Üsse bár téglával fél délután egy egész seregnyi betanított munkás valamelyik érzékenyebb testrészemet, nem fedezek fel új részletet a Mad Max japán előzetesében, de hátha ti szemfülesebbek vagytok nálam. Egyébként az eddigi alapanyagból elég klassz tempót eredményezett az alternatív vágás, de ennél sokkal fontosabb infó, hogy a film besorolásként egy szép, kövér R betűt kapott. Ilyenkor kezdek kételkedni, hogy a Nagy Moziisten, Aki Végül Mindent Jóra Fordít, talán mégis létezik. (A folytatásban a besorolás hírével kapcsolatos érzelmeimről olvashattok. Vigyázat: SPOILERES, hiszen még nem láttatok!)

(Teliholdas éjjeleken sokszor nem jön álom a szememre, és amíg a család alszik, a kozmosz, leginkább benne a filmipar működésén töröm a fejem. Gyerekfejjel a képzeletem csodás szereplőkkel színezte ki a valóságot, de ma már én vagyok a Mikulás a kisfiam óvodás ünnepségén. Sokáig fel sem tűnt, amit hosszú évtizedek tapasztalata érlelt meg bennem. A világ – ha nem is könyörtelen, de – rideg és részvétlen hely, teli buta, rosszindulatú, kapzsi, vagy legalább közömbös emberekkel. Ha valaha egyáltalán reménykedtem egy minden filmkészítőt és mozirajongót a helyes erkölcsi mederben tartó, természetfeletti erő létezésében, mára ez az érzés eltűnt. Elpusztult, megszűnt létezni. Mint ahogy szertefoszlott minden bizakodás egy vállalható Dredd 2 vagy Hellboy 3 elkészítésében. Tudom, az utóbbi időben ezek a vesszőparipáim, de amikor rossz híreket hallok, az mindig további megerősítése annak, hogy az egyetlen felsőbbrendű lény, ami bennünket mozgat, egy agyatlan-lelketlen entitás, amit Mammonnak hívnak.

Mindezek ellenére megpróbálom bármire nyitottan élni az életem, azaz jelentős, remélhetőleg még egészséges mértékben a kétely az iránytűm mindenben. Ezért ha olyasmivel szembesülök, hogy például a Mad Max - A harag útja R besorolású lett, egyfelől végtelenül fellelkesülök. Ugyanakkor összezavarodom, hiszen az univerzum működéséről vallott képemmel ellentétes információt kell feldolgoznom. Hideg verejtékben úszva riadok fel az éjszaka közepén, és amíg az erkélyen remegő kézzel gyújtok cigarettára, kételkedve kiáltom a sötétségbe, hogy: "Azt a szájbatekert mindenségit! Mindeddig tévedtem? Nagy Moziisten, Aki Végül Mindent Jóra Fordít, talán mégis létezel? Adj jelet nekem!" – persze csak némán, mert a közvetlen szomszédunkban egy ügyész lakik, és csupán a világhálón nagy a pofám, élőben gyáva szar vagyok. De legalább szeretek mindenkit, még ha nem mindig érthető a gondolatmenetem, vagy a vicceim, akkor is. Ezért maradjunk szerintem csak annyiban, hogy most ezt a két bekezdést zárójelbe teszem, arról a szép, kövér R betűről pedig összesen annyit írok, hogy)

Fasza.