aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: lerabolva Takács Máté
2015. január 11. 17:43:00

Kategória: film 5 komment

Luc Besson és kompániája az utolsó cseppet is kifacsarta Liam Neeson ügynökfigurájából, mert hát volt még benne pár csepp: az Elrabolva 3. magától értetődő módon nem ért a második rész nyomába, de így is nagyon impozáns nyitányt jegyez.

taken_3.png

> új filmek
Még biztos mindenki emlékszik, miként söpört végig az Elrabolva 2009 elején az amerikai mozikon, egyenes következményként produkálva egy magyarországi mozibemutatót is. A folytatás ezen a hatalmas nézői szereteten élősködött 2012 októberében, és bár a masszív rajt ellenére nem tudta lefőzni elődjét végösszegben is, azért még elég jól egyengette magát – ez a célközönség szokásainak köszönhető, ugyanis az idősebb nézőknek sosem túl sürgős látni azt, ami alkalomadtán felkelti az érdeklődésüket. A másik jellemzője az ilyen mozizóknak, hogy könnyebben elégszenek meg a látottakkal. Úgy tűnik, a második részt is sokat találták kielégítőnek annyira, hogy az Elrabolva 3. (Taken 3; hazai bemutató: már a mozikban) se süllyedjen le teljesen, sőt: 40 millió dollárt kasszírozott a Fox által istápolt francia akciófilm, ami a szembetűnő mértékű visszaesés ellenére, továbbá az előző részek alapkoncepciójának teljes hiánya mellett felettébb jó összeg, január havában pedig konkrétan a második legmagasabb a Pofázunk és végünk után. A nézői visszajelzések megegyeznek a második részével (vagyis nem rosszak), úgyhogy bőven van esély arra, hogy behúzza a százmilliót a trilógia zárása, és ez a legtöbb, amit Bessonék remélhettek.

Komoly játékosként tekintettek a Selmára ezen a hétvégén, hiszen az afroamerikai közönséget ilyen direkt módon megcélzó, Oprah által is rendszerint propagált filmek meg tudnak lódulni. A Paramount valamivel több mint 2000 moziba küldte most szét a díjszezonban érdekelt drámát, ám az eredmények csak a szokványt mutatják: 11 millió dollárt fizettek ki a 20 milliós produkcióra első körben, ami persze nem olyan mérvadó, mint általában, hiszen hosszú távra tervezhet a forgalmazó, de igazi sikersztori, egyelőre úgy tűnik, nem válik belőle a kasszáknál.

A The Masternél is keményebb dió Paul Thomas Anderson új filmje, ha a toplistán való boldogulásról van szó (sőt, ha bármiről is van szó). A Beépített hibát (Inherent Vice) nem akarta megfosztani a Warner a szélesebb körű premiertől, de azért csak módjával valósítottá meg: 645 moziban fut a sztárparádés film, s szűk 3 milliós bevétele körülbelül azt tükrözi, amit józanul el lehetett várni tőle, még azok után is, hogy limitált szinten pazar négy hete volt.

> korábbi filmek
A Rendíthetetlen és a Vadregény kéz a kézben vették be a százmillió dolláros határt, közéjük A hobbit: Az öt sereg csatája szorult be a listán, ami éppen hogy átslisszan majd a Smaug pusztasága 258 milliós bevételén.

> végszó & ami jön
2015 részleteiben jól kezd, hiszen az első komolyabb folytatás látszólag elég rendesen betalált, ám az összforgalom a halovány korábbi banda miatt elmarad a tavalyitól. A Martin Luther Kingnek szentelt emléknapot is magában foglaló hosszú hétvége nem csak a Selmának fog kedvezni, hanem például a limitált fronton három hete észveszejtően teljesítő Amerikai mesterlövésznek is, ami kinézheti magának a vezető pozíciót, 30 millió dollár feletti összeggel. Jön még Kevin Hart új vígjátéka is, és a Bérhaverok ugyancsak jó lehet 25-30 millióra a szokványos, három napos víkend során. A Blackhat és a Paddington várhatóan 20-25 millión osztozik majd.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Elrabolva 3.
$40.4m $40.4m $48m
2 24  Selma
$11.2m $13.5m $20m
3 2  Vadregény
$9.8m $105.3m $50m
4 1  A hobbit: Az öt sereg csatája
$9.4m $236.5m $250m
5 3  Rendíthetetlen
$8.4m $101.6m $65m
6 7  Kódjátszma
$7.6m $40.8m $15m
7 5  Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka
$6.7m $99.5m $127m
8 6  Annie
$4.9m $79.4m $65m
9 4  The Woman in Black: Angel of Death
$4.8m $22.3m n.a.
10 8  Az éhezők viadala: A kiválasztott 1.
$3.8m $329.5m $125m

 

Címkék

fox box office warner drama action paramount luc besson sequel liam neeson taken paul thomas anderson eurocinema french cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr307061779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.01.11. 17:46:39

A szar Taken 2 után, még mindig ekkora sikere van Neesonnak. Hihetetlen.

Az a Hobbit összbevétel kicsit téves, nem? 105 milla? :D

mesterjani 2015.01.11. 17:48:44

Én is azt néztem, szerintem a Vadregényével összekeverték. :)

szkristof92 2015.01.11. 17:52:37

Próbálnék valami értelmes kommentárt fűzni ehhez, de én speciel még most is azt dolgozom fel, hogy mekkora szart láttam.

Én speciel csak 25-30 millót tippeltem volna neki, de most kiderült, hogy nemcsak mi néznénk Liam Neesont megállás nélkül.

OneBoy FromBrasil 2015.01.11. 18:12:06

blackhat-re leszek kíváncsi. kinézek belőle egy buktát, mert már a miami vice-nál kezdtek elpártolni a nézők mann-tól, a közellenségre csak véletlenül tértek vissza. a trailer is elég furcsa volt, szorítok neki, mert szerettem a miami vice-t is tőle.

misafeco 2015.01.11. 18:21:46

Nem gondoltam volna, hogy a Hobbitnak erőlködnie kell azért, hogy a 2. rész bevételét elérje. Nem lett valami jó a fogadtatása, de akkor is ez a záró rész, az utolsó film, ami Középföldén játszódik.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása