A második világháborús filmeknek se szeri, se száma, mégsem mondhatjuk, hogy dúskálnánk a feldolgozott események sokszínűségében. Többek között ezért is örömteli, hogy a Titanicos premier után országos forgalomba kerül két olyan alkotás is, melyek kilépnek a rossz náci - jó szövetséges - holokauszt tengelyből. A Ködben szovjet partizánok története, a Lore pedig a közvetlenül Hitler halála utáni káoszt mutatja be egy német lány szemszögéből.

Lore (Lore, 2012)
(hazai bemutató: 2013. május 2.)

A szövetséges csapatok betörnek Németországba, majd Hitler halála után felosztják maguk között a "bukott birodalmat". Ezt tudjuk, láttuk már sokszor; de azzal még nem sok film foglalkozott, hogy mi történt ezután. A Lore címszereplője egy lány (Saskia Rosendahl ijesztően érett alakításában), akinek eme káosz közepén kell elvinnie négy kistestvérét a 900 kilométerre élő nagyanyjukhoz, miután náci szüleik az ellenség kezei közé kerültek. Pechjükre az ő útjukat nem a muzsika hangjai kísérik, sokkal inkább a pusztulás és az állandó halálfélelem egy romokban heverő ország kulisszái előtt.

Már ez is bőven elég volna az átható élményhez, mert a rendezőnő gyönyörűen közvetíti a közhangulatot, és ha csak egy-egy jelenet erejéig érinti, még így is szépen kirajzolódik a szövetségesek egymáshoz és a németekhez fűződő viszonya. De Cate Shortland nem elégszik meg ennyivel, a gyerekek mellé egy kéretlen vezetőt is ad egy zsidó kamasz személyében. Az ő jelenléte indítja el a hasonló korú Lore-ban azt a vívódást, ami az egész életében náci ideológiában nevelkedett énje és vágyai között forrong. Közeledne a fiúhoz, de lelkében - és szemmel láthatóan az egész nemzetben - még ott van Hitler szelleme, amit nem lehet csak úgy kiirtani.

Shortland könnyen giccsbe fojthatta volna filmjét, de ahogy a korrajz, úgy az emberi kapcsolatok és a lelki folyamatok terén is kerüli a pátoszt, ami amellett hogy mélységet ad a filmnek, még a finálé kamaszhisztis szimbolikáját is majdnem képes elfeledtetni.

Ködben (V tumane, 2012)
(hazai bemutató: 2013. április 25.)

Elem Klimov remekművének (Jöjj és lásd!) nyomdokain járva, a Ködben is a nácik által megszállt Szovjetunió partizánjainak világába vezet. Főszereplője egy egyszerű vasúti munkás, aki egy szabotázsakció után társaival együtt a németek fogságába esik. A többieket kivégzik, őt futni hagyják. Ezek után mindenki árulónak véli, régi barátai, szomszédai és még felesége sem viselkednek vele úgy, mint azelőtt. Egy este aztán volt társai eljönnek érte, hogy elvigyék kivégezni. A három férfi nekiindul a fagyos erdőnek, és a hosszú menetelés közben feltárul a néző előtt a múltjuk.

Három ember élete, akik nem maguk alakították sorsukat. Egyikük sem akar ott lenni, egyikük sem akar az lenni, ami, de a háború már csak ilyen. Régen egyszerű emberek, sőt, barátok voltak, most a körülmények áldozatai. Tudják nagyon jól, hogy ez az időszak, ezek a rájuk rótt súlyok és bélyegek fogják meghatározni egész életüket, amiből nem nagyon van kiút.

Szergej Loznyica rendező lassan építkező, de fájdalmasan szép drámát alkotott, amit Oleg Mutu csodaszép képei még szomorúbbá varázsolnak, szinte kézzel fogható közelségbe hozva a nézőhöz azt a sok könyörtelenséget, értelmetlenséget és kínt, ami ezt az egész szituációt jellemzi. Úgyhogy mire elér a drámai végkifejletig már minden néző érzi, hogy a film nagyon sok képkockája vele marad.