Lassan-lassan 25 évesek lesznek azok a filmek, amik először szerepeltek e "rég volt, de igaz is volt" topfilmes visszatekintő-sorozatban, hiszen immáron negyedjére sorakozik fel húsz két évtizedes film, amik méltán készültek el. Nem oly erős merítés, mint három vagy egy éve, de a két évvel ezelőttivel azért vetekszik. Nézzed, vitasd, konstatáld.

#20 Kurva Åmål (Fucking Åmål)
Az európai mezőnyben is némileg meghaladta korát Lukas Moodysson tinédzser-filmje, melyben maximálisan autentikus korú színésznőpalánták adják elő egészen hihetően életkoruk zavarait és megpróbáltatásait - kellően drámai és annál is kellőbben könnyed húrokat is pendítve. Hollywood csak idén ért el idáig.

#19 Okostojás (Rushmore)
Wes Andersonnak minden filmje ugyanolyan. Ez tulajdonképpen jó, végtére is az igen jó Okostojást követik a nem rosszabb újabbak. Az Okostojást, ezt az anno frissnek számított romantikus vígjátékot, melyben Jason Schwartzman para módon tényleg annyi idős, amennyi időst játszik (harmincnak nézlek, cula), Olivia Williams szép és nyájas, Bill Murray pedig megtalálta a humorához való író-rendezőt. Különc figurák varázsolnak nem olyan szokatlan szituációkból emlékezeteseket, a rossz stréber személyével pedig az iskolai filmek kapnak leckét - még a Gimiboszi előtt egy évvel.

#18 Mulan (Mulan)
A Disney egész estés rajzfilmje alaposan előre mutatott, csak éppen 1998-ban még egyszerűen nem jelentett önmagában témát az erős és magától cselekvő női hős, vagy a magát férfinek kiadó nő, vagy épp a rossz színben feltüntetett nép (pedig hát a hunok cseppet sem ilyenek voltak, hé!) ügye. A stúdiónál szokásostól messzire szakadó színteret izgalmas jelenetekkel, szuper dalokkal, visszafogott és kiegyenlített szerelmi szállal és igazán félelmetes gonosztevővel ("Hány futár kell egyetlen üzenethez?") sikerült megtölteni, a legendától kölcsönzött, egyszerű mondanivaló pedig tényleg igazán nemes. Jöhet a live action!

#17 Dark City (Dark City)
Noirként és science fictionként is elemi módon működő film, melynek atmoszférája, látványvilága és nem világmegváltó, de világot váltó szövevényei nagyon hamar rátelepednek a nézőre, pláne, ha Jennifer Connelly a Swayt duruzsolja közben, William Hurt tanácstalanul nyomoz, Rufus Sewell pedig nem tud semmit, de jutni akar valamire-valamerre. A Dark City meggyőzően zsonglőrködik valóság és ámítás örökérvényű párosával, sőt, zsonglőrködnie se kell: simán csak megemeli és stabilan tartja - mindezt a Mátrixot (és a 13. emeletet) megelőzvén.

#16 Egyiptom hercege (The Prince of Egypt)
100 milliós bevétel ide, Oscar-díj oda, Jeffrey Katzenberg vágyait nem váltotta be a DreamWorks Animation második filmje - viszont a Z, a hangya után tovább pozíciónálta magát vele a stúdió, mint az inkább felnőtteket célzó animációs udvar. Az Egyiptom hercege tiszteletteljesen szimplifikáló, fantasztikusan animált, felettébb drámai rajzfilm; a főhős felébredő identitástudata és felelősségérzete látható jellemet farag és erős érzelmi kötelékeket bont meg, ami megrázó csúcsponttal teljesedik ki ("Te, és a te néped, engedélyemmel, elmehettek.") Musicalesítése csak a korszellem eredménye, egyébként szükségtelen, de a több dalt számos nyelven, köztük a magyar verzióban is feléneklő néhai Ofra Haza teljesítménye előtt fejet kell hajtani.

#15 Születésnap (Festen)
Mar, ledöbbent, megráz, felráz: #metoo a családi asztalnál. Az első számú Dogma-filmben (ami alighanem a legjobb is) Thomas Vinterberg megmutatta, ami mára már mindenki előtt nyilvánvaló: hogy a tekintély és az az által garantált biztonság kényelmében töltött hosszú évek ellen nehezen indul csatába a kellemetlen igazság. És hogy család ellen nincs orvosság... csak ha fájdalmas.

#14 A lé meg a Lola (Lola rennt)
Tom Tykwer filmje, bár nem nevezhető úgyszólván ezredfordulós filmnek, mégis, valahogy árad belőle, hogy a millennium szellemiségében fogant (lehet, hogy Lola így vagy úgy, de retinába égő öltözete és haja miatt?). Mindegy, de amúgy nem is csoda, hogy később összehozta a sors a rendezőt Wachowskiékkal. A lé meg a Lola innovatív, pergő, annyit markoló, amennyi kedvére való és amennyit igazán fel tud dolgozni, zenéje maximálisan (ki)szolgálja a ritmust, Franka Potente és Moritz Bleibtreu párosa pedig nem csak helyzetüknél fogva kedvelhető.

#13 Követés (Following)
Rövid, kompakt thriller arról, hogy a megfigyelő a figyelem középpontjában könnyen elvész. Zavaros alakok, izgalmasan csűrt-csavart történet, Christopher Nolan pályájának elején oly jól működő sajátos lezárás, ami nem vált rendezői jeggyé, de jegyét megváltotta a nagyobb szinten való bizonyításhoz.

#12 A boldogságtól ordítani (Happiness)
A boldogtalanság sok formát ölt Todd Solondz sötét humorú drámájában - például a boldogságét, ugye -, és ez a sok forma sok színésznek nyújt lehetőséget, sok figuráról fest gyarló képet, miközben remény, kiút, megváltás, átváltás felkínálásával nem különösebben foglalkozik. Nem csoda, hogy ordíthatnékjuk van. Nem csoda, hogy mély nyomot hagynak.

#11 Nevem Joe (My Name Is Joe)
Ken Loach elhivatottsága, érzékenysége a brit munkásosztály ügye iránt minden alkalommal átható, de a Nevem Joe-nál jobban úgyse fogja már film érzékeltetni, mennyire képtelen is a kiszolgáltatottak helyzete. Annak a helyzete, aki mások helyzetéért felelősséget érez, de azért a sajátját sem szívesen kompromittálná. Peter Mullan méltán díjnyertes alakítása a megnyerő Joe-ként maximálisan igazolja a cím egyszerűségét.

#10 Az óceánjáró zongorista legendája (La leggenda del pianista sull'oceano)
Ambiciózus, látványos történet a hajón megszületett, áldott zenei tehetségről, ami csodát idéző felütését és még csodásabb történetszövését talán túl korán deklarálja önmaga csodásnak, és meg-megbicsaklik a vállalása súlya alatt, de saját hangja, saját gondolatai, felemelő és mélabús momentumai végül vízre bocsátják. Megtekintése után pedig még sok-sok idő elmúltával is elmerül benne a néző, ha eszébe jut. Tornatore ért ehhez.

#09 Lőporos hordó (Bure baruta)
Akár az ország, akár a főváros, akár minden egyes ember, aki ebben a országban, ebben a városban jár-kel, robbanás előtt áll e szerb drámában, ami úgy drámai, ahogy e vidéktől megszokhattuk - a nyomasztóságában van valami sötét komikum. Különféle, de egy tőről fakadó alakok útja keresztezi egymást itt-ott, sok jóra egyik sem számíthat, a finis nyilvánvaló a többség számára, mégis érzékelhető, hogy a berobbanás még várat magára. Talán a kezdő- és zárójelenet konferanszié-szereplőjének szavai miatt, amelyek egyúttal mintegy kabaréestté konvertálják a látottakat, ahogy az angol cím (Balkan Cabaret) is utal rá?

#08 A nagy Lebowski (The Big Lebowski)
Nincs klasszabb, mint egy jót nevetni. Illetve részben. Annak nem örültem, hogy Donny elhunyt.

#07 A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső (Lock, Stock & Two Smoking Barrels)
Guy Ritchie alaposan kielemezte, mi mindenből áll a jó lőfegyver, aztán elsütötte. Stílust teremtett, amit mások mellett ő maga is másolt (volt, hogy sikeresen), színészi karriert indított sportolóknak (van, aki élt a lehetőséggel, van, aki kevésbé) és persze pirította az alvilágot. Halálos figurák, haláli dumák, el nem haló kultusz.

#06 Szerelmes Shakespeare (Shakespeare in Love)
Elmésen megírt, kedves humorú kosztümös film, ami egyszerre ünnepli a színházat, az irodalmat és a filmet, anélkül, hogy saját egyéniségét alévetné a nagy fennköltségnek. Gwyneth Paltrow csóklopó, Joseph Fiennes naplopó, Judi Dench showlopó, Ben Affleck meg... jóba' volt a Miramaxszal.

#05 Amerikai história X (American History X)
Tony Kaye filmje fajsúlyos - és kizsákmányolható - témájánál fogva népszerűségre volt ítélve, és lehet, hogy e népszerűség egy szelete éppen olyan rossz úton fogant, mint a főhős jóra nem vezető érzelmei... Mindazonáltal Edward Norton figurájának precíz eljátszása, mozgatása feledteti, hogy Edward Furlong szerepe csak az övét szolgálja ki, és simán érvényt szerez a három legemlékezetesebb jelenetnek, amik mentén a többi sorjázik. Erős, mint a gyűlölet és drámai, mint a megváltás.

#04 Szimpla ügy (A Simple Plan)
Fargo kicsiben - itt is a pénz körül forognak a történések a hóban, és a pénz olyan, hogy a jó emberekből is kihozza a rosszat. Sam Raimi ezt a bátor tételt alaposan szemlélteti: feszültségben tartja szereplőit (nem csak őket), s ahogy Scott B. Smith saját könyvét adaptálva variálja őket és a körülményeket, az egyre csak nyomatékosítja a kist a kisvárosiban. Ellapátol, szimplán, ügyesen.

#03 Truman show (The Truman Show)
Sci-fi volt két évtizede, és talán azt hittük, hamarosan nem lesz az, de mégis: Peter Weir oly sok mindent sugárzó drámája a személyiségi jogok sosem látott vigyázásának korában változatlanul aligha ölthetne valós formát. Elég is ezt a filmet nézni, amiben Jim Carrey a tőle megszokottat és a tőle maximálisan telhetőt is hozza, ám mégsem ő a sztár, hanem a körítés és a kerítés. Ha tovább kapcsoltál, nem kapcsoltál.

#02 Armageddon (Armageddon)
Van valami összefoglaló-jellegű az Armageddonban: Bruce Willis szerepköréé, Michael Bay kraftjáé, a nyári blockbuster szellemiségéé, a hollywoodi meséléséé... És ezek együtt megdolgoznak azért, hogy ez a frenetikus szórakoztatógépezet túlnőjön óhatatlan kritikáin. Sőt. Cselekményszövésében valójában kiegyensúlyozott és súllyal bíró, az esze hiányosságait tripla tökkel kompenzáló produktum, borzoló izgalmakkal, eltaláló drámával és nagyon odavaló figurákkal. És az a színészgárda: a legdurvább mainstreambe indie-arcok tömegét fogták be, a Fargóból, a Good Will Huntingból, a Pengeélenből, a Petárdából, a Lopott szépségből... Úgyhogy, ja, az Armageddon a fajtáját új szintre emelő s egyben legkiválóbban képviselő film, minden ellentmondásával (ugyannabban a kategóriában Oscarra és Arany Málnára is jelölték) együtt.

#01 Ryan közlegény megmentése (Saving Private Ryan)
Steven Spielberg sok-sok filmemlékmű-állításának egy szabadabb rendelkezésű darabja a Ryan közlegény megmentése, de talán éppen ezért az egyik leginkább magával ragadó. A háborús filmek új etalonját jelentette bemutatója idején, s minthogy máig megőrizte mérvadóságát, nevezhetjük mérföldkőnek a komplett amerikai filmgyártásban. Ha amerikai filmgyártás, annak persze háborús filmes rossz szokásait is magában hordozza, de mindegy, így is elmondható róla, hogy: Earned this.