aeon flux

ready for the action now, danger boy?

box office: váró Takács Máté
2010. augusztus 01. 17:46:56

Kategória: 6 komment

> Amerikai mozibevételek, 2010. július 30. - augusztus 1.

Továbbra sem akad méltó kihívóra az EREDET. A Warner sci-fije harmadik hete vezeti a listát, mialatt a premierek közül csupán a GYÓGYEGÉR VACSORÁRA ért el érdemleges eredményeket.

> Amerikai mozibevételek, 2010. július 30. - augusztus 1.

Továbbra sem akad méltó kihívóra az EREDET. A Warner sci-fije harmadik hete vezeti a listát, mialatt a premierek közül csupán a GYÓGYEGÉR VACSORÁRA ért el érdemleges eredményeket.

> #1
Az, hogy egy film három héten át képes őrizni a vezető pozíciót, idén nem megy ritkaságszámba, hiszen alig két hónapja a SHREK A VÉGE, FUSS EL VÉLE is triplázott, de az ALICE CSODAORSZÁGBAN és az AVATAR is hosszú ideig uralkodott - viszont kevéssé kompetitív mezőnyben; jóllehet, ezen a héten különösebben nagy filmek nem kerültek a körforgásba. Az EREDET ugyan pénteken egy nap erejéig átengedte a stafétát, a vasárnapra kikerekedett 27 millió dollár stabil elsőséget kölcsönzött a filmnek, ami immáron 10 millión belüli távolságba került a 200 milliós határtól. A csökkenés nagyobb volt azt ezt megelőzőnél, de még mindig 40%-on belüli, s az elkövetkezendő hetekben sem valószínű, hogy túllépi ezt a szintet Christopher Nolan filmje. Első helyen azonban vélhetően most van utoljára, egyébként DiCaprio maga pedig 2010-ben ötödjére, hiszen tél végén a VIHARSZIGET is duplázni tudott.

> új filmek
Jay Roach a VEJEDRE ÜTÖK óta először jelentkezik a mozikban a GYÓGYEGÉR VACSORÁRA (Dinner for Schmucks) című vígjátékkal, s ez nem is csoda, hiszen az Austin Powers- és "ütök"-filmek hosszú évekre elegendő zöldhasút hozhattak a direktor úrnak, olyannyira, hogy az idei harmadik Beckúr-bevetést már nem ő dirigálja. Jelen komédia ugyanakkor távol áll az említett filmek siker-szintjétől, s inkább az egyik főszereplőtől, Paul Ruddtól megszokott mértéket hozza a maga 23 milliós startjával, vagy ami azt illeti, ez még jobb is egy határozott lépéssel, mint a SPANCSEREK vagy a PÉLDÁTLAN PÉLDAKÉPEK indítása. A másik sztár, Steve Carell szempontjából vizsgálva azonban minimális visszalépést jelent a tavaszi PÁRTERÁPIÁ-hoz képest, de tény, hogy egy kevéssé vonzó és világos sztorival bíró darabról van szó, amit a francia eredeti magyar címe egyébként remekül ír körbe: dilisek vacsorája. A DreamWorks elégedett lehet a megszületett eredménnyel, ahogy a kritikai fogadtatással is, mert valljuk meg, ez könnyen mehetett volna sokkal félrébb (ilyen szó sincs...), mint az 51%-os Rotten Tomatoes-értékelés. Erős hétköznapi eredményekkel (bár augusztusban már rendszerint nagyobb a vasárnapról hétfőre való csökkenés) és egy tisztességes futással 75 millió dollár is megszülethet végül, ami kell is egy adókedvezmények igénybevételével is 60 millió+ büdzsé mellett.

Újból együtt dolgozott Burr Steers rendező és a sokak kedvencének számító Zac Efron. A MEGINT 17 sikere bizonyosságot szolgáltatott afelől, hogy a HIGH SCHOOL MUSICAL-en túl is jelentős az érdeklődés a fiatal színészre, ami érzékelhető a CHARLIE ST. CLOUD HALÁLA ÉS ÉLETE (Charlie St. Cloud; hazai bemutató: szeptember 2.) esetében is, ahogy az is, hogy ezúttal hiányzik egy eladhatóbb sztori. A testcserés vígjáték könnyen találta meg a hangot a közönséggel, ellenben a halott testvére és (élő) barátnéja között őrlődő ifjú drámája már kevésbé ragadta meg a rajongókon kívüli nézők fantáziáját. Annál is inkább világos ez, mivel a nyitónapról szombatra 30% feletti mínusz következett be, így a pénteken még valószínűsített 14 millióból végül 12 millió valósult meg csupán. Rossznak semmiképpen nem rossz ez, de így nyáron elvész a nagy számok között, s végső soron a Universal "nem jött be" listáját gyarapítja majd a várhatóan gyors eróziót követően, így a finiskor minden bizonnyal a 40 millió feletti költségvetés nem kerül vissza a kasszákba. Mindezt tetézi az igen kedvezőtlen kritikai fogadtatás, vagyis összességében ez most kopp a hopp után az alkotópárosnak.

S ha már koppanás, nos, a KUTYÁK ÉS MACSKÁK: A RUSNYA MACSKA BOSSZÚJA (Cats & Dogs: The Revenge of Kitty Galore; hazai bemutató: augusztus 5.) csak úgy nyekkent, ahogy elhasalt a box office aszfaltján. A 85 millió dollárból készült családi mozi még a 3D-s felszereltség és több mint 3700 mozi (ebből több mint 2000 három dimenziós) mellett is mindössze 12 millió dollárt bírt kisajtolni a nézőkből, ami egészen kínos a Warner számára, de szerencséjükre az élen trónoló monstre mozijuk a híradásokban majd gondosan ápol s eltakar, csak ezt a víkendet kell átvészelni. Nem lehet azt mondani, hogy nem lehetett ezt előre látni: az első rész 2001-ben került a mozikba, s ugyan jól szerepelt, de olyan mély nyomot nem hagyott az emlékekben, mint az ugyanakkor bemutatkozó Shrek vagy a Toy Story hősei, akik ma népszerűbbek, mint valaha. És ez nagy probléma, hiszen a beszélő-kémkedő kutyák és macskák a legkisebbekhez szólnak, akik már bőven felnőttek az elmúlt kilenc évben, így lényegében a nulláról kellett ismét indítania a második résznek. Nos, ez nem sikerült. S hogy még mi nem sikerült? A szőrös (khm) szívű firkászok megnyerése, de ki fogadott volna a másik eshetőségre?

Július második hete óta játsszák kiemelkedő érdeklődés mellett kiválasztott mozik a THE KIDS ARE ALL RIGHT című filmet, melynek főszereplői Annette Bening, Julianne Moore és Mark Ruffalo. A Focus a remek mozinkénti átlagokat (no és persze az összesített adatokat) látva nem is dönthetett volna másképp, minthogy országos talajra lép. Biztosan számíthatunk rá, hogy a 847 filmszínházból most összegyűlt 3,5 millió dollár nem a csúcsot jelenti, hiszen kiváltképp dicsért műről van szó, jóllehet, a díjszezon idején a film már feltehetőleg az áruházak polcain arat majd nagyobb sikert.

> további filmek
Angelina Jolie-ban több a kurázsi, mint a legtöbb férfi társában. A SALT ÜGYNÖK-öt megóvták a nézők az 50% feletti szaltótól, így a Sony akciófilmje 19 millió dollár felett szállít második hétvégéjén, amit még a dobogón tölt. Az összbevétel 70 millió fölé került, így a kilenc számjegyű végződés már biztosra vehető.

190 millió dollárhoz ért a Universal igen népszerűnek bizonyuló animációs mozija, a GRU. A negyedik víkenden is 15 millió felett hozó film sikere kisebb rejtély, mert vetélytársa akadt bőven, 3D-s vásznakból relatíve kevés jutott neki, sem címe, sem főszereplője nem kimondottan biztató, s az apró mellékszereplőkre kihegyezett kampány is csak ideig-óráig képes érvényesíteni a törekvéseket. Az biztos, hogy az alacsony költségvetésről mit sem sejtett a közönség, de még ha tudott is róla, valószínűleg nem izgatta a legkevésbé sem, de tény, hogy a Universalnak ezzel a produkcióval minden összejött, amin a korábbiak elbuktak idén.

A múlt héten halványan startolt RAMONA AND BEEZUS egymillió felett tudta tartani hétköznapi bevételeit, ellenben a hétvégi összevetésben felezett, így 20 milliónál sokkal messzebb már nem jut ezzel a Fox, akik még mindig várnak egy valamirevaló 2010-es sikerre.

> végszó
A top tizenkettő összesítve 135 millió dollár körül termelt, ami igen derék dolog úgy, hogy a #1 is 30 millió alatt hozott. Jelentős, 20 milliós növekmény tapasztalható 2009 azonos hétvégéjéhez képest, amikor is Adam Sandler és Judd Apatow igencsak mellélőtt a KI NEVET A VÉGÉN?-nel, már ami a box office-t illeti. Jelen hétvége június elsője óta a leggyengébb ugyanakkor. (Akkor szintén egy középszintet célzó trió debütált, ugyancsak egy nehéz párost kínáló vígjátékkal és egy beszélő kutyás családi szórakozással.)

> ami jön
Augusztus első hétvégéje általában kínál egy nyerő filmet, noha tavaly ez a minőség kiterjedt majdnem az egész hónapra. A kérdés nyitott: hány 100 millióst avatunk a nyár utolsó havában? Will Ferrell és Adam McKay sokadik közös munkája már a PANCSER POLICE, aminek komoly esélye van erre, de a STEP UP 3D-t sem kell félteni, a maga korlátaihoz képest biztosan jól teljesít majd.

> a top 10
1. Inception ($27.5m/$193.3m)
2. Dinner for Schmucks ($23.5m/$23.5m)
3. Salt ($19.5m/$71.0m)
4. Despicable Me ($15.5m/$190.3m)
5. Charlie St. Cloud ($12.4m/$12.4m)
6. Cats & Dogs: The Revenge of Kitty Galore ($12.3m/$12.3m)
7. Toy Story 3 ($5.1m/$389.8m)
8. Grown Ups ($4.5m/$150.8m)
9. The Sorcerer's Apprentice ($4.5m/$52.0m)
10. The Twilight Saga: Eclipse ($4.0m/$288.2m)

> kapcsolódó írások
box office: 2009 azonos hétvégéje (Ki nevet a végén?)
box office: 2008 azonos hétvégéje (A múmia 3.)

kövess twitteren!

Címkék

box office comedy drama leonardo dicaprio zac efron paul rudd inception steve carell children movie 3d cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr654538468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Süti 2010.08.01. 18:26:07

tökmindegy mennyit hoznak, a könyvelésben mindegyik minuszos lesz ;)

Daemiaen 2010.08.01. 19:05:33

A The Kids Are All Rightos bekezdést alaposan át kell írnod, lévén, Focus-film. :)

Ismeretlen_82723 2010.08.01. 20:26:53

2: Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy szoktad-e még olvasni ezeket. ;) Na jó, nem. Úgy tűnik, túl sok már négy filmről is írni...

Daemiaen 2010.08.02. 09:58:07

3. Viccelsz? Mindig olvaslak. És egyáltalán nem azért, hogy "ilyeneket" felfedezzek. :)

ty 2010.08.02. 14:50:13

1. vehehehehe :-DD

Lackó 2010.08.03. 09:12:28

mivel a foxnak még egy 100 milliós filmje sincs idén, a date nightot csak át kéne lökdösni a határon. kevesebb, mint másfél milliónyira van, egy re-release 500 moziban akár elég is lehetne.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása