aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: holtodiglan [gone girl] (2014) Zalaba_Ferenc
2014. szeptember 27. 13:00:00

Kategória: film 42 komment

- SPOILERMENTES -

Nick Dunne (Ben Affleck), az egy missiouri-i kisvárosban élő író feleségének, Amy-nek (Rosamund Pike) nyoma vész az ötödik házassági évfordulón. Az eltűnés körül jókora hacacáré kerekedik, melynek során Dunne egyre furábban viselkedik, ezért a gyanú szépen lassan ráterelődik: vajon tényleg köze lehet a felesége eltűnéséhez, vagy egyszerűen csak meg van zavarodva?

gonegirl620.jpg

David Fincher szerint a Holtodiglan válások millióit fogja elindítani: filmjével gyanútlanul becsalja a párokat, akik azt hiszik, egy jó kis őszi, összebújós krimit látnak majd, amely a "ki a tettes? ő a tettes?" jól ismert kérdéskörét boncolgatja majd, és ha minden jól megy, akkor valamilyen izgi válasszal áll elő. Haha, szegény birkák. Az még hagyján, hogy a Holtodiglan körmönfontabb, mint amit a szezonra jellemző thrillerekről általában elmondható, de a műfaji választás is óriási csapdát rejt magában, amely csúnyán elbánik a felkészületlen nézővel.

Azon kívül ugyanis, hogy kitűnő hatásfokon égő thriller, a Holtodiglan legalább olyan sokat elmond a házasságról ("Kemény munka!", hangzik el a film elején), annak minden betegségéről, azokról a mérgekről, melyek ebben a cinikus, számonkérő, teljesítmény-központú világban hatványozott hatásfokon fertőzhetnek meg bármely tökéletesnek tűnő kapcsolatot. Szóval jól vigyázz, mire vállalkozol, mikor beülsz erre a filmre. Jól vigyázz, mire vállalkozol, mikor felteszed/megválaszolod a párodnak a nagy kérdést. 

A flashbackekben megismert kapcsolat idillinek, már-már botrányosan negédesnek tűnhet (érthető is, hogy miért Ben Affleck, ez a mindennapos hős játssza Dunne-t, Rosamund Pike pedig az arisztokrata, de szexi szőkét), mintha Fincher és szerzője, a film alapjául szolgáló könyvet, illetve a forgatókönyvet egyaránt íróként jegyző Gillian Flynn a puhafedeles lányregényeket és a fehér alapon rózsaszín betűs plakáttal rendelkező romantikus komédiákat kívánná megfricskázni - némi bujasággal megfűszerezve. Aztán jön a hallmarkos fordulat: ó, jaj, szegény asszonynak nyoma vész, pedig olyan helyes kis nő volt! Nem jó nekünk - neked és nekem -, mert mi tudjuk, hogy ez egy Fincher-film, itt valami még történni fog. És igazából nem is lehet őt átveréssel hibáztatni, hisz Dunne már a film nyitányában azon morfondírozik, hogy legszívesebben meglékelné a felesége fejét. De ki tudja, lehet, hogy eme gondolatmenet közben még csak a telefonunk elnémításával vagyunk elfoglalva. Szóval történik is még valami. Sok-sok valami. Ám a film még a több évtizede tartó "Fincher kontra Világ" mérkőzéssorozatot ismerve is képes meglepni, kicsit elaltatni, aztán durván felrázni, a képedbe röhögni, és rámutatni gyarlóságodra - akár férfi vagy, akár nő. 

Flynn már korábban is jelezte, hogy ha valaki filmet forgat sikerregényéből, az csak FIncher lehet. Jó is ez a párosítás: két főhősének maximalizmusa, amellyel a tökéletességet hajszolják - pusztán természetükből fakadóan - kézenfekvő matéria egy szintén maximalista rendezőnek, aki mint mindig, ezúttal is makulátlanra csiszolta filmjét - már ami a tempót, megjelenést, színészvezetést és minden szembe- és fülbeötlő filmes terminusz teknikuszt illeti. És szerencsére a regény gonosz, nagyon-nagyon gonosz humorát is megtartották. Így van, a Holtodiglan - mint ahogy a Harcosok Klubja is - vígjátékként is felfogható, egy elbaszott nász tragikomédiájaként, de nehezen lehet szabadulni attól az érzéstől, hogy a rendező inkább rajtad röhög, mint veled.

De nem öncélúan. Ben Affleck szerint például a film nem is válóok, sokkal inkább egyfajta figyelmeztetés, amely arra készteti a párokat, hogy beszéljenek egymással. És persze a film hátterében ott húzódik egy jól megfontolt, ugyanakkor karikírozott médiakritika is (házon belüli, ugyanis Flynn korábban az Entertainment Weekly írója volt), amely - nem újdonságként, de ügyesen - rámutat arra, hogy a publikum milyen könnyen befolyásolható, és ha valaki ügyesen hajtogatja a szálakat, akkor szenvedő félből egy pillanat alatt játékossá nőheti ki magát.

Az elmúlt napokban az újságírók között kisebbfajta running joke-ká nőtte ki magát, hogy mindenféle álspoilereket hintsenek el a filmről, ez javarészt annak köszönhető, hogy a forgalmazó a sajtóvetítés előtt a lelkünkre kötötte, hogy ne beszéljünk a film fordulatairól, de talán nem is nagyon érdemes: mert hát fontosabb kérdések is felmerülnek ebben a thrillerben - az év egyik legjobb filmjében - mint az, hogy hová tűnt Amy Dunne.

Kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika **** thriller comedy ben affleck drama david fincher romance tyler perry rosamund pike

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr76734079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.09.27. 13:27:17

Na, talán ezzel jóvá teszi a Benjamin Button-t. :D

Atkakukac1989 2014.09.27. 13:43:35

Tudom, hogy más rendező, kicsit más sztori, de a Prisoners szintjét hozza a film? Mert azt nagyon szerettem a krimi-thriller műfajában, meg képileg is elég hasonló a kettő. Csak ezért kérdem.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.27. 13:52:01

@Atkakukac1989: Hát, én nem emlegetném egy lapon a kettőt.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.09.27. 14:18:15

@Deepblue Noir: Az egy iszonyú szirupos, giccses film volt, és utáltam érte Finchert. A kritika alapján ez egy kissé cinikus műnek tűnik, ilyen szempontnól talán pont az ellentéte a Benjamin Buttonnek.

Amúgy semmi bajom a feelgood filmekkel/sorozatokkal (lásd az avatarom), de Finchertől nagyon nem tetszett ez a stílus.

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.27. 14:34:16

@Pitypalatty úrfi:

na de az is unalmas ám egy idő után, hogy fincher folyton ezt nyomja. ezek a hideg, cinikus történetek is unalmasak egy idő után, még ha ott is van némi fekete humor enyhíteni, nem?

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.27. 14:35:46

(amennyire látom, a másik hasonló, nolan is túllépni igyekszik a korábbiakon az interstellar-ral, ez mindenképpen pozitív)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.27. 14:42:05

Nagyon szeretem a Benjamin Buttont: gyönyörű szép és nagyon szomorú film egy emberről, aki felett mindig is ott lebegett a halál szelleme, mégis képes volt megtanulni élni. Meglepő volt Finchert látni a rendezői székben, de lehet, hogy részben bizonyítani akart, hogy nem csak ilyen cinikus és számító, modernkori rémtörténetekhez ért, de sokkal inkább arról lehet szó, hogy megtetszett neki a történet melankóliája.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.09.27. 15:14:47

Fincher forver, nagyon várom már a filmet.
Viszont ciki, nem ciki, most már megkérdezem: látnom kéne abban a felhőben valami képet vagy fennkölt szimbólumot, ha már a poszteren és score-on is központi helyen van?

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.27. 15:18:55

ugyanakkor engem is az érdekel, vajon fincher volt-e a legalkalmasabb a történet megfilmesítésére, a negatív kritikáknak is jobbára vele van baja, majd meglátom, mindenesetre vannak kételyeim.
lehet hogy mondjuk de palma jobban illett volna hozzá, persze ő kevésbé menő a mai fiatal filmrajongók körében...

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.27. 15:42:11

@Adam Van Helsing: Én egy kitárt szárnyú galambot látok benne.

Snoopyzit29 2014.09.27. 16:24:54

Én olvastam a könyvet, szóval nem várjatok egy második Prisoners-t semmiképp!!! A könyv első 180 oldala halál unalmas, aztán a közepe egész jó, a végét pedig valami orbitálisan összecsapta az írónő. Remélem Fincher van amit megváltoztatott vagy izgalmasabbá tett, mert a könyv elég gáz szerintem.
Ez tipikusan az "egyszer megnézős" kategória, mert ha kiderül, aminek ki kell derülnie, akkor azt a maradék érdekességét is elveszti a történet.
Hát reménykedjünk, reménykedjünk...

kaamir 2014.09.27. 17:22:31

@Snoopyzit29: a könyv első fele remek sztem, aztán átcsap az egész olcsó, zavaros konyhapszichológiába, követhetetlen motivációkkal és nevetséges fordulatokkal. Flynn azt ígérte, h új befejezést ír a filmhez, de az eddigi kritikàk alapján ez is csak kamu volt - mint a könyve :-)

Vektor- 2014.09.27. 17:33:08

@Snoopyzit29: Hát, remélem is, hogy nem lesz egy második Prisoners, mert akkor Fincher legutóbbi filmjéhez (Girl with the Dragon Tattoo) hasonlóan egy felejthető, közepes krimit fogunk kapni.

Eddig a kritikák biztatóak, műfajon belül kiemelkedőek. A Gone Girl lehet a kritikusoknál Fincher pályájának második legjobban fogadott filmje a Social Network után. (a Seven és a Fight Club megosztotta a kritikusokat)

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.27. 17:35:40

@kaamir:

a könyv második fele fekete komédia, nem törekszik realisztikusságra, és mélypszichologizálásra sem, a legeslegvégét kicsit tényleg összecsapta (kb. utolsó 40 oldal a magyar kiadásban)
soha semmikor nem ígért olyat, hogy új befejezést ír. azt mondta, hogy az utolsó harmadát teljesen át kell strukturálni

kaamir 2014.09.27. 18:17:39

@Deepblue Noir: Ok, hogy fekete komédia, de annak is kínos és erőltetett.

Amúgy meg de, azt ígérte:
entertainment.time.com/2014/01/10/gillian-flynn-wrote-a-different-ending-for-the-gone-girl-movie/

Andrews 2014.09.27. 18:24:02

Én remélem visszatér a Harcosok klubja, Se7en minőségéhez! Előző 2-3 filmje számomra csalódás volt.
Az nem baj ha változatos a film egyszerre fekete komédia, thriller, horror :D Csak nehogy 2-3 szék köz essen viszont!
Szinkron milyen lett?

Csütörtökön viszont nézem az új pécsi Uránia moziban, ez a mozi jobb lett elvileg mint sok pesti mozi! 4K-s vetítővel meg Xpand 3D-vel! A Majmok bolygója Forradalomra (3D) nyertem páros jegyet a moziavatásra! Kíváncsi leszek tényleg jobb e ez a XPand 3D! Állítólag drágák a 3D szemüvegek, 10-15 ezret érnek, ellentétben a Cinema City-sel.. 48 fps 3D is lesz Hobbittal. A durva, az hogy 2 havonta lesz moziünnep 2 hét erejéig, most a nyitáskor emiatt is pl 790 ft minden film ára 3D-s és 2D-s is!!! Utána is max 1 ezres, mert 1000 ft-ért vehető törzskártya 1 évre amivel 999 ft egy film... Teljes áron is 1190 ft csak! A Sráckor sajnos nagyon későn kezdődik (20.15-20.30 s csak két időpont van) és hosszú film így lehet azt mégse tudok megnézni. :(

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.27. 18:50:36

@kaamir:

szerintem kissé erőltetett, bár ennek megvan az oka, amit spoilermentesen nem lehet leírni, ezért itt nem is teszem, legfeljebb ha lesz majd spoileres kibeszélő.

"Ben was so shocked by it,” Flynn told EW. “He would say, ‘This is a whole new third act! She literally threw that third act out and started from scratch.’”

ebben aztán egyáltalán nincs szó új befejezésről, csak arról, hogy a harmadik felvonás nem úgy zajlik, mint a könyvben. konkrétan a befejezésről semmit nem mond, nem is tehette volna meg.
ez amúgy affleck véleménye, nem az írónő ígérete.

Snoopyzit29 2014.09.27. 19:32:41

@Vektor-: hát nagyon nagy baj lesz Fincherrel, ha ez lesz pályájának második legjobb filmje. A Prisoners szerintem nagyon jó volt, de azt nem Fincher csinálta, csak itt említette egy kommentelő, azaz kérdezte, hogy ez olyan-e.
Azért nem szeretném lehűteni a kedélyeket, mert a marketingje miatt mindenki azt hiszi most, hogy ez egy mekkora hatalmas film, de a könyv alapján (ha azt olvasták volna az emberek) akkor szerintem a fele alapból be se ülne rá. Már így látatlanban - a könyv alapján - még egy papírra sem írnám le olyan klasszikusok mellé, mint a Hetedik vagy a Harcosok klubja).
A tetovált lány megosztotta a közönséget, de szerintem nem maradt el sokban az eredetitől az sem. Én ott is előbb olvastam a könyvet, mint ahogy a filmet láttam és ott nem csalódtam.
Nem megyek bele részletesen, mindenkire rá van bízva, hogy megnézi-e :))

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.27. 19:33:03

A könyvet még nem olvastam (de el fogom), viszont a filmet nem éreztem erőltetettnek csak azért, mert a házasságot és az azt fenyegető tényezőket (unalom, öregedés, megváltozott életkörülmények) nagy általánosságban vizsgálja. Pont az benne a legijesztőbb és legszemetebb, hogy a legeszményibb(nek hitt) kapcsolat is gallyra mehet, hogy a filmben felvázolt felállással bárki szembesülhet (no nem olyan következményekkel, mint amit a sztoriban megtapasztalunk :). Szóval nincs benne mély filozofálgatás, sem fantasztikusan összetett karakterek, hanem "csak" egy ijesztő korkép.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.27. 19:36:05

@Snoopyzit29: Ahogy nézem, a negatív véleményeddel kisebbségben vagy: a könyvet a legtöbb kritika élteti, és az olvasók is nagyon szerették.

www.litlovers.com/reading-guides/13-fiction/8836-gone-girl-flynn?start=2

Én egyelőre csak a filmet láttam, de látok benne Oscar-potenciált. (És sokkal jobban tetszett, mint a Prisoners.)

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.27. 19:43:36

@Snoopyzit29:

Már így látatlanban - a könyv alapján - még egy papírra sem írnám le olyan klasszikusok mellé, mint a Hetedik vagy a Harcosok klubja)."

a harcosok klubja szintén irodalmi alapanyagból készült, a hetediket viszont nem értem, az egy hangulatos, színvonalas kissé morbid noir-thriller, jól elkészített, de nincs benne semmi extra, sem a filmben, sem magában a történetben.

isvean 2014.09.27. 23:14:34

nagyon szeretem ezt a "nehogy, de NEHOGY DE NEHOGGGYYY legyen egy morzsa is a kritikában"-féle forgalmazói bulsiteket... kb itt el is cseszték a nálam a filmet, mert kb az megy, mint az erőszakos múlt és a hatodik érzék esetében. egyiknél 4 perc után tudtam a végét, a másiknál meg kb semmi az ég egy adta világon nem történt. mire ez a nagy titkolózásos hájpolásos fakdetsit-okosság? fintcser már rég nem meglepő de még csak nem is fordulatos... (százmillió páracseppet adok annak, ami megmondja, mi értelme, lényege, kifutása volt a pánikszobának, szociális hálózatnak vagy a zodiákusnak) ... nem ismerve a sztori egy "vajmestes morzsáját" sem, azt mondom, az egész házaspár átkúr mindenkit :o))) - ha tényleg így van, lehet törölni a bejegyzésemet :D

isvean 2014.09.27. 23:17:44

@Deepblue Noir: pont ma tékából hazafelé jövet kérdeztem meg magamtól, miért nem kapott ossart a 7. forgatókönyve. MERT szépen csöndben, suttogva mondva is tökéletes. tisztában vagyok vele, hogy leszarod, és nem nézed meg snittről snittre, dialógról dialógra, de hidd el: ennél jobban megírt cuccot kb 10 évente tol ki magából a bowlywood...
és könyörgöm: te tudtad, hogy ez a film ide fog kifutni??? és nem egy ostoba csavarként, baszki, hanem egy akkora atombombával, hogy még mindig sugároz... nem, nem is érdekel. oké. megvettem. :D

Deepblue Noir (törölt) 2014.09.28. 00:07:39

@isvean:

elég sok olvasó is elmegy megnézni a filmet, namost azok ismerik a sztorit mégis érdekli őket--mi következik ebből:)

a hetedik, a játszma, pánikszoba, holtodiglan, ezek azért spoilerezhető filmek. a többi nem igazán. sznobabb körökben a zodiákust tartják a legjobb filmjének, a hetediknek van nagy rajongótábora (lsd. te:) ), ill. a social network is nagyon elismert, bár szerintem az egy igen visszataszító film.

Andrews 2014.09.28. 15:40:35

Majd kiderül! :) Elvileg jobb mint a CC mozis 3D! (Aktív 3D eljárás, 10-125 ezres szemüveggel amit a vetítés után vissza is kell adnunk és nincsenek szellemképek miont néha a CC 3D-nél) A vetítések is 2D-ben és 3D-ben elvileg 4K-ban mennek majd! De azért lehet, hogy félreértettem és csak a Hobbit 48 fps fog 4K-ban menni? (Facebook bejegyzésnél volt de nem volt egyértelmű, hogy csak a 48 fps-nél mert ott volt az is a képen, vagy mindig). Aki ért hozzá az szóljon. :)

isvean 2014.09.28. 23:12:07

@Deepblue Noir: a zodiákust operatőri (fényelést kifejezetten), vágási szempontból kötelező (lenne) oktatni, a szkript is részletgazdag,
szóval szép ház, csak épp nincs ajtó, amit be tudna a néző csukni. egy kérdés azonban nyitott: hogy kerültek a nézők a házba? :o))

Andrews 2014.09.30. 22:25:21

Na ezt írták erre az Xpand 3D-s aktív szemüveges filmélményre ami Pécsett most ma indult el! 4K brutális és a 3D hatás is durva! Mi holnap megyünk páros jegyet nyertem a Majmok bolygója Forradalom-ra! :) Ami Pécsett nem volt ugye.... Ma volt az 1. vetítés holnap a 2. sok nyertes volt és köszönet érte az Urániának! A Hobbit előzetes is durva volt pedig ez csak teaser.

Na akkor! Plázás 3D-n kívül más moziban nem voltam. Eddig. Szerencsém volt és részt vehettem a szept. 29-i vetítésen és a látvány elképesztő!!!! A film előtt ment a Hobbit 4K-s trailere és azok a tündék meg törpök majd' leugrottak a vászonról. A film a Majmok bolygója: Forradalom volt és bizony nem kellett csalódnom. Elképesztő volt látni IGAZI 3D-s filmet. Teljes mélységérzettel. Nem csak annyi, hogy "ja igeen, az a majom kicsit hátrébb van" hanem akár meg tudtam volna simogatni a kis fejüket!! Ehhez jött a 7.1-es hang. Szuper jó volt. Harci jelenetben mindenhonnan jött a lövés, esős környezetben a hátam mögött is zuhogott az égi áldás. Összefoglalva, menj el, nézd meg (szuper kétkedőknek a Hobbit kötelező) és ha még mindig nem tetszik a 3D, akkor ... hát ... Szerintem brutális!! Mindenki legyen az Uránia mozi törzsvendége

kaamir 2014.10.05. 11:02:17

SPOILEREK lehetnek

Összességében jobban tetszett, mint a könyv, mert összeszedettebb és feszesebb (és mert nem kell 150 oldalon keresztül olvasni Amy kamu-picsogását). Viszont azzal Fincher se tud mit kezdeni, ha az alapanyag a bazi nagy csavar kedvéért önmagát teszi tönkre. Így se krimiként, se drámaként nem elég erős, a második rész egy közepes, lagymatag fekete komédia.

Pike zseniális, egy Oscar-jelölés simán kijár neki. Affleck ellenben továbbra is rettenetes, de legalább nem ő a legrosszabb, hanem Neil Patrick Harris, aki konkrétan bohózattá süllyeszti a filmet, amikor vásznon van.

Nem hinném, hogy ez a film bármit is mondana a házasságról, ahhoz minden figura túl-karikírozott, igazából egy percig se lehet komolyan venni őket.

A harmatgyenge szinkron miatt még egy pont mínusz, így 6/10

(@Andrews: az Uránia tényleg k**va jó lett :))

n4nom4n · http://n4nom4n.tumblr.com/ 2014.10.06. 12:03:46

Ez szerintem nagyon jó volt!
9/10 simán

Spawn85 2014.10.07. 10:52:45

Jó volt. Rosamund Pike szerintem kb. élete alakítását nyújtotta. (Vicces módon éppen a film megtekintése előtt pár nappal láttam őt itt egy filmpremieren, de majd ha még egyszer "összefutunk" megdicsérem :) )
De a többiekre sem lehet panasz.

isvean 2014.10.18. 16:16:29

beigazolódott, amit sejtettem: semmi meglepőt nem kaptam. jól fényképezett, remek zenével bíró, jó dialógokkal megtűzdelt tömegfilm.
ezek ott hollywoodban már vagy nem mernek meglepni, hogy pénzt húzzanak ki belőlem, vagy már nincs mivel... vagy csak középszerű sztorik maradtak holtomiglan...
azért az vicces volt, hogy a mellékszereplők kvázi-lemosták a főszereplőket, további sajnáltam patrick harrist ;o)

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.18. 18:51:12

@isvean:

pontosan annak készült, aminek írtad. így aztán nagyon meglepődhettél:)))

isvean 2014.10.18. 23:46:56

@Deepblue Noir: ööö.... meg is meg nem is. azért fincher nagy játékos: ben afflecknél keresve sem találhatott volna jobb főszereplőt. egy kigyúrt pasi, aki teljesen jellegtelen, arctalan, és még egy epizodista mellett is eltűnik a filmben. mert ha még szimpatizáltam volna vele, hát nem tudom, mi lett volna. de ezért nagy szemét is a rendező: a férfitársadalmat ennyire töketlennek még nem (vagy csak rég) láttam bemutatva. mintha minket csak a farkunknál fogva lehetne vezetni... c-c-c-c...

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.19. 13:34:58

@isvean:

nyilván férfiakat-nőket egymás szempontjából ábrázolta, egy felsőbb rétegbeli nagyvárosi nő számára ilyennek tűnhet egy felszínen ígéretes, de valójában meglehetősen átlagos vidéki alsó-középosztálybeli férfi:). vagy attól fél, hogy ez van a felszín alatt

isvean 2014.10.19. 23:45:26

@Deepblue Noir: nem tudom, mennyire figyelted, de egy tökös, tettre kész pasi sem volt a filmben. az ügyvédről azt hihetnéd, de ő az első problémára meghátrált (a szeretőjének bejelentése a tv-interjú előtt). ben A+ is amikor meg kiállt férfit játszani, csak a gyengeségéről és balfaszságról regélt. ez a feminista himnusz. amivel nincs bajom, csak érdekes - egy szemináriumi dolgozatba elmenne a posztfeminista látásmód fincher filmjeiben (lásd alien3, pánikszoba, benjamin button) címszóval

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.21. 22:21:14

@isvean:

igazából klasszikus, erős, macsó férfiakban sok érdekes nincs egy nem kizárólag szórakoztató filmeket forgató rendező számára, bár azért a kultikus filmjei, zodiac, hetedik eléggé maszkulinok, meg valamilyen értelemben a harcosok klubja is, legalább a felszínek:)
itt meg flynn direkte nem írt erős férfikaraktereket, pont a felszín mögötti esendőség volt a lényeg.
meg hát mint írod, posztfeminista korban élünk:)

isvean 2014.10.21. 22:24:13

@Deepblue Noir: azért az utolsó képkockában benne van minden, ami ránk nézve Ádám óta... khöm... szóval holtodiglan

Baleus 2014.12.22. 12:02:07

Nem olvastam végig minden kommentet, de ez nem a házasságról szól, ez a nő egy komplett pszichopata, a férj meg egy szerencsétlen, akit jól meg..opat. A vége szerintem felháborítóan rossz. Már az elején sejtettem, hogy a nő rendezte meg a saját megölését, de a végkifejlet botrányos. És az első fordulatnál tényleg összevitáztunk a feleségemmel, ő ott még nem fogta fel, hogy a csaj elmebeteg, a férfi az áldozat. Jó film, de a vége miatt nekem minimum -30 %.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása