Stephen Hawking elméje szárnyal, míg a teste egyre inkább elsorvad: a híres matematika professzor életét dolgozza fel James Marsh filmje, s mivel az adaptáció Hawking feleségének életrajzi regényét veszi alapul, így talán nem meglepő, hogy elméletei helyett inkább kettejük kapcsolatát veszi nagyító alá, amelyet természetesen Hawking betegsége tett leginkább próbára.

Kockák, körök, háromszögek. Kockák, akik másképp látnak mindent, egyenletekben, ok-okozati összefüggésekben gondolkodnak, látják a körülöttünk lévő univerzumot, látják a múltját és a jövőjét, ugyanakkor valószínűleg egy kenyér megvajazásával meggyűlne a bajuk. Persze, ez azért pejoratív megközelítés, és Stephen Hawking (Eddie Redmayne) esetében is kissé árnyaltabb a kép, ő ugyanis képes megszólítani álmai nőjét, a bölcsész Jane-t (Felicity Jones), aki valamilyen rejtélyes okból vonzódni kezd az esetlen, bicegő járású fiúba: talán azért, mert olyan romantikusan tud beszélni a matematikáról, mint senki más. Vagy mert ez volt megírva a csillagokban.

Kettejük kapcsolatát már akkor beárnyékolja a Hawkingnál diagnosztizált, lassú leépüléssel járó (motoros idegrendszeri) betegség, mikor az még ki sem forrt, ám Jane kijelenti, hogy van olyan erős nő ahhoz, hogy együtt megbirkózzanak a kórral, és egy darabig úgy is tűnik, hogy sikerrel járnak - végtére is a még ma is élő és aktív Hawkingnak már az első diagnózist követően is csak két évet adtak, továbbá Jane-nel három gyerekük is született -, ám ahogy a férfi teste egyre jobban elsorvad, úgy lesz egyre inkább képtelen ellátni házastársi teendőit. Egy nőnek meg vannak igényei.

Aki csak egy kicsit is beleszagolt Hawking munkásságába (már csak a Donnie Darko és a Csillagok között kapcsán is), az tudja, hogy a köröknek, a körforgásnak fontos szerepe van az időről (annak kezdetéről, haladásáról, torzulásáról) szóló teóriáiban, és ugyan a körkörös mozgás a filmben is vissza-visszatérő szimbólum, Hawking munkássága csak egyfajta misztikumként van jelen, és A mindenség elmélete inkább azokra a szerelmi háromszögekre koncentrál, melyek idővel elengedhetetlenül megjelennek a Jane által is artikulált "nem normális" családjukban.

A film pedig minden ezzel járó ellentétet, mi több eme nagyszerű életet is tisztes távolból, óvatosan szelektálva, mondhatni bátortalanul - negédesen? - tár fel, mintha félne bemutatni, milyen sötét oldalai is lehetnek egy házasságnak, melyet megmételyez a hiány, milyen kényelmetlen és kegyetlen velejárói lehetnek egy ilyen betegségnek - hisz még a WC-zést is egy mosolygós montázs keretében mutatja be -, a kényszerű elválás pedig magától értetődő, hepehupáktól mentes, és hogy mégis könnyfakasztó, az a két főhőst megformáló színész érdeme. Mert ők azért tényleg élnek egy olyan filmben, amely leginkább csak akar, de csak helyenként teljesít.

Kövess minket facebookon és twitteren!