A "régen minden jobb volt"-érzékeltető éves toplistázás – 1995 és 1996 utáni – újabb állomása akár végcél is lehetne, hiszen önmagában annyi emlékezetes és jó filmet termett, amennyivel meglett volna a kilencvenes évek hátralévő pár esztendeje is. Igazán kemény dió volt csupán 20-at kiválasztani közülük, sok variálás előzte meg azt, ami következik. Vitasd, de ne feledd: tegnap simán máshogy festett volna, ahogy holnap is máshogy festene – ilyen szorosan sorakoznak.

#20 Játsz/ma (The Game)
David Fincher a Hetediket követte ezzel a ravasz, érdekfeszítő thrillerrel, szóval vert helyzetből kellett boldogulnia, de bár minden vert helyzet ilyen kielégítő végkimenetellel bírna. A Játsz/ma a bamba magyar címével ellentétben nem hajhászik mást, csak hogy az ember végre egyszer jól szórakozzon – és nekünk, nézőknek még csak nem is kell a születésnapunkig várni.

#19 A szélhámos (Vor)
Pavel Csuhrajt is titulálhatták szélhámosnak, miután variált filmjén az ősbemutatón vetítetthez képest, de a változtatások ismeretében ez csakugyan javára vált. Apafigura apátlan időkben, gyermeki hit eltolvajlása – szolid, de megmaradó dráma, háborús idők megszokott európai kirakatával, de nem elégszer megénekelt antihőssel és szenvedőkkel.

#18 Fedőneve: Donnie Brasco (Donnie Brasco)
Igaz történet, igen, szokásos gengszterkedések, igen, ám Joe Pistone sztorija mégsem unott darálás: a meghasonlott életű FBI-ügynök, akiről még a Család sem hiszi el, hogy tégla volt, és Lefty Ruggiero, a maffiózók "kisembere", akit rutinosan, de a tőle szokotthoz képest más vetülettel hoz Al Pacino, tesznek róla, hogy ne úgy álljunk fel a kétségtelenül sokoldalú Mike Newell filmje után: fuggetaboutit!

#17 Gattaca
A lélek nem kódolható – úgyhogy maradnak a gének, hogy emberré tegyék az embert. Örök érvényű kérdéskör, hűvös, mégis vonzó jövődíszletek között éretten kifejtve. Andrew Niccol sokat ígérő debütje modern sci-fi-kedvenccé nőtte ki magát, és az a biztos jele is megvan kultikusságának, hogy a kasszáknál leszerepelt; nálunk végül nem is vetítették.

#16 Good Will Hunting
Nem volt azért oly lázadó a Good Will Hunting a filmek között, mint hőse, de elég érzelem és ifjonti bölcsesség szorult belé, hogy újra és újra ihlető erővel bírjon – és ez úgy istenigazából Matt Damon és Robin Williams közös jelenetein, alakításán sugárzik át. Gus Van Sant azóta gyakran próbált megint rálelni erre az ihletre, miközben forgatókönyvírói elviharzottak mellette.

#15 Eljövendő szép napok (The Sweet Hereafter)
Melankolikus, szereplőit ködösen, mégis mély figyelemmel és fegyelemmel vázoló sorsdráma, középpontjában egy tragikus buszbalesettel, amelyből kirügyeznek a további kellemetlenségek. Ian Holm az anyagi esélyt és valamiféle épülést látó ügyvéd szerepében pályája legkimunkáltabb alakítását nyújtja, Atom Egoyan pedig szakmai csúcsot jegyez.

#14 Csillagközi invázió (Starship Troopers)
Más tollával: Első pillantásra Paul Verhoeven húsdaráló-mozija nem több, mint egy nagy és buta effektusmozi bődületes dialógusokkal és az utcáról beterelt, agyszívó bogár által gondosan kezelt szépfiúk és szőkék főszereplésével. A felszín alatt azonban Verhoeven tovább pumpálja a hol mulatságos, hol savanyú kritikát. [kritika]

#13 Boogie Nights
Paul Thomas Andersonban benne volt a bugi, és kirázott egy nagyon hangulatos, nagyon szerethető, nagyon kidolgozott történettel bíró pornó-filmet. Mark Wahlberg befutott (de már megbánta), Burt Reynolds karrierje magaslatán álldogált (de az Oscar-elbukást biztos bánja), az ipar pedig gazdagodott. Mármint a hollywoodi. Vagy mindkettő.

#12 A mennyország gyermekei (Bačče-hâ-ye âsemân)
Iránban az irány sosem a teljesen nyomorúságos, és így teremnek az igazán erős, mindig az életből másolt drámák. A mennyország gyermekei a nagyzoló nemzetközi és magyar cím ellenére szerényen elmesélt, fiatal szereplői által láthatóan megélt-átélt történet arról, hogy a gyermekek szemében mi minden tudja a világot jelenteni.

#11 Jackie Brown
Quentin Tarantino legérettebb filmjének szokták titulálni egyetlen olyan munkáját, amelyet nem ő írt (vagyis hogy csak adaptált), de ez a DVD-kiadásra írt kritikusi idézetet visszhangozza. Lehet, hogy így van, mindenesetre a Jackie Brownban az tényleg jó, hogy visszafogottabb a történetmesélése, nem oly szélsőségesek a figurái és a vérengzést is mellőzi. Elegancia, megfontoltság, a happyend tarantinói maximuma – így tűnik ki a direktor munkásságából Elmore Leonard munkássága. És romantikus filmnek sem utolsó.

#10 Amikor a farok csóválja... (Wag the Dog)
A háború színjáték, vásznon innen és túl. A politikai szatírákban az a jó, hogy mindig aktuálisak, hiszen a politika a kezdetek óta változatlan. Barry Levinson csillagos ötös betekintése a Fehér Ház híriparának kulisszái mögé egyúttal a hollywoodi bizniszt is megfarkalja, Dustin Hoffman príma mogul-alakításán lovagolva.

#9 Az ötödik elem (The Fifth Element)
Luc Besson utolsó fényes diadala: tempós,elrugaszkodott, látványgazdag sci-fi, Bruce Willis hősi és Gary Oldman gonoszi pályája netovábbjával. Ami valójában karakterizálja, hogy a megszokotthoz képest egészen átgondolt drágamulatság, és ami főbb: az eszményi elem eszményi tartalommal is képes felruházni.

#8 Ál/arc (Face-Off)
John Woo Hollywoodba ment, és... megcsinálta a Tökéletes célpontot. Bemelegítésként. Aztán a... Rés a pajzsont. Felpörgésként. És aztán... aztán az egyik leg-leg akciófilmet, ami az álomgyárból valaha kigurult. Mit kigurult, kitáncolt. Keringőzött, s közben galambok és golyók kísérték. Tökéletes házassága az Ál/arc a keleti fantáziának és a nyugati frenetizmusnak, John Travolta és Nicolas Cage olyan kaliberű játékával, amit már el se hisznek azok, akik ma látják őket.

#7 Lesz ez még így se (As Good As It Gets)
Mik a jó vígjáték ismérvei? Irtó cinikus, de melegszívű is, figuráinak nem csak helyzetei, de szíve-lelke is van, és persze Jack Nicholson játszik benne. A Lesz ez még így se tanítani valóan zsonglőrködik három főszereplőjével, szentül elhiteti, hogy a kiállhatatlan kiállható, mi több, érdekfeszítő lehet, és a néző végül úgy érzi: miatta akar jobb közönség lenni.

#6 Herkules (Hercules)
A Walt Disney kevesebbre tartott, ritkábban emlegetett egész estése több szempontból is úttörő volt: animációs technikája vegyítette a módozatokat, szakított a bevett rajzvonalakkal és szórakoztatóan teremtette meg a popkulturális utalásokban tobzódó családi mozit. A görög mitológiával való játszadozás, az egytől-egyig mókás szereplők (élen James Woodsszal/Kulka Jánossal) és az ízlésesen végigvezetett tanulság révén, miszerint nem az számít, milyen erős a karod, hanem hogy milyen erős szíved (és mindezt Herkulessel!), időtálló, felnőtteket is elszórakoztató gyerekfilm jött létre.

#5 A vadon hercegnője (Mononoke-hime)
Minden él, minden pusztít, minden pusztul – és minden újjáéled, így vagy úgy. Mijazaki Hajao-eszencia kivonására alkalmas, minden tekintetében nagyszabású remekmű, amely a megdönthetetlen ökologizmus mellé felvesz némi társadalmi-háborús megfigyelést és hőstípus-variánsi vizsgálódást is. A New York Post így jellemezte annak idején: az animációs filmek Star Wars-a. Nem hiszem, hogy túloztak.

#4 Szigorúan bizalmas (L.A. Confidential)
Más tollával: Dante Spinotti kamerája fantasztikus eleganciával kelti életre a kor keménygalléros, kemény vonású, de elképesztően álszent díszletvilágát, Jerry Goldsmith pedig olyan zenét komponált a filmhez, amely vetekszik a Kínai negyedhez írt szkórjával. Apropó Kínai negyed: mint ahogy maga Ellroy, Curtis Hanson is sokkal tartozik Polanski film-noir klasszikusának, s rövid időre, de ismét reményt adott az arra fogékony nézőknek, hogy Hollywood Star Wars utáni butulása talán visszafordítható. [kritika]

#3 Men in Black - Sötét zsaruk (Men in Black)
Az év egyik legdrágább és legsikeresebb filmje, vérbeli blockbuster, de lényegesen több annál: finoman szatirikus vígjáték, friss hátterű buddy cop movie, újító ufós science fiction, mércét változtató világvégefilm, és... minden idők egyik legjobb képregényi alapokon nyugvó filmje. A nézőjét valóban lenyűgözni és elrepíteni kívánó Men in Black - Sötét zsaruk kifogástalanul megírt cselekményére és nagy műgonddal megalkotott díszleteire, trükkjeire támaszkodva tört utat. Na meg Will Smith észveszejtő lazaságára.

#2 Az élet szép (La vita é bella)
Szerelem a náci éra idején, komédiás komoly időkben: Roberto Benigni holokauszt-filmjét az Akadémia keblére ölelte, s a rendhagyó közelítés ellenére a kritikusok többségének áldását is elnyerte. Nem csoda: jobb ellenszert az általános történelmi reményvesztettségre és a hasonlóaknál szokott történeti ismétlődésre keresve sem találnánk. Kevés haláltáboros filmről mondható el: bármikor érdemes nekiülni. És aki így tesz, jóval többet nyer egy igazi tanknál.

#1 Titanic
Más tollával: Az egy dolog, hogy a kilencvenes évek definitív filmje: új látóhatár a trükkök világában, grandiózus díszletek, karizma és egy olyan rendező, aki soha nem alacsonyodik le a popkultúrához – annak kell felnőnie hozzá. Ugyanakkor a Titanic időtlen munka: egy olyan örökérvényű sztorit zsákmányol ki ügyesen, amely már évszázadokkal ezelőtt is a bestsellerek bestsellere volt. A Titanic ugyan nem hozza le a csillagot az égről, de tényleg megpróbálja. [kritika]