A Star Wars Celebration nem csak a filmekről szól (egészen pontosan Az ébredő Erő új előzeteséről, melyet itt elemeztem szanaszét), mint ahogy a Lucasfilm sem csak mozgógépekről: az Electronic Arts az anaheimi program keretében leleplezte le a még idén novemberben megjelenő új Star Wars: Battlefront játék első előzetesét, és hát... nem jutok szóhoz. Ezt látnotok kell.
Amit a játékról tudni lehet: november 19-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, nem lesz benne kampány, helyette kisebb-nagyobb küldetéseket kapunk, melyek négy különböző bolygón (az Endoron, a Hothon, a Tatuinon és a Sulluston) játszódnak majd, illetve decembertől egy ingyenesen letölthető DLC keretében az új filmnek is helyt adó Jakkun. Lehet majd irányítani ikonikus járműveket (X-szárnyúakat, TIE-fightereket és az Ezeréves Sólymot) és karaktereket (Darth Vader és Boba Fett már a trailerben megerősítésre talált). A csaták mindig bolygóközelben játszódnak majd, tehát nem lesz űrháború, viszont akár 40 fő is részt vehet egy-egy összecsapásban.
És a trailer... no, ettől még mindig nem tértem magamhoz.