aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: buster Takács Máté
2016. július 17. 17:37:00

Kategória: film 12 komment

Vagy busted? Végre megmérettetett a sokat emlegetett, új Szellemirtók a mozikban, és persze, hogy nem lehet egyértelmű ítéletet hirdetni felette az első hétvége eredményei láttán. A sci-fi vígjáték mindenesetre az élre nem került, az továbbra is A kis kedvencek titkos élete tulajdonát képezi. Új film még a listán a The Infiltrator című krimi Bryan Cranston főszereplésével, csak így, említés szintjén.

ghostbusters_kiskep.jpg

> új filmek
Nagy publicitással érkezett meg csaknem 4000 moziba az új Szellemirtók (Ghostbusters; hazai bemutató: július 28.), amiből egyfajta mérföldkő kerekedett: aligha volt még film, aminek internetes visszhangja más felületeken (úgymint tévében vagy újságok lapjain) reakciókat váltott ki - és aligha akadt remake, ami ekkorra ellenállásba ütközött a régebbi változat kedvelőinél (mert most csak fókuszáljunk erre, és hagyjuk el a soviniszta kritizálást). A régebbi változat és folytatása a '80-as évek legnagyobb sikerei közé tartoztak, így igencsak meglepő, hogy egy harmadik filmre eddig kellett várni, eddig, amikor a közvetlen folytatások már divatjamúltak és egy újrakezdő produktummal jobban jár a stúdió (a Sony), mint egy konkrét harmadik résszel. A régóta tervezett projekt Paul Feig és Melissa McCarthy kezei közé került, akik rendre kiváló eredménnyel távoztak a kasszáktól, s lévén egy ismert portékáról van szó, szinte biztosra vehettük, hogy a Szellemirtók megtalálja nem kis méretű közönségét. 46 millió dollárral a lista második helyére érkezett meg a film, ami az ellenszelet figyelembe véve jó, és a rendezőnek és főszereplőnek se volt nagyobb nyitánya, ugyanakkor ez most egy költséges, gyorsabb kikopásra ítéltetett látványfilm, aminek az üdvösséghez bőven 50 millió felett kellett volna meglódulnia. Nem biztos, hogy újabb részeket könnyen szalajt majd, de egy futamra azért hivatottak voltak a női irtók a maguk 130 millió dollár köré várható bevételével. Bónuszként a nem szörnyű nézői visszajelzések és a kedvező kritikák szolgálnak.

Bryan Cranston beszivárog a legnagyobb drogkartellbe és leleplezi Pablo Escobar pénzmosó ügyleteit. 5 millió dollár értékben volt csábító alternatíva a The Infiltrator című bűnügyi dráma, ami a kritikusok szerint éppen olyan, mint a drogkartelles bűnügyi drámák zöme: sablonos, de korrekt. A Broad Green Pictures forgalmazó szerdán indította az 1600 mozi műsorára felkerült filmet, és vélhetően elégedettek a szerény eredményekkel - elvégre máris második legsikeresebb bemutatójukról van szó.

> korábbi filmek
A kis kedvencek titkos élete szépen termelt hétköznapokon is, de érezhetően nem tud olyan iramot diktálni, mint a Szenilla nyomában. A Universal animációja ettől függetlenül megőrizte az első helyet 50 millió dollárral, és tíz nap alatt a 200 milliós korlátot is ledöntötte. A Jégkorszak: A nagy bumm aligha lesz érvágás a film számára, úgyhogy még akár egy második helyben is reménykedhet a következő körben.

A Tarzan legendája harmadik hétvégéjét már 100 millió dollár fölött zárta - kevés sanszot adtak volna ennek egy hónappal korábban az elemzők, de tán még a Warner is. A kalandfilm ezzel A függetlenség napja: Feltámadásnak és a fél folytatásgarnitúrának is beintett.

A Szenilla nyomában szoros negyedik a listán, s újabb 11 milliójával eddigi bevétele 445 millióra módosult - ekkora összeget egyetlen rajzolt film (ceruzás vagy számítógépes) sem ért még el, a trónt pedig a tizenkét évig regnáló Shrek 2. adta át. Na persze, eladott jegyek számában az idei halak csak a tizenötödik legnépszerűbbek, s alighanem a 2003-as előd is megmarad nézettebbnek.

A Démonok között 2. több mint egy hónappal premierjét követően elérte a százmillió dollárt, s ez ritka dolog egy horrorfolytatás esetében. A spinoff folytatása és egy újabb spinoff után még harmadik részt is várhatunk.

> végszó & ami jön
A kötelezőt teljesítette a Szellemirtók, s A kis kedvencek titkos életével egyetemben erős élmezőnyt kanyarítottak. Jövő hétvégén a Star Trek: Mindenen túl pályázik első helyre 50 millió dollár feletti igényekkel, míg a teljesen kifulladt Jégkorszak: A nagy bumm örülhet, ha becserkészi a 30 milliót. Horrorfronton is új jelentkező kopogtat, s A zátony sikerét látva az Amikor kialszik a fényt sem szabad alábecsülni, noha valószínűtlen, hogy 10 millió fölé jut. A második-harmadik helyért éles küzdelem várható.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  A kis kedvencek titkos élete
$50.6m $203.1m $75m
2  Szellemirtók
$46.0m $46.0m $144m
3  Tarzan legendája
$11.1m $103.1m $180m
4  Szenilla nyomában
$11.0m $445.5m $200m
5  Mike és Dave esküvőhöz csajt keres
$7.5m $31.3m $33m
6  The Purge: Election Year
$6.1m $71.0m $10m
7  Központi hírszerzés
$5.3m $117.5m $50m
8  The Infiltrator
$5.3m $6.7m $25m
9  A barátságos óriás
$3.7m $47.3m $140m
10  A függetlenség napja: Feltámadás
$3.5m $98.5m $165m

 

 

Címkék

sony anniversary box office comedy sci fi reboot ghostbusters melissa mccarthy bryan cranston paul feig crime movie broad green

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr468896618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Repce Manó 2016.07.17. 17:59:33

A Központi hírszerzés elég jól nyomja, már a nyitóhétvégéjének a 3 és félszeresét hozta és még mindig elég stabilan jelen van.

Cel 2016.07.17. 20:47:04

Miért fulladt volna ki a Jégkorszak?

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2016.07.17. 21:30:10

Jobban nyitott mint szerettem volna, de legalább így is bukta lesz a Ghostbusters. És a nemzetközi piac sem fogja megmenteni, hisz a kínai kormány nem engedte be a filmet.

Repce Manó 2016.07.17. 22:22:29

@Feiertag Erik: azért ne felejtsük el, hogy könnyed vígjátékszerű filmről van szó, amik jellemzően hosszabb szavatossági idővel bírnak és valahol a pénteki nyitónap és a hétvége aránya is mutatja, hogy nem rohantak a népek azonnal a moziba, szóval van az a forgatókönyv, ami szerint szeptemberig 160 milliót is keres.

2016.07.17. 23:49:35

@Feiertag Erik:

de miért fontos és jó az, ha bukás?

Jester. 2016.07.18. 13:26:09

@WiteNoir: Rosszindulat. Én drukkolok a filmnek, az eredeti felett már nagyon eljárt az idő. Az első rész is béna már, de a második már a bemutató idején is szar volt.

Gallion 2016.07.18. 13:34:22

Mert egy szokásos bugyuta amerikai vígjáték, ahol az alpáriságon, az óvodás vicceken meg azon kéne nevetni hogy üvöltenek egymással a szereplők. Talán ha ez végre besül akkor elkezdenek olyan vígjátékokat készíteni amik nem agyhalottaknak készülnek.

kaamir 2016.07.18. 14:09:05

@WiteNoir: Minden remake bukása öröm, McCarthy és Feig bukása tripla öröm.

Repce Manó 2016.07.18. 17:43:08

@kaamir: ahogy a Ben-Hur (1959), A Sebhelyesarcú (198?) vagy A dolog is meg kellett volna bukjon. Én speciel örülök neki, hogy valami új ötlettel, mint férfiak helyett nők legyenek a főszereplők, rukkoltak elő és nem egyben lemásolták az egészet. Jó, én sem rajongok pont ezért az ötletért, de remélem, hogy elindít valamit Hollywood-ban és mernek majd újítani valami szokatlant, valamit, ami provokálja a nézőket, de talán még jól is elsül. Egyébként McCarthy engem is irritál, de ennek a filmnek az előzetesében valamiért nem, de fekete nőt viszont bizonyára gyűlölni fogom.

kaamir 2016.07.18. 18:35:41

@Repce Manó: ne hasonlítsuk a mostani állapotokat azokhoz az időkhöz, amikor a remake még fehér holló volt. Most is elférne évi néhány, jó minőségű, értelmes remake (true grit pl.), de alapvetően vérlázító ez a remake láz. Ezért bukjon szépen az összes.

Repce Manó 2016.07.18. 18:54:59

@kaamir: oké, ez speciel nem fog, de jobban járnánk, ha arra összpontosítanánk, amit érdemes megnézni, de megbuknak, mint Rendes fickók, ha valóban 25 milliós költsége van, akkor a The Infrintatort is temethetjük, örüljünk a The Shallows-nak és a Me Before You-nak meg a többinek. De ezzel a bukjon meg ez meg az a film, csak plusz reklámot generál neki, mert van olyan, speciel én is, aki csak azért is megnézné, hogy tudja, hogy tényleg olyan rossz-e.

Na megyek, megnézem A törzs c. ukrán krimidrámát, sok kritika érdekesnek találja.

Repce Manó 2016.07.18. 18:56:54

@Repce Manó: amúgy tudom, én is ezt csinálom sokszor. Leírom, hogy fúj Amerika kapitány mekkora egy trágya lett és erre valaki jegyet vesz rá, hogy kiderítse, igazam van-e ezzel kapcsolatban.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása