aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: fejvadászat Takács Máté
2017. október 09. 17:32:00

Kategória: boxoffice 3 komment

A magyar közönség melegebb fogadtatásban részesítette a Szárnyas fejvadász 2049-et, noha az őszi sci-fik mezőnyében csak középtájt lépett be. A top 10-en kívül nyitott a Borg/McEnroe, a korábbi filmek pedig kellemes változási mutatókat élveztek.

br2049.jpg

> új filmek
Kétféleképpen lehet közelíteni a Szárnyas fejvadász 2049-hez, ha értékelni akarjuk magyar eredményeit, illetve eleve az elvárásokat is ez a meghasonlás jellemezhette. Mert egyrészt, nem lehet sejteni, mennyire is népszerű a magyar közönség körében az első rész, amit 1988 nyarán kezdtek játszani nálunk, és 459.170-en néztek meg. Sok sci-fi futott akkor, és ez teljesen átlagos eredménynek számított. Az első rendezői belebabrálást is műsorra tűzték a magyar mozik, és 1993-ban az InterCom csaknem 40 ezer nézőt számlálhatott - ez már pontosabb képet fest, miszerint megvan a maga tábora Ridley Scott sci-fijének. Huszonpár évvel később megérkezett a folytatás, és minthogy olyan időket élünk, amikor két pofára falja a magyar a tudományos-fantasztikumot, joggal lehetett elvárni, hogy már csak ezért is nagyot szól a 65 moziban játszott film, melyben a megbízhatóan ismerős Harrison Ford és a sokat jelen lévő fiatal-csalogató, Ryan Gosling is ott téblábol. És persze, nálunk tébláboltak egy évvel ezelőtt, mikor a film forgott. Mindez 45.080 érdeklődőt irányított a mozik felé az elmúlt négy nap folyamán, ami nem éri el a Mentőexpedíció vagy a Csillagok között 60-70 ezer néző közötti eredményét, (vagy épp a két héttel ezelőtti Kingsman: Az Aranykör 50 ezrét), de egy szinten van a rendező előzőjével, az Érkezéssel, a Gravitáció 38 ezrét meg még meg is haladja. Ez utóbbi film abból a szempontból fals összhasonlítást okoz, hogy egy kompakt thriller volt, ami hosszú távú érvényesülését a 3D-nek is köszönhette. És a pontosak akarunk lenni, hát a Csillagok között és a Mentőexpedíció is más kategória: űrsci-fik. Marad az Érkezés, ami tényleg jó kiindulás: 43,5 ezres kezdés után kb. 147 ezren nézték meg végül, és feliratosan vitte véghez tettét. A Szárnyas fejvadász 2049 nyitányát, ami 71,5 millió forintra rúg, így végső soron kielégítőnek tekinthetjük, ha tudomásul vesszük, hogy eltér a szokásos 150 millió dolláros blockbusterektől, amikhez szoktattak minket az év ezen szakában. Az, hogy kitart-e a jelensége, abszolút nyitott kérdés; 150 ezer látogatóra simán jó lehet még, pontosabb iránytűvel majd a következő hétvége után rendelkezünk.

Az életrajzi filmeknál már csak a sport-életrajzi filmek jelentenek nagyobb kihívást egy magyar forgalmazónak, mindazonáltal minden Pénzcsinálóra jut egy Hajsza a győzelemért is. A tenisz nem tartozik híresen a magyarokat érdeklő sportágak közé, és így a Borg/McEnroe-ban szereplő figurák is túl kevesek emlékezetében élnek ahhoz, hogy a fél év után jelentkező A Company Hungary csodát lásson. A filmre 1.940 néző ült be, ami szerény, de nem váratlanul szerény szám. A bevétel 2,9 millió forint volt, ami a 13. helyet érte.

> korábbi filmek
A Fórum forgalmazta Kingsman: Az Aranykör a hét folyamán átlépte a 100 ezer nézőt, a hétvégén pedig újabb 20.392 jegy kelt el rá, így már csak egy hét kérdése, hogy megelőzze az első rész végszámait.

> végszó & ami jön
A Szárnyas fejvadász 2049 korrekt nyitányt jegyez, az összforgalom őszi viszonylatokban kielégítő. A következő hétvégén az InterCom igyekszik tartani a vezető pozíciót, erre a Hóember próbál veszélyes lenni, ezen felül a My Little Pony - A film és a Himmler agyát Heydrichnek hívják is nevez.

> a top 10, október 5 - 8. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Szárnyas fejvadász 2049
71.5M 45.080 - 71.5M 45.080
2  Kingsman: Az Aranykör
28.8M 20.392 -35.5% 173.2M 122.871
3  Az
18.5M 12.984 -28.8% 392.1M 279.103
4  Egyenesen át
15.4M 11.071 -33.2% 44.6M 32.190
5  A LEGO Ninjago-film
14.6M 10.937 -10.0% 65.1M 48.723
6  Barry Seal: A beszállító
10.8M 7.223 -9.9% 204.0M 142.453
7  Újra otthon
8.6M 6.119 -23.0% 75.0M 54.901
8  Óriásláb fia
7.1M 5.524 -27.9% 49.6M 37.053
9  Tulipánláz
6.2M 4.456 -20.5% 16.9M 12.394
10  Sokkal több mint testőr
3.9M 2.489 -17.5% 163.9M 116.864

 

 

 

Címkék

harrison ford sport box office sci fi intercom sequel ryan gosling blade runner biopic box office hazai a company hungary blade runner 2049 borg mcenroe

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1712944887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2017.10.09. 17:50:28

Csak két kérdésem lenne Máté. Esteleg lehet e tudni, hogy megérte e az InterComnak a feliratos változat, vagyis hogy elég jól ment e százalékos elosztásban feliratosan a film. A másik ledig, hogy úgy néz ki, hosszú idő után először nem lesz októberben Moziünnep/Filmünnep, mert sehol nem látom kommunikálni, hogy lenne. Erről esetleg tudsz valamit?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.10.09. 19:50:33

@dzsoker1976: Egyikről se tudok mit mondani, de Filmünnep az elmúlt években sem hetekkel előre lett beharangozva, hanem épp csak előtte (hogy hát azért menjenek előtte is a népek, ne várjanak ki). Szóval még van remény...

dzsoker1976 2017.10.09. 21:07:50

Köszi a bíztató választ.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása