aeon flux

ready for the action now, danger boy?

emmy 2015: ki fog és kinek kéne... Németh Barna
2015. július 14. 08:33:00

Kategória: tv 11 komment

Same shit, different year, summázta a helyzetet az egyik kolléga, pedig csak részben van igazi. Ha van kihalásos alapon működő díjátadó, akkor annak az Emmy az egyik iskolapéldája, de ez már csak egy ilyen műfaj: ha szeretsz egy show-t, minden évben szavazol rá, és ebbe a logikába még úgy is nehéz belekötni, ha történetesen te már torkig vagy vele. Szóval az illúziókat most is tessék hátrahagyni, a pár nap múlva nyilvánosság elé tárt jelölt-listákon ott lesz, ami mindig is ott van, de azért talán akad majd néhány meglepetés. Jöjjenek hát a tippek, megspékelve egy saját, azaz tökéletesen szubjektív szavazócédulával, vagyis ki kap jelölést és kinek kéne jelölést kapnia... a végén pedig ti is szavazhattok!

emmy-lead.jpg

Kezdjük a vígjátékokkal, mert hát mégis csak itt íródhat a nagyobb Emmy-történelem. A Modern Family-t zsinórban ötször hozták ki győztesnek az Akadémia tagjai, amely bravúr ezidáig csak a Frasier című komédiának sikerült, ami azonban elvesztette hatodik jelölését az Ally McBeal ellen. A kérdés persze adott, a Modern Family vajon képes lesz-e új rekordot felállítani vagy elődje sorsára jut. A fogadóirodák az első verzióra tippelnek, amire lássuk be, bőven van esély. A széria legutóbbi évadából is könnyen össze lehet szedni 4-5 „ajánló epizódot”, amelyekkel meg lehet nyerni a szavazókat, különös tekintettel a 16., Connection Lost című epizódra, ami önmagában szerez majd vagy féltucat jelölést a sorozatnak.

Ez persze a többire is igaz lehet, márpedig a reménységek között bőven akad, amelyik éppen a modernék regnálása miatt már évek óta a koszorúslány szerepkörre kárhoztatott. Ennek megfelelően nyugodt szívvel lehet fogadni arra, hogy a The Big Bang Theory ötödször, a Veep negyedszer, Louie pedig harmadszor is visszatér a jelöltek listáján, míg a Silicon Valley ha kisebb eséllyel is, de talán másodszor is megmérettetheti magát. Maradt két hely, ezek közül egyiket játszi könnyedséggel szerzi meg az Amazon Prime agyonimádott (és díjazott) vígjátéka, a Transparent. A másik akár többesélyes is lehet, hiszen most köszönt le a Parks and Recreation, de az időközben szupersztárrá vált Chris Pratt ide vagy oda, Emmy nem igazán kedveli a városfejlesztőket (eddig egyszer jelölték). Ott van még az HBO két kritikuskedvence (Togetherness és Looking), de ezeket el fogja nyomni a Veep, a Broad City pedig még mindig túl sikamlós az Akadémiának, ellenben a Netflix újoncával (Unbreakable Kimmy Schmidt), ami mögött még egy szép kis marketinghadjárat is áll majd, spoilernek azonban jegyezzük fel az évad egyik legnagyobb meglepetését, a You’re the Worst című tényleg nagyszerű kis komédiát.

LEGJOBB VÍGJÁTÉK

JELÖLÉST KAP...              JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Modern Family                                           1. Louie                                                
2. Veep 2. Veep
3. Transparent 3. Transparent
4. The Big Bang Theory 4. Silicon Valley
5. Louie 5. Parks and Recreation
6. Silicon Valley 6. Broad City
7. Unbreakable Kimmy Schmidt    7. You're the Worst

spoiler: Parks and Recreation 

parks-and-rec-banner1.jpg

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (VÍGJÁTÉK)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Julia Louis-Dreyfus (Veep) 1. Julia Louis-Dreyfus (Veep)
2. Amy Poehler (Parks and Recreation) 2. Lily Tomlin (Grace and Frankie)
3. Edie Falco (Nurse Jackie) 3. Abbi Jacobson (Broad City)
4. Ellie Kemper (Unbreakable Kimmy Schmidt) 4. Amy Poehler (Parks and Recreation)
5. Lily Tomlin (Grace and Frankie) 5. Ilana Glazer (Broad City)
6. Gina Rodriguez (Jane the Virgin) 6. Kristen Schaal (The Last Man on Earth)

spoiler: Lisa Kudrow (The Comeback)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...               
1. Allison Janney (Mom) 1. Constance Wu (Fresh Off the Boat)
2. Julie Bowen (Modern Family) 2. Allison Janney (Mom)
3. Mayim Bialik (The Big Bang Theory) 3. Anna Chlumsky (Veep)
4. Anna Chlumsky (Veep) 4. Gaby Hoffmann (Transparent)
5. Kate McKinnon (Saturday Night Live) 5. Melanie Lynskey (Togetherness)
6. Jane Krakowski (Unbreakable Kimmy Schmidt) 6. Julie Bowen (Modern Family)

spoiler: Constance Wu (Fresh Off the Boat)

broad_city.jpg
LEGJOBB SZÍNÉSZ (VÍGJÁTÉK)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Jeffrey Tambor (Transparent) 1. Jeffrey Tambor (Transparent)
2. Jim Parsons (The Big Bang Theory) 2. Louis C.K. (Louie)
3. William H. Macy (Shameless) 3. Rob Delaney (Catastrophe)
4. Louis C.K. (Louie) 4. Will Forte (The Last Man on Earth)
5. Don Cheadle (House of Lies) 5. Jim Parsons (The Big Bang Theory)
6. Billy Crystal (The Comedians)                         6. Thomas Middleditch (Silicon Valley)   

spoiler: Matt LeBlanc (Episodes)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Ty Burrell (Modern Family) 1. Hugh Laurie (Veep)
2. Tony Hale (Veep) 2. Sam Waterston (Grace and Frankie)
3. Tituss Burgess (Umbreakable Kimmy Schmidt) 3. Ty Burrell (Modern Family)
4. Andre Braugher (Brooklyn Nine Nine) 4. Steve Zissis (Togetherness)
5. Hugh Laurie (Veep) 5. T.J. Miller (Silicon Valley)
6. Eric Stonestreet (Modern Family) 6. Nick Offerman (Parks and Recreation)

spoiler: Chris Pratt (Parks and Recreation)

silicon_valley.jpg

Fentebb említettem, hogy a nagyobb Emmy-történelmet a Modern Family írhat, de a drámák közül is kikerülhet egy újabb csúcstartó. Erre a már négyszer nyertes Mad Mennek* van esélye, ami most a Breaking Bad eltűnésével visszamászhat a csúcsra, hogy ebben a kategóriában egyedüli ötszörös bajnokként  búcsúzzon a képernyőtől, maga mögé utasítva ezzel a Hill Street Bluest, az L.A. Law-t és a The West Winget. Ugyancsak a fogadóirodákra hivatkozva azt tudom mondani, erre jó esély van, de azért talán az eddig négyszer hoppon maradt Game of Thrones sem adja olyan könnyen magát, no meg a szintén többszörös vesztes House of Cards, a The Good Wife és a Downton Abbey is újra ringbe száll, nem is beszélve az idén a drámák között versenyző Orange is the New Blackről, ami szintén okozhat meglepetéseket. Igen, az újoncoknak itt most nem sok szava lesz, pedig a kiváló The Leftovers, a szintén remek The Affair vagy a mindenki új kedvence Better Call Saul is megérdemelne egy kis figyelmet, amit azonban valószínűleg a hip-hop szappan megasiker, az Empire fog elorozni előlük.

*amivel sajnos nem sikerült utolérnem magam, így a "jelölést kéne kapnia" listákról is lemaradt.

LEGJOBB DRÁMA

JELÖLÉST FOG KAPNI... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Mad Men 1. House of Cards
2. House of Cards 2. The Leftovers
3. Game of Thrones 3. The Affair
4. Orange is the New Black                      4. The Good Wife                                     
5. Downton Abbey 5. Better Call Saul
6. The Good Wife 6. Game of Thrones
7. Empire 7. Orange is the New Black

spoiler: Homeland

empire.jpg

 

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Viola Davis (How to Get Away with Murder) 1. Viola Davis (How to Get Away with Murder)
2. Taraji P. Henson (Empire) 2. Tatiana Maslany (Orphan Black)
3. Robin Wright (House of Cards) 3. Taraji P. Henson (Empire)
4. Julianna Margulies (The Good Wife) 4. Robin Wright (House of Cards)
5. Claire Danes (Homeland) 5. Julianna Margulies (The Good Wife)
6.Ruth Wilson (The Affair) 6. Ruth Wilson (The Affair)

spoiler: Elisabeth Moss (Mad Men)

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Maggie Smith (Downton Abbey) 1. Carrie Coon (The Leftovers)
2. Uzo Aduba (Orange is the New Black)         2. Maisie Williams (Game of Thrones)
3. Christina Hendricks (Mad Men) 3. Kate Mulgrew (Orange is the New Black)    
4. Christine Baransky (The Good Wife) 4. Katheryn Winnick (Vikings)
5. Sissy Spacek (Bloodline) 5. Charlotte Rampling (Broadchurch)
6. Lena Headey (Game of Thrones) 6. Ann Dowd (The Leftovers)

spoiler: Joanne Froggatt (Downton Abbey)

the_good_wife.jpg

LEGJOBB SZÍNÉSZ (DRÁMA)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Jon Hamm (Mad Man) 1. Kevin Spacey (House of Cards)
2. Kevin Spacey (House of Cards) 2. Bob Odenkirk (Better Call Saul)    
3. Terrence Howard (Empire) 3. Clive Owen (The Knick)
4. Bob Odenkirk (Better Call Saul)     4. Kyle Chandler (Bloodline)
5. Kyle Chandler (Bloodline) 5. Dominic West (The Affair)
6. Clive Owen (The Knick) 6. Aden Young (Rectify)

spoiler: Jeff Daniels (The Newsroom)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)

JELÖLÉST KAP... JELÖLÉST KÉNE KAPNIA...
1. Peter Dinklage (Game of Thrones) 1. Ben Mendelsohn (Bloodline)
2. Mandy Patinkin (Homeland) 2. Peter Dinklage (Game of Thrones)
3. Jon Voight (Ray Donovan) 3. Michael Kelly (House of Cards)
4. Jonathan Banks (Better Call Saul) 4. Jonathan Banks (Better Call Saul)
5. Ben Mendelsohn (Bloodline) 5. Jussie Smollett (Empire)
6. Jim Carter (Downton Abbey) 6. Gustav Skarsgaard (Vikings)

spoiler: John Slattery (Mad Men)

better-call-saul.jpg

És most ti jöttök! A legesélyesebbnek tartott 12-12 játékosból melyiket tennétek első helyre egy képzeletbeli szavazólapon?

Az évad sorozatainak értékelésit itt találjátok.

Kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

abc fox hbo cbs nbc amc amazon tv show emmy netflix fx tv sorozat louie mad men veep modern family the good wife game of thrones house of cards tv dij the leftovers ray donovan better call saul

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr927622076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2015.07.14. 08:44:56

Az Orange is the New Black minden díjat megérdemelne, zseniális sorozat. A forgatókönyvírás magasiskolája, egészen elképesztő castinggal.

A másik kedvencem a Better Call Saul. Nagyon kevésből hoznak ki nagyon sokat.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.07.14. 08:53:52

Én bízok a drámakategória elspoilerezőjében, ugyanis nekem eddig a 4. évad tetszett legjobban a Homelandből. Mandy Patinkin szintén most volt a legjobb, de Danes az első évadbeli teljesítményét tán nem tudja már überelni.

kaamir 2015.07.14. 08:56:38

@Takács Máté: No, ennyire jó lett a Homeland? Én a 2. évad végén kaszáltam.

Németh Barna 2015.07.14. 10:31:58

@kaamir: Dettó, nagyon felhúztak.

Vektor- 2015.07.14. 11:21:06

Jó tippek, de nem hinném, hogy a The Good Wife ilyen jól fog szerepelni, sőt, szerintem Margulies és Baraski is hoppon maradhat idén. A tavalyi pozitív hype helyett idén csak azt hallottam a sorozattal kapcsolatban, hogy a pár szál nem működött, és a Margulies-Panjabi konfliktust nevetségesen zárták le.

A hetedik jelölt a drámáknál tippre a Homeland lesz, a bónusz hely nekik kedvezhet, vagy a Better Call Saulnak.

Németh Barna 2015.07.14. 11:27:47

@robertdani: Az egy minisorozat, ott nagyon jelen lesz.

@Vektor-: Én meg végig is néztem. Működött minden szál. A Margulies-Panjabi konfliktus pedig leginkább bulvártéma.

robertdani · http://robbiedani.tumblr.com 2015.07.14. 12:23:14

@Németh Barna: remelem is. :-)
meg a sense 8 is erdemelne valamit, illetve a Cucumber legjobb dramaban.

kaamir 2015.07.14. 12:43:38

Meg mondjuk a Banshee-ből Ulrich Thomsen és Hoon Lee is bőven megérdemelne már egy jelölést.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.07.14. 21:17:41

@kaamir: A 3. évaddal befejezték Damian Lewis figurájának sztoriját, és szerintem ez rendesen felszabadította a sorozatot. Carrie a 4. évadban megint új jelentést kölcsönöz a szakmai elhivatottság fogalmának. :)

Dr. Fred Edison 2015.07.15. 10:16:27

Jajx, egy olyan sorozat mint az Empire mit keres a jelöltek között....viszont cserébe én simán betenném a Halt and Catch Fire-t, az utóbbi idők legnagyobb meglepetése volt nekem.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása