aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: feltámadás Takács Máté
2013. március 31. 17:41:00

Kategória: film 2 komment

Húsvét hétvégéjén régóta várt mértékben jelentkeztek a nézők, és elsősorban a G.I. Joe: Megtorlásra voltak kíváncsiak; ezzel a halasztott akció-folytatás beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Tyler Perry új filmje is sikert aratott, ellenben világossá vált, hogy nem minden arany, ami Stephenie Meyertől fénylik: A burok a top 5-be se férkőzött be.

gi_joe_retaliation_the_rock.jpg

> új filmek
Nem csak a rosszmájúak kongattak vészharangot és nyújtottak be bizalmatlansági indítványt tavaly nyár elején, mikor a Paramount elmozdította a júniusi naptárból a G. I. Joe: Megtorlást (G.I. Joe: Retaliation; hazai bemutató: április 4.). A 2009-ben 150 milliót kasszírozó előzménnyel rendelkező, a népszerű Hasbro-játékfigurákat alapul véve készült akciófilm ugyanis meglehetősen súlyos versenyző ahhoz, hogy pár héttel a bemutatót megelőzően –és a reklámkampány megkezdését követően– csak úgy lendítsenek rajta kilenc hónapot, ráadásul a csúcsszezonon kívülre. A hivatalos indok az volt, hogy térhatásúvá dúsítják a filmet a nagyobb nemzetközi bevételek elérése érdekében, ám egyéb értesülések arról szóltak, Channing Tatum szerepének kibővítésén kezdtek fáradozni, lévén a fiatal színész akkortájt dollárszázmilliókat szállított a kasszákba a Fogadom és a 21 Jump Street - A kopasz osztag révén. A mindig rizikós, premiert illető módosítást azonban karcolások nélkül sikerült megúszni, hiszen –mint ahogy erre a reklámok nagyban támaszkodtak is– 2013 első igazi nagyágyúját szervírozta a forgalmazó több mint 3700 moziban (az Óz, a hatalmasra valahogy nem voltak tekintettel, bár tény és való, az más tészta), egy igen gyatra márciusra pontot téve és persze egy szünidővel megsegített hétvégén. Az első rész érezhetően nem vált túl nagy kedvenccé az azóta eltelt három és fél év folyamán, ám a márkanév stabil és már önmagában is látványos akciókat ígérő, ráadásul új közönség felé is nyitott a produkció Dwayne Johnson és Bruce Willis szerepeltetésével, plusz a térhatás és a mindig nyerő bosszú/megtorlás/visszavágás sztorivonal sem elhanyagolható érdemű abban, hogy a csütörtöki, 10 milliós rajtot követően 40 millió feletti nyitányt regisztrált a Step Up 3D és a Justin Bieber: Soha nem mondd, hogy soha rendezőjének filmje. Négy nap alatt tehát 51 millión áll a mutató, ami mondjuk elmarad az előzmény három napos 54 milliójától, de hát más időszak és más stratégia jellemzi a két művet. Az már biztos, hogy ezúttal nem lesz elég lendület a 150 millióhoz, s talán a 135 milliós büdzsé is megeröltető lenne, de alapvetően a 100 fölötti eredmény legalább garantált, s 2013 jelenleg ott tart, hogy ezt is meg kell becsülni. Pláne a kritikákat olvasva, amik a Rotten Tomatoes általi összesítése szerint kétség kívül jobb A Kobra árnyékánál a Megtorlás (annak ellenére, hogy rosszabbul áll  nevezett weboldalon), de így sem más, mint amire számítani lehetett a cím és az előzmény fényében.

Tyler Perry tavaly ősszel kipróbálta magát a színdarab/regény-megfilmesítésen és rendezésen kívül is, ráadásul egy egyszer már bevált nevet magára öltve, ám az Alex Cross csak arra volt jó, hogy megmutassa, törzsközönsége nem követi bárhová. Madeaként azonban múlt nyáron is nagyon népszerű volt, míg további, elsősorban afroamerikaiaknak szóló drámái kezdtek kicsit hanyatlani a Good Deedsszel (35m). Most viszont a Temptations: Confessions of a Marriage Counselorral újra nyeregben érezheti magát napjaink egyik legbefolyásosabb szórakoztatója: a film 22 millió dollárral dobogós helyezést ért el, ami megnyugvást jelent a Lionsgate-nek is, ugyanis az idei évben még várható egy ugyancsak Perry nevével reklámozott darab májusban, illetve egy Madea-film decemberben. A Temptations pedig a szokott menetre számíthat: lehúzó kritikák közepette gyors erózió, ami jelen esetben 45-50 millió dolláros véget jelent. A költségvetés pedig nyilván nem volt több 10 millió dollárnál.

A költségvetés éppenséggel A burok (The Host; hazai bemutató: már a mozikban) esetében sem tetemes a maga 40 milliójával, mi több, a film potenciáljához képest kifejezetten alacsonynak is mondhatnánk, ám ehhez a potenciálhoz cseppet sem tudott felérni Andrew Niccol filmje, s ez már legutóbb, a Lopott idő esetében is így volt. A Stephenie Meyer könyve alapján készült romantikus sci-fi, amely a jól ismert testrablós sztorin csavarint egy olyat, mint az Alkonyat a vámpír-mítoszon, 5,5 millió dollárral rugaszkodott neki első napján, ami egy másik márciusi pénteken még nem is lett volna rossz, nagypénteken azonban –mikor a hétvégi bevétel ide koncentrálódik– kevés az üdvösséghez, ráadásul a szombat a vártnál is nagyobb visszaesést hozott, így fordulhatott elő, hogy 11 millió dollárral kell beérnie az Open Road Filmsnek. A forgalmazó a bemutató közeledtével és a kedvezőtlen előjelek sokasodásával ilyesmi szintre lőtte be várakozásait, de nyilvánvaló, hogy nagy csalódás a film a szerző box office-történelmének viszonylatában, meg hát 3200 mozi vásznait sem ilyen, alig átlagos teljesítmények kiszolgálásához szokás lefoglalni. A 11 millió dollárban a Twilight-keménymag nyilván benne foglaltatik, mint ahogy Niccol elkötelezett követői is, bár valószínűtlen, hogy a Gattaca és A burok közös halmazzal bír bármilyen összevetésben. Tekintve, hogy az újságírói vélemények katasztrofálisak, plusz a közösségi oldalakon még nálunk is "a könyv azért jobb volt"-típusú megnyilvánulásokba botlani, aligha kell hosszú távra terveznie a forgalmazónak: 25 millió dollár alatt fejezi be pályafutását A burok. Még így is jobban járt, mint a Lenyűgöző teremtmények.

> korábbi filmek
A második helyre szorult vissza a Croodék. A Fox által forgalmazott animációs kalandfilm csaknem 40%-ot csökkenve, 26,5 millió dollárral állomásozik a listán, aminél azért kicsit többre is futhatta volna ezen a konkrét hétvégén, de hát a G.I. Joe és A burok is könnyen elvonhatta a fiúk-lányok figyelmét. A DreamWorks meséje tíz nap alatt 88 millió dollárt gyűjtött, amivel máris az év harmadik legnépszerűbb bemutatója az Óz, a hatalmas és a Személyiségtolvaj mögött.

A G.I. Joe a Támadás a Fehér Ház ellen bevételeiben is éreztette hatását. A FilmDistrict akció-thrillere közel 55%-ot zuhant, ami mondjuk az eleve erősebb kezdés fényében nem okoz túl nagy zavart, de a 100 milliós határról szőtt reményeket gyorsan szertefoszlatja. Gerard Butler elnökszabadítása közel 14 millió dollárral a negyedik, az összbevétel pedig 55 millió dolláron áll; a nézői visszajelzések nagyon pozitívak, úgyhogy azért még jó ideig a lista vendége lehet a 70 milliós vállalkozás.

Az Óz, a hatalmas továbbra is nagy lépésekkel halad lefelé a toplistán, ezúttal 46%-ot hagyva hátra egy héttel ezelőtti bevételéből. A Disney fantasyje 11,6 millióval szerepel most, ami még így is jó volt ahhoz, hogy A burokot távol tartsa a top öttől. Eddig 198 millió dollárt költöttek az amerikaik Sam Raimi filmjére, amihez még gyűjthet további 25 milliót, s ezzel ha nem is vált be minden ábrándot, sikertörténetként könyvelheti el a stúdió.

> végszó & ami jön
Tavaly húsvét egy későbbi hétvégére esett, ám 2012 tizenharmadik víkendje így is feladta a leckét a mostaninak, hiszen akkor már a top három is 110 milliót kasszírozott... ám azon túl nem sok néznivaló volt, most pedig kifejezett zsúfoltság tapasztalható, így ha visítva is, de sikerült megismételni a tavalyi számokat. És ahogy az idei esztendő áll, újból csak azt lehet mondani, ezzel is jól járt az ipar. Áprilist pedig két izgalmas premierrel kezdhetik meg: az Evil Dead feldolgozása megmutatja, hogy országos szinten és harminc év távlatából is képes-e riadalmat kelteni a bevételi listákon, illetve visszatér minden idők egyik legsikeresebb filmje, a Jurassic Park is, 3D-ben.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés (péntek-vasárnap)
Evil Dead | 3000 | $18m
Jurassic Park
| 2600 | $22m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
össz-
bevétel
1 ú G.I. Joe: Megtorlás
$41,2m $51,7m
2 1 Croodék
$26,5m $88,6m
3 ú Temptation: Confessions of a Marriage Counselor
$22,3m $22,3m
4 2 Támadás a Fehér Ház ellen
$14,0m $54,7m
5 3 Óz, a hatalmas
$11,6m $198,3m
6 ú A burok
$11,0m $11,0m
7 4 The Call
$4,8m $39,5m
8 5 Admission
$3,3m $11,8m
9 6 Spring Breakers - Csajok szabadon $2,8m $10,1m
10 7 The Incredible Burt Wonderstone
$1,3m $20,6m

Címkék

box office sci fi bruce willis drama action gi joe sequel andrew niccol adaptation stephenie meyer channing tatum the host tyler perry 3d cinema dwayne the rock johnson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr795185958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkristof92 2013.03.31. 17:54:04

Andrew Niccol elképesztő precizitással nyírja ki saját karrierjét, ez a 11 millkó nagy lópikula, de legalább biztosítja, hogy az Alkonyat-klónoknak nincs helye a vásznon.

Wintermoots (törölt) 2013.03.31. 19:38:17

nincs helye a vásznon."

ott egyre kevesebb filmnek van helye, lévén a mozi már egészen mást jelent mint régen.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása