Remake. Főnév, köznév. Általában egy korábban készült film, televíziós filmsorozat vagy egyéb művészi alkotás felújított, újragondolt változata.
Alfred Hitchcock rendezői pályafutásának első, angliai szakaszában vitte vászonra a A férfi, aki túl sokat tudott című filmet Peter Lorre és Leslie Banks főszereplésével. Az egy óránál alig hosszabb, feszült, intenzív, ugyanakkor kissé összecsapott és kidolgozatlan mű több, mint 20 évvel később már színekkel, James Stewart és Doris Day főszereplésével, két órás, nagyszabású thrillerként hallatott ismét magáról. Hogy ki ült a rendezői székben? Alfred Hitchock. Ez azonban azon kevés kivételek egyike, amikor a remake kifejezés áldásos, pozitív előjellel ellátható, jobbára Hollywood ötlettelenségének egyik ismertetőjele, megannyi csalódást keltő alkotás szülője.
Alfred Hitchcock az A férfi, aki túl sokat tudott forgatásán.
Majd’ minden héten szembejön velünk egy cikk, ami azt taglalja, hogy az adott év tíz, a kasszáknál legjobban teljesítő filmjéből jó, ha egy eredeti alkotás, a többi mind folytatás, adaptáció vagy remake. Nincs nap anélkül, hogy valamelyik régi vagy akár kevésbé régi film újragondolásáról ne szólnának a hírek, az új Robotzsaru heteken belül szitává lövi a vásznat, Andrew Garfield hamarosan másodszorra ölti magára Pókember jelmezét, noha az első filmes bemutatkozás is alig 12 évvel ezelőttre datálható, Godzilla pedig pár hónap múlva második ízben próbál meg amerikai földre lépni, ezúttal talán több sikerrel. Kijelenthetjük-e ugyanakkor, hogy a remake létjogosultsága átkos?
Nem. Tény, hogy az eredetit mélyen alulmúló feldolgozások sora közel végtelen, Tim Burton maga kétszer is rossz végéről fogta meg a dolgokat (A majmok bolygója, Charlie és a csokigyár), az európai remekművek rendszeresen gyalázatos, de legjobb esetben is közepes iparos munkaként születnek újjá a tengerentúlon (Engedj be!/Engedj be!, Solaris, Anthony Zimmer/Az utazó). Ázsiát is csak mérsékelt sikerrel képesek amerikai barátaink másolni (Godzilla/Godzilla, Oldboy/Oldboy, Szigorúan piszkos ügyek/A tégla), de néha az újragondolásból születnek zseniális filmek is, amik akár az eredetit is képesek felülmúlni, legyen ez a megítélés bármennyire is szubjektív.
Képkockáról képkockára, éppen csak a lelke maradt a vágószoba padlóján.
Elaludtál A kör eredeti, japán változatán (Ringu)? Keress fel egy orvost, mert annyira nem volt unalmas, de hogy a Verbinski féle amerikai változattól nem fognak leragadni a szemeid, az egészen biztos. Michael Mann még Hitchcocknál is ügyesebben adaptálta saját, L.A. Takedown című filmjét, aminek a Szemtől szemben lett a végeredménye. Talán a Fincher rendezésében készült A tetovált lány csak nálam múlta felül a svéd változatot (Män som hatar kvinnor), de A dolog, A légy vagy a 12 majom, talán leírhatom, vita nélkül porolja el az eredetit. Nem beszélve arról, hogy A hét mesterlövész sem készült volna el, ha nincs A hét szamuráj.
Bár a sorok írójának leggyűlöltebb filmje történetesen egy remake, Gus van Sant megmagyarázhatatlan Psycho ismétlése, mégis úgy vélem, a műfaj létezése nem feltétlenül és egyértelműen rossz dolog. Mielőtt azonban új rovatunkat útjára indítjuk, szeretnénk tudni, hogy te, Olvasó, mit gondolsz a fentiekről. Inkább jó vagy inkább rossz dolognak tartod, hogy ennyi újragondolás folyik le a vászonról, és miért? Melyik az a remake, amit bármikor leemelsz a polcról, és melyik az, amelyiknek szerinted soha nem lett volna szabad megtörténnie? Melyik régi kedvenced néznéd meg, miután átesett egy vérátömlesztésen? Ne fogd vissza magad, ha egy hollywoodi producer olvas minket, talán a te ötletedre harap rá...