A Trónok harca nézői már három évaddal ezelőtt megtanulták, hogy ez a sorozat a legvadabb elképzeléseiket és félelmeiket is valóra tudja váltani, úgyhogy - első és legfontosabb szabályként - nem érdemes túlságosan megszeretni egy-egy karaktert. Az új évad szlogenjévé emelt Valar Morghulis pedig intő jelként lebeg az alkotók azon ígérete felett, mi szerint ez lesz az eddigi legkegyetlenebb szezon. Mindenkinek meg kell halnia, ezért mindenkit közelebb kell hozni a nézőhöz...

(SPOILER-es lehet, amennyiben kimaradt az első három évad, egyébként nem az.)

A harmadik évad vége egyeseknek pillanatnyi megnyugvást, másoknak egy ködbe vesző jövő képét hozta el. Daenerys mögött már nem csak a sárkányai és a hatalmas serege áll, hanem a felszabadított rabszolgák is a vállukon hordozzák. Bran folytatja útját a falon túlra, miközben Aemon mester értesíti Westeros urait a messzi északról érkező fenyegetésről, amely eltereli Stannis figyelmét a trónért folyó harcról. Eközben Yara, apja utasításait figyelmen kívül hagyva Rémvár ellen indul, hogy kiszabadítsa a megkínzott Theont. A "vörös esküvő" eseményeinek hírére Királyvár győzelmi mámorban úszik, hogy a győztes háborút lezárva készülődjenek Joffrey esküvőjére, miközben egy hosszú és kellemetlen kitérő után Jaime is hazatér.

Ezernyi szálon futó cselekmény és több tucat karakter mellett nem csoda, hogy a nézőt néha hatalmába keríti az érzés, hogy ez bizony szét fog esni egyszer. De az igazság az, hogy egy ilyen fegyelmezett és körültekintő írógárdával ez még jó darabig nem fog bekövetkezni. Igen, újra megcsinálták, és ismét túlteljesítették az elvárásaimat. Mindig is azt szerettem a Trónok harcában, hogy nem a nagy pillanatokért létezett, hanem még a látszólag eseménytelen időszakokban is a jövőt építette. Hatalmas fordulatokra vagy látványos csúcspontokra most ne számítson senki, mégis le merem írni, hogy ennél jobb szezonnyitót még sosem produkált a széria, sőt, mind írói, mind rendezői, mind színészi teljesítményben is ez volt az egyik legjobb, legösszeszedettebb epizód a sorozat történetében.

A szép lassan már bosszantó sematizmusba fulladó királyvári történésekben eddig a mindig nagyszerű Peter Dinklage tartotta a lelket, aki most két támaszt is kapott. Egyrészt ott van Jamie, aki nem csak hogy emberibb és szimpatikusabb karakter lett a vele történtek hatására, de ezek a változások Királyvár erőviszonyait is pozitív irányba mozdították el. Másrészt itt lép be a sorozat egyik új karaktere is Oberyn Martell (Pedro Pascal) személyében, aki már az első pillanatban nyilvánvalóvá teszi, hogy személye üde színfolt lesz Királyvárban, és a cselekményben is kulcsfontosságú lehet az a dekadenciája, ami bosszúvággyal párosul.

Tőlem már ezekért a változásokért is járna a piros pont, de a java még hátravan. Egyrészt nagyon szerettem, hogy Daeneryst végre megint lehozták a piedesztálról, hogy őszinte, emberi vonásokat kapjon. Nem igazán tetszett, hogy az utóbbi időben valahová egy istenség és egy jégcsap közé lőtték be a figuráját, úgyhogy most nagyon jól esett, hogy ismét földet ért a lába, karakterét nagyon finom kis pillanatokkal, néha humorosan, néha drámaian szoborták meg.

De a legjobbról még mindig nem beszéltem, mégpedig Arya és Véreb kettőséről, akik most igazi főszereplőkké léptek elő. Azt írtam korábban, hogy ne keressetek csúcspontot, pedig amit Maisie Williams és Rory McCann művel, az kimeríti a csúcsok csúcsát. Tökéletes az összhang, sziporkázóak a dialógusok, a drámának súlya van, Williams pedig végérvényesen színésznővé érett. Már egyszer mondtam, de mondom még egyszer: így kell elkezdeni egy évadot. Pontosan így.

A negyedik évad premierje idehaza már néhány órával az amerikai után, hétfőn (04.07.) este látható az HBO-n vagy már délelőtt az HBO Go-n.