Same shit, different year, summázta a helyzetet az egyik kolléga, pedig csak részben van igazi. Ha van kihalásos alapon működő díjátadó, akkor annak az Emmy az egyik iskolapéldája, de ez már csak egy ilyen műfaj: ha szeretsz egy show-t, minden évben szavazol rá, és ebbe a logikába még úgy is nehéz belekötni, ha történetesen te már torkig vagy vele. Szóval az illúziókat most is tessék hátrahagyni, a pár nap múlva nyilvánosság elé tárt jelölt-listákon ott lesz, ami mindig is ott van, de azért talán akad majd néhány meglepetés. Jöjjenek hát a tippek, megspékelve egy saját, azaz tökéletesen szubjektív szavazócédulával, vagyis ki kap jelölést és kinek kéne jelölést kapnia... a végén pedig ti is szavazhattok!

Kezdjük a vígjátékokkal, mert hát mégis csak itt íródhat a nagyobb Emmy-történelem. A Modern Family-t zsinórban ötször hozták ki győztesnek az Akadémia tagjai, amely bravúr ezidáig csak a Frasier című komédiának sikerült, ami azonban elvesztette hatodik jelölését az Ally McBeal ellen. A kérdés persze adott, a Modern Family vajon képes lesz-e új rekordot felállítani vagy elődje sorsára jut. A fogadóirodák az első verzióra tippelnek, amire lássuk be, bőven van esély. A széria legutóbbi évadából is könnyen össze lehet szedni 4-5 „ajánló epizódot”, amelyekkel meg lehet nyerni a szavazókat, különös tekintettel a 16., Connection Lost című epizódra, ami önmagában szerez majd vagy féltucat jelölést a sorozatnak.
Ez persze a többire is igaz lehet, márpedig a reménységek között bőven akad, amelyik éppen a modernék regnálása miatt már évek óta a koszorúslány szerepkörre kárhoztatott. Ennek megfelelően nyugodt szívvel lehet fogadni arra, hogy a The Big Bang Theory ötödször, a Veep negyedszer, Louie pedig harmadszor is visszatér a jelöltek listáján, míg a Silicon Valley ha kisebb eséllyel is, de talán másodszor is megmérettetheti magát. Maradt két hely, ezek közül egyiket játszi könnyedséggel szerzi meg az Amazon Prime agyonimádott (és díjazott) vígjátéka, a Transparent. A másik akár többesélyes is lehet, hiszen most köszönt le a Parks and Recreation, de az időközben szupersztárrá vált Chris Pratt ide vagy oda, Emmy nem igazán kedveli a városfejlesztőket (eddig egyszer jelölték). Ott van még az HBO két kritikuskedvence (Togetherness és Looking), de ezeket el fogja nyomni a Veep, a Broad City pedig még mindig túl sikamlós az Akadémiának, ellenben a Netflix újoncával (Unbreakable Kimmy Schmidt), ami mögött még egy szép kis marketinghadjárat is áll majd, spoilernek azonban jegyezzük fel az évad egyik legnagyobb meglepetését, a You’re the Worst című tényleg nagyszerű kis komédiát.
LEGJOBB VÍGJÁTÉK
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Modern Family | 1. Louie |
| 2. Veep | 2. Veep |
| 3. Transparent | 3. Transparent |
| 4. The Big Bang Theory | 4. Silicon Valley |
| 5. Louie | 5. Parks and Recreation |
| 6. Silicon Valley | 6. Broad City |
| 7. Unbreakable Kimmy Schmidt | 7. You're the Worst |
spoiler: Parks and Recreation

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (VÍGJÁTÉK)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Julia Louis-Dreyfus (Veep) | 1. Julia Louis-Dreyfus (Veep) |
| 2. Amy Poehler (Parks and Recreation) | 2. Lily Tomlin (Grace and Frankie) |
| 3. Edie Falco (Nurse Jackie) | 3. Abbi Jacobson (Broad City) |
| 4. Ellie Kemper (Unbreakable Kimmy Schmidt) | 4. Amy Poehler (Parks and Recreation) |
| 5. Lily Tomlin (Grace and Frankie) | 5. Ilana Glazer (Broad City) |
| 6. Gina Rodriguez (Jane the Virgin) | 6. Kristen Schaal (The Last Man on Earth) |
spoiler: Lisa Kudrow (The Comeback)
LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Allison Janney (Mom) | 1. Constance Wu (Fresh Off the Boat) |
| 2. Julie Bowen (Modern Family) | 2. Allison Janney (Mom) |
| 3. Mayim Bialik (The Big Bang Theory) | 3. Anna Chlumsky (Veep) |
| 4. Anna Chlumsky (Veep) | 4. Gaby Hoffmann (Transparent) |
| 5. Kate McKinnon (Saturday Night Live) | 5. Melanie Lynskey (Togetherness) |
| 6. Jane Krakowski (Unbreakable Kimmy Schmidt) | 6. Julie Bowen (Modern Family) |
spoiler: Constance Wu (Fresh Off the Boat)
LEGJOBB SZÍNÉSZ (VÍGJÁTÉK)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Jeffrey Tambor (Transparent) | 1. Jeffrey Tambor (Transparent) |
| 2. Jim Parsons (The Big Bang Theory) | 2. Louis C.K. (Louie) |
| 3. William H. Macy (Shameless) | 3. Rob Delaney (Catastrophe) |
| 4. Louis C.K. (Louie) | 4. Will Forte (The Last Man on Earth) |
| 5. Don Cheadle (House of Lies) | 5. Jim Parsons (The Big Bang Theory) |
| 6. Billy Crystal (The Comedians) | 6. Thomas Middleditch (Silicon Valley) |
spoiler: Matt LeBlanc (Episodes)
LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Ty Burrell (Modern Family) | 1. Hugh Laurie (Veep) |
| 2. Tony Hale (Veep) | 2. Sam Waterston (Grace and Frankie) |
| 3. Tituss Burgess (Umbreakable Kimmy Schmidt) | 3. Ty Burrell (Modern Family) |
| 4. Andre Braugher (Brooklyn Nine Nine) | 4. Steve Zissis (Togetherness) |
| 5. Hugh Laurie (Veep) | 5. T.J. Miller (Silicon Valley) |
| 6. Eric Stonestreet (Modern Family) | 6. Nick Offerman (Parks and Recreation) |
spoiler: Chris Pratt (Parks and Recreation)
![]()
Fentebb említettem, hogy a nagyobb Emmy-történelmet a Modern Family írhat, de a drámák közül is kikerülhet egy újabb csúcstartó. Erre a már négyszer nyertes Mad Mennek* van esélye, ami most a Breaking Bad eltűnésével visszamászhat a csúcsra, hogy ebben a kategóriában egyedüli ötszörös bajnokként búcsúzzon a képernyőtől, maga mögé utasítva ezzel a Hill Street Bluest, az L.A. Law-t és a The West Winget. Ugyancsak a fogadóirodákra hivatkozva azt tudom mondani, erre jó esély van, de azért talán az eddig négyszer hoppon maradt Game of Thrones sem adja olyan könnyen magát, no meg a szintén többszörös vesztes House of Cards, a The Good Wife és a Downton Abbey is újra ringbe száll, nem is beszélve az idén a drámák között versenyző Orange is the New Blackről, ami szintén okozhat meglepetéseket. Igen, az újoncoknak itt most nem sok szava lesz, pedig a kiváló The Leftovers, a szintén remek The Affair vagy a mindenki új kedvence Better Call Saul is megérdemelne egy kis figyelmet, amit azonban valószínűleg a hip-hop szappan megasiker, az Empire fog elorozni előlük.
*amivel sajnos nem sikerült utolérnem magam, így a "jelölést kéne kapnia" listákról is lemaradt.
LEGJOBB DRÁMA
| JELÖLÉST FOG KAPNI... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Mad Men | 1. House of Cards |
| 2. House of Cards | 2. The Leftovers |
| 3. Game of Thrones | 3. The Affair |
| 4. Orange is the New Black | 4. The Good Wife |
| 5. Downton Abbey | 5. Better Call Saul |
| 6. The Good Wife | 6. Game of Thrones |
| 7. Empire | 7. Orange is the New Black |
spoiler: Homeland

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Viola Davis (How to Get Away with Murder) | 1. Viola Davis (How to Get Away with Murder) |
| 2. Taraji P. Henson (Empire) | 2. Tatiana Maslany (Orphan Black) |
| 3. Robin Wright (House of Cards) | 3. Taraji P. Henson (Empire) |
| 4. Julianna Margulies (The Good Wife) | 4. Robin Wright (House of Cards) |
| 5. Claire Danes (Homeland) | 5. Julianna Margulies (The Good Wife) |
| 6.Ruth Wilson (The Affair) | 6. Ruth Wilson (The Affair) |
spoiler: Elisabeth Moss (Mad Men)
LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Maggie Smith (Downton Abbey) | 1. Carrie Coon (The Leftovers) |
| 2. Uzo Aduba (Orange is the New Black) | 2. Maisie Williams (Game of Thrones) |
| 3. Christina Hendricks (Mad Men) | 3. Kate Mulgrew (Orange is the New Black) |
| 4. Christine Baransky (The Good Wife) | 4. Katheryn Winnick (Vikings) |
| 5. Sissy Spacek (Bloodline) | 5. Charlotte Rampling (Broadchurch) |
| 6. Lena Headey (Game of Thrones) | 6. Ann Dowd (The Leftovers) |
spoiler: Joanne Froggatt (Downton Abbey)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (DRÁMA)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Jon Hamm (Mad Man) | 1. Kevin Spacey (House of Cards) |
| 2. Kevin Spacey (House of Cards) | 2. Bob Odenkirk (Better Call Saul) |
| 3. Terrence Howard (Empire) | 3. Clive Owen (The Knick) |
| 4. Bob Odenkirk (Better Call Saul) | 4. Kyle Chandler (Bloodline) |
| 5. Kyle Chandler (Bloodline) | 5. Dominic West (The Affair) |
| 6. Clive Owen (The Knick) | 6. Aden Young (Rectify) |
spoiler: Jeff Daniels (The Newsroom)
LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)
| JELÖLÉST KAP... | JELÖLÉST KÉNE KAPNIA... |
| 1. Peter Dinklage (Game of Thrones) | 1. Ben Mendelsohn (Bloodline) |
| 2. Mandy Patinkin (Homeland) | 2. Peter Dinklage (Game of Thrones) |
| 3. Jon Voight (Ray Donovan) | 3. Michael Kelly (House of Cards) |
| 4. Jonathan Banks (Better Call Saul) | 4. Jonathan Banks (Better Call Saul) |
| 5. Ben Mendelsohn (Bloodline) | 5. Jussie Smollett (Empire) |
| 6. Jim Carter (Downton Abbey) | 6. Gustav Skarsgaard (Vikings) |
spoiler: John Slattery (Mad Men)

És most ti jöttök! A legesélyesebbnek tartott 12-12 játékosból melyiket tennétek első helyre egy képzeletbeli szavazólapon?
Az évad sorozatainak értékelésit itt találjátok.
Kövess minket facebookon és twitteren!

Az oldalon található tartalmak kizárólag








