aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: mesterlövészet Takács Máté
2015. január 18. 18:00:00

Kategória: film 53 komment

Oké, nem csak mi, magyarok vagyunk képesek látványos jelét adni annak, hogy mozizni szeretnénk, adjanak nekünk megfelelő filmeket: az Amerikai mesterlövész mindent felülmúlva nyitott a hosszú hétvége rendes részében. A Bérhaverok című vígjáték és a Paddington is jó eredménnyel távozott, ellenben Michael Mann új filmje, a Blackhat oltári nagyot bukott.

american_sniper.jpg

> új filmek
A múlt heti Elrabolva 3. erős indítása, továbbá a Rendíthetetlen nagy sikere is jelzés értékű volt azt illetően, hogy az amerikai közönség határozottan áhítja a felnőttekre szabott produkciókat, meg úgy általában a valamirevaló néznivalót, amit 2014-ben nem adtak meg nekik kellőképpen a forgalmazók. Hogy mi tesz egy valós személy történetére felfűzött háborús drámát kasszasikerré, annak biztos tételei még megírásra várnak, de a körülmények mostanság kedveznek az ilyen műveknek, jobban mondva a forgalmazójuk jó anyaggal tud dolgozni a felfuttatásukban. Ilyen volt Louis Zamperini, és ilyen most Chris Kyle sztorija, aki a legtöbb hadszíntéri ölést tudhatja magáénak az amerikai történelemben, s ez bizony már alapból egy figyelemfelkeltő deklaráció, amit a Warner Bros. rendkívül hatásos előzetessel toldott meg (mi is hátast dobtunk tőle anno), és ha mindez a mostanában meglehetősen népszerű Bradley Cooper, továbbá a mindenki által (el)ismert Clint Eastwood nevéhez fűződik, ráadásul 6 Oscar-jelöléssel szórják meg (köztük a film és a színész kategóriákban), akkor már komolyak az esélyek a jegypénztáraknál is. A kortárs közel-keleti krízist taglaló filmek ugyanakkor csak az utóbbi időkben váltak eladhatóvá: a Zöld zóna vagy A királyság anno még bukott, a Zero Dark Thirty - A bin Láden-hajsza és a tavalyi A túlélő ellenben már zászlóshajói voltak az elmúlt januároknak. Az Amerikai mesterlövész (American Sniper; hazai bemutató: február 19.) egy komplett flottával is felér: felfogni is nehéz, hogy egy dráma képes volt arra, hogy bármi különlegesség nélkül teremtsen egyetlen hétvége alatt 90 millió dollárt, annyit, amennyi egy nyári blockbusternek is javára válna. A pénteki 30 millió dollár már önmagában meghaladja Eastwood eddigi legjobb nyitóhétvégi eredményét, ami a Gran Torinóhoz fűződik, szóval a további ilyen irányú fejtegetések szinte feleslegesek is. Az országos nyitány összhangban áll a három héten át tartó, ugyancsak frenetikusan alakuló 4 mozis futáshoz, szóval a stúdió cseppet sem mérte el azt a több mint 3500 mozit, amibe szétküldte a filmet. A lehető legjobb nézői visszajelzésekkel megáldva az Amerikai mesterlövész még akár a 2014-es keltezésű filmek listájának első helyét is kinézheti magának, amit Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész nagy erőfeszítések árán igyekszik éppen átvenni A galaxis őrzőitől...

Kevin Hart megannyi internetes követőjét is nagy erőkkel igyekezett mozgósítani új vígjátéka, a Bérhaverok (The Wedding Ringer; hazai bemutató: március 26.) sikerének érdekében. A Sony pedig gyakorlatilag Hartra alapozott mindent, ami nem csoda azok után, hogy tavaly ilyenkor a Pofázunk és végünk januári nyitány-rekordot ért el (amit pontosan egy esztendeig őrzött). Az akció minden részről hozta a kötelező kört, de nem többet: a 23 millióból készült film 21 milliót termelt, amivel a második helyet szerezte meg. Kétségtelen, hogy ez a sovány sztori sokat köszönhet a főszereplőjének, aki 75 millió fölé is elcipelheti a hátán a Bérhaverokat.

A Weinstein Company erre a hétvégére menekítette a családi opciókkal zsúfolt karácsonyi időszakból a Paddington (hazai bemutató: már a mozikban) című brit könyvadaptációt. A mackó így sikeresen át tudott lendülni a már leszállóágban lévő konkurencián, és egészséges számokkal hálálta meg a jó forgalmazói taktikát: 19 millió dollárt fialt, amivel dobogóra is állhatott. Tekintve, hogy egy szeretett darabról van szó, még nagyon sokáig számíthat látogatókra, így akár 80 milliós végeredményt is megcélozhat majd a nemzetközileg már 120 millió dollár felett járó mesefilm.

Michael Mann filmjei viszonylag boldogultak a kasszáknál a múltban, gebasz csak akkor következett be, mikor a megveszekedett költségvetés már a startnál bukásra ítélte a produkciót (most a Miami Vice-ra céloztam). A 2009-es Közellenségek óta először jelentkező filmes a Blackhat című kiberthrillerhez 70 millió dollárt kapott, amit a Universal aligha remélhetett viszontlátni az amerikai bevétel rubrikájában, de az azért mégis durva, hogy egy reflektorfényben lévő színésztől (Chris Hemsworth), na meg a stúdió marketinggépezetétől nem telik többre 4 millió dollárnál. Kétségtelen, hogy a pozicionálás pocsék volt, hiszen ott az Elrabolva 3. és az Amerikai mesterlövész, továbbá mindenféle jelentős sportközvetítés a tévében, de igazából már a kezdetekkor nagy volt a rizikó: a potenciális közönség mondhatni marginális, a kívül esők megszólításához pedig nagyon jó filmnek kellett volna lennie a Blackhatnek. Akár a C- osztályzatra tekintünk a CinemaScore oldalán, akár a kritikusok ítéletére, a film mindenhol kudarcba fulladt. 10 millió alatt fog végezni.

Az Oscar-jelölések kihirdetésénél tovább nem akarta húzni a Sony Classics a Foxcatcher országos bemutatóját, mindazonáltal a legjobb film-nomináció hiányában kicsit nehezebb dolguk akadt, mint azt alighanem várták. A nehezen eladható dráma meg is feneklett 759 teátrumban, alig több mint egymillióval, ami a mozinkénti átlagos bevételt is rendesen kinyírta. A 15 milliót már nemigen éri el.

> korábbi filmek
Alaposat bukfencezett lefelé az Elrabolva 3., de ez várható volt a magas kezdés után. A Fox akciófilmje 14 millióval a negyedik helyen futott be, összbevétele 63 millión áll, amiből úgy tűnik, a százas határnak búcsút inthet.

> végszó & ami jön
Ilyen számok mellett 2015 tényleg alaposan bevésheti majd magát a box office-történelembe – bevétellel nem lesz nehéz, a jegyeladások pedig tényleg csak a megfelelő kínálaton múlnak. Azok után, hogy az Amerikai mesterlövész a képregényfilmek szintjén indított, jól látható, hogy mennyi rejtőzhet egy földhözragadtabb darabban is, ha megfelelően el tudják adni a megfelelő közönségnek. A megfelelő közönség pedig a mindenki: a videojátékokon amúgy is sokat lövöldöző tinédzserek, Eastwood kétszáz éves nyomon követői és persze a hölgyek is, akiknek Cooper tényező, s akiknek némi érzelmi beleélést is biztosítottak a marketingesek az előzetesekben Sienna Miller segedelmével – 43%-ot tett ki a gyengébbik nem a nézőtereken.

A jövő héten talán egyetlen premier sem haladja meg a tízmilliót. Johnny Depp nyomozásba kezd a Mortdecaiban, aminek jól kellene mennie, bár a főszereplő érezhetően veszített vonzerejéből; 15 millió alatt mindenképpen csalódás lenne az első hétvége. Jennifer Lopez is feltűnik a színen A szomszéd fiú című tucatthrillerben, ám az ilyen tucatthrillerek időnként villantanak – simán lehet belőle második helyezett 20 millió közeli eredménnyel, de a feleennyi tűnik egyelőre reálisabbnak. George Lucas animációs filmje, a Strange Magic alighanem szintén a nyolc számjegyű vidéktől innen ragad majd.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 21  Amerikai mesterlövész
$90.2m $93.6m $58.8m
2 ú  Bérhaverok
$21.0m $21.0m $23m
3 ú  Paddington
$19.3m $19.3m $55m
4 1  Elrabolva 3.
$14.1m $62.8m $48m
5 2  Selma
$8.3m $26.0m $20m
6 6  Kódjátszma
$7.2m $50.8m $15m
7 3  Vadregény
$6.5m $114.3m $50m
8 4  A hobbit: Az öt sereg csatája
$4.9m $244.5m $250m
9 5  Rendíthetetlen
$4.3m $108.6m $65m
10 ú  Blackhat
$4.0m $4.0m $70m

 

Címkék

sony thriller box office comedy warner drama clint eastwood universal michael mann biopic bradley cooper chris hemsworth weinstein war movie children movie brit flick kevin hart

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr917086215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tjunior 2015.01.18. 18:07:58

Holnap is "hétvége" van az USAban, így bőven 100 millió felett lesz a nyitány, könnyen lehet, hogy az American Sniper lesz 2014 legtöbb bevételt hozó filmje amerikában, elképesztő!

Atkakukac1989 2015.01.18. 18:14:04

Eastwood most tuti ünnepel. Szerintem még ha sikerre is számított, de ekkorára bőven nem. Előzetes becslésekben mi volt a jóslat, 30-40 millió: Most még a legprofibb box office szakértő is vakarja a fejét, az tuti. Kíváncsi vagyok ezek után mit rendez majd a mester, mert kb. most bármire kérhet pénzt. :D

2015.01.18. 18:21:27

@tjunior:

mármint annak a csalásnak köszönhetően, hogy tavalyinak számít a december végi négy moziban történt bemutatás miatt:)

az hogy egy látványos akciófilm egy ismert rendezőtől egy ismert színésszel a főszerepben már ennyire rétegfilm, az azért elég fura

OneBoy FromBrasil 2015.01.18. 18:30:08

szegény Mann, mint tippeltem bukta lett a Blackhat. ez a kameratechnika, vizualitás kinyírta a rendezőt szépen.

Eastwood pedig 84 évesen... nekem a legnagyobb, nem is a bevétel miatt, hanem az az aktivitás, amivel rendelkezik, csak a fele ha meglenne ennyi idősen...84 év.

misafeco 2015.01.18. 20:07:39

@tjunior: Ha könnyen nem is, azért van rá egy minimális esély.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.18. 20:13:14

@Atkakukac1989: Összehívja a nagy öregeket, aztán megrendezi a saját Feláldozhatók moziját. Eastwood, Hopkins, Freeman, Nicholson, Hackman :D Mekkora lenne már.

misafeco 2015.01.18. 20:34:26

Nem semmi ez az American Sniper. Kb. megduplázta az eddigi legjobb januári nyitóhétvége számait. 2015 ilyen rekorddöntögetős év lesz?
JANUÁR
Eddigi rekordtartó: Ride Along $41,5M
Új rekord: American Sniper ~$90,2M
FEBRUÁR
Rekordtartó: Passion of the Christ $83,8M
A Fifty Shades valószínűleg megdönti, simán kinézek belőle 100M-t.
MÁRCIUS
Rekordtartó: The Hunger Games $152,5M
Na, ez nem idén dől meg, az tuti.
ÁPRILIS
Rekordtartó: Captain America 2 $95M
Jön a Furious 7, csak a 6-os szintjét kellene hoznia, de ezt is 100 fölé várom.
MÁJUS
Rekordtartó: The Avengers $207,4M
Az Ultron kora esélyes, hogy letaszítja a trónról.
JÚNIUS
Rekordtartó: Man of Steel $116,6M (igazából 128, csak valamiért a csütörtök estét nem adták hozzá)
Kevés ehhez a Jurassic World.
JÚLIUS
Rekordtartó: Harry Potter 7/2 $169,1M
Ezt se mostanában döntik meg, úgy érzem.
AUGUSZTUS
Rekordtartó: Guardians of the Galaxy $94,3M
Ez is esélytelen.
SZEPTEMBER
Rekordtartó: Hotel Transylvania $42,5M
A második rész, vagy a Maze Runner valószínűleg átveszi a vezetést.
OKTÓBER
Rekordtartó: Gravity $55,7M
Ez se fog megdőlni.
NOVEMBER
Rekordtartó: Catching Fire $158M
Jó esélye van a Mockingjaynak, de szerintem marad.
DECEMBER
Rekordtartó: Hobbit 1 $84,6M
Evidens, hogy a Star Wars ennél magasabban nyit.

Tehát kb. 6 hónapban új első helyezett lesz, ilyen se történik minden évben.

kaamir 2015.01.18. 20:35:14

Eastwood az isten, ha netán eddig bárkinek bármilyen kétsége lett volna :-)

tjunior 2015.01.18. 20:40:33

@misafeco: a 2. hétvégétől függ, ha 40% alatt marad a csökkenés, meglehet

misafeco 2015.01.18. 20:52:46

@tjunior: Nézegettem az eddigi legnagyobb nyitóhétvégéjű, R besorolású filmek második hétvégéjét, és a legtöbb 50% felett esett vissza. Kivétel a Passió, de az külön állatfaj. Az biztos, hogy ha megszerezné a Sniper az 1. helyet 2014-ben, az az évtized sztorija lenne. Jelenleg 280-300 közé tippelném, aztán lehet, hogy tévedek.

tjunior 2015.01.18. 22:55:09

@misafeco: az 50%os 2.hétvégés esés, úgy általában minden filmre igaz, majd kiderül. Nekem tetszene, ha egy kvázi outsider film lenne az év végi befutó, a nagy blockbusterekkel szemben, meg persze Eastwood papa miatt is, nagyon nagy kedvencem az öreg.

2015.01.18. 23:26:46

@tjunior:

valóban outsider film, sztárrendező, sztárszínész, tipikus ostoba amcsi propaganda egy finoman szólva kétes értékű és intelligenciájú emberről, lsd. amit belinkeltem.
ez egy tipikus amcsi film, tipikus amcsi nézőknek.
tipikusból sem egyfajta van, ez az egyik.

E900 2015.01.18. 23:47:49

Igy istenitek. De még nem láttátok hogy milyen is lett.
Szerintem ez csak Amcsiknál lesz ilyen sikeres.

cjnin 2015.01.18. 23:53:05

@WiteNoir: A szokásos túlzások. Tény, hogy sok minden összejátszott, de azért: persze mindenki ismeri és komálja Eastwood-ot, de miért is sztárrendező? Mert sorra dobálta az elmúlt években a 30-40 millás összbevételű filmeket? Cooper valóban sztárszínész, de ez önmagában kevés (lásd Depp vagy Bale). Illetve akkor például Olaszországban meglepően sok amcsi néző van: www.boxofficemojo.com/intl/italy/yearly/

tjunior 2015.01.18. 23:55:36

@WiteNoir: Nem tudom ismered-e a kvázi jelentését, de akkor segítek, olyan mintha, majdhogynem. Szóval akkor az American Sniper egy majdhogynem outsider film...de te tekintheted egy 200 milliós, agyonreklámozott, túlhypeolt blockbustenek is, nekem mindegy.
Amúgy hol láttad a filmet? Csak mert ilyen határozott a véleményed róla? A másik meg az, hogy Eastwood, ha mással nem A levelek Iwo Jimárólal, egyáltalán azzal, hogy amerikai létére leforgatott egy csatát az ellenség szemszögéből is ( kíváncsi lennék melyik magyar filmrendezőnek lenne bátorsága bemutatni, teszem azt , 56ot orosz szemszögből), bebizonyította hogy nem az a propaganda rendező.

Dean6 2015.01.19. 00:21:48

@tjunior: Fellelhető már néhány helyen.

Nagyokat néztem amikor megláttam mennyivel is nyitott a Sniper,durva eredmény. Remélem tényleg jó film és nem csak a füstje nagyobb :)

2015.01.19. 01:04:09

@cjnin: @Dean6:

nem csak két kategória létezik, erre a filmre témájánál, stílusánál, költségvetésénél, alkotóinál fogva semmilyen formában sem illik az outsiderség.
amelyekre illett, azokat a filmakadémia nem méltatta.
a filmmel meg az a legfőbb baj, hogy a bizonyos szempontból tényleg hasznos és nem is a legszerencsésebb sorsú, de amúgy torz, beteg figurát (lsd. linkelt írásban a könyvéből kiemelteket, ő maga írta, nem más) egyértelműen heroizál, egy igencsak sok szempontból tekinthető eseményt pedig egyetlen szempontból tekint, a legeslegvége meg hát, igen, ott azért van valami, ami engem finoman szólva felháborít, de nem spoilerezek, meg azt még a youtube-on is meg lehet nézni, ha jól tudom, szóval semmi extra nem kell hozzá.
hátha másnak is feltűnik...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.19. 08:29:24

Bravó, Clint, elképesztő teljesítmény. Legközelebb majd februárban nézünk nagyot, mikor A szürke ötven árnyalata 150 millió körül nyit majd.

Atkakukac1989 2015.01.19. 08:29:42

@REMY: Adom az ötletet. Kellő tudással és akkora színészgárdával működhet a dolog.

E900 2015.01.19. 08:50:52

@Zalaba_Ferenc: Akkor bizony kiderül hogy csajok menyire is perverzek valójában... És úristen hogy várják, mert tudom akik olvasták a könyvet nagyon várják talán túlzótan is.

K. Kálmán 2015.01.19. 09:14:13

Most, hogy Az amerikai mesterlövész ilyen eredménnyel nyitott, valahogy meg kéne nyomni kicsit az Oscar-szavazók felé is, akkor talán lenne egy komolyan vehető ellenfele a Sráckornak és némileg izgalmasabb lenne a díjkiosztó is.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.19. 09:27:10

A forgalmazó IC amúgy épp most erősítette meg, hogy a film feliratosan lesz bemutatva itthon.

Németh Barna 2015.01.19. 09:47:42

@K. Kálmán: És attól jobb film lett, hogy sok pénzt hozott?

K. Kálmán 2015.01.19. 10:28:01

@Németh Barna: erről szó sincs (bár a kritikai visszajelzése is jó a filmnek), de én örülnék, ha lenne valami, ami kicsit megszorongatná a Sráckort. Egyrészt izgalmasabb lenne a díjszezon vége, másrészt személyes okokból is, mivel számomra az év egyik nagy csalódása volt a Sráckor...

iopi 2015.01.19. 10:36:17

Kár, hogy rendezőként nem fért bele Eastwood a TOP5-be, így nem tudom, mennyi esélye van. Jó tudom, pár éve így volt az Argo is, de az végig favorit volt.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.19. 10:36:48

@K. Kálmán: Habár eléggé lejátszottnak tűnik a meccs, de akár még a Birdman is okozhat meglepetést. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.19. 10:39:24

@iopi: De hát egyértelmű, hogy Morten Tyldum jobb rendező Clint Eastwoodnál! ;)

iopi 2015.01.19. 10:52:57

@Zalaba_Ferenc:

Esetben tolok majd egy Tyldum maratont :)

Linklater vajon nem tervezi folytatni a Boyhood-ot?
további 12 évenként bemutathatná az addig forgatott anyagot. 2026-ban jöhetne a Manhood, majd 2038-ban az Oldhood. :)

Ezzel újfent filmtörnénelmet írhatna :)

isvean 2015.01.19. 10:54:32

na, ezt a döbbenetes bevételt látván igazolódott, hogy a mississippi-deltától délre is szeretnek szórakozni, csak eddig nem volt min. jövőre tuti kihoznak egy KKK-s filmet vagy egy black wateres biográf mozit. tutit szétverik a mozikat a redneckek :o)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.19. 11:20:48

@iopi: A Mielőtt éjfélt üt az órát látva szerintem Linklaternek fogalma sincs, milyenek az emberek 30-on túl. :) Azt megelőzően pontos a látlelet, azon túl... jézusmária!

Németh Barna 2015.01.19. 12:01:06

@Zalaba_Ferenc: Szerintem nagyon is van, max te nem vagy a középosztály :)

Gallion 2015.01.19. 12:20:02

Meglep, hogy a sikerre még nem merült fel az egyik legkézenfekvőbb magyarázat: a Charlie Hebdo mészárlás után az amerikai sajtó non-stop nyomta a témát. Aki azokban a napokban rákapcsolt a CNN-re vagy bármelyik amerikai hírcsatornára láthatta, hogy ez most ott -érthetően- messze a legforróbb téma. A stúdióba hívott szakértők jelentős része pedig folyton hangsúlyozta: ez akár Amerikában is megtörténhetett volna és ezért fontos a közel-keleti terrorista sejtek felszámolása.

Ezek után tényleg annyira meglepő, hogy az emberek ömlenek egy olyan filmre, ami egy ipséről szól, aki rekord sor "terroristát" küldött a másvilágra? Szerintem ez a film akkor is bombasiker lenne, ha Kovács Béla rendezte volna.

Ami mindenesetre tény, a film hardcore rajongói között akad pár érdekes arc:

pbs.twimg.com/media/B7rVUpVCcAELXzE.jpg

misafeco 2015.01.19. 12:39:25

@WiteNoir: Korhatáros filmek nem szoktak 90 millióval nyitni, főleg nem januárban. Ha egy héttel ezelőtt valaki azt mondja, hogy ez a film be fog kerülni a 2014-es USA top 3-ba, lenyomva olyan közönségkedvenceket, mint a Hobbit, az Amerika kapitány, stb., akkor mindenki kiröhögi. Feleennyivel is megdöntötte volna a vonatkozó januári rekordot. Attól még, hogy sztárok vannak benne, nem törvényszerű, hogy ekkora tömegeket mozgat meg egyetlen hétvégén. Nagyobb tömeget, mint bármelyik film a Mockingjayt leszámítva. Mindezt január közepén, a legnagyobb holtszezonok egyikében.
Vagy a Furynak is ennyit kellett volna hoznia? Ott is volt sztár, az is az amerikai hősiességről szólt a gonosz nácik ellen, és hozott kemény 23,7 milliót. A Sniper majdnem négyszer ennyit.
@isvean: Aha, akkor ezért hozott brutális összegeket a limitált futása alatt az ultra-konzervatív New Yorkban és Los Angelesben.
@tjunior: Nekem is tetszene, csak nem látok rá sok esélyt.

misafeco 2015.01.19. 12:50:54

Közben a Mockingjay valószínűleg megszerezte (ideiglenesen? :D ) az első helyet 2014-ben, bár a Lionsgate még nem tette közzé a hétvégi számokat. Kb. 2-2,2 milliós hétvégével már 333 millió felett van.

cjnin 2015.01.19. 14:15:01

@Gallion: Az ekkora sikerek esetében mindig igaz, hogy jókor voltak jó helyen. Ettől függetlenül a nézők viselkedését nem lehet kiszámítani. PL az Olaszoknál jobban kezdett, mint a Hobbit vagy a Hunger Games harmadik része, pedig ott a bemutató január 2-án volt.

2015.01.19. 15:49:43

@Zalaba_Ferenc:

linklater nem az emberekről, hanem bizonyos csoportba tartozó emberekről készít filmeket.
az első before-film sikere is részben annak köszönhető, hogy számos kritikus, függetlenfilm-kedvelő magát látta az emberekben, korképet, nem idegennek, taszítónak érezte a karaktereket és a film erősen dialógusközpontú világát.
nekem borzasztó volt, számos nézőnek is, számosnak meg nem, kritikusok többségének sem (bár van akiknek igen, egyik-másik elég ismert), így aztán olyan státuszt vívott ki, amilyet.
amúgy eddig pont a harmadik volt a "legjobb", az első kettő, hát, igen.
ugyanilyen "hát" a boyhood is, de hát a lényeg hogy sokan szeretik és oscart-nyer majd
(mondjuk inkább az mint a whiplash vagy a sniper)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.19. 17:07:40

Az Amerikai mesterlövész a négynapos hétvégét 105 millió dolláros bevétellel zárta Amerikában.

misafeco 2015.01.19. 18:37:34

@Zalaba_Ferenc: A háromnapos becslése 89,5-re csökkent, a vasárnapot túlbecsülték. Ez a 105 még így is baromi jó, ha a limitált heteket is beleszámítjuk, már 108,7 milliónál tart.

isvean 2015.01.19. 23:05:30

@misafeco: republikánusok+NRA összes regisztrált tagja :o)))))

kaamir 2015.01.20. 07:46:27

@Gallion: Sztem ezek a "rajongók" mindenből azt szűrik le, hogy "menjünk arabokat ölni", a Hurt Lockerből, a Zero Dark Thirty-ből, de még valszeg az időjárás-jelentésből is.

Nekik talán még a Gran Torino is arról szól, hogy a szemét bevándorlók behálóznak egy szerencsétlen fehérembert, és addig-addig manipulálják, amíg az meg nem hal helyettük.

Nem láttam még a Snipert, de kizártnak tartom, hogy Eastwood ennyire szemen köpné saját magát.

kaamir 2015.01.20. 12:20:12

@isvaen: Ja, az eddigi filmjeivel is pont ezt a réteget elégítette ki: eutanázia, bevándorlók, II. Vh. japán szemszögből, a vadnyugat deheroizálása. Hát, nem éppen egy földbuta republikánus redneck hívószavai.

2015.01.20. 12:30:47

@kaamir:

nyilván isvaen téved abban, hogy csak egy bizonyos rep-réteg igényeit elégítette volna ki, de az tény hogy eastwood akár heroizál akár deheroizál, stílusában, tartalmában jellegzetesen amerikai figura, mítoszkedvelő és szkeptikus patrióták, repek és demók egyaránt megtalálhatják a kedvükre valót benne. aki ezeket a mítoszokat, a (neo)westernt, egy jellegzetesen amerikai megközelítésmódot nem igazán szeret, az eastwoodot sem fogja, nekem a legtöbb filmje kínszenvedés volt, itt-ott kifejezetten taszítóak.
millió dolláros bébi, gran torino, jaj nekem.

isvaen 2015.01.20. 13:35:12

@WiteNoir: nem csak. csak végre sikerült őket megszólítani. ezt mondtam. abban túloztam, hogy csak a R réteget, mert sztem alapvetően van egy erősőd, közel-kelet ellenséges hangulat a világban, és ez erre erősített rá. ami nem jó.
eastwood a legnagyobb hollywoodi legenda. nincs vita. és az a tény, hogy berobbantotta a mozikat, jelzi, hogy még él a régi iskola, és ez jó! a tartalma, amivel ezt elérte, nos, az nem tetszik, de ezt a véleményt megtartom magamnak.
és: a torino, bébi, jima + a másik, hoover, azután sztem olyan dögunalmas, közhelyes filmek, hogy mást ne mondjak, illő volt egy ilyet letennie az asztalra.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2015.01.20. 16:38:38

107.3m lett a Sniper négynapos összesítője.

2015.01.20. 16:43:38

@isvaen:

nem értem pontosan amit mondasz. eastwood egy nagy hollywoodi legenda, nem igazán én vagyok a kicsit komolyabb filmjeinek a célközönsége, egyik-másikat elég problémásnak érzek, de mint látjuk, közönség is, akadémia is szereti, még ennél is problémásabb alkotókkal egyetemben. mindenesetre hallgatok, mert én vagyok kisebbségben, bár nem egyedül.

misafeco 2015.01.24. 13:02:33

@tjunior: Most már én is elhiszem, hogy sikerül. 18 millió körüli péntekkel ez a hétvége olyan 65-nek néz ki, ami durván 27%-os csökkenés. Nemhogy az év, az évtized sztorija. Vasárnapra összejön a 200 millió. 400 millió meglesz? :D

tjunior 2015.01.24. 15:28:38

@misafeco: Talán a boxoffice.comon olvastam, hogy rekord jegyelőrendelés érkezett a 2.hétvégére az American Sniperre. Lassan tényleg a 400 millió a kérdés, nem az hogy első lesz 2014ben.

2015.01.24. 15:41:37

@tjunior:

a wall street és a sniper amúgy nem értéktelen, de közepes és felelőtlen művek, a tetovált lány, a sötét lovag, a whiplash és ezekhez hasonló (esetleg színvonalasan rendezett) kártékony ostobaságok közönség (legutóbbi esetében kritikai) sikere, meg még néhány jelenség egyértelműen arra utal, hogy nem kell itt semmit sem jobbá tenni, hanem siettetni kell a hanyatlást.

tjunior 2015.01.24. 16:44:24

@WiteNoir: köszönöm, hogy elmondtad huszadszorra is, kellett

misafeco 2015.01.24. 17:15:51

@tjunior: Hát, ha a heti -30%-okat tartani tudja, akkor a 400 millió is ujjgyakorlat. Az oké, hogy mostanában minden évben van valami nagy meglepetés, de ez akkor is durva.

Közben megvan a hivatalos becslés, 18,3 milliós péntek.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása