gyermekek álmaival fékezni próbáló tudós köré font történetet el is homályosítja a mély nyomot hagyó látványvilág, ami Hollywoodban olyannyira lenyűgözött egyeseket, hogy nyomban ilyennek képzelték el az Alien 4.-et is.
#16 A szív hídjai (The Bridges of Madison County)
Clint Eastwood az elmúlt két évtizedben csak szélesítette és szélesítette direktori portfólióját, életrajzi filmekkel (háborússal, zenéssel, politikaival), krimikkel, lazább fantasyvel, ám a zsánertársakat oly mértékben tán sehol sem utasította maga mögé, mint A szív hídjaival, ezzel a páratlanul szép és érzelmes történettel, amelyért Meryl Streep 463. Oscar-jelölését kapta (amúgy éppen a tizediket az eddigi húszból).
#15 Füst (Smoke)
A hidak fotózására Harvey Keitel a nemzeti dohányboltjának bejáratából nyíló látkép fotózásával kontráz rá Paul Auster és Wayne Wang sokszereplős-dumálósában, amiben a lazaság némi mélységgel is társul, midőn minden erőlködés nélkül váltják egymást nem egetrengető, mégis megszívlelendő élethelyzetek. William Hurt, Forest Whitaker, Stockhard Channing, Harold Perrineau és három perc erejéig a totál lepukkant Ashley Judd tesz az ügy érdekében (neki így is sikerült a plakátra felkúsznia).
#14 Ments meg, Uram! (Dead Man Walking)
Sean Penn mindent eljátszik, még egy öregecskedő gunmant is, ezt tudjuk, de a legjobb mindig az olyan figurák bőrébe bújva volt, mint a Titokzatos folyó vagy a Ments meg, Uram! főantihősei. A halálsoron tengődő gyilkost Susan Sarandon apácája látogatja egyre kavargóbb érzelmi állapotokban, mi meg a filmet nézve egyre inkább zavarba jövünk attól, hogy ez a Tim Robbins milyen precíz rendező, pláne, ha asszonyát kell dirigálnia.
#13 Desperado
Az élet egy dallam, a bosszú a kotta, a hangszer a fegyver – szól a Desperado magyar jelmondata, Banderas pedig rendesen megpengeti azt a hangszert. Pergő akciófilm és stílusbravúr, némi líraisággal; Robert Rodriguez tán azóta sem alkotott ilyen dallamos mozit, inkább csak kottából olvas. Ez viszont örök nóta marad, Antonio és Salma párosánál forróbb pedig nem perzselte a vásznat abban az évben.
#12 Értelem és érzelem (Sense and Sensibility)
Ha engem kérdeztek, Ang Lee a Pi életéért nyert Oscar-szobrocskáját átkonvertálnám az Értelem és érzelmért járó elismerésre. Eleven adaptáció, ami máig kimagaslik, mit kimagaslik: vezeti a Jane Austen-feldolgozások sorát, s ez Emma Thompson kellőképpen honorált forgatókönyvének, no meg persze alakításának legalább annyira köszönhető, mint a direktor úr sokrétűségének. Ja, és ne feledkezzünk meg az akkor húszéves Kate Winsletről sem, aki e filmben nyújtott alakításáért kapta első jelölését az Akadémiától.
#11 Mielőtt felkel a nap (Before Sunrise)
Richard Linklater még ma is meg tudja lepni a filmvilágot azzal, mennyire jó megfigyelője az embereknek és valóságuknak, ám olyan hangulatba még egyszer biztosan nem fog hozni, mint a Mielőtt felkel a nappal. Ha láttad, tudod, miről beszélek, ha nem, akkor úgyis csak a megnézése segít.
#10 Páncélba zárt szellem (Kokaku kidotai)
Én speciel máig nem vagyok biztos benne, mit is láttam, amikor a Páncélba zárt szellemet láttam. Az világos, hogy valami utánozhatatlant, noha olyannyira jól sikerült ez a mangamegfilmesítés, hogy később gombamód szaporodtak az egyéb Ghost in the Shell-művek. Az eredeti nélkül a Mátrix se lenne az, ami, és már ez is bőven elég lenne dicsőítésére, ha nem lenne önmagában is az anime egyik sarokpontja.
#9 Casino
Martin Scorsese öt évvel a Nagymenők után egy nem különben remek tablót tett le az asztalra, amit aztán még látványosabban söpört le onnét az Akadémia: egy szál jelölés Sharon Stone combjainak, és kalap-kabát. A Casinóban Robert De Niro hűvösen elegáns, Joe Pesci izgágább, mint addig bármikor; és ezért szeretjük nézni őket, három órán keresztül. Ehhez a filmhez írta amúgy első magyar szövegét a UIP számára Speier Dávid.
#8 Toy Story - Játékháború (Toy Story)
Úttörés a köbön, amiről ez látott napvilágot öt éve a blog hasábjain: Szellemes, sziporkázó, szarkasztikus, történetében is innovatív és eredeti, és nem félt néhány, egy gyerekfilm-főhőstől meglepően szokatlan jellemvonás megnyilvánítására Woodyban, a cowboybabában. Persze jó okkal, hogy az általa bejárt út tapasztalataiban (miszerint jó, ha vár egy jó barát) a néző is osztozhasson. Nos, két év múlva már negyedjére osztozhatunk a sorsában...
#7 Las Vegas, végállomás (Leaving Las Vegas)
Amikor Nicolas Cage még felfelé tört: a Las Vegas, végállomás egy meglepő helyről (a Higgy neki, hisz zsaru! és a Mr. Jones című Richard Gere-opusok rendezőjétől) jött, kompromisszummentes leépülés-történet, kiváló főszereplőkkel. Elborzadva és élvezettel nézzük, midőn Cage rendesen elveri a port a viszkisüvegeken, hiszen ahogy az MPAA is figyelmeztet korhatárbesorolás-indoklásában: pervasive alcohol abuse-t tartalmaz.
#6 A gyűlölet (La haine)
Az az ország, amelynek nemzeti fociválogatottjának csak igen csekély számú tagját ne tudná bárki ránézésre más kontinenshez kötni, tud mit mondani a gyűlöletről. Mathieu Kassovitz 30 éves sem volt, mikor papírra vetette majd leforgatta A gyűlöletet, ami nem fukarkodik az erőteljes pillanatokban; a végét kiváltképp nehéz feledni, de miért is kéne?
#5 12 majom (Twelve Monkeys)
Ahogy írva vagyon a legjobb sci-fiket számba vevő cikkünkben: A csillagok sajátos állásának hála a 12 majom valamennyi különcségével, esetenként visszataszító esztétikájával (ó, a paradoxon), ideges rendezésével, szerepükből kilépő színészeivel együtt is egy kegyetlenül szerethető és megélhető film.
#4 Halott ember (Dead Man)
Halott ember társaságában lehetőség szerint ne utazzunk – az intelmet megfogadva nem lehetnénk tanúi annak, miként válik egy clevelandi könyvelőből hullagyáros fegyverforgató, oldalán egy Kyle Gassre hajazó indiánfélével. Mit is mondanak Jarmusch filmjére? Pszichedelikus western. Úgyhogy szívjatok előtte, hogy aztán a negyedik helyre tegyétek, mint mi.
#3 Szemtől szemben (Heat)
2008-ig világraszóló dolog volt a nagy Pacinót és a nagy De Nirót egy filmben látni, mert hát ezek tényleg felgyújtották így ketten a vásznat. Ehhez persze egy Michael Mann se ártott; a Szemtől szembenben a legjobbak Al magánszámai és a közös ücsörgős-társalgós jelenet, ám ha akcióra kapcsol, akkor abban sem könyörül. Ashley Juddnak ebben is volt egy kis szerepe, Val Kilmernek meg nagy, Isten nyugosztalja karrierjét.
#2 Közönséges bűnözők (The Usual Suspects)
Az ördögös mondattól most eltekintek, és ez a legnagyobb trükk, amit meg lehet tenni ezzel a filmmel kapcsolatban. Christopher McQuarrie forgatókönyve jobb helyeken már egyetemi tananyagnak számít, hiszen utánozhatatlanul csűri-csavarja a szokványos gyanúsítottak körül a dolgokat. Utánozhatatlanul, ahogy az a Hullahegyek, fenegyerekkel be is bizonyosodott, ám Tom Cruise-filmek istápolásában abszolút jeleskedik a fickó. A Közönséges bűnözők pedig mindenkinek a legjobb ajánlólevél, aki rész vett benne. Még Kevin Spaceynek is.
#1 Hetedik (Seven)
Halálos bűnt követtünk volna el, ha nem David Fincher legjobbját hozzuk ki győztesen. Mert micsoda erő az, hogy egy filmet roppant kényelmetlen-kellemetlen nézni, mégis, ahányszor elcsípi az ember a tévében, odaszögezi a képernyő elé. Talán még Kevin Spaceyt is.