Mike Wazowski hátulkarmolós kora óta arról álmodozik, hogy egyszer majd a Szörny Rt. réme lehet, igen ám, de a kis egyszemű csöppet sem ijesztő, így aztán ebbéli hiányát szorgalmas tanulással próbálja ellensúlyozni, s mint a legtöbb strébert, így őt is kiközösítik az egyetemen. Főleg Jimmy P. Sullivan, a nagymenő szörnypalánta néz át rajta, aki nem pazarolja az idejét tanulásra, hisz úgy véli, nála a rémisztés ösztönből jön. Mivel mindketten meglehetősen nagy egóval rendelkeznek, így útjuk előbb vagy utóbb keresztezi egymást, és összetűzésük olyan bajba sodorja őket, melyből csak közösen tudnak kimászni.

Hangos kacajok közepette engedett fel, aztán szűnt meg végleg a nyomás: a Pixar két év botladozás után ismét nagyszerűt alkotott. Eme kijelentésre azért mindjárt ráfér némi finomhangolás, hisz sem a Verdák 2., sem a Merida, a bátor nem tragikus (habár a James Bondos mókázást leszámítva Lasseter autós pénzcsinálója meglehetősen üres), ugyanakkor a Szörny Egyetem sem mestermunka. 

Bizonyos értelemben viszont az, hisz nem mostanában volt az, hogy olyan hangosan gurultam volna egy animációs film poénjain, mint tettem azt a Mike és Sullivan egyetemi éveit feldolgozó darab csillogó szemű abszolválása során, és nem egy vagy két poénról, hanem percenként egy-kettőről van szó. A Szörny Egyetem írói igazán elemükben voltak, de hát a téma is hálás: fogj néhány bejáratott figurát, képzeld el, hogy honnan jöttek, aztán helyezd el őket egy olyan környezetbe, melyet minden amerikai, mi több, a hollywoodi filmgyártásnak hála a Földön majd mindenki ismer (meg aztán kulturális különbségek ide vagy oda, az egyetemi élet mindenhol ugyanazon dolgok körül forog).

Így aztán egy igen ferde, mondhatni szörnyen torz tükrön keresztül láthatod a főiskolai mindennapok minden velejáróját: a bulikat, a hajtást, a klikkesedést, az ellentéteket és az életre szóló barátságok csíráit: talán csak a csajozás hiányzik, habár szinte biztos vagyok abban, hogy valahol a tervezési fázisban akadt egy később elvetett szerelmi szál. Oda se neki: egy ilyen csápos-karmos turbékolás minden bizonnyal belassította volna a film központjában lévő érvényesülési versenyt, amely előre sejthető, de meglepetésektől nem mentes úton robog abba a célba, melyet mindenki ismer, aki látta a Szörny, Rt-t. Vagy legalábbis ismerni vél, ugyanis a film végül nem egészen úgy teljesedik ki, ahogy a versenyszellemről szóló darabok általában szoktak.

És ezért is szeretem a Pixart: képesek rengeteg fantáziával és újdonsággal frissé és erőssé sodorni a más kezekben fáradtnak tűnő cselekményfonatokat, és új oldalukról, de magukból mégsem kivetkőzve bemutatni jól ismert karaktereket, és ha ezúttal a Toy Storykból ismert katarzis el is marad (mert hát végső soron Sullivan ezúttal csak egy támogató karakter, ahogy az amerikai megfogalmazás mondja, Mike Wazowski útja pedig nem olyan erőteljes, hogy megbizsergesse a hátat), a film legnagyobb erénye és fegyvere: a minden korosztály számára dekódolható és élvezhető humor bőségesen kárpótol.

kövess minket facebookon és twitteren!