aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: túlélési ösztön Takács Máté
2014. január 12. 18:08:00

Kategória: film 3 komment

Bizalomgerjesztő fordulatot vett a kevés izgalmat tartogató első hónap: A túlélő országos szintű bemutatkozása rögvest a második legerősebb januári nyitányt prezentálta. Ezen felül csak az olvadni továbbra sem akaró Jégvarázs hozott tízmillió felett, miközben számos tavalyi film moziszáma emelkedett, változatos eredményekkel kísérve, a Herkules legendája pedig érdektelenségbe fulladt.

lone_survivor_wahlberg.jpg

> új filmek
Tény 1: Mark Wahlberg elvisz egy filmet a hátán. Tény 2: január kifejezetten kedvező hónap a háborús akciófilmeknek. Tény 3: a Universal hatásos marketinget vezényelt A túlélő (Lone Survivor; hazai bemutató: február) köré. Peter Berg igaz történeten alapuló, az afganisztáni háborúban játszódó munkája felettébb kedvező visszhanggal indított első vetítésein, hogy aztán a kedélyek kissé csillapodjanak a kritikusok szavával. Ámde még így is egy méltatott produkcióról van szó, aminek tetszési indexe a nézők körében sokat számíthat a továbbiakban (márpedig az nagyon erős): a 2875 moziban futó filmre ugyanis 38.5 millió dollárt költöttek az elmúlt három nap folyamán az amerikaiak, és innen egyenes út vezethet 100 millió dollár fölé. E startnál csak a Cloverfield jegyzett magasabbat még 2008-ban, ami a januári rekordkönyvet illeti, szóval amit ki lehetett préselni A túlélőből, azt szemmel láthatóan megtette a stúdió, és persze a főszereplő, aki számára a tavalyi év sem volt rossz a Pain & Gainnel és a 2 kaliberrel, ám idén így már kétszeresen is képviselheti magát a blockbusterek között, mert ugye a Transformers: A kihalás korában fölösleges is kételkedni. A túlélő ugyanakkor nem csak a megbízható főszereplőnek és az intenzív felvezetésnek köszönheti sikerét, hanem a jó pozícionálásnak is: egy gyerekfilm kivételével már minden piacon lévő produktum 10 millió alá süllyedt erre a hétvégére, úgyhogy szükség volt valami nem túl karácsonyos darabra, amire tinédzserek és felnőttek egyaránt benevezhetnek. A kiemelt érdeklődés ahhoz mondjuk nem lesz elég, hogy az Oscar-játszmába visszakerüljön a film, mert van éppen elég egyéb közönségkedvenc az esélyesek között, de kárpótlásként ez a szép summa tökéletesen megteszi Wahlberg és Berg ambícióinak kielégítésére.

Az esztendő második filmje is lebőgött: a Paranormal Activity: The Marked Ones csak viszonylagos csalódásként vonul be az évkönyvbe, ám a Herkules legendája (The Legend of Hercules; hazai bemutató: január 30.) olcsó látszata ellenére is felemésztett 70 millió dollárt, miközben már a kezdetek óta bukásszagot árasztott magából. Ekkora költségvetés mellett hiába sikerült egészen minimálisan megugrania a lesajnáló prognózisokat. A Lionsgate által felkarolt akciófilm 8.6 millió dollárt gyűjtött alig több mint 2000 teátrumból, ami még egy valamennyire értékelhető átlagot takar (4000 dollár), de hát egy ilyesfajta film ideálisan 3000 mozi közelében kerül a közönség elé. Hogy az érdeklődés csíráját sem sikerül életre hívni az előzetesekkel, előfordul, de az, hogy kompetens rendezőt (sorry, Renny, azok a filmek már régen voltak) és épkézláb címszereplőt sem tudtak belekényszeríteni a projektbe, már eleve megpecsételte a sorsát. A kritikai fogadtatás is csak az előzetes sejtelmeket igazolta a 2%-os Rotten Tomatoes-értékeléssel, szóval villámgyorsan ki fog kopni a film abból a kevés moziból is, még mielőtt a 15 milliót elérné. Azért van, aki örül ennek: Brett Ratner és Paramount, akik majd nyáron jönnek a saját Herkules-filmjükkel.

A néhány mozit az Augusztus Oklahomában (August: Osage County; hazai bemutató: január 16.) cserélte több százra a legeredményesebben: a színdarabból készült, sztárparádét kínáló dráma 7 millió dollár felett képviseli magát, s mivel csak 905 helyen játsszák, ez igen erős, 8000 dolláros átlagos bevételt takar. Meryl Streep és Julia Roberts kvalitásai tehát eleget érnek az amerikaiaknak (nem mintha ezt eddig ne tudtuk volna), és az sem volt hátrány, hogy az alapul szolgáló mű Pulitzer- és Tony-díjat is fel tud mutatni, vagyis a Weinstein Company terjesztése többoldalú nívóval is bír. Ezek után a kritikusok fintorgása csalódottságra ad okot, de a két főszereplő még versenyben van legalább egy jelölésért az Oscaron, ami persze nem váltható automatikusan pénzre, de ártani sem árt. Ha a forgalmazó jól bánik a további terjeszkedéssel, akár még 30 millióig is elvánszoroghat az Augusztus Oklahomában.

Legfeljebb közepesen vette viszont az áttelepülést A nő (Her; hazai bemutató: február 6.). Spike Jonze filmjét a Warner kapásból 1700 moziba küldte szét, ami kissé talán elbizakodott ugrás volt egy ilyen finom igényű sztori mellett, de nem nélkülözött minden rációt, elvégre a díjszezonban nyertesként is gyakran emlegetett darabról van szó. A film 5.4 millió dollárt fialt első országos hétvégéjén, ami átlagosan csak 3000 dollárt jelent minden moziból, szóval szükség lesz külső segítségre ahhoz, hogy Scarlett Johansson legalább hárommillió néző fülébe búghasson (ez cirka 25 millió dollárt jelentene). Egyelőre még sok múlik a jövőn, de lehet, hogy jobban alakultak volna a dolgok, ha a forgalmazó tényleg vár legalább az Oscar-jelölések bejelentésééig.

Végül a CBS Film is úgy döntött, hogy széleskörű bánásmódban részesíti a Coen fivérek filmjét, az Inside Llewyn Davist. A zenés, drámai vígjáték limitált körülmények között derekasan szerepelt az elmúlt hónap folyamán, de világosan látszott rajta, hogy témája nem követeli meg, hogy a fél országban elérhető legyen. A 729 mozi most ezt igazolta is: 1.8 millió dolláros hétvégi bevétele ugyan ez eddig legnagyobb forgalmát jelenti, az átlagot a mélybe vetette az eddig kiegyensúlyozott 7000-es szintről. Az összbevétel viszont már meghaladja a 9 milliót, vagyis az Egy komoly embernél nagyobb tömeget mozgat majd meg végül az Inside Llewyn Davis. Igaz, az anno megállt 262 mozinál.

> korábbi filmek
Még mindig jelentős hányadot követel magának a reflektorfényből a Jégvarázs. A Disney rajzfilmje 15 milliót hoz a hetedik hétvégéjén is, aminél többet csak az Avatar, a Titanic és a húsvét hétvégéjét kamatoztató A passió jegyzett anno. Az összbevétel 317 millióra rúg, és most már nyugodtan elkezdhet aggódni a Universal a Gru 2. éves szintű harmadik helyéért, ráadásul világszinten is rezeg a léc: a jelenlegi 712 millió dollárt Kína és Japán még eléggé megdobhatja az animációs trónfosztáshoz.

Bronzérmet szerzett harmadik körében A Wall Street farkasa. A Paramount terjesztése ugyan tízmillió alá csökkent már, annyi szufla még van benne, hogy jelenlegi 78 millióját 100 millió fölé lökje kapuzárás előtt. Ezalatt a Sony Amerikai botránya behálózta a jelentőségteljes határt, és az Akadémia szava lesz benne döntő, hogy pontosan meddig is halad még innen, de 125 millió dollár alatt nem fog megállni, sőt, eséllyel pályázik David O. Russell legutóbbija, a Napos oldal 132 milliójára is.

A második helyet a kilencedikre cserélte a Paranormal Activity: The Marked Ones. A nyitánya kétharmadát elveszítő horror tíz nap után a 30 milliót sem érte el, ami kissé kényelmetlen lehet, ha a Paramount csakugyan forszírozza a Parajelenségek 5.-öt.

A hét közben Az éhezők viadala: Futótűz bevétele megelőzte Vasember 3.-ét, így kis híján 414 millióval immáron a Lionsgate filmje uralja a 2013-as észak-amerikai toplistát. Ez azt is jelenti egyben, hogy az első részt is lehagyta a második, s ezzel erősen megnőtt az esélye, hogy Katniss az idei esztendőt is nyeri majd.

> végszó & ami jön
Jól folytatódik 2014, amiben A túlélő meglepő sikerének oroszlánrésze van. A következő, hosszú hétvégén felpörögnek az események, ám nem a legnagyobb presztízsű Jack Ryan: Árnyékügynök az első számú tipp, hanem a Ride Along című vígjáték Ice Cube-bal és az odaát rém népszerű Kevin Harttal. A két film csatározásába A mogyoró-meló című rajzfilm és Az ördög ivadéka című horror próbál valahogy beleszólni. Szóval lesz itt minden, senkinek sem kell otthon maradnia.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
Jack Ryan: Árnyékügynök | 3000 | $25.5m
A mogyoró-meló
| 3300 | $13.5m
Az ördög ivadéka
| 2700 | $8m
Ride Along
| 2000 | $27m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 38  A túlélő
$38.5m $38.9m $40m
2 1  Jégvarázs
$15.1m $317.7m $150m
3 4  A Wall Street farkasa
$9.0m $79.6m $100m
4 5  Amerikai botrány
$8.6m $101.6m $40m
4 ú  Herkules legendája
$8.6m $8.6m $70m
6 3  A hobbit: Smaug pusztasága
$8.0m $242.2m $225m
7 31  Augusztus Oklahomában
$7.3m $7.9m $20m
8 7  Banks úr megmentése
$6.6m $68.9m $35m
9 2  Paranormal Activity: The Marked Ones $6.3m $28.5m $5m
10 6  Anchorman 2: The Legend Continues
$6.1m $118.5m $50m





Címkék

box office hercules warner drama action universal mark wahlberg julia roberts peter berg renny harlin spike jonze lionsgate weinstein coens war movie mery streep

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr495754602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.01.12. 18:13:54

Az nem semmi a Túlélőtől. Mondjuk érthető a story miatt, de akkor is.

Dzsedáj 2014.01.12. 18:21:13

Hogy kerülhetett a Hercules film 70 millióba?
Olcsó színészek, olcsó rendező, olcsó effektek, még a marketingje is olcsó volt.

Németh Barna 2014.01.12. 18:53:12

"A kiemelt érdeklődés ahhoz mondjuk nem lesz elég, hogy az Oscar-játszmába visszakerüljön a film"

Különösen, hogy már nem lehet szavazni :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása