aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: a lázadó [insurgent] (2015) Takács Máté
2015. március 18. 15:18:00

Kategória: film 10 komment

Volt rá példa, hogy ezekbe a sok részre tördelt, fiataloknak szóló regényadaptációkba már a tulajdon forgalmazóik is belezavarodtak. Nem csoda: mindegyik kiválasztott lázad, és legalább egy lázadóból kiválasztott lesz. De még ennél is szorosabb a kapocs Az éhezők viadala legutóbb látott fejezete és A beavatott-sorozat második része, A lázadó között.

insurgent.png

A közös halmazt formáló nyilvánvaló tényezőkön túl a két film váza is egészen hasonlatos: a gaz hatalom bűntettek elkövetését varrja a szökésben lévő hősnő nyakába, miközben az a még csak lappangó, de elkerülhetetlen konfliktusban az elnyomottak, kitaszítottak élére kénytelen állni, mert az ő kezében van, vagy jelen esetben ő maga jelenti a kulcsot az igazságosabb jövőhöz. Lévén 100%-ban elfajzott, vagy ha úgy tetszik, divergens. Ja.

Veronica Roth kitalációja az öt tulajdonság, jobban mondva erény szerint tagolódó társadalomról rém vakmerően táncol az elhihetőség határán, de mondjuk, hogy 200 év elegendő az emberiség oly mértékű elcsökevényesedéséhez, hogy teljességgel csak egyet tud a többség magáénak érezni a barátságosság, önfeláldozókészség, bátorság, őszinteség és műveltség ötöséből. Tris Prior (Shailene Woodley) nem képes beskatulyázni magát (ezért elfajzott ő), ennek meg is lett az eredménye A beavatottban, midőn keresztülhúzta Jeanine Matthews (Kate Winslet) számításait a kormányzást végző önfeláldozók ellen irányult manipulatív támadást illetően.

Innen folytatódik A lázadó, aminek legelején nyomban elő is kerül a Kocka... vagyis a Tesseract... szóval egy villogó, gravírozott-vésett, futurisztikus fémdoboz, hogy innentől kezdve közvetlen módon határozza meg Jeanine lépéseit. Ezt a mutatós tárgyat csak egy elfajzott tudja kinyitni, benne pedig állítólag az Alapító Atyák üzenete áll. Annyit elárulhatok, ezt nem Thomas Jefferson szövegezte.

A két órás második felvonás tehát emígyen zajlik: barátai társaságában Tris próbál megbirkózni új helyzetével és szerettei hiányával, miközben Jeanine pribékjei folyvást rájuk törnek búvóhelyeiken. A rohangálás és lövöldözés jóval akciódúsabbá teszi a folytatást, miközben azt is szükségesnek érezték, hogy húszpercenként legyen valami fordulatocska – itt egy kis érdektelen családi drámázás, ott egy kis árulás meg mégsemárulás... Ezeknek az útvesztőjéből kikeveredve úgy nagyjából azért elégséges a történetbeli progresszió (de vajon elbír-e még két további részt?), az üdvözítő társadalmi megújulás mellett a kisebb, időleges tétek is látszanak, a végjátékban pedig a komputeranimátorok is kiélik eddig elfojtott kreativitásukat, amint Tris platformjátékok szereplőit megszégyenítő módon ugrabugrál.

Nagyobb tehát a szabás, a film mélyen behízelgi magát a célközönségnek – még a nekivetkőzősdi sem marad el, mert nincs young adult-adaptáció az izgalmak hevében összemelegedő pár nélkül, bár akciófilm mivoltához illeszkedve ez azért nem hangsúlyos. Keménynek kell lenni, kérem.

Ahogy az első résznél, én most sem tudok elég kemény lenni, mert igazából az, hogy A beavatott-sorozat eddigi két része nem igazán jó, annak köszönhető, hogy saját fantáziája nincsen, csak összehordja, amit talál, s azok felhasználásával disztopikus jövőképét tinédzser-kompatibilis módon akarja ábrázolni, amivel alaposan korlátozza saját magát. Nálunk azért meglegyintették egy 16-os karikával, és mellesleg Az éhezők viadalát is, s ha már megint előjött a másik, akkor ne álljunk meg a tartalmi összevetésnél: Az éhezők viadala a harmadikkal lesüllyedt oda, ahol A beavatott-sorozat látszólag tartja magát.

Nehéz kibogozni, mihez is kezdhetne A lázadó ezzel a helyzettel, mindenesetre az fix, hogy a következő epizód most megszellőztetett iránya ígéretesebb, mint a konkurenciáé. Ráadásképpen egy harmadik mostanában futó filmsorozatot is észbe juttat; megnevezése tán spoilerveszéllyel fenyegetne, de ezek után tényleg nem csodálom, hogy még a beavatottak is összekutyulják ezt a sok egy kaptafára készülő szórakoztatógépet.

insurgent_hun_poszter.png

Címkék

kritika *** sci fi naomi watts action kate winslet sequel romance adaptation young adult octavia spencer shailene woodley divergent jai courtney miles teller

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr297281177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Richter Géza 2015.03.18. 15:49:02

az iskoláját, Woodly és Teller ennél jobbat érdemel :/ . mint ahogy O'Brian is a labirintusos ostobaságnál (igen, őt például kifejezetten csípem a Teen Wolfból).

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.03.18. 15:52:50

@Richter Géza: A háromból végülis egy nevet sikerült jól leírnod. :P

Amúgy Teller ennél tényleg sokkal többet, az ő figurája egy nagy pocsékolás.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2015.03.18. 16:14:26

@Takács Máté: mennyire élvezhető, ha már semmire se emlékszem az első részből?
csak kábé annyira, hogy voltak tesisek, szocpedesek, infokönyvtárosok meg semmirekellők, és valamelyik csoport a végére rossz lett. Meg Kate Winslet is lézengett valahol.

misafeco 2015.03.18. 16:18:19

@Adam Van Helsing: Ne már, ennyire azért nem volt bonyolult a sztori. :D

Richter Géza 2015.03.18. 16:26:21

@Takács Máté: az élet a Windows Phone-nal csupa móka és meglepetés :D .

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.03.18. 16:33:49

@Adam Van Helsing: Kate Winslet most is lézeng egy nagy irányítóteremben. És most is vannak azok, akiket felsoroltál... legalábbis a többségük. Szóval annyira, mint az első, ez is élvezhető.

m.martin91 2015.03.18. 17:49:51

@Adam Van Helsing: Én arra emlékszem, hogy az első rész végén ki lehetett volna nyírni Winslet-et, de valamiért nem nyírták ki, logikátlan volt az egész. Persze nyilván kellett a második részbe...

skaven 2015.03.18. 23:50:17

hiaba karogtok, ennek az elso resze meg igy is kategoriakkal elvezhetobb volt mint a tulertekelt, szuperostoba es unalmas ehezok viadala.

Ik4r0s 2015.03.19. 01:14:55

@skaven: Igen? Tényleg tetszett? Anno én is vártam, mert utáltam Az éhezők viadalát. A megváltást A beavatottól vártam. Moziban fantasztikus volt, de aztán a varázs elég rossz utóízt hagyott maga után. A beavatott franchise sokkal inkább fogyasztó barátabb és jobban ad a célközönség ízlésére. Akció, pörgés, CGI. Az éhezők viadala viszont egy mélyebb mondanivalóval operál. Bár ez azonos A beavatott "döntsük meg a rendszer, ne legyünk elnyomottak" mondandójával. De ott jobban kivan bontva a téma. Abban viszont az íróval egyetértek, hogy az éhezők 3/1 elég lagymatag volt. Remélem csak a brutális vihar előkészítéseként funkcionált.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.03.19. 10:11:28

"Ráadásképpen egy harmadik mostanában futó filmsorozatot is észbe juttat"

SPOILER!

Remélem, ebben is lesznek majd mutáns szörnyek, mert most már csak azok hiányoznak, hogy teljes legyen az örömöm. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása