aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: valami furcsa Takács Máté
2014. november 03. 19:16:00

Kategória: film 5 komment

Bár plusz szünnappal nem járt, a piros betűs nappal ellátott hétvége elég borongós hangulatúnak bizonyult ahhoz, hogy újfent kellő számban a mozik felé vegyék az irányt a magyarok. Ennek első számú haszonélvezője a második hete #1 Harag, azonban remekül kezdett szoros ezüstérmesként a Sírok között is. A kevésbé aktuális című Amnézia közepesen, bár az amerikai fiaskóhoz képest bőven jól indult a negyedik helyen, s a mezőny hátsó felében feltűnést keltett a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan is, ami az elmúlt hónapok legjobb hazai eredményét produkálta. Például messze beelőzte a St. Vincentet és a Piszkos pénzt...

sirok_között.png

> új filmek
Liam Neesonra mi egy kis fáziskéséssel haraptunk rá, de az Elrabolva 2. (67.518 – 153.766) majd idén a Non-stop (34.873 – 111.072) sikere már szembetűnő helyeslés volt a magyar nézők részéről is. Mi több: a tengerentúliakkal ellentétben mi még egy komorabb kiadás elé is meggyőző számban járulunk: a Sírok között 21.110 nézőt produkált az elmúlt négy nap során, s így nem sokkal csúszott le az első helyről, ami –valljuk meg– némileg meglepő fejlemény egy elviekben a mozik törzsközönségét (tinédzserek-huszonévesek) kisebb számban megmozgató krimitől. Az A Company Hungary bízott is ennyire Neesonban –no meg Csernákban–, hiszen 46 moziba küldte szét a filmet, az eredmény pedig a forgalmazó egy éves fennállásának eddigi legjobb nyitánya lett ezzel a 29 millió forinttal. Amerikában a felemás kezdés után a rossz szájhagyomány nagyon tönkretette a filmet, nálunk idén ilyesmi csak a Godzillával (59.062 – 113.911) fordult elő, nem valószínű, hogy épp a Sírok között lesz a következő, úgyhogy 60 ezer néző feletti eredmény várható.

Nicole Kidman és Colin Firth nálunk valamivel jobban elad, pontosabban nálunk elad egy filmet, ha az a film azért tud is valami minimálisat két sztárszempáron túl, és az Amnézia esetében az InterCom igyekezett már a címben megfogalmazni ezt a pluszt. Olybá tűnik azonban, ez a film sehol sem hivatott sokra: a negyedik helyet érő 13.188 eladott jegy rossznak nem rossz eredmény, de enyhe csalódás ahhoz képest, hogy a forgalmazó az utóbbi időkben gyakorlatilag csak a Teleshopból nem hozott ki százezres nézőszámot, és abból is csak azért nem, mert nem forgalmazták. A 27 moziban futó thriller 18.8 millió forintot gyűjtött, és hát sok egyéb nem mondható el róla: járhatott volna rosszabbul, de jobban is. Most ilyen semmilyen lapot osztottak neki a nézők, ami 35-40 ezer nézőt fog érni.

Van benne némi furcsaság és magyarázni is szerteágazóan lehetne, de tény, hogy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan találta meg leginkább az összhangot a nézőkkel az utóbbi két hónap magyar filmjei közül. No persze, a Cirko által felkarolt produkció 5.486 nézője még nem jelenti egy új korszak kezdetét, de egy fényes karrierét jelentheti, hiszen anno a Fehér isten sem indult lényegesen jobban 40 ezer látogató fölé vezető útján – jóllehet, az a nyári nihilben könnyebben gyarapodott. Szóval, a Van valami egészen kiváló publicitást kapott az elmúlt bő egy hónapban, kezdve a cinefestes örömködéssel, és az online dicséretcunamival folytatva. A 22 moziban pergő hazai alkotás jól kamatoztatta, amit kamatoztatni tudott így elsőre, a továbbiakban pedig már az elégedett nézőknek kell, hogy megtegyék a dolgukat.

A Forum Hungary nem teketóriázott a St. Vincenttel, s egy héttel az amerikai premier után már nálunk is láthatóvá tette Bill Murray drámával átitatott komédiázását. Ám ahogy sejthettük, a magyaroknak egy Murray-film nem jelent kihagyhatatlan eseményt, amiért beáldoznának egy X-Faktort vagy egy BL-meccset. A 22 teátrum által műsorra tűzött filmre 2.803-an ültek be, ami csak kevéssel jobb, mint a forgalmazó előző próbálkozása, a katasztrófába torkolló Vissza hozzád. Nincs mit tenni, ezt le kell nyelni, és örvendeni kell, hogy 4 millió forintot még hajlandóak vagyunk költeni egy ilyen hétköznapi produktumra is.

Az InterCom remek évének egyik hozadéka a Piszkos pénz mozis bemutatója. Kétségtelen, hogy egy ilyen szűk réteget kielégítő bűnügyi mozitól nem várható a sikerszéria bármiféle bővítése, és hát nem is került sor áttörésre; a 2.376 néző jelzi, hogy hiába stabil mostanság a mozizási kedv, vannak korlátok, amiket nem tud ledönteni. A 17 moziban látható film 3.4 millió forintot keresett.

A Vertigo Média idén már másodjára mutat be kétrészes alkotást, de ezúttal tanultak egy kicsit a korábbiból: A nimfomániás 2. rész ugyanis csak feleannyi látogatót vonzott, mint az első, s ez részben a hamari, három hetes távolságban való bemutatónak volt köszönhető. Az Egy szerelem története: A nő így most egy teljes hónapot kap az érvényesülésre – kár, hogy annyit nem tud kitölteni, ugyanis csupán 1.332 érdeklődőt jegyzett 13 filmszínházból. A Chastain–McAvoy páros nem elég ütős (még) a honi közönségnek, illetve a románcot is inkább komédiában kedveljük, semmint drámában. Az Egy szerelem története: A nő 1.6 millió forintot hozott az első hétvégén.

> korábbi filmek
Mind a Harag, mind Az ismeretlen Drakula erősen visszaesett, ám nem csoda, hiszen most nem segítette üzelmeiket egy munkaszüneti csütörtök és egy munkaszüneti péntek. A Freeman Film háborús akciófilmje még az 56%-os veszteséggel is megőrizte a vezető pozíciót, újabb 21.792 jegyváltóval gyarapítva egyenlegét. A UIP vámpírosdija bronzérmes lett most 16.778 nézővel, a százezres korlát ledöntése ugyanakkor még kérdéses.

> végszó & ami jön
Túl sok a film, ez egy biztos tanulsága nem csak e hétvégének, hanem úgy az egész évnek, vagy ha nem is túl sok, akkor az elosztás nem az igazi. Egy-két (kis) cím innen a jövő hétvégére tolva esetlegesen jobban járt volna, ám olybá tűnik, a Csillagok közöttől ódzkodnak a hazai forgalmazók is. Christopher Nolan filmje kétségtelenül nagyot kaszál majd, de az valószínűtlen, hogy sikerül hosszú távon akárcsak megközelítenie az Eredet (445.939) szintjét. Ettől függetlenül top 3-as rajtot várhatunk tőle az idei évre. Az első tízbe pályázik még az Északiak: A viking-saga is.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosítja: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 1  Harag
30.1m -56.0% 117.9m 87.759
2 ú  Sírok között
29.0m - 29.0m 21.110
3 2  Az ismeretlen Drakula
21.5m -60.7% 90.4m 70.316
4 ú  Amnézia
18.8m - 18.8m 13.188
5 3  Holtodiglan
13.3m -56.3% 176.2m 145.729
6 4  Annabelle
7.8m -60.6% 73.2m 57.077
7 5  Doboztrollok
7.6m -54.0% 43.6m 34.292
8 ú  Van valami furcsa és...
6.3m - 6.3m 5.486
9 -  A kis Nicolas nyaral
6.0m -25.4% 19.2m 14.700
10 8  Fák jú, Tanár úr!
5.9m -50.9% 23.2m 17.347

 

 

 

Címkék

thriller magyarfilm box office nicole kidman forum hungary bill murray intercom liam neeson colin firth james mcavoy jessica chastain cirko film crime movie box office hazai vertigo media a company hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr436860793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.03. 19:35:55

Nyilvánvalóan bejött a privát mozizós promóciós hadjárat a VAN-nak.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.11.03. 19:39:43

Ami a Sírok közöttet illeti: volt némi párolgás a moziban, mikor néztem, de a legjobban az az arc írta le a film jövőjét, aki kifelé ment úgy kommentálta, hogy "biztos érdekes film lett volna, ha nem alszom be az elején". Szerintem jövő hétre erős visszaesés várható a filmtől, amit az A Company akciófilmként hirdet, pisztollyal pózoló Neesonnel. A filmben meg csak pofáznak és pofáznak, Neeson egyik épületből ki, a másikba be, és elég sok a gyereknevelős üresjárat is. Mindezzel együtt nem rossz film, de szerintem a magyar közönség erőteljesen félrevezetődött.

Atkakukac1989 2014.11.03. 19:48:26

Kíváncsi vagyok, hogy a nyárra miért nem lehet elpakolni pár címet vagy legalább jobban elszórni az őszi kínálatot. November is tele van egy csomó jó címmel, az ember pénztárcája meg még fele ennyit sem bír el. :(

butch2038 2014.11.03. 19:49:31

Van valami: de az ugye megvan, hogy a Cirko szemérmesen hozzáadta a négynapos eredményhez az összes premier előtti vetítést? Mert Filmhéten, Filmünnepen is volt a film, és a toplistán nem szerepel egyetlen premier előtti néző sem (a Toldi mozis 300 nézős csütörtöki 0-s díszbemutató pedig most végső soron éri, mert csütörtök, de az sem volt azért játékrendi fizetős). Azok nélkül vajh mennyi volt a valós négynapos nézőszám? Ha pedig mégis ennyi volt a hétvége, akkor azok miért nincsenek említve az összesítettben? Mert velük együtt máris olyan +1500néző lenne az összeredmény.

isvean 2014.11.03. 21:37:00

a szigetes magyarfilm mennyit hozott? tudjuk?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása