aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: bizonyítás Takács Máté
2015. január 26. 17:32:00

Kategória: film 7 komment

Liam Neeson verhetetlen: az Elrabolva 3. harmadik hete vezet, igen hamar meghozva 2015 első 200.000 nézős kasszasikerét. A premierek közül a Mortdecait látták a legtöbben, ám A mindenség elmélete tett igazán mély benyomást, remek, harmadik helyet érő nyitányával. Az Annie a korlátaihoz képest kielégítően kezdett, a Parkoló című hazai produkció pedig katasztrofálisan.

mortdecai.png

> új filmek
Johnny Depp a tengerentúlon végérvényesen leszerepelt legújabb filmjével, ami ég tudja, hanyadik kudarca volt sorozatban az egyébiránt kedvelt színésznek. A Mortdecai így vígjátéktól ritka módon, de színészre épített produkciótól rendszerűen nemzetközi berkekben tud majd jobban boldogulni, és mi hellyel-közel megadtuk neki a kezdőlökést a tőlünk telhető módon. A regényadaptáció 22.835 főt vonzott, s az ezzel járó 32 millió forint a második helyre volt elegendő a toplistán. Azon túl, hogy a könnyed műfaj nálunk mindig jól megy, kétségtelenül szól ez a mérsékelt siker Deppnek – és idén már a második bizonyítékot szolgáltatja ő arra, hogy mi bizony nevekre is vevők vagyunk, szemben a tengerentúliakkal. Az InterCom 42 moziban játszott bemutatójához jó adalék lenne egy odaát szokásos exit pollhoz hasonló valami, ami tükrözné némileg a közönség véleményét, de Adam Sandler országában nem valószínű, hogy nagyon megvetnék a kritika által amúgy rendesen gyalult látottakat. Ha így van, a Mortdecai akár a 75 ezer nézőt is megcélozhatja, illetve a 100 millió forintot.

A brit életrajzi filmek általában jól mennek felénk, kiváltképp, ha a királyi családot érintik, de ez nem feltétele a sikernek: A mindenség elmélete nagyon jó fogadtatásban részesült a magyar közönség részéről, hiszen 17.114-en választották Jane és Stephen Hawking történetét az elmúlt négy nap folyamán. A UIP-Duna Film persze alighanem remélt is hasonlókat, tekintve, hogy leszinkronizáltatták és több mint 30 (konkrétan 31) moziba küldték szét a többszörös Oscar-jelöltet, s a díjszezonban érintett filmek esetében a szóbeli magyarítás új keletű, de szemmel láthatóan kifizetődő húzás a disztribútornál. Az érdekes, és még a tudomány iránt cseppet sem érdeklődőknek sem ismeretlenül csengő nevű főszereplő és a kritikai siker is megtették hatásukat, és fogják is még a következő két hónapban – mire kivonják a forgalomból, A mindenség elmélete 65-75 ezer néző között találhatja magát.

Az azonos című színdarab nyomán készült első filmet –ami az amerikaiaknak nagy kedvence volt a '80-as években– nálunk is játszották a mozik, konkrétan 28 évvel ezelőtt, és hát akkor persze, hogy összetrombitált pár százezer nézőt. Az Annie új verziója némi hendikeppel indult nálunk, hiszen egy tipikusan amerikai történetről, amerikai kultúrkincsről van szó –amit a kritikákat nézve, most alaposan leamortizáltak–, afroamerikai főszereplőkkel, ám Jamie Foxx, és mindenekelőtt Cameron Diaz azért mégiscsak ér valamennyit a magyar közönségnek, arról nem beszélve, hogy a családi film az családi film. Az InterCom éppenséggel egy családi filmektől nem teljesen mentes piacra dobta be a Sony gyermekét, ráadásul nyomban 44 helyre, és a körülményekhez képest nem vizsgázott rosszul az árva kislány története: 12.664-en választották, ami arányaiban nem sokkal rosszabb kezdés, mint az amerikai volt, csak hát ott ugye karácsony előtt lendült neki. Most a 16.7 millió forintos rajt a 6. helyre volt elég, ez a kezdő látogatószám pedig 40-50 ezer közötti finist helyez kilátásba.

A múlt héten ismét életjelet mutatott a magyar film –erről bővebben lentebb–, ám alighogy rálépett a gyorsforgalmira, be is húzta a kéziféket: a Parkoló című új darab csúnyán megfeneklett. Mindössze 890-en választották Lengyel Ferenc és Szervét Tibor párharcát, ami még a teljes csődnek kikiáltott Délibáb eredményét (900) is alulmúlja. A baj nagyobb, mint látszik: az egy dolog, hogy az A Company Hungary nagyon későn kezdte el reklámozni a filmet, és még csak nem is olyan nagy hévvel, de egy ilyen jó kis magyarvalóságos sztorinak enélkül is csúsznia kellett volna 20 moziban pár ezer nézőnek. Kár, mert még csak nem is rosszak a visszajelzések. A Parkoló 1.17 millió forintot gyűjtött.

> korábbi filmek
Csütörtökön üdvözölte 200.000. jegyváltóját az Elrabolva 3. Nemhogy ez a szám, de a tempó is szédületes, amit a Freeman Film bemutatója produkál, és ezzel bizony alaposan feladja a leckét az év nagy várományosainak. 2015 első blockbustere a harmadik víkendjén is 29.400 új nézőt jegyez, ami mondjuk már csak fele az előzőnek, de ez várt fordulat volt az akkor zsenge, most meg kicsit mozgalmasabb premier-felhozatal okán. A sok-sok rendkívüli szám közül a 300 millió forint feletti bevétel egy nem 3D-s filmtől ugyanolyan jelentőséggel bír, mint a 18 nap alatt toborzott 228.706 látogató; utóbbi napi 12-13 ezret jelent, vagyis mozinként 230 látogatót. Az iram további alakulásától függően a végső nézőszám 280-300 ezer között bárhol alakulhat. Lehengerlő.

Ugyan az Anno Film névre hallgató forgalmazó elkéslekedte a figyelemreméltó eredmények közlését, és így a Dumapárbaj kimaradt a múlt heti toplistából, első hétvégi érdemeit nem lehet vitatni. A hazai produkció a harmadik helyen futott be akkor 17.861 nézővel, ami nagyon erős érdeklődést takar –a legerősebbet a Megdönteni Hajnal Tímeát óta–, és némi megerősítéssel szolgál afelől, hogy a hazai standuposok csakugyan népszerűek, nem csupán Facebook-népszerűek, sőt mozgósítani is képesek táborukat. Hadházi László és Kiss Ádám kettőse 62 mozit árasztott el (ez rengeteg: a Harry Potter utolsó részét se nyomták ennyi kópián), s 24.3 millió forintot hajtott fel, szóval csakugyan fizető nézőkből verődött össze a tömeg. Eddig jó. A mostani, második hétvége már nem fest ilyen rózsásan: a film 57%-ot zuhant, ami meglepő azon túl is, hogy talán szárnyra kapott a nem kimondottan acélos híre a filmnek. A másodjára érkező 7.304 látogatóval ugyanakkor 30 ezer fölé ugrott a nézők száma, s ez mostanság már igencsak javára válik egy magyar filmnek. A vége 45 ezer környékén lesz, hacsak ez a negatív változási arány nem mérséklődik hamarjában.

Gyakorlatilag megismételte első hétvégi forgalmát a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje). Az InterCom forgalmazta drámai vígjáték a jelek szerint tehát kedvére van a magyar nézőknek: a múlt heti 13.749 főt 13.207-en követték, s a kettő között mozgalmas hétköznapok állnak, így összesen már 33.676-an látták az Oscar-esélyes filmet. Kiváló eredmény, s hogy hová fejlődik még, azt egyelőre nem lehet megmondani.

> végszó & ami jön
Ezúttal sem volt pangás a mozikban, a top 10-re csaknem 130 ezren gyűltek össze, s az oda bejutott premierek mindegyike jó vagy kielégítő startot jegyez. A következő hétvége rendkívül zsúfolt lesz újdonságok terén, s a nyertes közülük alighanem a Kódjátszma lesz, hiszen nagyon rá vagyunk kattanva most az Akadémia kiválasztottjaira; 12-13 ezer néző fölött bármi remek a Forum terjesztésének, de megcélozhatja A mindenség elmélete szintjét is. Jason Statham jobban ment szinkronizáltan, mint feliratosan, szóval a Joker nyugodtan pályázhat 10 ezer néző fölé, és bizony a Mancsnak is illene valami hasonlót produkálnia, hiszen ez most családi, és az A Company a Parkolón megspórolt reklámadagot remélhetőleg ebbe fektette. A Blackhat túl sok jóra itt sem számíthat, 5-7 ezer nézőnél több csoda lenne, mint ahogy a Foxcatcher is csak az ínyenceket szólítja majd meg, előreláthatóan 2-3 ezer fő között.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Elrabolva 3.
41.2m -50.2% 308.0m 228.706
2 ú  Mortdecai
32.0m - 32.0m 22.835
3 ú  A mindenség elmélete
23.9m - 23.9m 17.114
4 3  Birdman
18.9m -4.5% 47.2m 33.676
5 2  Hős6os
18.0m -34.9% 117.6m 87.136
6 ú  Annie
16.7m - 16.7m 12.664
7 4  Dumapárbaj
10.4m -57.1% 40.3m 30.893
8 4  A hobbit: Az öt sereg csatája
9.0m -48.0% 606.4m 415.459
9 5  A hetedik fiú
6.5m -42.4% 134.5m 93.090
10 8  A Madagaszkár pingvinjei
5.9m -21.3% 331.4m 253.289

 

Címkék

musical magyarfilm box office comedy johnny depp intercom taken biopic children movie uip duna film brit flick box office hazai a company hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr427111743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

butch2038 2015.01.26. 18:09:50

Parkoló: irtó kínos. Dumapárbaj: irtó kínos. Három hét alatt három magyar film: irtó kínos. Sok minden gond van a magyar filmmel, de ezekből néhány kis gondolkodással orvosolható lenne. Például, ha nem egymást nyírnák a magyar filmek. A Parkoló a port.hu szerint gyakorlatilag röpült is CC-ből, így a mégoly vacak A zöld sárkány gyermekeit is alulmúlja Miklauzic, a filmnek meg lehet majd vagy 2000 nézője magától. A Dumapárbajnál meg a rossz szájhagyomány nagyon betett, a port.hu alapján olyan osztást kapott, hogy inkább a 40.000 lesz a végső cél - szinte teljesen vége is. És Mancs: én nem lennék ilyen optimista, az az előzetes teljes kétségbeesésről árulkodik. Most üt vissza, hogy az A Company minden magyar filmet beharácsol, és egyszerűen nincs helyük egymás mellett a portfólióban kifutni.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.26. 18:13:22

Szerintem a Kódjásztmának illene rákalapálnia a Mindenségre, végtére is itthon is beért végre a Cumberkultusz.

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2015.01.26. 20:01:08

Meh Nick Cave senkit sem érdekel. Így én se fogom tudni megnézni moziban, mert egyre hülyébb időpontokban fogják játszani. Már múlt héten se tudtam beiktatni :(

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2015.01.26. 21:02:11

Lehet, hogy nem nagy szám a Dumapárbaj, de szégyenkeznie se kell miatta senkinek.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.26. 22:52:44

@butch2038: Hol olvasol ki optimizmust abból, hogy "a Joker nyugodtan pályázhat 10 ezer néző fölé, és bizony a Mancsnak is illene valami hasonlót produkálnia"?

Szerintem az 5 ezret se éri majd el, de attól még illene 10 ezret produkálnia.

@Zalaba_Ferenc: Szerintem már bőven jó, ha ugyanazt hozza. Ha megkérdeznél egy találomra kiválasztott mozinézőt szombat este bármely plázában, hogy mondjuk egy Cumberbatch-filmet, nézne rád, mind borjú az új kapura.

@desmondwallace: Ha a nézettséget vesszük, akkor szerintem sincs. Lehetett volna egy újabb Szuperbojz belőle. Szóval 40-45 ezer néző már csaknem pazar egy elsősorban nem szexről, szexualitásról szóló magyar filmtől.

Zitiiii 2015.01.27. 09:57:58

Nálam teljesen beért a Cumberkultusz!
Már Sherlockkal is, de a csúcspontra a StarTrekben jutottam, ahogy egy jó Trekkieshez illik. :)

isvean 2015.01.27. 23:08:39

@butch2038: sztem vajna és a magyar filmesek ott hibáznak nagyot, hogy nem külföldi színészt szerepeltetnek. mert ez a film liám níznal szétrobbantotta volna a magyar mozikat innen fűzfanyergesig. de nem, színházi színészeket kell betenni, akiket csak azok ismernek, akik.... ööö... 890 fő? hm. az 1.3 korda nagyterem.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása