the departed (2006). frankón felkészültem rá, hogy majd jól elküldöm a sunyiba az ultrasznob ázsia-majmoló filmrajongókat, hogy a kritikusok és a nézők nem tévedhetnek, s különben is, scorsese még akkor sem lenne képes elbarmolni egy maffiafilmet, ha nagyon akarná. mert hát már a nagymenők kapcsán azt nyilatkozta, hogy ő nem akar több filmet forgatni a bűnözőkről. azóta megjárta las vegast, most pedig bostont, s a nyáladzó recenzőrök arról regélnek, hogy marty ismét formába lendült.
hát persze. én inkább azt mondanám, valahol félidőben elszundikált a megafon mögött, és a film második felét robotpilóta vezényelte le. pedig a nyitány fantasztikus. a jack narrálásával felvezetett képsorokat látva egyből tudtam, hol járok, mikor járok, s jobban járok, ha ahhoz a szélesen mosolygó pacákhoz inkább nem szólok, aki épp egy boltosról szedi le a sápot. ezt követően pattogó képsorokban ismertem meg leo-t (a gengszterekhez beépült kopót) és mattot (a kopókhoz beépült gengsztert), és éreztem, hogy marty él és virul, hogy ott van a szeren. kb. 20 perce ment már a film, mire ki lehetett rakni a főcímet. darált.
aztán szépen, módszeresen elhalványult az egész. a narrálás elhalt, a vágás tempója lelassult, a kamera ellustult, a zenék elhalkultak, a sztori pedig ment-mendegélt a maga útján, pontosabban az infernal affairs által kikövezett úton. hiába hangsúlyozta scorsese, hogy a the departed NEM remake, hiába állította váltig william monahan, a bostoni születésű forgatókönyvíró, hogy ő nem is látta andrew lau és alan mak filmjét: a the departed akkor, és kizárólag akkor jó, amikor a hongkongi zsarufilm jeleneteit hozza: a pornómozis üldözést, azt a bizonyos szabadesést, valamint a filmvégi liftes jelenetet.
a szerepével eredetileg elégedentlenkedő nicholson jól felfújta karakterét, és néha a jokerét meghazudtoló ripacskodást enged meg magának. de ezúttal nincs sem hatalma, sem jelenléte a vásznon: simán lejátssza a jobbkezét alakító ray winstone, akiről az 1979-es scum óta tény, hogy a ködös albion legkarizmatikusabb színésze. és még a szövegei is jobbak. a másik oldal is bűzlik: az eredetiben remekelő anthony wong szerepét háromfelé osztották. martin sheen sajnos halovány, jed bartlet manírjait, szavajárását hozza: szinte vártam, mikor toppan be az irodájába a kopasz néger srác, hogy froclizzák egymást. helyette mark wahlberg ül a jobbján, és mindenkinek beszól, aki csak arra jár. csóváltam a fejem; ennyire igénytelenül megírt figurával rég találkoztam a moziban. wong maradékán alec baldwin küzd egy sort, hálátlan feladat a mócsingon rágódni, de ő még ebből is kihozza a maximumot.
leo és matt jól működnek, vera farmiga tekitnetétől most is el lehet olvadni, a párbeszédek fekszenek, ellenben a feszültség úgy hiányzik a filmből, mint egy falat kenyér. a vér viszont fröcsög, ahogy a tubuson kifér: a filmvégi extravaganzát a nézők már nem bírták megállni röhögés nélkül, és az a kis csavar ott az utolsó percekben, no, az egyszerűen hányadék... (trailer)