aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: harag [fury] (2014) Zalaba_Ferenc
2014. október 23. 11:50:00

Kategória: film 25 komment

1945 áprilisa. A felszabadítókból módszeresen hódítókká avanzsált szövetségesek Berlin felé tartanak köztük Don Collier őrmesterrel (Brad Pitt) és Sherman tankjával, melynek négyfős legénységéhez épp most csatlakozott a zöldfülű Norman (Logan Lerman), akit villámgyorsan kell betörni abba az állapotba, melybe a végkimerültségig hajszolt katonák dermedtek. És ekkor jön a parancs: hatoljanak be mélyen az ellenséges vonalak mögé.

Az utolsó műszak horrorfilmeket megszégyenítő ereje és a Szabotázs elképesztő otrombasága után David Ayernek bizonyítania kellett, hogy az előbbi nem csak egy szerencsés véletlen, az utóbbi meg csak egy stúdiófejesek által kivéreztetett botlás volt. Épp ezért merész döntésnek tűnhet, hogy az író/rendező maga mögött hagyta az általa többször is bejárt zsaruzsánert, mi több, a modern - kézi kamerázós, digitális pixelekbe öltöztetett, kapkodónak és esetlegesnek tűnő - megközelítést, illetve a 80-as évek tesztoszteron-bulijait megidéző (száj- és kar)izmozást is maga mögött hagyva egy klasszikus tempójú, celluloiddal és hosszú beállításokkal dolgozó filmeposszal jelentkezett.

Aztán kiderült, hogy mégsem. A Harag ugyanis csak távoli rokonságot mutat azzal a háborús kalandfilmmel, melyet az előzetesek ígérnek. A széles látószöget, a nagy totálokat és az egyéb nagyformátumú audiovizuális eszközöket ugyan valóban kipipálhatod, csupán a szereplők vannak összezsugorodva. Évek óta darálják le a testüket, lelküket és elméjüket ezen a háborúnak nevezett mészárszéken, melyből csak az őrület és a fásultság jelenthet kiutat. Ugyanakkor külsőségek tekintetében Pitt, a nagyfőnök, LaBeouf, a hívő, Bernthal, a bunkó és Pena, a mókamester hozzák a típusfigurákat, de ezek csupán illúziók, melyek mögött minden félelmetesen sivár.

Erre a szintre próbálja villámgyorsan lefejteni Pitt Collierje az eleinte eszmékbe kapaszkodó, erkölcsös kijelentéseket tevő Lerman figuráját, aki ugyan kiköpött mása a Ryan közlegény megmentésében feltűnő Uphamnek (és nem ez az egyetlen kapcsolat a két film között), ő is betöretlen, ő is a néző szemüvege és végül ő is alámerül abba a pokolba, melyet a többiek úgy hívnak: otthon, viszont még nálánál is ártatlanabb és meztelenebb, csak egy gyerek, akivel nem lenne szabad, hogy ilyenek történjenek.

Már a film első felében is fura kettősség járja át a Haragot: szinte valamennyi háborús filmes klisét kipipálhatod benne hangulattól, alzsánertől függetlenül, és ez a film is bűnösnek található a "war is porn" vádpont alatt, azaz hogy rengeteget folyatja a vért, és miközben szörnyülködsz, nem tagadhatod, hogy be is szívod magadba az egészet. Viszont Ayer eme paneleket émelyítő realizmusba és még annál is kényelmetlenebb tanácstalanságba öltözteti, hisz mindvégig nehéz megfejteni, mi jár Collier fejében, és a külsőségeket lefejtve milyen kapcsolatot ápol csapatával. És hogy ugye ez az érzelmi nihil csak álca, és mögötte egy angyal rejtőzik. Vagy egy szörnyeteg. A film egyik legjobb, legfélelmetesebb jelenetében - melyben hosszú percekig végre egyetlen puskalövés sem dördül - Collier és bandája leül reggelizni két német lánnyal, és azon kapod magad, hogy virtuális csákányoddal kétségbeesetten próbálod meglékelni a tagok agyát, mert annyira be vagy rezelve, mi történhet majd a következő másodpercben. 

Kár, hogy az utolsó harmadban mindent szemétre vetnek, amit a vásznon és a nézőben felépítettek. A fejek meglékelődnek, a talányt bizonyosság, a kiismerhetetlenséget pedig sematikusság váltja fel, és mindez egy hihetetlenül elcsépelt, ráadásul komolytalanul megkomponált, rendezői botlásokkal, írói túlzásokkal teli, és mindenekelőtt teljesen szükségtelen és hatástalan konklúzióba torkollik. Így párolog el a félelem, hogy végül csalódottság, mi több, fásultság írja felül. Ha ezzel a lezárással Ayer azt akarta érzékeltetni, mit érezhetett Collier, mielőtt a keze közé kaphatta Normant, hát sikerrel járt, de ebben bizony nincs köszönet.

Kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika *** brad pitt drama shia labeouf action david ayer michael pena logan lerman war movie

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr996825343

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.23. 13:40:51

Belenéztem néhány kritikába, véleménybe a film kapcsán. Ötből négy helyen negatív előjellel szerepel benne a Ryan közlegény megmentése. Úgy tűnik, kénytelen leszek megírni, miért nagyszerű film a Ryan. Addig is haragra fel!

Joe Doe 2014.10.23. 14:08:12

Mert 98-ban még nem volt divat ez a "propaganda" szöveg csak mostanság. Akkoriban élvezni tudták a filmeket és nem csak a hibákat keresgélni no meg a kritikus oldalak alapján ítélkezni.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.23. 14:14:14

@Jonathan Doe: A kulcsszó egyébként pont a "propaganda". Úgy érzem, sokan nem fogták fel, miért fontos megmenteni Ryant, mekkora nagy hírverést lehet neki csinálni, milyen jó kis háborús propaganda az.

Ati26 2014.10.23. 14:28:06

Ez megint a szokásos bénamagátólmeghaló-gonosz-nácikokat gyilkoló hős--felszabadító-szentlélek amerikaikat mutogató sláger film vagy ennél sikerült azért egy valóságosabb művet komponálni?

Kovács Erzsébet 2014.10.23. 15:01:12

Anno rettenetesen ütött a moziban a Ryan közlegény... első félórája. Olyannyira, hogy a film többi részéből egy képkocka se maradt meg, a War Horse megnézésekor pedig elfogott a mélabú, hogy valamiért mennyire nem működik első világháborús, gépfegyveres lovasrohamra adaptálva az, ami a partraszállásnál igen.

csgergo 2014.10.23. 17:36:04

A teljes játékidőre sikerült belepasszíroznia a székbe. A karakterek szerintem érdekesek voltak, könnyedén meglehetett őket különböztetni egymástól és mindegyiknek ittam a szavait. A teljes gárda remekelt, Pitt pedig bizonyította, hogy maradéktalanul megérdemli a sztárstátuszát. LaBeouf teljesen meglepett. Egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy kitaposnám a karakterének a belét, szóval emelem a kalapom :D
Az akciók parádésak voltak, úgy éreztem, mintha én is ott zötyögnék a lánctalpas fedélzetén.
Ayer nálam sikeresen kiradírozta a Szabotázst, szóval szeretettel várom a következő filmjeit :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.23. 19:25:18

@csgergo: SPOILER!!!

Parádésak? Lenne néhány kérdésem a film végével kapcsolatban:
- hogy lett egyik pillanatról a másikra sötét?
- egy csomó katona páncélököllel a vállán vonult: miért nem vetették be azokat azonnal? (és miért csak egyszer?)
- mi volt ez a körbe-körberohangászás, miért nem rohanták meg a tankot, ahogy azt minden normális osztag tenné?
- mikor egy elhalálozott a jók közül, miért lehet hirtelenjében csend és nyugi odakint, hogy odabent mindenkit szépen meg tudjanak gyászolni?
- miért nem sikerült akár csak egy másodpercre is veszélyesnek, esetleg kompetensnek feltüntetni a "totális háborút" folytató németeket?
- miért nem sikerült a nagy önfeláldozó piff-puff során messzebbre menni a "vágunk pityura vagy valakire, ahogy lő, aztán vágunk egy német katonára, ahogy összeesik" parádénál?
- miért nem sikerült a film első másfél órájában megágyazni ennek az elképesztő, és teljesen értelmetlen hősiességnek?

Bocsánat, nem akartam mindezt rád zúdítani, nem is kell őket megválaszolni, csak kikívánkozott belőlem. Nekem úgy tűnt, hogy az első kétharmad háborús realizmusa után a film átváltozott agyatlan Michael Bay-mozivá.

capacete 2014.10.23. 21:21:10

@Zalaba_Ferenc: A Ryan közlegény tényleg remek film, csak ki kellene belőle vágni a giccses-nyálas-amerikai lobogós kerettörténetet. Akkor 10/10...

csgergo 2014.10.23. 22:06:24

@Zalaba_Ferenc: A sötétet, a panzerfaustot és a hirtelen csendet ne kérdezd, bennem is felmerültek ezek a kérdések :D
SPOILER

Nekem azért tetszett különösen, mert nem szaroztak a karakterekkel, hullottak rendesen, másrészt pedig ebben semmi hősies nem volt szerintem. Régóta nem ez hajtotta a csapatot, hanem hogy véget érjen ez az egész pokol. Nem is a jó érdekében cselekedtek, hanem mert parancsot kaptak. Nem véletlenül hajtogatták, hogy "sose volt jobb munkám". Számukra már értelmét vesztette a nyugalom és béke. Erről szólt például az általad is emlegetett (valóban zseniális) reggelizős jelenet. Totálisan alkalmatlanná váltak a békeidőkre Normant kivéve, aki pontosan emiatt élte túl. Nekem a finálé pont azt sugározta, hogy a hőssé válás csupán egy utólag kitalált, teátrális dolog.

exilis 2014.10.24. 07:57:38

@csgergo: Azért ez az ordas nagy spoiler nem kellett volna..

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.24. 09:29:38

@totorohun: Írta, hogy spoiler.

@csgergo: SPOILER!

Ez nem rossz értelmezés, ugyanakkor a film elején Pityu jelezte, hogy megígérte a srácoknak, hogy segít nekik túlélni a háborút, és maga a vacsorajelenet sem tűnt békebelinek, végtére is ellenséges területen, ellenséges emberek társaságában étkeztek, még az előbbi csatától mocskosan, ettől függetlenül ezekben a pillanatokban jöttek elő azok az emlékek, melyek a későbbiekben is jó eséllyel kísérthetik majd őket, szóval akár így is lehet látni. Talán tényleg nem ártott volna még egy-két utalással segíteni a karakterek meglékelésében, illetve hirtelenjében kevésbé színpadiasra venni a figurát.

csgergo 2014.10.24. 11:04:16

@Zalaba_Ferenc:
SPOILER SPOILER

Valóban túlzásba estek a pátosszal a végére, de engem különösebben nem zökkentett ki, mert ez a háborús filmek sajátja (realizmusfaktortól függetlenül). Az is hozzátartozik a képhez, hogy én nagyon kevés hasonló témájú filmet nézek, szóval lehet még keresem az igazit, de jelenleg úgy érzem, rátaláltam :D

szkristof92 2014.10.24. 16:50:38

Technikai kivitelezésben tökéletes, tényleg érezni a mocskot, a halált és annak bűzét, a színészek is jók voltak, pátoszból szerencsére csak minimális (azt is inkább Steven Price zenéjének köszönheti), de a karaktereket én sem érzetem jól megírtnak. Aztán hiába volt tényleg baszott látványos a finálé, ott Ayer már inkább a bajtársias macsóságra ment rá, mint a realizmusra, speciel a Sherman kontra Tigris jelenet sokkal feszültebb és izgalmasabb volt, noha mondjuk azt is ki lehet kezdeni (még jó, hogy speciel nem realizmusért járok moziba :)).
Jó film, sőt én speciel jobban is élveztem mint ZF.

Bluemotion 2014.10.24. 21:04:34

Én legelőször ott kezdtem fogni a fejem, amikor a németek lövedékei pirossal az szövetségeseké pedig zöld csíkkal pompáztak. Már csak a kék hiányzott volna és megjelent volna Yoda mester is.

Micellás Zsizell (törölt) 2014.10.24. 23:02:10

Nekem tetszett a film es mindig megbanom ha mas altal irt lehuzo kritikat olvasok, pedig a te irasaidat tartom valamire, de most nem ertek egyet. Szerintem nagyon lejott belole h a kilatastalansagot es mocskot hangsulyozta emberi karaktereken at es nem a sablonos haborus film volt. Nekem.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.10.25. 03:56:25

Bár nagyon sokszor nem értek egyet Zalaba Ference kritikáival (bármilyen jól megírtak legyenek is), ezúttal fején találta a szöget.

A film első fele kivételesen jól összerakott, és elképesztően jól fogja meg a háború borzalmait, hogy aztán az utolsó fél-háromnegyed óra átcsapjon egy rettenetesen blőd, minden klisét felvonultató bajtársiasság-sztoriba. Nagy kár érte, úgy érzem, sokkal több volt ebben a filmben.

Egy mozis nézést azért így is megért.

vargatom 2014.10.25. 07:02:53

@Bluemotion: Pedig én biztosan olvastam valahol arról, hogy a nyomjelző lövedékeket (kb. minden ötödik asszem?) színezni is lehet, gondolom a használt foszfor vagy hasonló anyag segítségével...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.25. 08:09:55

@Bluemotion: @vargatom: Valóban. Erről említést is tesznek a filmben. Szó se róla, ettől még star warsosak voltak a csaták, ami egy filmnek sosem árt. :)

Bluemotion 2014.10.25. 11:01:16

@Zalaba_Ferenc: Hihihi, hiába mondja - talán minden ötödik jelölt lövedék, az egész mozivásznat beterítették a végig lézernyalábok :)

kaamir 2014.10.25. 12:03:38

A Ryan közlegény technikai szempontból a valaha készült legtökéletesebb film. Benne van Spielberg összes tudása. Egyszerűen überelhetetlen.

A történetén kár agyalni. Működik, az a lényeg. Sima háborús-kaland-dráma sztori. Spielberg nyilván elnyálazza, ahol csak lehet, de ettől még a Ryan az utóbbi 25 év egyik legfontosabb filmje.

saliati 2014.10.25. 18:56:44

Nekem kritika ide, kritika oda, tetszett. Nagyon tetszett a hangulata. Belekötni? Persze, bele lehet. De kár volna. Sok filmet láttam idén, ez eddig a kedvenc.

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.25. 19:09:35

@saliati:

kritika: "skeptical investigation of the quality of writing"[film, vagy bármilyen más "szöveg", természetesen]
egy irodalomkritikus

Fellegjáró Marci 2014.11.05. 09:41:10

@Zalaba_Ferenc:
SPOILER!

Én is a páncélöklöket kerestem, konkrétan minden 2. katona vállán volt egy...és még volt annyi idejük is hogy szépen bedobozolják harc előtt(abból vették elő)!
És miért futkostak fel-alá a németek? Esküszöm csak a Benny Hill zenéje hiányzott a jelenet alól! Vagy ilyen Monty P-sre sikerült a jelenet, már csak az hiányzott hogy a német katonák elkezdjenek kánkánozni és ide lőjjetekezni, meg nem talátamozni!
Na meg a 2 gránát amit bedobtak a tankba és megpirosította kicsit Pitt orcáját...az elején meg arcot takarított a gyerek...hagyjuk már!
Pocsék!

Mr Scrapyard 2014.11.17. 12:58:15

@professional: Nekem is Benny Hill jutott eszembe a vegen, sajnos. Nagy potencial volt a filmben, kar, hogy giccsesre sikerult a vege.

AtomNyuszi 2015.04.12. 21:15:43

Hihetetlenül sajnálom azokat, akik addig jutnak el egy film nézése során, hogy "nem maradéktalanul realisztikus (csak feljebb kell nézni kettővel), ergo pocsék".
A film pedig remek volt, én simán egy lapra veszem a Ryan közlegény megmentésével. Ha eltekintünk a végétől, ahol is Hollywood nem tudta türtőztetni magát, egy nagyon, de tényleg nagyon korrekt filmet kapunk. A kritikával több ponton nem értek egyet, de mivel mindünknek más a véleménye, ez nem is gond, nem is próbálom megválaszolni a felmerült kérdéseket.
A ( innentől SPOILERek) reggelizős jelenet tényleg nagyon durva volt. Nem tudtam, mire számítsak, végig ott motoszkált bennem, hogy a srác egy bajtársa fogja kinyírni a csajszit. Aztán meg "tök logikus" (értsd: várható) vége lett, de mégis váratlanul ért. Az egyik legjobb jelenete volt a filmnek, a mondanivalójával együtt.
A legnagyobb erénye (szerintem) a filmnek a hangulata, illetve a váratlansága. Itt tényleg nem szokatlan, ha valakinek leviszi egy golyó a lábát, és ettől (meg a fényképezéstől) lesz az atmoszféra baromi nyomasztó.
G.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása