aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: nézőhegy Takács Máté
2015. október 19. 16:51:00

Kategória: film 4 komment

A filmünnep megtette hatását, ez kétségtelenül látszik a top 10-es (és azon túli) adatokból, de már egy eleve jó forgalmú víkendet követett ez az olcsóbb, így a várakozásokat nem múlta felül. A Hotel Transylvania 2. vezet, ugyanannyi nézővel, mint egy hete, nyomában szintén azonos számú érdeklődővel a Mentőexpedíció. A premierek közül a Bíborhegy és a Fák jú, Tanár úr! 2. nyerészkedett szépen, a Mélyütés pedig címéhez hűen fogott padlót. A Vissza a jövőbe mindeközben olcsóság nélkül futott telt házzal.

> új filmek
Tudjátok, mi vár azokra a bátor horrorfilmekre, amik a magyar vásznakra merészkednek: gyors elvérzés. Ha nem csupán egy olcsó ijesztgetőről van szó (és itt most az olcsót konkrét értelemben kell venni), akkor azért meg-megerőltetik magukat a nézők, így lett a 30 ezer néző felett termelő Poltergeist - Kopogó szellemből elfogadható résztvevő nyár elején, és talán a Bíborhegyre sem várt volna teljes sötétség, ha nem ezen a kényelmes hétvégén indul el. Ránézésre ugyanis színvonalasabb frászhozónak tűnik, neves alkotó áll mögötte, és persze szinkronizált is, nem beszélve arról, hogy a hét eső számú premierje lehetett. 29.711 jegy kelt el rá, ami máskor talán végeredménykét jelentkezett volna. S ha már végeredmény, az olyan filmek, amik csak az ilyen rásegítésekkel tudnak igazán jól menni, általában később már nem bírnak sokat (a Hajlakk 2007-ben összes nézője csaknem 70%-át az első, moziünnepes hétvégén vonzotta), úgyhogy 50 ezer látogatót szavazhatunk meg hitelbe a Bíborhegynek úgy, hogy még ne nagyon faragjunk rá. A UIP 39 vásznon látható terjesztése a harmadik helyet szerezte meg 23.4 millió forinttal.

A német vígjáték valahol A zűrhajó idején veszítette el a magyarok teljes érdeklődését, s ezután jó darabig egyetlen ilyen sem került a mozijainkba. Aztán tavaly kisebb meglepetésként élhette meg mindenki, aki csöppet is nyomon követi a magyar box office-t, hogy a Fák jú, Tanár úr! 30 ezer nézőig vitte. A folytatásra már nem kellett nekünk sem egy évet várni (mármint a német bemutatóhoz képest), hiszen odaát is csak nemrég óta fut a Fák jú, Tanár úr! 2., s a jelek szerint ez a cím nagyon egy nyelvet beszél a hazai diákokkal. A folytatás már majdnem ott is van, ahol az első zárt, hiszen 24.388 jegyet értékesítettek rá 31 moziban. A Big Bang Media a jövőben talán elkezdni feltúrni a fritzek komédiatárát, pláne, ha az újabb eresztés 60 ezer néző fölé verekszi magát, azaz duplázza az előzményt.

Csak a 10. helyet csípte meg a Mélyütés. A Forum Hungary negyed évig ült a bokszdrámán, és igazából a legjobban tették, hogy ezen a hétvégén küldték ringbe (konkrétan 36 vászonra, ami még eredménye ismerete nélkül is soknak tűnt volna), ám még így is alaposan kiütötték. 6.791 néző volt rá kíváncsi, és el tudjuk képzelni, mennyi lenne ez normál jegyárak mellett. A bunyó mindig is távol állt a magyaroktól, hiába voltak egykoron kereskedelmi csatornák heti nézettségének éllovasai a bokszmérkőzés-közvetítések: mozi és tévé az két külön világ, két külön közönség. Jake Gyllenhaal átlényegülése feliratos körülmények között elveszett a sűrűben, így 15 ezer nézőig sem fog tartani a menet. Még így is jobb, mint amit a Warrior - A végső menetnek kellett elszenvednie pár éve, de mi már a Rocky Balboától sem voltunk éppen elragadtatva. Kérdés, mi lesz így a Creed - Apollo fiával novemberben...

A Pannónia Entertainment újrabemutatási missziója eddigi legbuzgóbb állomásához érkezett a Vissza a jövőbével. A közkedvelt, annak idején 1.081.909 nézőt vonzó sci-fi vígjátéknak több extra körülmény is a malmára hajtotta a vizet: egyrészt az évforduló, ami nemzetközileg is felbolygatta a film körüli érdeklődést, másrészt az eredeti szinkronnal már jó ideje nem lehet látni a filmet, így ez most egy remek alkalomnak bizonyult minden megünneplésére. 9 moziban 3.883 fő gyűlt össze, ami legalábbis Budapesten igen komoly kihasználtságot jelent (a Corvin mozinak), és az eddig legjobb nyitányt a forgalmazó számára. A bevétel 4.59 millió forint, a hosszú játszás garantált, a folytatások remélve.

17 moziban került műsorra a Fúsi című izlandi drámai vígjáték. A Mozinet 581 új nézőt adhatott hozza a Mozinet Filmnapok és egyéb vetítéseken összegyűltekhez, így eddig 871-en látták. Ennyi teátrum mellett nem túl acélos számok, ahogy a 658 ezer ill. 963 ezer forintos bevétel sem az, de ez úgyis a forgalmazó legkisebb dobása ebben a hónapban...

A sok premier előtti filmből a Sicario - A bérgyilkos vetítéseit használták ki leginkább a nézők, hiszen a Freeman Film forgalmazta bűnügyi thriller 4.500 látogatóval várhatja majd országos nekiiramodását csütörtökön. Príma, csak legyen ilyen príma a folytatás is.

> korábbi filmek
A pálmát ezúttal is a Hotel Transylvania 2: Ahol még mindig szörnyen jó vitte, gyakorlatilag ugyanannyi nézővel, mint megdöbbentő premierjekor. A 71.650 látogató mellé 66.8 millió forint járt, vagyis a 3D-s vetítések 930 forintos ára tetten érhető némi számtan után. Az InterCom istápolta animációs folytatás már túl is lépte elődjét, hiszen 152.710-en nézték meg 11 nap leforgása alatt, szemben annak 131 ezres végső forgalmával.

Ugyancsak változatlan nézettséggel jelentkezik második helyen a Mentőexpedíció. 54.778 eladott jegy egy harmadik víkenden igencsak ritka jelenség, szóval a lépések nagyon jól jöttek ki az InterCom sci-fije számára. 210 ezernél is többen meredtek már a vásznakra, és már biztosra vehető, hogy nálunk is lekörözi majd a Csillagok közöttet.

 

film 1. hétvége
2. hétvége
3. hétvége
 Prometheus
 66.564 / 66.564 28.531 / 118.286 15.725 / 146.364
 Gravitáció 38.607 / 38.607 21.575 /   75.742 29.643 / 119.765
 Csillagok között
64.150 / 64.150 51.177 / 136.866 32.200 / 183.904
 Mentőexpedíció
 66.218 / 66.218  54.562 / 142.339  54.778 / 210.466

Prometheus vs. Gravitáció vs. Csillagok között. vs. Mentőexpedíció (nézőszám)

film 1. hétvége
2. hétvége
3. hétvége
 Prometheus  99.7m / 99.7m 43.4m / 176.8m 24.2m / 218.7m
 Gravitáció 63.5m / 63.5m 36.8m / 125.5m 48.3m / 196.8m
 Csillagok között
90.2m / 90.2m 71.9m / 190.4m 45.9m / 255.7m
 Mentőexpedíció
 99.4m / 99.4m  82.0m / 212.0m  49.7m / 280.4m

Prometheus vs. Gravitáció vs. Csillagok között. vs. Mentőexpedíció (bevétel)

A kezdő a 100.000-es, az Everest a 150.000-es korláton huppant át, miközben a Legenda igen valószínűtlen módon túl van az 50.000-en, több hétvégi látogatóval (23.710), mint a nyitánykor.

> végszó & ami jön
A top 10-re cirka 60.000-rel több jegy kelt el, mint egy hete, ami komoly növekmény, de nem olyan elsöprő, mint azt megszokhattuk ezektől a kedvezményes hétvégéktől, ám nem azért, mert oly érdektelen lett volna, hanem mert már egy hete is igen magas fordulatszámon pörögtek a mutatók. Ahogy a dolog kinéz (például egy háromnapos hétvégével), a következő kör sem lesz parkolópálya, bár a premierek közül csak Az utolsó boszorkányvadász esélyei tűnnek érdeminek a dobbantásra. A többiek össze fognak veszni a talán már fáradó közönségen: a Sicario - A bérgyilkos reménykedik a jó folytatásban (ez 15 ezer nézőhöz közeli startot jelentene), a Pán nálunk sem lesz egy tovafutó siker (20 ezer néző felett már közel állna hozzá), s a Forum Hungaryre is egy újabb bukkanó vár Az ételművésszel. A Kókusz Kokó, a kis sárkány lemészároltatja magát a Hotel Transylvania 2.-vel, a Veszettek pedig azzal, hogy magyarvalóságos erőszakkal akarja 1600 forint elköltésére ösztönözni a jónépet, márpedig azt a tévéhíradóban is láthatnak.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Hotel Transylvania 2.
66.8m -31.6% 176.1m 152.710
2 2  Mentőexpedíció
49.7m -39.4% 280.4m 210.466
3 ú  Bíborhegy
23.4m - 23.4m 29.711
4 ú  Fák jú, Tanár úr! 2.
18.7m - 20.0m 25.233
5 3  Legenda
18.7m -39.3% 57.9m 52.151
6 4  A kezdő
15.7m -35.4% 143.3m 111.101
7 6  Kötéltánc
12.4m -18.2% 34.3m 26.004
8 5  Everest
10.9m -35.2% 221.6m 152.024
9 7  Az útvesztő: Tűzpróba
8.2m -39.7% 185.8m 134.755
10 ú  Mélyütés
5.6m - 5.6m 6.791

Címkék

horror anniversary box office comedy mozinet forum hungary drama sequel back to the future eurocinema uip duna film box office hazai big bang media crimson peak filmunnep pannonia entertainment

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr487990545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2015.10.19. 18:57:08

Csak egy megjegyzés a hazai box office történelméhez: Vidéki CC-ben (konkrétan Miskolcon) szombati előadásra már nem kaptunk jegyet A kezdőre (Előtte a Kötéltáncot néztük és eléggé kevesen, igaz 2D-s vetítés volt). Ezért magabiztosan álltam oda megint a pénztárhoz, hogy tuti kapunk jegyet, de nem. (Konkrétan 1 hely volt). Így vasárnap visszamentünk megint és egy fél órával hamarabb álltunk a pénztárhoz, de akkor is már csak az első 3 sor valamelyikében volt hely. Nagyon meglepett, hogy mindkét nap teltházzal ment ez a film, nem is csodálom, hogy átlépte a 100 ezret.

Egyébként tetszett mindkét film. :D

Valkyr81 2015.10.22. 10:55:05

Nagyon kíváncsi lennék, hogy az SW7 jegyelővétele hogy alakul majd. Erről lesz valamilyen elemzés/adat? Vagy csak akkor számít majd ha beülnek a moziba?

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.10.22. 13:22:42

@Valkyr81: Mindenképpen foglalkozunk majd a dologgal a premiert megelőzően, ám most még tán korai. A már eladott jegyeket egyébként készpénznek lehet venni, ha feltételezzük, hogy legfeljebb néhány száz visszaváltó lesz - több tízezres nagyságrendet az még nem érint lényegesen. Viszont hiába Az ébredő Erőre kel el a legtöbb jegy a héten, nyilván, egy műsoron még nem lévő film nem vezetheti a toplistát. :) Majd akkorra számítanak, amikorra szólnak: december 18 és 23. közé.

Valkyr81 2015.10.22. 13:26:10

@Takács Máté: Köszi a választ, kíváncsi leszek majd az eredményekre amikor itt az ideje.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása