hallgatok.

john williams - munich. mintha cimbalomot hallanék a fülbemászó jajveszékelés közepette... hatásos és szép, de kissé monoton filmzene, amely nagy valószínűséggel oscart fog kisajtolni az itészek könnyzacskóiból.
various artists - sonar project vol.1. bár a katalógusok szerint tavalyi megjelenés, mégis az idei év első nagy dnb albuma címmel jutalmaznám a vibez kiadó válogatáslemezét, amely összehívta a drumfunk legnagyobbjait fanutól sebáig, fracture and neptune-tól samurai-ig. a semmitmondó első két számot igazi dob és basszus reinkarnáció követi, melyek nem tánctér barát nóták, ellenben kitűnő hangulatfestő zenék egy kis esti baráti disputa mellé. újabb kitűnő példa arra, hogy a drum and bass nem csupán primitív döngölésből áll.
various artists - hustle & flow. terrence howard izzó tekintete nélkül ezek a hip-hop szörnyek gyakran nem többek erőtlen hőzöngésnél. a whoop that trick azért könnyedén rak rendet a fukszos mutogatók között, mikor aszongya, hogy "so if you want some this is your death wish/better come correct cause i came to break you off trick". engem ne, jóó? 
the cardigans - super extra gravity. hiányzik belőle az a letisztult countrypop hangzás, ami a svéd ötös előző, eddigi legjobb albumát. maszatos és szögletes, kicsit merész, kicsit erőltetett, de azért csak annyira bátor, hogy le ne verje a sörös üveget az asztalról.
gustavo santaolalla - brokeback mountain. hű de szeretném már látni ezt a filmet! szinte látom magam előtt a zemérmetlenül kitárulkozó, tágas szépséget (a tájat, mi mást? :), a poroszkáló négylábúakat, a hanyatt dőlve fűszálat rágcsáló cowboyokat... gustavo olyan türelemmel simogatja a gitárját, mintha minden egyes hangnál szeretné kivárni, míg az elmegy a hegyig és vissza is jön. ez tranquility, ember! csak az a sok töltelék-betétdal ne lenne...