aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: félistenek Takács Máté
2014. július 27. 18:00:00

Kategória: film 10 komment

A box office-bénázás ezen a hétvégén visszavonulót fújt: Luc Besson rendezői pályafutása legeredményesebb munkáját köszöntheti a Lucyban, ami felettébb nagy szó, miközben a Herkules is áterősködte magát a visszafogott várakozásokon.

lucy.png

> új filmek
Luc Besson neve hallatán kétségtelenül más jut eszébe egy mai tízen-huszonévesnek (már ha egyáltalán ügyet vetnek a stáblistákra), mint ami a '90-es évek mozistáinak. De ne marasztaljuk el a fickót a futószalagon gyártott akciófilmek miatt: ugyan minek bármi jelentősbe fogni egy Léon, a profi után? Szóval a milliónyi producerkedésből olykor-olykor keblére ölel egyet, szerény mértékben, az amerikai közönség, és szökőévente akad valami, ami kifejezetten megtetszik nekik. Így volt ez az Elrabolvával, ami nem megszokott hőssel kínált akciókat, s így van most ez a Lucyval (Lucy; hazai bemutató: augusztus 7.), ami szintén nem csak a szokásos aprítással kecsegtetett; Scarlett Johansson már belekóstolt az akcióhősnősködésbe, vagyis elfogadott főszereplőként jelentkezett a már korábban is izgalmasnak talált sci-fi-elem hordozására: mire képes az ember nagyobb agykapacitás hasznosításával? A választ 44 millió dollár értékben kívánták megtudni a népek, akik között hölgyek és urak is szép számmal lehettek a női sztár + akció párosításnak hála. Mondani se kell, ez egy frenetikusan jó összeg, kiváltképp egy teljesen eredeti forgatókönyvet hasznosító filmtől. És az egészben az a legnagyobb pláne, hogy nincs egy hónapja se, hogy komoly versenyzővé vált ebben a kínkeserves nyári szezonban. A 40 milliós költségvetéssel egyenlő összeg tehát már a kasszákba folyt, és a 100 milliós határ simán megcsíphető úgy is, hogy a közönség nem volt végülis különösképpen elragadtatva a látottaktól (C+ CinemaScore), ellenben a kritikusok a maguk távolságtartó módján élvezték a Lucyt, ami így igen komoly győzelem Bessonnak, no meg a Universalnak, akiknek elvileg ugye szar évüknek kéne lennie.

Dwayne Johnsonnak negyed évszázaddal ezelőtt kellett volna tevékenykednie. Kétségtelenül népszerű jelenség színészként is a fazon, ám ha nem csapatjátékosként bukkan fel a vásznon, akkor azért nehezen boldogul a jegypénztáraknál. Még egy olyan reá szabott szerepben is, mint amilyet a Herkules (Hercules; hazai bemutató: már a mozikban) kínált számára. Elhamarkodott volna azonban akár emberünkre, akár az ókori hős viszonylag alacsony nézői fantázia-megmozgató erejére fogni a Paramount filmjének gyenge szereplését, hiszen a stúdió volt képtelen kellő módon vonzóvá tenni a produkciót: a hidra-vadkan-oroszlán triója esetleg kelthetett minimális izgalmat, ám az előzetesben is kihangsúlyozott identitás-kérdés, legenda vs. valóság-ügy érezhetően nem tartozik a felgöngyölítendő mozis misztériumok közé az utóbbi időkben (legközelebb Drakula tapasztalja majd ezt meg). S ha ez nem lenne elég, a film látványos fantasy helyett egy háborús akciófilm, és az efféle átejtések nem szokták erősíteni a szájhagyományt. Az alapvetően elvárható bevételeket (20-25 millió dollár) azért sikerült némileg megfejelni, így 29 millióval végzett most a 2. helyen a Herkules, de a 100 milliós költségvetés mellett ez még mindig kevés ahhoz, hogy újabb rész kövesse, pedig érezhetően apelláltak ilyesmire az alkotók.

Michael Douglas és Diane Keaton az utóbbi időkben bölcs módon mellékszerepekben nyomultak, most azonban felesleges blamának tették ki magukat a régi önmagára már nyomokban is alig emlékeztető Rob Reiner rendezői kezei alatt. A Szerelem a végzetem (And So It Goes; hazai bemutató: szeptember 4.) felől elég annyit tudni, hogy romantikus vígjáték, ami 70 év feletti alanyokkal meglehetősen beszűkíti potenciális nézői létszámát. Semmi meglepő nincs abban, hogy ötmillió alatt futott be, kiváltképp, hogy az egyelőre amatőrnek számító Clarius Entertainment (Visszatérés Óz birodalmába) felel forgalmazásáért. A 30 millió dolláros költségvetés fele erről a pontról már eredmény volna.

Zach Braff a Kickstarter nevű közösségi finanszírozási program kereteiből indította be új filmjének készültét, amely a tíz évvel ezelőtti, azóta bizonyos körökben kultuszfilmmé vált A régi környék folytatása. A Wish I Was Here egy hete debütált pár moziban, az előd fényében meglehetősen gyenge eredménnyel, ráadásul a kritikák sem lelkesednek különösebben a hatmilliós projektért, ez azonban nem gátolta a Focus Featurest, hogy országos szintre vigye. A valamivel több mint 600 mozi azonban, a várt módon, nem hozott sikert.

Újabb standupos tett próbát a nagyvászonnal. Garbiel Iglesias, alias Fluffy nem vezényelt át túl sokakat a moziba a tévéképernyők elől, hiszen az Open Road Films forgalmazta The Fluffy Movie csak 1.3 milliót gyűjtött 432 teátrumból.

> korábbi filmek
Harmadik hétvégéjén meglehetősen nagyot zuhant A majmok bolygója: Forradalom. A Fox bemutatója 16.5 millióval a harmadik helyen állomásozik, összbevétele pedig már csak néhány napnyi távolságra van az előző rész végeredményétől.

A megtisztulás éjszakája: Anarchia ugyan egy hete alacsonyabban nyitott A bűn éjszakájánál, most azonban kevesebbet veszített (bár ez így is 67%) és magasabb második hétvégét produkált. Nagy erőfeszítések árán, de befogható a tavalyi bevétel a Universal horrorja számára.

A Repcsik: A mentőalakulat felezésközeli negatív változásával némi mélyrepülésbe kezdett, de ez a szó sokkal jobban illik a Szexvideó 60%-ot megközelítő veszteségeire. A Sony vígjátéka totális csőd, aminek mértékét nem lehetett előre látni. Jól elrontottak itt valakik valamit.

> végszó & ami jön
A Lucy kitörő bemutatkozása és a Herkules a vártnál jobb nekiveselkedése ahhoz már elég volt, hogy ez a víkend az elmúlt tíz év 30. hétvégéiből legalább egyet-kettőt verjen, de amúgy tovább folytatódik a lejtmenet 2014 számára. Megfékezni még A galaxis őrzői sem fogja tudni, mi több, azon belül, hogy sikerre programozott, nem világos, meddig is juthat az újabb Marvel-gyerek. Közben a Get On Up című James Brown-életrajz jókor jön jó helyre, hogy hosszú távú sikerrel kalkulálhasson.

cím | becsült moziszám | nyitóhétvége-előrejelzés
A galaxis őrzői | 3800 | $62m
Get on Up | 2000 | $20m

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# volt
#
film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1 ú  Lucy
$44.0m $44.0m $40m
2 ú  Herkules
$29.0m $29.0m $100m
3 1  A majmok bolygója: Forradalom
$16.4m $172.1m $170m
4 2  A megtisztulás éjszakája: Anarchia
$9.9m $51.3m $9m
5 3  Repcsik: A mentőalakulat
$9.3m $35.1m $50m
6 4  Szexvideó
$6.0m $26.9m $40m
7 5  Transformers: A kihalás kora
$4.6m $236.4m $210m
8 ú  Szerelem a végzetem
$4.6m $4.6m $30m
9 6  Tammy
$3.4m $78.1m $20m
10 ú  Az üldözött $2.7m $2.7m n.a.

Címkék

box office comedy sci fi scarlett johansson hercules michael douglas action paramount luc besson universal standup comedy rob reiner diane keaton zach braff dwayne the rock johnson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr176549199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David S. 2014.07.27. 19:01:56

Nagyon örülök a Lucynak, ezzel a sikerrel SJ végre bebizonyíthatta Kevin Feige-nek hogy egy Fekete Özvegy spin-off igenis életképes lehet a kasszáknál. A Herkules meg nem csoda hogy bukott, maga a film is elég lapos, ráadásul még a trailerek is jól félrevezettek mindenkit.

isvean 2014.07.27. 23:27:30

@Szatyi93: igen, ez igaz, mindenkit félrevezettek. egész amerika azt várta, mikor szólal/vetkőzik/bármi P Barbara, aztán se híre se hamva... csőd is lett :o)

isvean 2014.07.27. 23:30:17

mivel a hírben nem esett szó róla, vki lefordítaná, hogy akkor ez jó/rossz/kérjek egy másikat:
Magic in the Moonlight $426,000 - 17 -$25,059 $426,000 - 1

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.07.28. 06:28:53

@isvean: Erről is meg Az üldözöttről is lesz szó a későbbiekben, mert biztos nem hagyják annyiban forgalmazóik. (Amúgy nem annyira nagyon jó, mint Allennél megszokhattuk.)

isvaen 2014.07.28. 08:12:14

@Takács Máté: már láttad is? wow. és, milyen? mondjuk az utolsó 3hoz kéepst

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.07.28. 08:43:17

@isvaen: Azt hittem, a film nyitányára vonatkozik a jó/rossz kérdésed. Arra válaszoltam.

isvaen 2014.07.28. 09:22:16

@Takács Máté: ja, jó. de egy allen-nyitány mindig más, nem? nála gondolom nincs egy olyan masszív átlag, mint egy transformers-filmnél. gondolom.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.07.28. 09:28:52

@isvaen: Dehogy nincs. A Blue Jasmine és az Éjfélkor Párizsban 100 ezres átlaggal indult, a Rómának szeretettel 72 ezressel. Igaz, valamivel kevesebb moziban, de még megfelezve ezeket az átlagokat is lényegesen gyengébb az új film teljesítménye.

nortonp 2014.07.28. 12:16:30

átcsúszhat még az Edge of tomorrow 100 millión? most pont úgy tűnik, hogy 99M után kifullad.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása