aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: árnyékban Takács Máté
2016. június 05. 18:02:00

Kategória: film 13 komment

A folytatásoknak továbbra is nehéz dolga van ezen a nyáron: a Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból csak félgőzzel lépett az első helyre. Ezzel szemben a Mielőtt megismertelek című romantikus film nyerőnek bizonyult, a Popstar: Never Stop Never Stopping pedig a nagyon eszement korhatáros vígjátékoktól nem szokatlan módon maradt észrevétlen.

tmnt_2_kiskep.jpg

> új filmek
Most majd megint várhatnak húsz évet az árnyékban a teknőcök: a Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból (Teenage Mutant Ninja Turtles: Out of the Shadows; hazai bemutató: június 30.) bevételei éppen úgy, drasztikusan esnek vissza az első részhez képest, mint annak idején A trutymó titkának. Ezúttal a Paramount talán nem követi el a Kiből lesz a szamuráj? helyét betöltő harmadik részt, és ha a Terminátor: Genisys nemzetközi bevételei láttán sem érzett késztetést a stúdió a folytatásra, akkor most sem lehet ilyesféle mentőforgatókönyv. A Michael Bay istápolta, 2014-ben új életre hívott franchise második része 35 millió dollárral lett csupán első, ami mondhatni fele annak, mint amennyivel két éve meglepett az első. A teknőcök régóta népszerűek, és e népszerűség most lett számmal mérhető, elvégre ezúttal tényleg csak azok fizettek be a harci mutánsokra, akik kifejezetten kíváncsiak rájuk. Elvégre, az elsőért senki sem írt köszönőlevelet Baynek, és az újabb eresztés előzetese éppenséggel ahhoz is tartozhatott volna, annyira egy kaptafára nyesték össze. Röviden: a folytatásbiznisz csődjének és az újragondolás, rebootolás hasznosságának iskolapéldája a Tini nindzsa teknőcök, amit újabb két évtized múlva megint elő lehet rángatni majd az árnyékból. Addig is 85 millió dollár jár az amerikai mozikból, 135 milliós költségvetés mellé.

Nyáron jól mennek a romantikus drámák, kiváltképpen, ha egy népszerű könyv adaptációjáról van szó. A Mielőtt megismertelek (Me Before You; hazai bemutató: június 16.) ilyen, és nagyon durva hiánypótlást jelent abban az alig 2800 moziban, ahová a Warner eljuttatta. Emilia Clarke és Sam Claflin kettőse 18 millió dollár értékben számít vonzónak, ami 20 milliós árcédula mellett fenemód kielégítő árfolyam. A kiválóra értékelő premiernézőket legalább annyi követheti még, hogy 60 millió felett álljon a mutató, mikor kivonják a forgalomból, de ennél egy tízessel több is simán összejöhet.

A Popstar: Never Stop Never Stoppingról messziről látszott, hogy lehet bármilyen vicces, nem fogja érdekelni a széles közönséget. A könnyűzenész életmódot korhatárosan kifigurázó vígjáték alkotógárdájában ott van Judd Apatow, egyébiránt olyanok dolgoztak rajta, akiknek jó pár kudarc fűződik a nevéhez; Az örök kaszkadőr, a MacGruber, Az elveszettek földje és a Kertvárosi kommandó mind a The Lonely Island néven futó trió, azaz Akiva Schaffer, Andy Samberg és Jorma Taccone agyszüleménye volt, és egyik sem szedte szét a kasszákat. A sort tehát 4.6 millió dollárral a Popstar is folytatja, de igazán csak lábjegyzet lehet a nyáron, annyi itt az égés, plusz hiába ment el csak a gyártásra 20 millió, későbbiekben simán lehet kedvenc a Universal gyermekéből bizonyos körökben.

Jane Austen-adaptáció tűnt a nyár első, limitált körből induló sikerének, ám a Love & Friendshipet a térnyerés most nem segítette túlságosan pár hétnyi szűkebb platformon történt sikerélmény után. A Kate Beckinsale főszereplésével készült kosztümös romantikus vígjáték a moziszám-emelés ellenére csökkengetett, de persze a Roadside Attractions még bízhat abban, hogy 12-14 millió dollárig is elsétál a nyár folyamán.

> korábbi filmek
Az X-Men: Apokalipszis a csalódást keltő nyitányát megharmadolta, így 22 millió dollárral áll a második helyen, összbevétele pedig azt mutatja, 160 millió dollárnál lényegesen többet nem fog gyűjteni végül. Végül is, az több mint amivel az X-Men: Az elsők kiszállt.

Még kiábrándítóbb, ahogy az Alice Tükörországban dolgai alakulnak. A Disney folytatása 60%-kal termelt kevesebbet most, tíz nap alatt pedig 50 milliót tudott csak összekaparni.

Mindeközben a Zootropolis - Állati nagy balhé világszinten elérte az egymilliárd dollárt, rajzfilmek közül negyedikként a Toy Story 3., a Jégvarázs és a Minyonok után.

> végszó & ami jön
A válság fokozódik, hiszen már június van, és sehol egy valamirevaló kasszaromboló Amerika Kapitány: Polgárháború óta. Mi több, a folytatások hanyatlása folytatódhat a Szemfényvesztők 2. érkezésével, s a Démonok között 2. sem látszik elődjét meghaladónak. Majd kiderül...

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Tini nindzsa teknőcök: Elő az árnyékból
$35.3m $35.3m $135m
2 1  X-Men: Apokalipszis
$22.3m $116.5m $178m
3 ú  Mielőtt megismertelek
$18.3m $18.3m $20m
4 2  Alice Tükörországban
$10.7m $50.8m $170m
5 3  Angry Birds - A film
$9.8m $86.7m $73m
6 4  Amerika Kapitány: Polgárháború
$7.6m $388.9m $250m
7 5  Rossz szomszédság 2.
$4.7m $48.6m $35m
8 ú  Popstar: Never Stop Never Stopping
$4.6m $4.6m $20m
9 6  A dzsungel könyve
$4.2m $347.5m $175m
10 7  Rendes fickók
$3.5m $29.1m $50m

 

 

Címkék

box office comedy warner paramount michael bay universal judd apatow sequel romance teenage mutant ninja turtles emilia clarke sam claflin

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr78781836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Repce Manó 2016.06.05. 18:37:36

@Lazók György: nézd meg a Rendes fickók számait, annak se megy a szekere és talán jobb filmet nem is látunk idén, vagy legalább is nem sokat. Attól tartok az egész mozibiznisz haldoklik, csak nagy számoknál könnyebb észrevenni.

Repce Manó 2016.06.05. 18:41:56

tegnap meglestem az Apokalipszist, most így sajnálom, mert amúgy lényegesen jobb, mint az Amerika Kapitány, már nem mintha magasan lenne a léc, de kellemesen szórakoztam rajta.

Csaba Turbucz 2016.06.05. 20:46:31

Takács Máté jövöhéten nyit a Warcraft is! Szerdán meg kinában

misafeco 2016.06.05. 21:07:50

@Repce Manó: Vagy csak a tavasz volt annyira erős, törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb visszaesik a mozizási kedv. Az USA-ban a Deadpool-Zootopia-BvS-Jungle Book-Civil War ötösfogat minden tagja elérte a 300 milliót, ilyen erős 3,5 hónap ritkán van év elején. A túlzsúfoltság és a "senki nem kért ehhez folytatást" effektus szintén közrejátszott az utóbbi idő kudarcaihoz.

misafeco 2016.06.05. 22:00:43

A Démonok között 2. fog tarolni jövő hétvégén. Megkockáztatom, hogy egyedül többet hoz majd, mint a Szemfényvesztők és a Warcraft együtt (USA).

Csaba Turbucz 2016.06.05. 22:16:10

@misafeco: ezt te se gondolod komolyan :D

misafeco 2016.06.05. 22:32:39

@Csaba Turbucz: De, komolyan gondolom. Ha nem is jön be a tippem, akkor is közel lesz. Hamarosan kiderül, ha nem lesz igazam, lehet rajtam röhögni. :)

Csaba Turbucz 2016.06.05. 23:07:33

@misafeco: bár... Fene se tudja, ha mindketten megállnak 30 körül a hétvégén összejöhet

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2016.06.06. 08:58:21

@Repce Manó: A Rendes fickók bukásnak született, maximum az menthette volna meg, ha szuperül sikerül, de sajnos (legalábbis szerintem) nem ez a helyzet.

sung_tongs 2016.06.06. 16:32:36

Szombaton ültünk be a Rendes fickókra, du.-i vetítésre, tele volt a terem. Simán megérdemelné, hogy máshol is hasonló kihasználtsággal fusson. Nyilván nem egy óriási eresztés, de személy szerint én végigröhögtem ezt a két szerencsétlent.

Atkakukac1989 2016.06.06. 19:34:16

Most nem azért, de nyárom is lesz egy Bourne, egy Independence 2 meg egy Szenilla (meg esetleg a Suicide Síuad), aztán szevasz. Semmi értelmes nem jön a nyáron. Így haldokolhat is a rendszer.

Repce Manó 2016.06.06. 20:01:53

@Atkakukac1989: The Shallows? már rég várunk egy jó cápás filmre, hátha felkerül a radarra... bár szerintem nem fog, de reméljük.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása