Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy... – kezdhetnék neki, de óvatos leszek, és igyekszem kikerülni az efféle könnyelmű kliséket. Hogy ezzel máris jobb úton járnék, mint a Pixar legújabb produkciója? Igen is meg nem is.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy... – kezdhetnék neki, de óvatos leszek, és igyekszem kikerülni az efféle könnyelmű kliséket. Hogy ezzel máris jobb úton járnék, mint a Pixar legújabb produkciója? Igen is meg nem is.

A Merida, a bátor főhőse egy ifjú hölgy, aki már egészen pici korában is érdeklődést mutat a vitéz skót harcosok gyakran választott fegyvere, az íj iránt. Mikor elérkezik az idő, hogy férjhez adják, harciasan is áll hozzá az ötlethez, önállóságra való törekvéseivel azonban felrúgja a hagyományokat, s ezzel akár a háború szélére is sodorhatja apja királyságát – s ha ez még nem lenne elég, további bonyodalmak is adódnak...

Ami az általános hagyományok felrúgását illeti, abban a Pixar sosem állt rosszul. Megelevenedő gyerekjátékok, gyermekektől rettegő szörnyek, hétköznapi szuperhősök, szerelmes robotok: vagyis minden, amit el nem tudsz képzelni. Ezekhez képest a lázadó fiatal sztorija, még ha a középkorban is él, kissé földhözragadtnak tűnik, szóval ha úgy tetszik, a gyártó most a saját hagyományait tette a polcra. Nem gondoltak túl nagyot, nem feszegettek lelakatolt határokat és a megszokottnál most módfelett könnyebben mérik az érzelmeket is.

És mégis: ha nagy gondolatok nem is születtek, a film részleteiben és egy-két fordulatában megbújik a megszokott játékosság (bár inkább szellemes, mint vicces), helyenként határozott lépéseket tesz a "6 éven felülieknek" korhatártól északi irányba (a régi rendszerben ez bizony 12-es lett volna KN helyett) és a pokolba is, ezeknél még a hétköznapi, mondhatni olcsó szentimentalizmus is meg tudja pendíteni a megfelelő húrokat. Különben meg csak ismételni tudom, amit vallok: egy újszülöttnek a régi üzenet is újként hat, illetve aki tökéleteset alkotott egyszer, attól nem fair elvárni, hogy gyengébbel már ne is rukkoljon elő. Tekintsük ezt most egy új kezdetnek, a Toy Story 3. utáni időszak első produkciójának (a Verdák 2. egy megérdemelt üzleti húzás volt, semmi több), ahonnan ismét csak felfelé vezet az út.

Ezekhez tartva magunkat, a Merida, a bátor egy kiváló mese és egy jó film, noha kár tagadni, inkább Disney, mint Pixar. A szimplább szereplőkkel, az egyszerűbb kalandokkal, a tompított tetőponttal és az igazi varázslatot nélkülöző megoldással egyértelműen a családok legkisebb tagjait célozták meg, de nincs ezzel különösebb baj, így végül is könnyebben válhat kedvenccé akár a moziban, akár majd később, otthon (a sokban hasonlító Aranyhaj és a nagy gubanc is nagy-nagy favorit lett a magyarok körében). Ha másban nem, hát egyvalamiben viszont verhetetlen: talán fölösleges is megemlíteni, hogy az animációs megvalósítás párját ritkítja. Legyen szó sötét erdőről, ködös tisztásról, évszázados romokról, roppant vagy épp szűkösebb kastélytermekről, minden gyönyörködteti a szemet, az igazi bravúrt azonban egyértelműen a szereplők jelentik: teljesen valósághű gesztikulációikkal képesek zavarba hozni a sokat látott nézőt is.

Tehát a film éppen olyan, mint az okos lány a népmesében: (be is) jött meg nem is; hozott is ajándékot (Mor'du, a rettegett és ijesztő külsejű, hatalmas medve kedves emlékeket idézett fel bennem: az Ezüst Nyíl című japán rajzfilmsorozatot) meg nem is; fel is volt öltözve meg nem is (de tényleg). Röviden: bátor is meg nem is.

A film a végleges korhatár szerint 6 éven aluliaknak nem ajánlott.

A kísérő rövidfilm, az Oscar-díjra jelölt La luna egy kisebbfajta csoda, ami vérbeli képzelőerőről tesz tanúbizonyságot.

A Merida, a bátor magyar szinkronjáról már írtunk korábban.