torremolinos 73 (2003). all-europian feeling. nem elég, hogy egy almodovari stílusban pörgő, benignit idéző vehemenciával előadott, funes módra grimaszoló szexkomédiában az utazó ügynökösködésről családi pornóra átnyergelő főhős első szárnypróbálgatásai a bőrnadrágos filmek esztétikáját idézi meg, hogy aztán a későbbiekben felbátorodó direktor vízióinak engedve bergman átszellemült nihilje verjen tanyát a dugimuri közepén, de cimborámmal még legalább fél tucat európai rendező kézlenyomatát véltük felfedezni (wenders, trier, kaurismaki, lynch... aki akár európai is lehetne :), miközben röhögtünk és sírtunk - persze, a nevetéstől. komám, így is lehet nem országspecifikus filmet forgatni.

csak szex és más semmi (2005). a tavalyi magyar megamozi egész élvezetesen indul. csípős beszólások, formás idomok, máshol már látott, de szellemesen tálalt helyzetek, tudatos rendezés és nem utolsó sorban decens színészek (még kata is cool) állnak össze szórakoztató eleggyé. kár, nagy kár, hogy a film utolsó harmadára kifullad, kapkodóvá, magyar módra keserűvé és hitelevesztetté válik. hát ennyi. szerencsére a magyar film mostanában nem olyan, mint a magyar foci: ez utóbbiban mindig akad egy-két meglepő villanás, amitől az emberben ismét pislákolni kezd a remény...

lumú@müpa. tulajdonképpen távol állnak tőlem az amperben, voltban vagy joule-ban mérhető, számomra transzcendens csodák, s ludvig múzeumban megtekinthető rezonancia kiállítás sem hozta közelebb hozzám az elektromos kisülések és elsülések művészetét. már csak azért sem, mert a napokban tomboló vihar rendesen kicsinálta a kiállított berendezések felét, így a prezentáció csak korlátozott formában tekinthető meg, s a kissé túltöltött felvigyázó nénik még akkor is rád szólnak, hogy "ne nyúlj hozzá!", ha éppenséggel olyan gizmót figyelsz, aminek az a lényege, hogy hozzányúlj...

egy emelettel odébb az eurovisions fotókiállítás keretében az EU-hoz nem rég csatlakozott országokban járt fotósok műveit lehet megcsodálni. szépség helyett profánság, folklór helyett elmaradottság, spiritusz helyett lelki sivárság: ezt sugallja a jókora átfedésekkel dolgozó prezentáció, mintha a fotósok csakazt kérdeznék, hogy "ezeket az országokat mi a faszért vettük fel?!" persze, a szlovéneknek jó, mert riviérás a tengerpartjuk.

az állandó kiállítás menti meg a lumú rezüméjét: nem is a két picasso (a harmadik kölcsönben van), meg a másik kettő warhol, inkább a hordozható macskakő, amitől még most is mosolyra áll a szám, meg a hadititok című kompozíció, amelytől röhöghetnékem támad, annyira banális és álszent.

amúgy a művészetek palotája - mint építmény - előtt le a kalappal: az épület mindenkiből mást hoz ki. a partnernőmet a szocialista vasútállomásokra emlékeztette, engem pedig a hatvanas évek sci-fijeire: retrospektív jövő, hm?

topfilm10-06. lélegzetet visszafojtani: itt jön az első tíz... fele. mert ezt már tényleg el kell aprózni. :)

10.
cím: star wars - episode V: the empire strikes back (1980)
rendező: irvin kershner
szereplő: mark hamill, harrison ford, carrie fisher, billy dee williams, alec guiness, anthony daniels, kenny baker, peter mayhew, david prowse, frank oz
miért: teszt; néhány ok, miért jobb az empire a new hope-nál: a rajzfilmfigurákból hús-vér karakterek lettek, apropó hús és vér: gondoltál-e akár egy pillanatig is úgy yodára, hogy egy madzagon rángatott bábú? tie fighterek, csillagrombolók félre az útból: jönnek a lépegetők... ezek a teljességgel harcképtelen monstrumok, melyek nem a hadviselésről, hanem a hatalomról szólnak; poénok, imprók: tudod, szeretlek/tudom; sehol egy kibaszott evok... és igen, AZ a befejezés.
momentum: lépegetők, ahoj!
érdekes: lucas annyira el volt szállva frank oz yodájától, hogy több alkalommal is a bábnak adott ki rendezői utasításokat ("gyorsabban, hangosabban, intenzívebben!" :), sőt később még kampányba is fogott, hogy ozt oscarra jelöljék a legjobb epizódszereplő kategóriájában.
mondat: obi-wan never told you what happened to your father.

9.
cím: the lord of the rings: the return of the king (2003)
rendező: peter jackson
szereplő: elijah wood, sean astin, billy boyd, dominic monaghan, viggo mortensen, orlando bloom, john rhys-davies, ian mckellen, hugo weaving, liv tyler, cate blanchett, marton csokas, miranda otto, karl urban, bernard hill, david wenham, sean bean
miért: teszt és teszt; valószínűleg az egész világ túlértékeli a trilógiát, ugyanúgy, mint a star wars sagát, amely sok olyat mutatott, amelyre korábban még nem volt példa, de mint klasszikus értelemben vett film, csikorgósan működött. csak úgy, mint a rengeteg szereplőt mozgató, túldimenzionált, megalomán akciójelenetekkel és látványvilággal megspékelt lotr. szóval túlértékeli mindenki, de ha vazz, aragorn "for frodo" szövege könnyeket csal a szemembe, akkor kurvára nem tudok mit tenni, még akkor sem, ha arra gondolok, hogy az a nyavalyás kis hobbit elpusztíthatatlan.
momentum/mondat: for frodo.
érdekes: sauron tornya azért robban fel félkör alakban, hogy még véletlenül se emlékeztessen senkit se a wtc összeomlására.

8.
cím: once were warriors (1994)
rendező: lee tamahori
szereplő: rena owen, temuera morrison, cliff curtis
miért: bemutatója idején ez lett minden idők legsikeresebb filmje újzéldandon. gondolom, azóta harry potter már lenyomta, de gondolj bele, egy olyan film, amely három percenként mér pörölycsapást a tarkódra... kemény népek a maorik, kemény gyökerekkel, kemény lélekkel. lehet, arrafelé még lee tamahori filmje is a délutáni matiné programját erősíti..? a film címe először azokra a robosztus férfiakra utalhat, akik könyörületet nem ismerve vágnak utat akaratuknak, de idővel rádöbbensz, hogy az igazi harcosok nem ők. a film főhősnője számára minden nap küzdelemmel teljes, ahogy széteső családját próbálja összetartani, s renegát vagy éppenséggel szuperérzékeny gyerekei számára valami kiútat mutatni abból a pokolból, ahová a börtönviselt apa és az irántuk táplált előítéletek jutatták őket. megrázó erejű film, amely egyenes ági rokonságban van a whale riderrel, mégis egy egész világ választja el tőle.
momentum: a beavatás
érdekes: lee tamahorit nem rég letartóztatták, mert nőnek öltözve árulta testét a meleg büszkeség napján. micsoda harcos!
mondat: our people once were warriors. but unlike you, jake, they were people with mana, pride; people with spirit. if my spirit can survive living with you for eighteen years, then i can survive anything.

7.
cím: assault on precinct 13 (1976)
rendező: john carpenter
szereplő: austin stoker, darwin joston, laurie zimmer
miért: néhány hónappal ezelőtt kedvenc filmes újságomban, az empire-ben volt egy toplista minden idők legjobb B-filmjeiről. az assault volt az első. nem is választhattak volna jobban. carpenter második rendezése a tökéletes másodvonal. pofonegyszerű sztori, amely félúton ingázik a rio bravo és a night of the living dead között; profán, PC-től mentes karakterek, egyszerű és hatásos dialógok, színészek, akik azóta se játszottak semmiben... és ott van john carpenter 3-4 hangjegyből felépített szintetizátor zenéje, amely primitív és együgyű, mégis szemtelenül fülbemászó. a film is valami ilyesmi: nincs olyan pillanata, amit nem élveznék.
momentum: hej, kislány, maradtál volna a sima vaníliánál...
érdekes: a támadás tulajdonképpen a 9. rendőrörsöt éri. a divízió száma 13.
mondat: got a smoke?

6.
cím: duel (1971)
rendező: steven spielberg
szereplő: dennis weaver
miért: teszt; isten áldja az ORF1-ot. nagyon sokat segített a kiművélesemben. kiskópé koromban olyan klasszikusokat láttam az osztrák császári tévé programján, mint a the thing, a the terminator, duel, vagy a brainstorm. na jó, ez utóbbi a kakukktojás, elárulom; ha spielberg aszfaltfaló klasszikusa nem bukkant fel a tévéadó programján 2-3 havonta a késői órákban, akkor ne legyek többé akciós csaj. a duel manapság sem okoz több vagy kevesebb élvezetet, mint 20 éve, tehát még mindig görnyedt háttal, 50 forintos méretű szemekkel bámulom a peterbilt kamiont, akárhányszor csak felmászik a képernyőre. vajh, melyik film képes hasonló élményt előidézni?
momentum: az iskolabuszos jelenet
érdekes: a szakadékba zuhanó kamion hangját részben godzilla szolgáltatta.

caché (2005). a magyar cím baromság: a caché azt jelenti "rejtett", nem azt, hogy "rejtély". csak úgy mondom.

michael haneke thrillernek álcázott szociodrámája olyan lassan szövögeti cselekményét, hogy néha én is szívesen beletekertem volna, mint a történet két főhőse (daniel auteuil és julie binoche) tette azokkal a videokazettákkal, melyeket a lakásuk ajtaja előtt találtak. a kazettákon saját otthonukról készült felvételeket láttak: valaki lerakott egy kamerát az utcában és több órán át filmezte a kérót. nem egy akciófilm, de ahhoz épp elég, hogy a férfit gondolkodóba ejtse, a nőt pedig felzaklassa. aztán jönnek a kártyák is, s a férfi már sejteni véli, ki "szórakozik" velük...

haneke ráérős kegyetlenséggel játszik a nézővel. pofátlanul hosszúra nyújtott jelenetei közé pár másodperces sokkszilánkokat illeszt, s ezzel újra és újra felrázott tegnapi szendergésemből (amire azért a késői kezdési időpont is rájátszott). mivel nem alkalmazott sem zenét, sem mesterséges fényeket, nem voltak meg azok a filmes elemek, melyekbe belekapaszkodhattam, s ettől kényelmetlenül éreztem magam. két órán át. haneke színészei nagyszerűek, játékukban nincs semmi modorosság, sem kimértség: olyanok, mint te vagy én, cselekedeteik esetlegesek, nem feltétlenül szimpatikusak, hanem mélységesen emberiek. személy szerint kurtítottam volna valamit a játékidőn, hanekét túl szigorúnak éreztem, filmje viszont örökre felejthetetlen marad. s ezért minden vagyok, csak hálás nem.

zenthe ferenc 1920 - 2006. eke máté, taki bácsi, petneházi százados, záray kapitány... és még 101 másik felejthetetlen szerep arca nincs többé. isten veled, feri bácsi!

pirates of the caribbean: dead man's chest. langyos kritikák, fanyalgó közönség, s egy se-íze-se-bűze első rész előzte meg a disney-stúdió történetének legsikeresebb élőszereplős filmjét. elvárásaimat csupán az előzetesek korbácsolták, de selymesen, mert a PR-nek hinni balgaság. idén nyáron nem csupán mammut költségvetésű, de epikus hosszúságú filmekkel is kábították a közönséget, különös tekintettel a hátsójukra. a laza két és fél órás potc2-nek is sokan felrótták, hogy milyen kuuuurva hosszúúú és uuunalmas, de az a helyzet, kedves barátom, hogy én még simán elnéztem volna még fél óráig, s nem a cselekményt hiányoltam, mert abból aztán akadt rengeteg; kicsit zavaros volt - például még most sem értem, miért is nézett úgy ki a bolygó hollandi legénysége, mint ahogy - meg zabolátlan: szegény jonathan price-ról jól elfeledkeztek a film második felében.

viszont gore verbinski frenetikus mesehangulatot teremtett: ilyet utoljára peter jackson ért el a gyűrűk ura trilógiával, melyet nézve nem azért nem voltam meglepődve, hogy a fa egyszer csak életre kelt, mert olvastam a könyvben, egyszerűen csak fel voltam rá készítve, hogy itt bizony bármi megtörténhet. s pontosan ez volt a helyzet a pirates 2 világával is: a hataloméhes parókás bürokrácia csont nélkül folyt bele a renegát kalózmennyországba, amely kalaptetőig merült a hatalmas víziszörnyekkel, mítoszokkal, buster keaton kreatív katasztrófáját idéző akciókkal és mindenre kész kannibálokkal funkcionáló elvarázsolt óceánba. tágra nyílt szemekkel bámulva úgy éreztem, ez az egész kozmosz működik, lélegzik: él. s ha valamit megfoghatónak érzel - itt jegyzem meg: nagyon-nagy fel jár az F/X csapatnak - akkor könnyebben tudsz kötődni hozzá. azt hiszem, ez a film sikerének titka.

s persze, johnny depp ász.

trailer frenzy. hartnett. eckhart. johansson. swank. kirshner. ellroy. depalma. the black dahlia. nicholson. dicaprio. damon. sheen. baldwin. wahlberg. farmiga. winstone. media asia. scorsese. the departed. pitt. blanchett. bernal. yakusho. inárritu. babel. nehezedik az év vége.

trailer frenzy extra. friss fountain trailer. bámulatos, csak ne lenne mézszínű az egész. :) a children of men alfonso cuarón sci-fije terminátoros látványvilággal, csak ez 2027-ben játszódik, egy olyan kaotikus világban, ahol az ember már nem képes utódokat nemzeni, ám egy nő varázslatos módon mégis teherbe esik, s cliwe owen, julianne moore, michael caine (az a haj!) és chiwetel ejiofor (ez a név!) mindent megtesz azért, hogy kimenekítsék őt a káoszból. akár jó is lehet, de az előzetes utolsó harmada meglehetősen hervasztó.

the winter war is on. úgy esett, hogy munkából hazamenet "véletlenül" fennmaradtam a héven, s az árpád híd helyett eggyel odébb szálltam le, s pikkpakk, már megint a mokkacuká(!)ban találtam magam, de mintha 30 év telt el volna csütörtök óta: a szellős tákolmány ezúttal a drum club rendezvényének adott helyet, azaz dobbasszus íccaka volt, amely kiskerti imázsa ellenére rendesen tömött volt emberrel. miközben a földim chris.su tette a talpalávalót (winter warral* indított, egyem a lelkét), s hol a sarkamra tapostak, hol a szemembe nyúltak lelkes duopodok, azt vettem észre, hogy valami megváltozott. vagy én mentem össze, vagy a droidok lettek terebéjesebbek, mindenesetre volt olyan példány a környékemen, amelyre még görbült állapotban is fel lehetett nézni. ja, s az ikszelgetés is torzulóban: a merészebb táncmozdulatok mostanság már szvasztikára hajaznak, szóval közelg a világvége. amúgy krisztián szettje meglehetősen hullámzó volt, spiritben mindig van spiritusz, a tactile-cuccok meg rolleroznak körbe-körbe, miközben én lazán elszenderem. a solaris vip már más tészta, habár ott nagy fel jár cliff martineznek is, de én azt mondom: szóló karrier, vazzeg.

temper dénes, azaz temper d nevével annyi a gond, hogy a temper lee jobban illene hozzá, mivel kiköpött kungfu harcos a fazon, gordon liu és a mad mission kiskopasz csávójának törvénytelen gyermeke, én azt mondom. féltem, hogy a raiden/universal project vonalat erősítő technóval fog idejekorán távozásra bírni, de ez a kis krapek valami olyat művelt odafenn, hogy a mokkacuka sátortetője majdnem orbitális pályára állt. nem mondom, hogy überfasza volt, mert ahogy ugrált a legnagyobb slágergyár (pendulum, fresh, dillinja) és a fent említett breakcore-cuccok között, az maga volt a szédülés, de ahogy keverte a zenét, anyám... volt olyan pillanat, hogy négy zene szólt egyszerre: kettő bakelitről, kettő meg cd-ről (de az is lehet, hogy otthon kutyult mirelitmix volt). a droidok élvezkedtek, s örömükben még párszor megtapostak. csókoltatom őket. :)

egy temper d szett, hogy képben légy.

tracklist:

Photek - Age of Empires
Concord Dawn - One night in reno
SPL - Denied
Raiden - I hate you motherfuckers
Concord Dawn - Escher
Prode - Guta
C-Netik - Give Up (SPL remix)
Mr L - Back to your roots
DJ Masheen and Evil C - Death Threat
Logistics - Kaleidoscope
Photek - The Bleeps Tune
AC Slater and the Panacea - Rave Music Resurrected
Panacea - Antifunk (Raiden Remix)
Paul McArtney - hope to be drums (c9h13no3 rmx)

(*ez egy jade+matt-u mix, a winter war az első nóta, további infó itt)

holmes is king but suhaid is ace. tegnap éjjel (ma hajnalban) búcsúzott a bomb the jazz balhésorozat a mokkacukká(!)ban. csütörtök még nyáron se túl zajos nap, a víkend meg fullos, that's the truth, ruth. azért voltunk elegen. a záróbulira nem kisebb embert hoztak el, mint david holmest, a neoretrofunkpunk (sort of) istenséget, akit leginkább a coolclooney filmek (ocean's 11, 12, out of sight) talpalávalójáért ismer és elismer a világ. jelentem, jól berúgtam, így minden mindegy volt, de a btj szíve/lelke suhaid bemelegítőjét jobban éreztem, s nem csak azért, mert magyar klasszikusokat is lehetett karaokézni (anyunak nem tetszik a frizurám, ihaj), hanem mert rá mert pakolni josh winket mittomén the shadowsra. hozzá képest holmes csak úgy rakosgatta egymás után a korongokat, amelyben volt vh1-showcase (t-rextől jimmy hendrixig), meg sikoltós funky azokból az időkből, amikor a 70' még nu school volt. filmzenét nem játszott. az élet nehéz, de a fejem még nehezebb.

poseidon (2006). mindig is utáltam a 70-es évek katasztrófafilmjeit. összetereltek egy szekérderéknyi sztárt, akik aztán hosszú perceken keresztül szappanoperáztak a színen, hogy mire beüssön a gebasz, addigra a kedvenc színüket is ismerjem. ki a faszt érdekel minez? hulljon a férgese, ez a lényeg; minél kalandosabb körülmények között, annál jobb. ez a katasztrófa lényege, nem a stewardess és a másodpilóta között szövődő hagymázas románc...

épp ezért biztos voltam benne, hogy a poseidonnak felrótt legnagyobb hiányosságot - a hihetetlenül rövidre fogott expozíciót - a film egyik legnagyobb erényeként fogom megélni, s a többi pedig már csak a mesterembereken múlik, azaz a film az összes negatív kritika ellenére tetszeni fog.

ide a bökőt, én tényleg szeretni akartam wolfgang petersen vizes trilógiájának záródarabját, s marhára nem bántam, hogy néhány (fél)frappáns mondattal elintézték a fontosabb karaktereket, hogy aztán jöjjön az óriáshullám, a bukfenc, meg a sikolyok, de nem az áttetsző karaktereken múlott, hogy a film végig hidegen hagyott. vér? kilógatott belek? nyílt törések? leszakadt végtagok? nyoma se volt. francba már a finomkodással: ha képesek voltak 100 milliót elherdálni a tökéletes speciális effektusokra és a böhöm nagy díszletekre, akkor jó lett volna, ha a valósághűség nem megy át hirtelenjében rajzfilmszerű élsimításba, ha a halálról van szó.

nem nagyon értem a koncepciót: a film néha morbid fordulattal lepett meg, egyik ilyennek a végén az egyik szereplő szépen felnyársalódott (ez hogy fért bele a PG-13-ba?), máskor viszont csukott szemmel ki lehetett sakkozni, ki fogja otthagyni a fogát - s ez az, ami számomra megpecsételi e zsáner termékének sorsát.  

amúgy a film egyféle megközelítésben egészen élvezhető, ha finom paródiaként fogod fel, akkor csupán annyi a dolgod, hogy a menekülés alá odaképzeled a benny hill show ismert taktusait, s kezdődhet a móka. :)

olvasnivaló. l.a.confidential (1997). keyser soeze... akarom mondani: rollo tomasi.

final destination 3 (2006). immáron ez a sorozat is kimerült. anno az első rész a remek alapszitura nyomasztó rémmesét épített - emlékszem, egy darabig még a lakásban is csak félve mertem közlekedni -, a folytatás aliens módjára csavart egyet a felálláson: látványos gore-fesztivált prezentált, amely valamilyen fura indítettatásból csöppet se vette magát komolyan. sajna, a harmadik valahol a kettő között ingázik bátortalanul: a második vércsutakos túlzásait próbálja ráhúzni a túlontúl komolyan vett nyáloperára, amely a könnybe lábadt szemű főhősnő, s tanácstalanul dadogó kísérete révén kristályosodik ki. szerencsére a halál ezúttal is anti-macgyverként osztja a kreatív haddelhaddot, de sem morbiditás, sem nyugtalanítás tekintetében nem közelíti meg az elődöket, s a nyitó nyekk is hervasztóan gyér. de tény, hogy ahol tud, ott nagyon igyekszik, s néhol már-már kifejezetten szórakoztató, csak most már köszöntem szépen, tényleg ez az állomás legyen a végső.