aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: a mi emberünk Takács Máté
2015. augusztus 24. 19:56:00

Kategória: film 3 komment

A hosszú hétvégén Guy Ritchie emlékeztetett bennünket, hogy mennyire csípik a magyarok munkásságát, hiszen Az U.N.C.L.E. embere tetszetős eredménnyel szerzett vezetést. Ugyancsak meglepően jól járt az InterCom másik premierje: a Sinister II: Az átkozott ház több mint duplázta az első rész nyitányát. Az Irány a bárka! átlagos középszeres animációs debütöt jegyez, a BeSZERvezve pedig a tengerentúli helyzethez hasonlóan hidegen hagyta az ittenieket is.

man_from_uncle.jpg

> új filmek
Guy Ritchie két brit alvilági filmjével alaposan belopta magát a magyar közönség szívébe másfél évtizeddel ezelőtt, s ami azóta eljutott tőle a honi mozikba, szintén gyökeret eresztett. Ezek után Az U.N.C.L.E. embere erős fogadtatása annyira nem meglepő, noha mégsem volt egyértelmű, hiszen keveset mondó nevű színészek a főszereplői, s címe sem a legpiacképesebb. A retró és a kémsztori azonban jó támasztéknak bizonyult Ritchie neve mellé (vagy fordítva), így az InterCom gyermeke 31.387 nézőt fülelt le a hosszú hétvége első számú célpontjaként. A 62 mozi a tengerentúli 3600-hoz hasonlóan nagyra törő reményeket sugall, úgyhogy nem is ártott ez a kitüntetett figyelem, s így a direktor sikerszériája sem szenvedett csorbát. Íme a nyitányok:

  • A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső – 8.242
  • Blöff – 32.458
  • Spíler – 27.539
  • Sherlock Holmes – 66.248
  • Sherlock Holmes 2: Árnyjáték – 86.101
  • Az U.N.C.L.E. embere – 31.387

Az első öt filmből a Spíler kivételével mind vitte a 100.000 nézős korlátot, s bár a felhozatal nem lesz éppen taszító a következő egy-két hétben sem, jó eséllyel pályázik a Cavill-Hammer páros is ebbe a magasságba.

Az ADS Service párszor már betalált másodrangú rajzfilmekkel (Zambézia, Khumba), és olybá tűnik, az Irány a bárka! mögé felhúzott kampány is kifizetődik, ha csak apránként is. A 11.045 fő az említett két produktum (7.487 / 15.506) közé sorol be, és jó pontot érdemel azt figyelembe véve, hogy a Minyonok még mindig elszívják a családi mozizók nagyját, illetve az is bizakodásra ad okot, hogy tavaly ilyenkor a Villám és a varázsló (11.559) is hasonló szintről evickélt végül 55 ezer eladott jegyig. A premier előtti vetítésekkel egyetemben 12.196 főt terelt bárkára eddig a 49, köztük 3D-s vásznakon is látható mese.

A Big Bang Media mutatta be 2012 decemberében, szinkronizálva a Sinistert. Hiába azonban az akkor horrornál még merőben szokatlan magyar hangsáv, az év vége nem ennek a műfajnak van kitalálva, ráadásul a címadók is árván hagyták az amerikai sikert. A folytatás nemkívánatosnak bizonyult odaát, csodák csodájára nálunk viszont ráharaptak: az InterCom reklámozási eszközei hatékonyabban pörögtek, s Ethan Hawke nélkül is 180.8%-os növekedést ért el a Sinister II: Az átkozott ház. Nagy diadal ez, kérem szépen, miután nyáron az Insidious - Gonosz lélek és az Akasztófa is benne ragadt a posványban, s bár ez a mostani mozizási kedv mellett kisebb jelentőséggel bír, de nevezett két film feliratos volt. A csupán 16 moziból toborzott 10.032 néző a (szintén szinkronizált) Poltergeist - Kopogó szellemmel (10.492) ugyan vetekszik, mégis jelen filmnek szavazzuk meg 2015 eddigi legjobb horror-teljesítményét, amihez már az is elegendő, hogy az első rész végső nézőszámát (13.821) egyetlen hét alatt magáénak tudhatja majd a folytatás.

A magyarok sem tudták mire vélni a füves alvóügynök Jesse Eisenberget, és az Alkonyat-rajongók sem ismertek rá a szintén szerező Kristen Stewartra. A Forum Hungary istápolta BeSZERvezve a top 10-en kívül indított 4.838 nézővel, vagyis ennek a filmnek jutott a kötelező elvérző hálátlan szerepe. A feliratos vígjáték 24 moziból gyűjtött 6.8 millió forintot, ami Eisenberg másik rendhagyó, egyébként azért nagyobb presztízsű vígjátékánál, a horror vonulata miatt itt érvényesülni nem tudó Zombielandénél (8.6m) is alacsonyabb összeg, pedig hat évnyi infláció dolgozott a javára. A dupla kudarc után (mert hát a Lionsgate-et nyilván megviseli, hogy az amerikaiak után a magyarok is nemet mondtak a filmre) fel kell tenni a kérdést, hogy kinek-hova szánták ezt a filmet, s miért nem annak megfelelően próbálták eladni?

Premier előtt vetítette 16 mozi a Kész katasztrófa című vígjátékot. A UIP következő sikerfilmje 3.188 nézőt érdekelt már most, 4.6 millió forintos bevétellel kísérve.

> korábbi filmek
Két hét regnálás után második helyre csúszott vissza 23.853 nézővel a Mission: Impossible: Titkos nemzet. A UIP akciófilmje eddig 153 ezer nézőt vonzott, ami már több, mint a Fantom protokoll komplett látogatottsága (147.470), ráadásul még nem elképzelhetetlen a 200 ezres küszöb átlépése sem, amire utoljára a 2. rész volt képes, másfél évtizede. Nem rossz, nem rossz.

A Minyonoknak volt képe növelni előző heti számain, így a UIP rajzfilmje 17.065 nézővel a harmadik helyen áll, össznézőszáma pedig 677.731 főt mutat. 725 ezer az új kitűzhető cél, ami már komoly játszma elé állítja a decemberi Star Wars: Az ébredő Erőt.

> végszó & ami jön
Bár a felhozatal nem volt olyan erős, mint amit egy négy napos nyári hétvége érdemelne, azért a premierek java tudta kamatoztatni a körülményeket. Az utolsó hétvégén a szezonban két vígjáték csap össze, és valószínűleg elsőre a Vakáció emelkedik ki győztesen, de hosszú távon a Kész katasztrófának is jók az esélyei; előbbi 30 ezer, utóbbi 20 ezer néző környékére várható e hétvégén. A Hitman - A 47-es ügynök egy közepesen jól muzsikáló előző Hitman-film nyomdokain szeretne túllépni; a játékadaptáció akár a két komédia közé is befarolhat.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Az U.N.C.L.E. embere
43.4m - 43.4m 31.387
2 1  Mission: Impossible: Titkos nemzet
33.4m -25.9% 212.6m 152.985
3 2  Minyonok
23.0m +9.9% 899.1m 677.731
4 ú  Irány a bárka!
14.0m - 15.7m 12.196
5 ú  Sinister II: Az átkozott ház
13.7m - 13.7m 10.032
6 4  Az ajándék
11.6m -23.5% 36.1m 26.300
7 6  Ted 2.
9.8m -6.1% 227.8m 177.212
8 3  Fantasztikus Négyes
9.6m -49.9% 38.8m 30.023
9 5  Pixel
8.8m -19.1% 101.2m 75.546
10 7  Barbie, a rocksztár hercegnő
8.6m -12.9% 26.5m 22.301

Címkék

horror box office comedy animation guy ritchie forum hungary intercom sequel kristen stewart jesse eisenberg henry cavill spy movie children movie box office hazai ads service armie hammer

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr837731350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2015.08.24. 20:14:38

Fú végre mozikba került az a rohadt bárkás film! Minden Cinema City vetítés előtt maratoni hosszúságú előzetest toltak ahhoz a borzadály undorító gusztustalan okádék szarhoz.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.08.24. 20:55:24

@Feiertag Erik: Az engem is kiakasztott, pláne mikor egymás után két filmet is megnéztem. :S

TomPowell25 2015.08.24. 22:07:42

@Feiertag Erik: @Takács Máté: Jó tudni, hogy nem voltam ezzel egyedül.:)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása