1966-ban egy gazdag, ám kicsinyes és gyűlölködő nagycsaládban nyoma vész egy 16 éves lánynak, s a családfő még évtizedek múltán is meg van győződve arról, hogy a lány erőszakos halált halt és az elkövető a családban keresendő.

1966-ban egy gazdag, ám kicsinyes és gyűlölködő nagycsaládban nyoma vész egy 16 éves lánynak, s a családfő még évtizedek múltán is meg van győződve arról, hogy a lány erőszakos halált halt és az elkövető a családban keresendő.

Jó darabig azt hittem, végre eljött az, amire vártam: egy thriller, amely fel tud nőni a nagyokhoz s képes olyan produkcióvá válni, amely nem csupán mérföldkő, hanem viszonyítási alap is lehet a sokat koptatott műfajban. Első két órájában a svéd könyvszenzáció hasonlóan népszerű filmváltozata mindent el is követ annak érdekében, hogy eme vágyamat táplálja. Kiválóan megírt figurákat - egy börtönbüntetés elé néző középkorú újságíró és egy lelki és testi hegekkel /értsd: tetoválásokkal és testékszerekkel/ teli lány szokatlan párosát - állít rá egy szövevényes és magával ragadó bűntény bogozgatására, amely kellően izgalmas és intelligens ahhoz, hogy a néző egy pillanatig se érezze sem fárasztónak, sem bagatellnek. Látszik, hogy jó az alapanyag, melyet gondos és és értő kezek dolgoznak vászonra...

...aztán az utolsó fél órában ez a hatásvadászattól mentes felnőtt film egyszerűen darabokra hullik. Az öngól teljesen érthetetlen, hisz a játékosoknak csak annyit kellett volna tenniük, hogy tartják magukat a filmben többször is elhangzó jelmondathoz, mi szerint mindenkinek lehetnek titkai. Egy filmnek is. Nem kell az utolsó morzsát is a néző szájába rágni, méghozzá jó sok vajjal, nehogy bárki is éhen maradjon. Nem kell minden egyes szálat elvarrni, minden egyes lelki gyűrődést simára vasalni, mert a kitűnően megfőzött intellektuális elemózsiából egy csapásra olyan mesébe illő mézeskalács lehet, mint jelen film esetében. Vagy csak én szeretem azt, ha a moziból kifelé menet is még dolgozik az agyam?