- SPOILERMENTES -

Nick Dunne (Ben Affleck), az egy missiouri-i kisvárosban élő író feleségének, Amy-nek (Rosamund Pike) nyoma vész az ötödik házassági évfordulón. Az eltűnés körül jókora hacacáré kerekedik, melynek során Dunne egyre furábban viselkedik, ezért a gyanú szépen lassan ráterelődik: vajon tényleg köze lehet a felesége eltűnéséhez, vagy egyszerűen csak meg van zavarodva?

David Fincher szerint a Holtodiglan válások millióit fogja elindítani: filmjével gyanútlanul becsalja a párokat, akik azt hiszik, egy jó kis őszi, összebújós krimit látnak majd, amely a "ki a tettes? ő a tettes?" jól ismert kérdéskörét boncolgatja majd, és ha minden jól megy, akkor valamilyen izgi válasszal áll elő. Haha, szegény birkák. Az még hagyján, hogy a Holtodiglan körmönfontabb, mint amit a szezonra jellemző thrillerekről általában elmondható, de a műfaji választás is óriási csapdát rejt magában, amely csúnyán elbánik a felkészületlen nézővel.

Azon kívül ugyanis, hogy kitűnő hatásfokon égő thriller, a Holtodiglan legalább olyan sokat elmond a házasságról ("Kemény munka!", hangzik el a film elején), annak minden betegségéről, azokról a mérgekről, melyek ebben a cinikus, számonkérő, teljesítmény-központú világban hatványozott hatásfokon fertőzhetnek meg bármely tökéletesnek tűnő kapcsolatot. Szóval jól vigyázz, mire vállalkozol, mikor beülsz erre a filmre. Jól vigyázz, mire vállalkozol, mikor felteszed/megválaszolod a párodnak a nagy kérdést. 

A flashbackekben megismert kapcsolat idillinek, már-már botrányosan negédesnek tűnhet (érthető is, hogy miért Ben Affleck, ez a mindennapos hős játssza Dunne-t, Rosamund Pike pedig az arisztokrata, de szexi szőkét), mintha Fincher és szerzője, a film alapjául szolgáló könyvet, illetve a forgatókönyvet egyaránt íróként jegyző Gillian Flynn a puhafedeles lányregényeket és a fehér alapon rózsaszín betűs plakáttal rendelkező romantikus komédiákat kívánná megfricskázni - némi bujasággal megfűszerezve. Aztán jön a hallmarkos fordulat: ó, jaj, szegény asszonynak nyoma vész, pedig olyan helyes kis nő volt! Nem jó nekünk - neked és nekem -, mert mi tudjuk, hogy ez egy Fincher-film, itt valami még történni fog. És igazából nem is lehet őt átveréssel hibáztatni, hisz Dunne már a film nyitányában azon morfondírozik, hogy legszívesebben meglékelné a felesége fejét. De ki tudja, lehet, hogy eme gondolatmenet közben még csak a telefonunk elnémításával vagyunk elfoglalva. Szóval történik is még valami. Sok-sok valami. Ám a film még a több évtizede tartó "Fincher kontra Világ" mérkőzéssorozatot ismerve is képes meglepni, kicsit elaltatni, aztán durván felrázni, a képedbe röhögni, és rámutatni gyarlóságodra - akár férfi vagy, akár nő. 

Flynn már korábban is jelezte, hogy ha valaki filmet forgat sikerregényéből, az csak FIncher lehet. Jó is ez a párosítás: két főhősének maximalizmusa, amellyel a tökéletességet hajszolják - pusztán természetükből fakadóan - kézenfekvő matéria egy szintén maximalista rendezőnek, aki mint mindig, ezúttal is makulátlanra csiszolta filmjét - már ami a tempót, megjelenést, színészvezetést és minden szembe- és fülbeötlő filmes terminusz teknikuszt illeti. És szerencsére a regény gonosz, nagyon-nagyon gonosz humorát is megtartották. Így van, a Holtodiglan - mint ahogy a Harcosok Klubja is - vígjátékként is felfogható, egy elbaszott nász tragikomédiájaként, de nehezen lehet szabadulni attól az érzéstől, hogy a rendező inkább rajtad röhög, mint veled.

De nem öncélúan. Ben Affleck szerint például a film nem is válóok, sokkal inkább egyfajta figyelmeztetés, amely arra készteti a párokat, hogy beszéljenek egymással. És persze a film hátterében ott húzódik egy jól megfontolt, ugyanakkor karikírozott médiakritika is (házon belüli, ugyanis Flynn korábban az Entertainment Weekly írója volt), amely - nem újdonságként, de ügyesen - rámutat arra, hogy a publikum milyen könnyen befolyásolható, és ha valaki ügyesen hajtogatja a szálakat, akkor szenvedő félből egy pillanat alatt játékossá nőheti ki magát.

Az elmúlt napokban az újságírók között kisebbfajta running joke-ká nőtte ki magát, hogy mindenféle álspoilereket hintsenek el a filmről, ez javarészt annak köszönhető, hogy a forgalmazó a sajtóvetítés előtt a lelkünkre kötötte, hogy ne beszéljünk a film fordulatairól, de talán nem is nagyon érdemes: mert hát fontosabb kérdések is felmerülnek ebben a thrillerben - az év egyik legjobb filmjében - mint az, hogy hová tűnt Amy Dunne.

Kövess minket facebookon és twitteren!