aeon flux

ready for the action now, danger boy?

breaking: valami követ a hazai mozikban! Bajtai András
2015. május 07. 16:18:39

Kategória: film 5 komment

Ritka és kivételes pillanat: a hazai horrorrajongók imái meghallgatásra találtak, a Vertigo Média forgalmazásában ugyanis június 25-én kerül a magyar mozikba az elmúlt évek egyik legjobb amerikai horrorfilmje, a Valami követ. A tavalyi cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete szekciójában bemutatott alkotás hatalmas kritikai és közönségsikert aratott világszerte, lelkesedett érte többek között a Rolling Stone, a Total Film, a Dissolve és a Bloody Disgusting is.

it-follows.png

Az alkotás Cannes után előbb bejárta a világ filmfesztiváljait, vetítették többek között Karlovy Varyban, Szarajevóban és Busanban is, majd sikertörténete a moziforgalmazásban is folytatódott. Amerikában az erős kritikai fogadtatás és szájhagyomány révén hosszú hetekig szerepelt a mozik műsorán, és alacsony költségvetése (2 millió dollár) ellenére több mint 14 millió dollár bevételt ért el. Az USA-n kívül a top10-ben nyitott Nagy-Britanniában, Belgiumban, Hollandiában, Csehországban és Horvátországban, valamint a műfaj iránt igen kényes Dél-Koreában is.

A Valami követ a hetvenes-nyolcvanas évek horror-stílusát és -hangulatát, mások mellett John Carpenter munkásságát megidézve egészen rendkívüli rémületet tartogat a nézők számára. A kritikusok egyöntetű véleménye szerint azt elmúlt évek legjobb horrorfilmje, ami garantáltan elégedettséggel tölti el a horror-rajongókat. A történetben egy fiatal lányt egy egyéjszakás kalandot követően elkezdik követni. Bármit tesz, valami mindig feltűnik és fenyegetően közelít felé. Barátai segítségével próbálja túlélni a rémületet.

Mindezek után gondolom, nem kell mondanom, hogy ott a helyünk június végén a moziban!

it_follows_ver7_xlg.jpg

Címkék

horror independent vertigo media david robert mitchell

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr857439646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.05.07. 16:33:30

Nagyszerű hír! Vigyétek hírét, mert végre nem egy újabb stúdiószemét kerül mozikba, hanem egy olyan film, amit akkor szoktunk emlegetni, hogy "miért nem inkább ez", amikor egy stúdiószemét moziba kerül. :)

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.05.07. 17:13:05

Mi a picsa az a kép? Ezt a szemetet meg nem nézem! ;)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.05.07. 17:25:08

@Takács Máté: Anyám mindig azt mondta, hogy ne fussak a homokban, mert csúnyán meg fogom ütni magam. Hát íme, erre gondolt.

Atkakukac1989 2015.05.07. 18:16:35

Nem szoktam, sőt sosem néztem még horrort moziban. Azonban ennél a filmnél kivételt teszek. Úgy érzem jó mozival töröm meg a jeget. :D Ha nem fog tetszeni, akkor meg majd csendesen elvonulok és sírok...

clive. 2015.05.09. 09:05:30

Már annyira lemondtam arról, hogy idehaza még jöhet ki horrorfilm a moziban vagy DVD-n (ami nem valami remake vagy folytatás), hogy már csodálkozom :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása