memoirs of a geisha (2005). remélem, mikor megjelenik a film dvd-n, lesz a korongon különálló zenei sáv. szívesen végignézném újra úgy: csak gyönyörködnék a cseresznyefák, a cseréptetők és a törékeny nyakak harmónikus egyvelegében és fülem tetejéig merülnék john williams varázslatos muzsikájában. s nem kellene újra elviselnem azt a szörnyű angolt, amit az ázsiai színészek próbálnak kisajtolni magukból beszéd gyanánt. az nem lett volna megoldás, ha az autentikusságra törekedve japánul szólaltatják meg a hősöket, mivel a legfontosabb (női) hősök között nagyítóval kell keresni a japán színészt. a címszerepet játszó ziyi zhang kínai, a riválisát alakító gong li úgy szintén, a mentor szerepét pedig egy maláj hölgy, michelle yeoh ölti magára. de hát mit érdekli hollywoodot, ki játszik kicsodát egy olyan bestsellerben, amiből amerikában többet adtak el, mint a világ többi részén együttvéve. a ferdeszem ferde szem marad.

talán egy utószinkron segített volna.

s hogy megtudtam-e bármi olyat a gésákról, amit eddig még nem? nem jellemző. ha felütök egy útikönyvet, vagy egy szerencsesütit, ott is hasonlóan felszínes okosságokat fogok találni (a víz erős, kioltja a tüzet, elkoptatja a követ, elhordja a földet, blabla): arthur golden bestsellerében a tanuló órák leírását élveztem leginkább (vagy egyedül?), azt rob marshall rendező összecsapja egy 5 perces montázsban, hisz jobban izgatja őt az a melodráma, hogy ki kit szeret, ki kivel rivalizál, s végül ki zavarja bele először az angolnáját szajuri barlangjába (tudod, ez egy ilyen japán kifejezés). a kis ziyi zhang elbűvölő teremtés, néha ugyan olyan képet vág, mintha tapsolni szeretne a fülével; szépség és nőiesség tekintetében viszont nyomába sem ér sem gong li-nek, sem michelle yeoh-nak. kár, borzalmas nagy kár, hogy amint megszólalnak e bájos hölgyemények, egész megjelenésük egy villanás alatt válik köddé, s helyét a görcsös koncentráció tölti be, hogy jaj, csak helyesen mondjam ki azt a szót, hogy "ejaculation".

azon filóztam, hogy vajh mi minden idők legjobb számítógépes játéka? a heroes of might and magic III, amely ugyan jobban keveri a mitológiákat, mint a harry potter univerzum, stratégiai összetettség, időtállóság és újrajátszhatóság tekintetében verhetetlen, vagy a half life, ami ugyan csak egy FPS, de játélélmény, izgalom és történetvezetés terén nincs párja? hmm-hmm. talán a tetris? baromira ráérhetek... ;)

hallgatok.

john williams - munich. mintha cimbalomot hallanék a fülbemászó jajveszékelés közepette... hatásos és szép, de kissé monoton filmzene, amely nagy valószínűséggel oscart fog kisajtolni az itészek könnyzacskóiból.
various artists - sonar project vol.1. bár a katalógusok szerint tavalyi megjelenés, mégis az idei év első nagy dnb albuma címmel jutalmaznám a vibez kiadó válogatáslemezét, amely összehívta a drumfunk legnagyobbjait fanutól sebáig, fracture and neptune-tól samurai-ig. a semmitmondó első két számot igazi dob és basszus reinkarnáció követi, melyek nem tánctér barát nóták, ellenben kitűnő hangulatfestő zenék egy kis esti baráti disputa mellé. újabb kitűnő példa arra, hogy a drum and bass nem csupán primitív döngölésből áll.
various artists - hustle & flow. terrence howard izzó tekintete nélkül ezek a hip-hop szörnyek gyakran nem többek erőtlen hőzöngésnél. a whoop that trick azért könnyedén rak rendet a fukszos mutogatók között, mikor aszongya, hogy "so if you want some this is your death wish/better come correct cause i came to break you off trick". engem ne, jóó? 
the cardigans - super extra gravity. hiányzik belőle az a letisztult countrypop hangzás, ami a svéd ötös előző, eddigi legjobb albumát. maszatos és szögletes, kicsit merész, kicsit erőltetett, de azért csak annyira bátor, hogy le ne verje a sörös üveget az asztalról.
gustavo santaolalla - brokeback mountain. hű de szeretném már látni ezt a filmet! szinte látom magam előtt a zemérmetlenül kitárulkozó, tágas szépséget (a tájat, mi mást? :), a poroszkáló négylábúakat, a hanyatt dőlve fűszálat rágcsáló cowboyokat... gustavo olyan türelemmel simogatja a gitárját, mintha minden egyes hangnál szeretné kivárni, míg az elmegy a hegyig és vissza is jön. ez tranquility, ember! csak az a sok töltelék-betétdal ne lenne...

coming soon. clerks 2 (2006). és most kórusban: azért próbálj meg nem leszopni senkit, amíg a parkolóig érsz! oké, oké, kevin smith bemutatkozó rendezése (melyet linkater slackerje ihletett, just for the facts) nem csak eme beszólás miatt volt emlékezetes: minden poénos helyzetre jutott legalább egy tanulságos is, s ugyan a csajok megértéséhez egy hangyányit sem kerültünk közelebb a film által, abban mindenesetre segített, hogy kell elodázni a megkerülhetetlent. 11 évvel és jó pár sikeres (chasing amy) és kevésbé sikeres (jersey girl) filmmel később kevin smith ismét visszatér a boltos fickókhoz, ezúttal már színesben. itt lesz mindenki: dante, randal, jay és természeetsen csendes bob is, akit maga smith alakít. a brancshoz ezúttal hozzácsapódik az isteni rosario dawson (rent), aki a kitűnő teaserben szexi táncot lejt. többször is! várométer^TM

olvasnivaló. mr. & mrs. smith (2005). minek ide irodalom, ha van helyette kémia?

köszönetnyilvánítás. szeretnék köszönetet mondani sz-nak, amiért lehetővé tette kilencünknek ezt a klassz kis szilveszteri hepajt. köszönettel tartozom sütinek a kétmillió szendvicsért, a bejgliért, s amiért kipróbálta az ikszet. köszönettel tartozom borinak, amiért néhány képe egészen jó lett. köszönettel tartozom kl-nak, amiért néhány képen egész normális fejet vág. köszönettel tartozom bill murray-nek, amiért könnyeket csalt a szemembe - a röhögéstől. köszönettel tartozom chris tuckernek, amiért a vinnyogó hangja nem hagyott elaludni azon a kései (korai?) órán. köszönettel tartozom ky-nak, amiért végül nem harapta le a fülem, ellenben hozott finom tésztasalátát. köszönettel tartozom lacinak, amiért ő is hozott finom tésztasalátát. köszönettel tartozom zs-nak, aki ha mosolygott, egyből mindenki behúzta a pocakját és/vagy befeszített, s mivel mindig vigyorgott, ezért egész este daliásak voltunk. köszönettel tartozom ty-nak, amiért végre hajlandó volt felkelni az iTunes elől, hogy berakjunk egy-két partyképes zenét is. köszönettel tartozom sz gépének, amiért hosszas rimánkodás után végre megette az iPodot. köszönettel tartozom a pezsgőnek, amiért olyan cizelláltan szállt a fejembe. köszönettel tartozom a mávnak, amiért 3 és fél óráig tartott, mire eljutottam kelenföldre. köszönettel tartozom az iPodomnak, amiért segített túlélni e hosszú órákat. végül elnézést kérnék á-tól, a-tól, o-tól, ib-től és a többiektől, amiért nem értem fel a citadellára. sok hasznotok úgysem lett volna belőle(m). :)

essential heaven. ezt nézd, milyen kincsre leltem!

szókátrány.

jarhead (2005): apokalipszis tegnap.
super size me (2004): super sized my brain.
dark water (2005): csöpögős.

változás. az utóbbi évben egy lelkes, fiatal csapat vette át az artfilmekre szakosodott odeon vezetését. változást akartak. tervük bátor, de azért nem vakmerő: tudták, hogy a világot nem fogják megváltani, de az állóvízbe hajított kavics igenis hullámokat keltett. elég a könyvtár-halálra ítélt vhs-ből és a téka-raktárba száműzött fapados dvd-ből. a 40-es, 50-es és 60-as értelmiségieket megcélzó bergman, özpetek és almodóvar-filmek meg kell hallgatni a fiatalabb rétegek hívószavát, hisz ők azok, akik legjobban rá vannak kattanva a médiumra (=mozitévévidejó). a média-boomnak és az internetnek hála a kulturális fül is nagyobbra nőtt, a tekintet jobban pásztáz, és a művészeteknek nem csupán azon kis töredéke jut el hozzánk, melyet az állam arra érdemesnek tart. az art széleskörű fogyasztása, azaz a kulturálódás és a kultuszteremtés szoros kapcsolatban áll, s végre a magyar szemén is kipukkadni látszik a szelektív szürkehályog. mifelénk sokáig nem létezett popkultúra, most viszont a netnek hála két kanállal habzsoljuk: többet, jobbat akarunk, és azt, hogy ha hellboy képregényt olvasunk a vonaton, akkor a szemben ülő 40-es úr arcáról ne tükröződjön megvetéssel vegyes értetlenkedés. szóval, legyen része a köztudatnak az, hogy az anime nem egyenlő a pokemonnal, a képregény nem egyenlő bucó, szetti, tacsival (elnézést a rajongóktól), az ázsiai film nem merül ki gumiszörnyek tombolásában papírmasé díszletek között, s ha van egy sárga karkötőd, akkor az nem feltétlenül jelenti azt, hogy buzi vagy, lehet, hogy csak erősen szeretnél élni, he?

kicsit elkanyarodtam. vagy talán annyira mégsem. szóval egyre többen vagyunk, akik többre vágyunk, és elegünk van már abból, hogy gerillaharcosként küzdve, underground fórumokba és illegális forrásokba kapaszkodva kell kielégítenünk a kíváncsiságunk. az odeon pár hete megjelentette dvd-n az oldboy-t, méghozzá olyan minőségben, ahogy hazájában, koreában (csupán a külcsín kialakításánál húzták meg a gyeplőt). a tegnap tartott sajtótájékoztatón bejelentették azt, amit szerencsére már egy ideje tudok és remélek: a dvd sikert aratott, s ha többet akarunk, hát többet is kapunk. animéket moziban? check. mangákat magyarul? check. igényes, nemzetközi szinten is kiváló dvd-ket? check. kis cég nagy tervekkel. marketingre viszont nincs pénzük, ezért meghívtak minket, akiknek van hangja. egy átlagos sajtótájékoztatóval szemben csak heten voltunk, mint a gonoszok: voxosok, filmvilágosok és dvdextrások, olyan figurák, akiknek érdekében áll az, hogy továbbadják azt az infót "word-to-mouth", s nem csupán szendvicset zabálni jöttek, no meg azért, hogy a főnökük ne baszogassa tovább a field tripek hiányával... ezt a bejegyzést sem írnám, ha nem úgy gondolnám, hogy van értelme, mert hát egyszer biztos eljön az ideje annak, hogy ha felhúzom az oldboy pólóm, akkor a szembejövő 100-ból már csak 99 ember fogja azt hinni, hogy egy mucsai motoros banda félresikerült tagja vagyok. :)

pan teaser. nincs mese, tiszta horror.

syriana (2005). az olaj hatalom, de nem mindegy, kinek adod el: ha az amerikaiaknak, akkor menj, igyál velük johnny walkert a kapitólium kertjében, ha a kínaiaknak, akkor csúnya rossz terrorista vagy, halált érdemelsz. ahhoz, hogy ezt tudd, nem kell megnézned a syriana című filmet. ha látni szeretnéd george clooney-t szakállal és sörhassal, akkor hajrá.

olvasnivaló. down by law (1986). rácsok és cigaretta.

2005 ömlesztve. sokáig spekuláltam azon, hogy írjak-e összefoglalót, mert olyan nagypapásnak éreztem a dolgot, aztán rájöttem, hogy a megérzéseim csalókák: nagypapa koromban majd jó lesz visszanézni ide, és elolvasni, mit tettem az úr kétezerötödik évében, hisz már most se tudom, mi a különbség 2001 és 2002 között. szóval címszavakban kb. ez történt: leadtam 45 kilót és egy szar állást, amivel már évek óta küszködtem, és csak azért nem hagytam ott a francba, mert olyan baromi kényelmes volt, mellette pedig csinálhattam ezt, aminek most már neve is van, sőt nekem is van nevem, ami már rövidtávon sem túl rossz dolog. a fene nagy időmet arra használtam, hogy két további melóba bonyolódjak; sajna, úgy tűnik, az egyikből már kifelé áll a szekerem, habár ezeknél soha nem lehet tudni: van, hogy egy hónapig szarnak az emberre, aztán hirtelen a nyakadba zúdítanak egy rakás feladatot, aztán mikor számon kérsz, megjegyzik, hogy ők nem szeretik, ha fenyegetik őket. vazze, nem fenyegetés, hanem kérés. nem írok nevet. a másik meló görnyedős és pepcselős, de van jövője, főleg ha a gazdája is rendesen ráfekszik és nem egyik szikrától a máikig ugrál - de majd akkor, ha végre feltalálták a klónozást. mi volt még? elértem a harmadik ikszet, kb. három napig baromi öregnek éreztem magam, gyíkká változtam, de aztán elmúlt. szerelmes lettem, harcias, vad és intenzív dolog volt: teljességgel életképtelen. kimásztam belőle, de visszaráncigáltak, majd rekord gyorsasággal ki is toloncoltak megint. sebaj, akkoriban már 32 foggal rágtam a zsinórokat és most új vidékek felé kacsingatok. apropó vidékek: megjártam franciaországot, beugrottam egy pizzára olaszországba (ezt annyira szeretem így mondani, mindenféle nagyképűség nélkül, de komolyan!), megcsodáltam giger fantasztikus tárlatát, még le is fotóztam, mire megszólalt a riasztó. :) életemben először elhagytam a kontinenset, körbesasoltam new yorkban, kapásból beleszerettem: visszamegyek még oda és cukormázas mogyorót zabálok majd a central parkban. esetleg művelek valami sokkal értelmesebb dolgot is ott. vagy nem. washingtont is megnéztem: hatásos, de túl rideg, a mi fővárosunknak közelébe se ér. minden zajával és füstjével együtt. oda húz a szívem, régóta felfelé kacsingatok, mellé most már nagyon utálom azt a várost, ahol dekkolok. remélem, hamarosan sikerül elvvágni a köldökzsinórt és felcuccolni a big city-be. örülök az új barátoknak és sajnálom, hogy néhány régi elhalványult, m-nak nem kéne haragudnia rám, én tényleg csak azt akartam, hogy más szemmel is lássa a helyzetét, jót akartam: ellenben ő a legjobbat akarta, amit én nehezen tudtam elképzelni. úgy tűnik, meghazudtol, s ennek baromira örülök. ááá, majd elfelejtettem! voltam pár durva koncerten is. egyszer összeírtam, melyik az a 7-8 banda, akiket látni szeretnék élőben, mielőtt meghalok. no, erről a listáról tavaly hármat is kipipáltam. habár az egyik csak fél pipát érdemel, a bécsi NIN-koncert előtt olyan durván fejbelőttem magam, hogy a banzájból csak szilánkok maradtak meg: ellenben az underworld picit csalódásos (nem volt pearl's girl) és a garbage maximálisan kielégítő (shirley, aaaah) koncertjére kristálytisztán emlékszem a kezembe nyomott unikumos üvegtől kezdve manson terpeszéig. naná. üdv, 2006, mesélj, mit tartogatsz nekem!

egy mellbevágóan durva kivágott jelenet a harry potter 3-ból.

hallgatok. seung-hyeon choi + yeong-wook jo + seok-joo na - sympathy for lady vengeance. ha ezt a csodát salieri hallaná, ismét gyilkos hangulatba kerülne... az egyik legjobb filmzene, amit valaha hallottam.