Miről beszélek, amikor rajzfilmről beszélek? Biztosan tud mindenki mondani legalább három-négy ismérvet, noha a Shrek által kitaposott újabb ösvényen számtalan vadhajtást tapasztalhatunk, amik átformálják a fogalmat. És csak időnként méltóztatnak a nagy animációs stúdiók metszőollóval lépni rá, erre is leginkább a Disney hajlamos, talán mert csak ők hitelesek régimódi mesékben. A Sony Pictures Animation legnagyobb sikere, a Hotel Transylvania klasszikus figurákat vonultat fel, új szellemben: mindet egyszerre, mert manapság az ilyen all-star filmekkel lehet csak igazán nagyot szólni. Szólni pedig a felnőttekhez ugyanúgy kell, mint a gyerekekhez, és ez az, ahol a Hotel Transylvania 2. eltéved az erdőben.

Gyerekeknek túl horrorisztikus, felnőtteknek túl infantilis. Röviden így nevezhetnénk meg a legfőbb problémát a filmmel, bár a kettő látványosan elkülönül egymástól, szóval az egyszerű módja annak, hogy mindenki maradéktalanul élvezhesse, az az, hogy a gyerekeket szépen beküldik az ősök a kezdésre, majd fél óra után ők ülnek be, és a srácokat kitessékelik a szomszédos játszóházba. Ütődött ugrabugrálás, megfáradt vagy átültethetőségi korlátokba ütköző szörnyes viccek és agyzsibbasztó szükségpoénok nyitnak, majd szép lassan a felvont szemöldökök sűrűjét generáló bizarrabbak kezdik átvenni a teret, hogy aztán a morbid megnyilvánulások végül all-out rémiszgetésekbe torkolljanak. Ha túlzok is, a lényeg átjön: a hangvételibeli konzisztencia hiánya miatt siklik ki a folytatás.

Pedig nem mindenhol sikertelen. A sztori például jó. Drakulának unokája születik, és a vérszívó hoteltulajdonos mindenáron ki akarja hozni félig ember, félig vámpír utódjából a vámpírt, hogy a kis Dennisnek ne kelljen búcsút intenie az embergyermek számára túl veszélyes Transzilvániának, és így mellette maradhasson. Egy családi filmhez ideális ötlet, hiszen mindenki számára biztosít egy kis azonosulást, ráadásul alaposan ki lehet élni benne a közkedvelt másság és elfogadás témakör fogásait. A figurák is mókásak, ez alól éppen csak a főszereplő, Drakula a kivétel: az Adam Sandlerről formált vámpíron nincs mit kedvelni és nem is vicces; baráti köre, a múmia, a farkasember és a frankensteini szörny (ja, meg a láthatatlan ember, bár ő többnyire mintha ott se lenne) jobb pillanatokat kapnak, de ez a rajzfilmekre gyakran jellemző: a mellékszereplők válnak inkább kedvenccé.

Szóval Sandlerre nem kenném rá, de biztosan mélyen benne van a keze abban, hogy se vígjátékként, sem horrorfilmként, sem pedig gyerekfilmként nem tud kiteljesedni a Hotel Transylvania 2., pedig mindegyikre kísérletet tesz. Ha felvállalták volna vagy a Coraline és a titkos ajtó gyerekesség nélküli, vagy A halott menyasszony felnőtteket célzó nyomvonalát (márpedig Genndy Tartakovsky rendezőből ennyit ki lehet nézni), akkor lehetett volna valami egyben emészthetőt fabrikálni belőle, így viszont két szék között a pad alá esik. Vérmes, ahol felesleges, másutt meg vérszegény. A kasszasikerre való tekintettel biztosan lesz harmadik rész. Időszerű lenne hát egy kiadós vérfrissítés.

Kövess minket facebookon és twitteren!