Volt rá példa, hogy ezekbe a sok részre tördelt, fiataloknak szóló regényadaptációkba már a tulajdon forgalmazóik is belezavarodtak. Nem csoda: mindegyik kiválasztott lázad, és legalább egy lázadóból kiválasztott lesz. De még ennél is szorosabb a kapocs Az éhezők viadala legutóbb látott fejezete és A beavatott-sorozat második része, A lázadó között.
A közös halmazt formáló nyilvánvaló tényezőkön túl a két film váza is egészen hasonlatos: a gaz hatalom bűntettek elkövetését varrja a szökésben lévő hősnő nyakába, miközben az a még csak lappangó, de elkerülhetetlen konfliktusban az elnyomottak, kitaszítottak élére kénytelen állni, mert az ő kezében van, vagy jelen esetben ő maga jelenti a kulcsot az igazságosabb jövőhöz. Lévén 100%-ban elfajzott, vagy ha úgy tetszik, divergens. Ja.
Veronica Roth kitalációja az öt tulajdonság, jobban mondva erény szerint tagolódó társadalomról rém vakmerően táncol az elhihetőség határán, de mondjuk, hogy 200 év elegendő az emberiség oly mértékű elcsökevényesedéséhez, hogy teljességgel csak egyet tud a többség magáénak érezni a barátságosság, önfeláldozókészség, bátorság, őszinteség és műveltség ötöséből. Tris Prior (Shailene Woodley) nem képes beskatulyázni magát (ezért elfajzott ő), ennek meg is lett az eredménye A beavatottban, midőn keresztülhúzta Jeanine Matthews (Kate Winslet) számításait a kormányzást végző önfeláldozók ellen irányult manipulatív támadást illetően.
Innen folytatódik A lázadó, aminek legelején nyomban elő is kerül a Kocka... vagyis a Tesseract... szóval egy villogó, gravírozott-vésett, futurisztikus fémdoboz, hogy innentől kezdve közvetlen módon határozza meg Jeanine lépéseit. Ezt a mutatós tárgyat csak egy elfajzott tudja kinyitni, benne pedig állítólag az Alapító Atyák üzenete áll. Annyit elárulhatok, ezt nem Thomas Jefferson szövegezte.
A két órás második felvonás tehát emígyen zajlik: barátai társaságában Tris próbál megbirkózni új helyzetével és szerettei hiányával, miközben Jeanine pribékjei folyvást rájuk törnek búvóhelyeiken. A rohangálás és lövöldözés jóval akciódúsabbá teszi a folytatást, miközben azt is szükségesnek érezték, hogy húszpercenként legyen valami fordulatocska – itt egy kis érdektelen családi drámázás, ott egy kis árulás meg mégsemárulás... Ezeknek az útvesztőjéből kikeveredve úgy nagyjából azért elégséges a történetbeli progresszió (de vajon elbír-e még két további részt?), az üdvözítő társadalmi megújulás mellett a kisebb, időleges tétek is látszanak, a végjátékban pedig a komputeranimátorok is kiélik eddig elfojtott kreativitásukat, amint Tris platformjátékok szereplőit megszégyenítő módon ugrabugrál.
Nagyobb tehát a szabás, a film mélyen behízelgi magát a célközönségnek – még a nekivetkőzősdi sem marad el, mert nincs young adult-adaptáció az izgalmak hevében összemelegedő pár nélkül, bár akciófilm mivoltához illeszkedve ez azért nem hangsúlyos. Keménynek kell lenni, kérem.
Ahogy az első résznél, én most sem tudok elég kemény lenni, mert igazából az, hogy A beavatott-sorozat eddigi két része nem igazán jó, annak köszönhető, hogy saját fantáziája nincsen, csak összehordja, amit talál, s azok felhasználásával disztopikus jövőképét tinédzser-kompatibilis módon akarja ábrázolni, amivel alaposan korlátozza saját magát. Nálunk azért meglegyintették egy 16-os karikával, és mellesleg Az éhezők viadalát is, s ha már megint előjött a másik, akkor ne álljunk meg a tartalmi összevetésnél: Az éhezők viadala a harmadikkal lesüllyedt oda, ahol A beavatott-sorozat látszólag tartja magát.
Nehéz kibogozni, mihez is kezdhetne A lázadó ezzel a helyzettel, mindenesetre az fix, hogy a következő epizód most megszellőztetett iránya ígéretesebb, mint a konkurenciáé. Ráadásképpen egy harmadik mostanában futó filmsorozatot is észbe juttat; megnevezése tán spoilerveszéllyel fenyegetne, de ezek után tényleg nem csodálom, hogy még a beavatottak is összekutyulják ezt a sok egy kaptafára készülő szórakoztatógépet.